Van egy diszkrét bája annak mikor Kerényi buzizásáról valakinek eszébe jutok, mert a régi szép időkben letiltott engem a blogjáról. Most legújabb írásában közölte, hogy az LMBT-közösség toleránsan fogadja el az őt ért vádakat és szidalmazásokat, nehogy Kerényi úr véleményszabadsághoz fűződő joga sérüljön. Kíváncsiak vagyunk, vajon félreértettük-e.

Hálátlan és olcsó dolog mindig csak reagálni valamire, mert a bulvártémák amilyen sok olvasót hoznak, ugyanolyan könnyen erodálódnak is. Az idő bizony telik, ami tegnap még izgalmas, új és aktuális volt, az mára már unalmas, értéktelen információvá válik - helyére azonnal más lép. Jól jelzi a helyzetet, hogy legutóbb még Conchitáról írtam, de a sógorék üdvöskéjét meleg-ügyben Kerényi Imre durván lekörözte.

Nem véletlen késlekedtem eddig az elemzéssel. Őszintén: ezzel az üggyel nem akartam foglalkozni - elégnek találtam eddig azt, hogy egy kommentben kifejtsem, hogy más ágyában kéretlenül kutakodni KULTURÁLATLAN dolog; ezért Kerényi, mint többek között a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott (levegőt vesz) pozíciójával totálisan szembemegy, viselkedése munkájával összeegyeztethetetlen. Erről szól az egész, nem másról. És igen, dombon ülő juhászkutya legyek ha a buzizás és a dramaturgok zokniszín-csekkolása valójában a (több mint) ezer éves magyar műveltség része vagy egésze lenne, amit Kerényi úr így hivatott képviselni. Ha esetleg a másik szexuális életének kéretlen firtatása lenne szerinte egy olyan érték amit színházakba, tévéműsorokba, újságokba, iskolákba kíván integrálni... akkor meg keresztet vethetünk a magyar kultúrára, azzal együtt a magánélethez fűződő jogainkra.

Természetesen mindnyájan próbálunk túlélni, ezért ezekben a szánalmas és elkeserítő beszólásokban keressük a humort és igyekszünk emberhez méltón reagálni; ezt mutatja hogy a Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák forráshiánnyal küzdő stábja egy kis pénz reményében mai napig várja hogy Kerényi megadja a hírhedt buzilobbi telefonszámát. Talán jól tenné a Háttér Társaság is ha belehúzna és ugyanilyen buzgón érdeklődne az ezek szerint témában jóval jártasabb miniszterelnöki megbízott úrnál, elkerülve hogy a továbbiakban ne kelljen munkatársainak pár egyszerű nyomtatópatronért kuncsorogniuk.

Ebben maradtunk?

No, de térjünk vissza rám meg a tiltásokra amiket méltán kiérdemelhettem, mert rossz fiú vagyok és szóvá merek tenni dolgokat -  így más szólásszabadságát sértve, ugyebár. Szóval volt ez a Barilla-sztori. Ha valaki nem ismerné vagy lusta lenne kattintani: a cégtulaj kérdésre rádióinterjúban kijelentette, hogy nem szerepeltet reklámjaiban homoszexuális családokat tradicionális okoknál fogva, és ha ez a melegeknek nem tetszik, akkor ne vegyenek tőle több tésztát. Nem is vettek többet, világszerte elindult a bojkott. Gondolom a cégvezér tanácsadói rávilágítása után rádöbbenhetett hogy nem is olyan jó neki ha a fogyasztói legalább 10%-a eltűnik és a konkurensek termékeit fogja vásárolni, így gyorsan tisztázta magát és újfajta reklámokon kezdett el gondolkozni - mert hát melyik cégnek ne lenne olyan fontos az elfogadás és a sokszínűség, mint a Barillának.

