Itt van, pedig senki se hívta

A kevesebb néha több - tartja a közmondás; vannak azonban olyan reformerek akik szembe mernek menni a művészet hagyományaival, művelőinek vaskalapos akadémizmusával. Nincs is szebb, mint amikor az internetre szabadul a Fantázia és maga a Művész. A határ a csillagos ég.

Itt most a felkelő Földet tekinthetjük meg a... melyik bolygóról is?! Mindegy, ez egy ilyen nyirkos reggel. Jajj be szép.

Nincs is jobb annál, mint az éjszaka közepén hőlégballonozni egy jót a teliholdat bámulva. Jajj miket beszélek. Ne csapjon be minket a csillagok látványa - a képen ugyanis fényes nappal van, méghozzá nem is akármilyen! Olyannyira nappal, hogy nem csak a lomb nélküli fa mögül süt ránk haloványan a Nap sugara és ragyognak ránk a csillagok egyszerre, hanem még a Hold mögött is felkel egy nap. Az alkotó kifinomult ízlését dicséri a szépia színárnyalat használata, mely az 1800-as évekbe repít minket vissza.

Jusson egy kis idő a romantikára is! Ez a pár az Örök Szerelem jegyében épp egy tó partján szemléli (vélhetően elég kényelmetlen pózból) a jelenleg zajló bolygóközi ballonversenyt. Aranylakodalmuk lesz mire bármelyik nyertes is célba ér, mindenesetre gerincgyógyász legyen a talpán aki majd segíteni tud rajtuk. Már ha a Fantázia birodalmában ilyenre egyáltalán van szükség.

Ki ne csodálkozna rá a hatalmas, évezredek óta álló gízai piramisokra? Kiket nem nyűgöznek le távoli, egzotikus bolygók fotói? Ki ne keresné a megnyugvást egy sivatagi oázis frissítő vize mellett, pálmafák hűs árnyékai között? Kiket nem hoz melankolikus hangulatba az utca közepén keresztül futó kóbor macska? Kinek a szívét nem melengetik meg a romlott civilizációtól elzárt távoli népek mindennapjai? Az Ararát magas hegycsúcsai kiket nem késztetnek meditációra?

Nem kell ehhez öt különböző képet néznetek - most megkapjátok mindet akciósan, öt az egyben.

Brrendaa elárult minket. Az még csak hagyján, hogy teljes mellszélességgel kiállt a giccs mellett; ahogy az is hogy már jó ideje a szerkesztőségünk tagja és mégsem hajlandó földön csúszva mormolt imáimat meghallgatva posztot írni (pedig komolyan mondom, egyetlen kommentje olyan erős, mint Kaennel három cikkünk összesen), de még azt is elnézném neki, hogy földig alázott ország-világ előtt (40 olvasó) - de az, hogy még az alábbi képeket külön nekem címezve elküldi, és kéri, csatoljam hozzá a hozzászólásához, na ez mégiscsak mindennek a teteje.

Idézem a kriminális részletet:

"(most pedig fogom a rozsaszin, csillamos, pillangos porcelan bögremet, kavet töltök bele, viragformaban tejszinhabot nyomok a tetejere, megszorom rozsaszin cukorkristallyal, es a strasszos porcelan kiskanalammal kevergetve elmerengek azon hogy vajon mennyire fazna a lelkem a giccseim nelkül) (es ha azt hiszed viccelek, tevedsz)"

Hogy lássuk, brrendaa mennyire komolyan gondolta ezt:

A bűnjel

A vétkesnek megbocsátva csak ennyit mondanék: brrendaa! Bújj elő, éss írj!!!

Ha azt hitted, hogy a kertitörpénél megállt az evolúció.

Nyitott szemmel, kizárólag féloldalon való könnyezés

Hozzávalók: rezzenéstelen arc, csöpögős zene. Lehet fűszerezni még be nem fejezett, elnyelt félmondatokkal, esetleg pislogás nélkül, hirtelen gyorsasággal lecsorduló könnycseppel, ami után a főszereplő azonnal sarkon fordul. Tilos a sírástól elvörösödött arc és szem, aminek elvileg be kéne következnie.

Nem tudom, mikor jött divatba; én a 2000-es évek elejére tippeltem volna, ám amikor megtaláltam ezt a csodás animgifet, rá kellett jönnöm, ez már 1990-ben is jelen volt. Ó, pedig azok a csodálatos 90-es évek! Régen bíztam benne, hogy a dél-amerikai szappanoperák térhódításával intézményesült, mára már többletjelentését elvesztő giccs idővel el fog tűnni - azonban a Grace Klinikában ennek a rendezői technikának epizódonkénti tobzódását figyelhetjük meg.

Republic

Először is: Cipőt Isten nyugosztalja. Sokan keresztülharapnák legszívesebben a torkomat, de a Republic igazából az a giccs, aminek a legegyszerűbb felülni: régóta köztünk van, az ereinkben csörgedezik, a kultúránkba ivódott. Azonban nincsenek tábortüzes esték Republic számok nélkül, ahol a csoport ügyeletes, hosszú hajú érzékeny macsója ne rántaná elő a hangszerét, hogy rázendítsen a Ha itt lennél velem-re, vagy a 67-es útra - megadva az osztálykirándulások forró éjszakáinak lírai kezdőlöketét. Azonban biztos vagyok benne, hogy a hírnév a filigrán dalszövegek komoly mondanivalója miatt találta meg őket.

"Neked könnyű lehet,
De azért nekem se rossz
Arra gondolok
Amire akarok!"

"Esik a hó és szemembe fúj a szél
Szeretni valakit valamiér'
Ég a gyertya ég el ne aludjék
Szeretni valakit valamiér'"

A Grace Klinika

Be kell valljam, eleinte nagyon szerettem a Grace Klinikát. Üdítő volt látni a sorozat emberléptékű, arányos kialakítását és báját a grandiózus, szürke és morcos Vészhelyzet után. Az utóbbi kórházsorozat olyan meghatározó volt, mint eddig még más hasonló soha, azonban kiderült: mégis lehet a műfajban valami újat alkotni, és a Grace Klinika megtette - méghozzá úgy, hogy miután a szereplők esetlenségeiben magunkra ismertünk, mosolyogva tudtunk utána a tükörbe nézni.

Időközben azonban a Grace Klinika elkezdte túlságosan komolyan venni magát. A napfényes évadokból napról napra egyre monumentálisabb melodráma lett, ahol az epizódok végén már nem csak egy egyszerű összegzést hallhatunk a(z) (sebészek) élet(é)ről, hanem eluralkodott az erőltetett kontrasztokkal teletűzdelt, nagybetűs MONDANIVALÓ, amit lágy popszámok felett rág továbbra is a szánkba a szépséges Meredith Grey. A hétköznapokból görög drámák lettek, s míg a Grace Klinika világában mindennapossá váltak a rezzenéstelen arccal végzett, nyitott félszemre való könnyezések, addig a sorsokat összegző Meredith továbbra is minden rész végén, belenyugvó, de derűs hangon annyival sommázza azokat: hát az élet márcsak ilyen.

Az alkotók is érezhetik ezt a kettősséget, ugyanis ez a kép tökéletesen kifejezi azt az abszurd skizofréniát, ami az idők folyamán a sorozat sajátjává vált: vidáman mosolygó sebészek állnak kint a búzamezőn(?!), viharra várva.