Volt aki ezt az esetet azonban az új szocializmus felvirágzásaként és a szólásszabadság bukásaként értékelte, mivel úgy látta hogy a riporternő által 'kiprovokált' kérdéssel az "egészséges szexuális orientációjú" Guido Barillát célkeresztbe vette a homoszexuális propaganda zsarológépezete - ennek megfelelő címet is adott írásának. A szerző posztjában csak azt felejtette el megemlíteni hogy Barilla maga kérte hogy melegek ne vegyék a termékeit, ezért szó sincs zsarolásról: a tömeg felháborodva, de teljesítette kérését. Milyen kisebbségi véleménydiktatúra is az, ahol az általam lenézett emberek teljesítik kívánságaimat?! Jó, többet nem epéskedem.

Persze emberünk már ilyen összefüggéseket már nem tudott belátni, ezért a Barilla-esethez hasonlóan úgy gondolta hogy én a hozzászólásommal (amivel a kimaradt tényekre hívtam fel a figyelmét a velem szemben "egészséges lelkületű" írótársamnak) valószínűsíthetően elnyomó módon sérthettem a szólásszabadsághoz fűződő jogát, kitiltott és törölte az egész párbeszédünket, mintha az egész meg sem történt volna. Cinikusabb módját nem is választhatta volna annak hogy megmutassa, mennyire fontos neki a szabad véleménynyilvánítás. Legalábbis hogy csak a sajátja érvényesülhessen, ugye.

Ekkor tanultam meg hogy a biztonság kedvéért nem árt ha néha elmentem a saját hozzászólásaimat is.

Linket nem teszek ki, már eddig is elég ingyenreklámot csináltam a... khm... logikátlan műveknek. Aki okos úgyis rájön hogy az internet melyik bugyrában történt meg az eset, a többieknek meg privát üzenetben elküldhetem a címet meg a nekem küldött válaszokat is; de higgyétek el hogy nagyon nem akarjátok azt látni. Tényleg.

A "megérdemelt jutalmam"

A válasszunk blog nevét azonban meg merem említeni, sőt, kötelességemnek érzem. Ugyanis milyen válasz az, aminek nincs címzettje. És ha már ott nem tudok reagálni, bizony ez az egyetlen felületem amin visszajelzést tudok küldeni, mert megszólítva érzem magam: igen, én vagyok az a "melegjogi élharcos", aki szerinte "nem volt korrekt", és ezért kitiltás volt a "jutalmam". Megérne ez a mondat önmagában is egy misét, de hagyjuk.

Mindenesetre nem érzem magam sértve, így nem is emiatt hoztam fel példának ezt az esetet. Ha nem így lenne már a kitiltás pillanatában megtehettem volna hogy durcás kisgyerekként elvonulok és sértetten leírom nektek a sérelmeimet, ahogy a fenti példa okán is megtehettem volna. Azonban nem tettem, mert az az ő abszolút magánügye hogy mit gondol rólam, még ha a net végtelenjébe is kiáltotta ki ezeket  (lásd: "szar alak vagy", "hazug, arrogáns fasz vagy") vagy a blogomról ("hazugságblog" - LOL, akkor ezek szerint a Válasszunk blog az "igazságblog"?), ahogy az is magánügy hogy én mit érzek a rám aggatott jelzők miatt (tömören: egy lapon lettem említve a pedofilokkal, a szexuális erőszakot elkövetőkkel, a vérfertőzőkkel, az oltásellenes mozgalom-hívőkkel, a KRESZ-t szabálytalanul áthágó kopasz BMW-sekkel, intravénás drogosokkal, rongáló focihuligánokkal - mindezt csak azért mert úgy gondolom hogy az egyén felelőssége és kötelessége hogy vigyázzon magára és a partnere egészségére, és hogy azt rendszeresen ellenőrizze szűrésekkel; nem pedig politikusok és önjelölt erkölcscsőszök dolga hogy kvótákban határozzák meg hogy ki, mikor, hol, mennyit és hány emberrel szeretkezhessen. Már csak azért sem mert egy ilyen rendszer kb. csak orwelli diktatúrában működtethető).

Ennyi félresikerült prekoncepció után nehezen is tudom komolyan venni ezeket így összességében egy csokorba véve, pláne miután komikus módon a "A demokrácia őrei" c. poszt alatt lettem moderálva. Az meg csak hab a tortán hogy már az elején leszögezte hogy ezt legszívesebben első olvasatra, cáfolat nélkül letörölte volna.

Mindenesetre a TASZ AIDS/HIV-vel kapcsolatos tévképzeteket eloszlató poszt alatti vita folytatása tulajdonképpen ez, amiből sok hozzászólást kiemeltem a Homofóbia arcai c. posztban is, így az övét is. Sok szót nem érdemel konkrétan az itt folytatott vita, ti magatok is elolvashatjátok a posztot és a hozzászólásokat amiket írtunk egymásnak és eldönthetitek hogy kinek van igaza - vagy lett volna. Én a magam részéről úgy érzem hogy sok dolgot cáfolhattam volna még meg és rengeteg ellentmondásra világíthattam volna rá - talán pont ezért lett belém fojtva a szó? Majd talán megkapom a választ. Mindenesetre azt érzem, a szerző olyan kijelentéseken háborodott fel és próbálta azokat cáfolni amiket le se írtam (pl. szerinte kijelentettem hogy nincs szükség normákra; vagy hogy a kielégítetlenségből fakadó feszültség bárkit feljogosít bármire is - valaki keresse meg már ezeket hol írtam, könyörgöm!). Ha nem így van, majd válaszol.

Tiszta lappal

No, de tegyük félre és bocsássuk meg a következetlenséget, ahogy azt is hogy szándékos hazugsággal vádolt: mindenki ember, mindannyian hibázunk. Hátha csak félreértettük őt. Vegyük elő akkor a legfrissebb írást, adjunk még egy esélyt és tegyük túl magunkat azon, hogy:

- hiányolja hogy senki nem volt az LMBT-közösségből aki nemtetszést nyilvánított volna Kulka tiltakozásával szemben. Szerintem nem muszáj ilyen embernek lennie, ha nincs ilyen, akkor nyilván nem szól senki.
("Színész írt ellenvéleményt tartalmazó nyílt levelet. De az LMBT társadalom részéről viszont nem volt senki, aki csak annyit mondott volna: Nem feltétlenül értek egyet Kulka úrral.");
- hogy (annak ellenére hogy sem én nem állítottam ilyet, de még mástól se hallottam soha), szerinte az LMBT-közösség azt vallja, hogy mindenkit szabad kritizálni, csak őt nem
("Ha egy csoport azt mondja, mindenkivel szemben lehet kritikát megfogalmazni, csak velünk szemben nem, mert akkor követeljük az illető kiutálását, megalázását, stb. az nem éppen egyenjogúságról, toleranciáról szól.");
- szerinte csak akkor élhetünk legalapvetőbb emberi jogainkkal, ha neki mint a többség képviselőjeként egyenként és összességében is kedvesek és szimpatikusak vagyunk, cserébe becsszó nem lesz előítéletes
("A normális társadalom normái között az is benne van, hogy mi igyekszünk elkerülni az előítéletet egyes csoportok (homoszexuálisok, romák, stb.) irányában, és a másik oldal pedig igyekszik úgy viselkedni ne legyen tömeges és kiegyensúlyozatlan negatív tapasztalatunk, ami ezt kialakítaná.");
- a rám tett kijelentések... no comment (a frusztrációról alkotott kijelentésemet úgy állítja be, mintha magamról állítottam volna - ezúton üzenem, köszönöm, én remekül érzem magam... ezzel kapcsolatban is várom a kiigazítást, hátha megint félreértettem valamit!)
- hogy olyan alapvető érvelési hibát követ el, mint a csúszós lejtő
("Ha a buzi szót nem használjuk, akkor holnap a meleg szó lesz sértő, és már a nyári időjárásra sem lesz illendő használni.")
- hogy összemossa a homoszexualitást a promiszkuitással, az AIDS-járvánnyal és exhibicionizmussal egy az egyben
("Mert lássuk be a szex mentes év kevés melegnek jönne össze.", vagy "Egy olyan norma ami a magas járványügyi kockázatot, a másokat zavaró nyilvános viselkedést is tartalmazza.")

mert neki ez a véleménye. Ez amit ő kijelent, ehhez joga van, ahogy joga van hinni benne, és publikálni azt. Tudomásul vesszük, tiszteletben tartjuk, és hiszünk abban, hogy ez elidegeníthetetlen tulajdonság, aminek útjában embertelenség állni.

Ugyanezeket az elveket valljuk Kerényi Imrével kapcsolatban is: joga van buzizni. Ahogy a posztolónak, neki is joga van hozzá hogy azt mondjon és úgy, olyan módon fejezheti ki ahogy érzi.

Mert Kerényi Imrének ettől függetlenül elidegeníthetetlen emberi joga, hogy buzizzon.

Kedves Válasszunk!

Neked is elidegeníthetetlen jogod a buzizás, nem hiába nem szóltam hozzá az erről szóló posztodhoz semmit. Senki önkifejezési szándékához nincs közöm.

Tegyünk fel azonban egy nagyon fontos és roppant egyszerű kérdést:
Sérti-e Kerényi Imre véleményszabadságát ha elmondom az ő véleményéről alkotott véleményemet? Ha Kulka János elmondja róla a véleményét? Ha felhívjuk az ellentmondásokra a figyelmet? Ha aggódunk? Vagy a te véleményszabadságodat sértette-e az, hogy elmondtam a sajátomat? Mert bizony te az enyémet igen, amikor egy vita közepén a tiltás gomb megnyomásával egyszercsak elhallgattattál. És az is sértette volna, ha törölted volna a hozzászólásaimat, mint ahogy eredetileg szándékoztál azt megtenni.

Szóval miért is kéne elhallgatnunk a Kerényi kijelentésével kapcsolatos ellenérzéseinket? Miért kéne szó nélkül elviselnünk bármit? Kerényi véleményszabadsága már megvolt, a mi véleményszabadságunkkal mi van? Nekünk szerinted miért nem jár?

Hadd tegyek még pár észrevételt. Megjegyzed, hogy Kerényi Imre egyetlen kollégáját se diszkriminálta azért mert feltételezte vagy tudta volna róla, hogy meleg. Lehet ezzel védeni a védhetetlent, és számon kérni a másik oldalról a toleranciakölcsönösséget, de arról hallgatsz hogy ez fordítva is megvolt, mert Kerényire se panaszkodott senki ezidáig és nem akarta eltávolítani a homofóbiája miatt. Igen, nekem az a véleményem hogy Kerényi homofób, és élek is a szabadsággal, hogy ezt kimondhassam, ahogy ő is buzizhat. Joga van hozzá, persze, de nekünk is jogunk van hozzá hogy ez alapján véleményt alkossunk a viselkedéséről.

Azt hiszem nem kell neked mint demokráciáról folyamatosan értekező bloggernek magyaráznom, hogy a demokrácia a kommunikáción alapul, és kommunikáció csak úgy alakulhat ki, ha mindkét fél elmondhatja a véleményét. Annyiszor és olyan formában oda-vissza, ahányszor mindkét fél szükségesnek találja. Ha csak az egyik oldalról is felborul ez, akkor dőlt az egész rendszer.

Másrészt Kerényi az aktív, kezdeményező fél, ha tetszik, agresszor az ügyben. Ő lépett fel kirekesztőként, ő beszélt először megtisztított meleg-mentes kulturális életről, meleg-mentes színházról - fordítva senkit sem ejtett szót Kerényi-mentes színházakról és Kerényi-mentes kulturális életről mindaddig, míg ő nyíltan nem hirdetett háborút a "buzilobbi" ellen, ami nyilvánvaló ködszurkálás. Senki nem foglalkozna Kerényivel, ha nem kelt félelmet senkiben sem kijelentéseivel. Azonban Kerényi volt az, aki felbontotta az "élni és élni hagyni" hallgatással megkötött szerződését. Azon meg ne csodálkozzunk, ha felszisszennek emberek mert félnek hogy nem a munkájuk miatti elégedettség hiánya, esetleg emberi minőségük miatt, hanem csupán a szexuális orientációjuk miatt elveszthetik az állásukat. Te meg arra kárhoztatnád ezeket az embereket hogy a velük szemben hangoztatott rágalmakat szépen csendben viseljék el, azt a hamis dilemmát keltve mintha az ő hangjuk Kerényi Imre véleményszabadságának útjában állna, mintha elhatárolódni valamitől intoleráns dolog lenne. Idézlek: "Hanem azt követelik, hogy a másik embert egzisztenciálisan lehetetlenítsék el, rúgják ki, határolódjanak el tőle, szorítsák a társadalom perifériájára, mert a véleményszabadság akkor már nem is érték, ha valaki ezeknek az embereknek nem megfelelő véleményt mondanak."

Azt hiszem összekeversz valakivel minket. Kerényi Imre heteroszexualitásával, ettől függetlenül kibontakozó homofóbiájával senki nem foglalkozott ezidáig. Pláne addig, amíg ő a tőle más szexuális orientációjú emberekkel nem foglalkozott, nem pedzegette magánéletüket, meg hogy van-e helyük a magyar kulturális életben.

De ez még mindig nem lenne gond, mondom, engem leginkább ami aggaszt az a nyelvi MINŐSÉG amiben megszólalt, és itt keveredett ellentmondásba. Az ő pozíciójában, amikor a magaskultúra képviseletére, terjesztésére, ismertetésére lenne szükség és erre volna hivatott, ezzel a kommunikációs és viselkedési kultúrával amit a buzizással képvisel úgy tűnik még csak az átlagos szintet sem üti meg. Mert ugye az egy alapvető norma, így a kulturált ember ismertetőjele, hogy nemhogy a szexuális életében nem turkál kéretlenül a másik embernek, de ismerve/ismeretlenül köztudottan pejoratív szavakkal nem sérteget senkit - pláne ok nélkül. Vagy talán valaki személyesen bántotta Imrét? Akkor miért nem neki szól? Nem kerek a történet.

Várom a felvetett kérdéseimmel kapcsolatban a válaszodat. Egyet azonban tudok: itt senki se fog jajjgatni hogy az ő véleményszabadságát korlátozod a sajátod hangoztatásával. Én ugyan nálad egészében nem, de te itt nyugodtan kifejtheted azt, míg úgy érzem hogy emberi méltóságában nem akarsz megsérteni senkit - és ezúton bízom abban, hogy nagyvonalú ajánlatommal vissza nem élve emberhez méltó hangnemet ütsz meg velem szemben is.

Mint tudatos állampolgár, megértem hogy vigyázó szemeidet a véleményszabadságon tartod. De ha már szólásszabadság, akkor miért nem a magyar közvéleményt igazán borzoló, témájában sokkal relevánsabb fejleményekről írsz, melyek mindannyiunkat mélyen érintenek?

Várom válaszodat. W_T_R

Az időjárás még dacol velünk, ennek ellenére az elmúlt hét eseményeit tekintve elmondhatjuk, hogy nemhogy meleg, de igencsak forró májusunk volt eddig. Az Eurovíziós ügyekkel kapcsolatban már megírtam mit megkövetelt a téma, ráadásul a 444 is kirobbantotta az év egészségügyi botrányát... és akkor még jön ez.

Szóval az a helyzet, hogy ma van a homofóbia és transzfóbia ellenes világnap. Azért pont ma, mert 1990. május 17-én mondta ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy a homoszexualitás nem betegség, zavar vagy perverzió. (Őket nem szabad keverni az APA-val [Amerikai Pszichológus Társaság], ami ugyanezt már 1974-ben megfogalmazta).

A világnapokkal szembeni ambivalens érzéseimről már írtam korábban, úgyhogy azt hiszem most csendben és észrevétlenül beállok egy sötét sarokba hogy ne vegyetek észre.

Ami meg az időjárást illeti: ügynökeink már a helyükön vannak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat már a miénk, Európa a lábaink előtt hever, a köpönyeg.hu is azt írja amit mi mondunk. Tárgyalásban állunk a Szentháromsággal és Allahhal, és erőteljes lobbit folytatunk az olimposzi isteneknél is - Zeuszt megkerülve, mert ő pofátlanul sok ambróziát kér, de befolyásunkat látva majd előbb-utóbb ő is megenyhül.

"Nincs bajom a buzikkal, amíg csak a négy fal között csinálják!" - hallhatjuk az elcsépelt kijelentést minduntalan. Egyetértesz? Vagy pont nem? Akármi is a válasz, most itt az idő, hogy kipróbáld, milyen a szerelmeddel együtt élni úgy, ahogy egy meleg párnak kell nap mint nap!

Egyetértesz azzal, hogy két ember szexualitása csak az ágyra tartozik? Hogy másnak nincs semmi köze ahhoz, hogy ki kit szeret? Hogy a szerelem csak két ember magánügye? Minden, ami a hálószobában történik, titok?

Vagy szerinted csak hülyeség ez az egész? Az, hogy valaki nyíltan beszélni mer a munkahelyén a kedveséről vagy a házastársáról, nem a szexualitása nyílt hirdetése? Hogy nem a nemi életére való utalás egy jegygyűrű? Nem közszeméremsértés kéz a kézben sétálnod az utcán a szerelmeddel? Nem kell elgondolkoznod azon, hogy szabad-e átölelned a párod a buszon, vagy átkarolnod egy parkban? Nem botránkoztatja meg a rokonságodat, ha az ünnepi asztalnál megcsókoljátok egymást?

Heteróként ezeken el se gondolkodsz, hogy ilyeneket megtehetsz-e. Kiváltságaid vannak, és ezekről nem is veszel tudomást, hiszen neked ezek a gesztusok ösztönösek, gátlások nélkül megéltek.

Vajon rosszul érintene, ha egy nap úgy kéne ébredned, hogy mások azt az elvárást támasztják veled, mint egy meleg párral szemben? Vagy szerinted ez teljesen oké?

Egyáltalán: szabad-e azt a melegeknek, amit a heteróknak is?

Itt az idő

Akár alátámasztanád, akár megcáfolnád ezeket a kijelentéseket, a 7 Napos Kihívást neked találták ki! A feladat egyszerű - nincs más dolgod, minthogy ezeket az alapvető szabályokat betartod egy héten keresztül:

-Úgy kell kommunikálnod kedveseddel, mint ahogy szerinted egy meleg pártól elvárható; ahogy tennie kell egy étteremben, az ismerősi körben, hivatalban, tömegközlekedési eszközön, vagy esetleg munkahelyen. A korlátokat te szabod meg: bármit megtehetsz, amit szerinted melegként megtennél/megtehetnél.

-Ha szerinted nem oké, hogy nem foghatod meg a másik kezét nyilvános helyen, nem ejthetsz egy kedves szót se neki, vagy róla - esetleg még csak egy szerelmes pillantást se ejthetsz meg vele szemben anélkül hogy szerinted a melegeket ne szólnák meg: oszd meg a tapasztalataidat Facebookon, Twitteren, Instagramon, Tumblr-en!

-Tedd ki Facebook profilképedhez ezt a kitűzőt a kihívás időszaka alatt, és a #7naposkihívás hashtag használatával mesélj élményeidről!

-A 7. nap végén ünnepeljétek meg kitartásotokat. Romantikus vacsora, közös mozizás, kirándulás, ami tetszik.

-A szervezők kérik, töltsétek ki ezt a visszajelzési űrlapot.

Az ötlet baromira nem az enyém.

Egyrészt innen értesültem róla, Steiner Kristóftól. Köszi Kristóf. Másrészt meg az ötlet meg Kincses Marcellé - róla tudnotok kell, hogy egykori lelkészként könyvet írt melegsége felvállalásáról. Köszi Marcell.

A kezdeményezés részletes leírását itt találhatjátok - Marcell ki is fejti, miért lenne ez az egész jó:

"Ez a kezdeményezés abban szeretne segíteni, hogy láthatóvá tegyen egy társadalmi  problémát, és többen belegondoljanak, hogy milyen magától értetődő szabadsága van egy heteró párnak arra, hogy fesztelenül önmaguk legyenek, és milyen lehet vajon, egy hétig valaki más bőrébe bújni."

És miért fontos?

"Azzal, hogy részt veszel a 7 Napos Kihívásban,

• egy gesztust teszel a meleg barátaid felé, és olyan párbeszédet generálhatsz magad körül az ismerősi körödben, ami konstruktívan előre viszi a melegek ügyét.
• Segíthetsz rámutatni, hogy a homoszexualitás szociális értelemben – ahogyan értelme és helye van róla beszélni a többségi társadalomban – nem a szexről szól, hanem minden másról. Hiszen amikor Te heteróként bemutatod a szüleidnek, barátaidnak a párodat, ti sem a nemi életetekről fogtok beszélni, hanem minden másról.
• Nem utolsósorban, gazdagíthatod a saját párkapcsolatod mélységét is egy olyan megtapasztalással, amiben sok minden kijöhet: hogyan is álltok az egymás és önmagatok  iránti tisztelettel, bátorsággal, mit kezdetek a szorongással, hogyan álltok ki egymásért és önmagatokért – csak hogy néhány gondolattal inspiráljalak, és ehhez csak 7 napot kell invesztálnod az életedből."

Ha meg csak szeretnétek, hogy minél többen tudjanak erről a kezdeményezésről: osszátok.

ÁLLOD A KIHÍVÁST?

...amikor nem tudjuk hogy sírjunk, vagy nevessünk.

"Ha bemész a cukrászdába és ott kérsz két szarmignont, a személyed elleni diszkriminatív lépésnek tekintenéd-e, ha a cukrász elutasít?"

- szegezte nekem a kérdést egy jámbor vallásos barátunk, miután felvetettem, hogy egy fotósnak nem kéne meglepődnie azon hogy egy házasodó meleg pár is bekopogtat hozzá, ha egyszer kiírta az ajtajára, hogy esküvői fotózást vállal.

Blog.hu-s pályafutásom előtt is sok helyen megfordultam, ahol homoszexualitással kapcsolatos vita folyt. Kifejezetten kerestem ezeket a helyeket (hopsz, most hogy lebuktam!), és mindig is vállaltam azt aki vagyok (még nagyobb hopsz!) annak érdekében, hogy a jelenlévők érezzék, hogy én is ember vagyok, és az ítéleteiknek súlya van rám nézve is. Fontosnak tartottam azt is, hogy ha esetleg valami tévedésük van, helyükre tegyem az információkat, vagy ha kérdésük vagy kételyeik támadnak, legyen valaki aki meg tudja válaszolni azokat.

Ez alatt az időszak alatt nagyon sokféle reakcióval találkoztam. Volt akiket nem igazán hatott meg személyes jelenlétem, sőt, mögé láttak a dolgoknak, és tudták, mik az igazi motivációim, melynek nem is féltek hangot adni.

"melegpropaganda meg [...] az a hely, ahol nyíltan kiélhetik az agressziójukat, mert borzalmasan nagyon azok."

Viszont ugyanő minden akadékosságom ellenére meglátta bennem a gyámolítandó embert, akinek frusztrációból akadó problémái vannak - és tudta, hogy csak egy kezdő lökésre van szükségem a teljes értékű élethez.

"Ejnye, ejnye, látod egyből személyeskedünk, ha elfogynak az érvek. Megmondom mit csinálj: sportolj rendszeresen."

 Thomas Hitzlsperger, német válogatott focista - ő meghallgathatta a jótanácsot, és azóta se bu... na várj!

Egyesek viszont remekül ráéreztek, hogy kóros feltűnési viszketegségem van és ezt úgy élem ki, hogy ki merem jelenteni hogy homoszexuális vagyok és jobb híján magamon kívül még egy embert beengedek a hálószobámba - a páromat.

"Aki pedig azt képzeli, mint te jól láthatóan képzeled, hogy egy kangörcs neki hovatartozást ad és ezért valahogy hovatartozási alaptermészete lenne annak életvitelszerű kiélése, az narcisztikus elmebeteg."

Szóval találkoztam én már mindenfélével. Eleinte tűrtem a sértegetéseket, aztán később már nem. Most meg már nem nagyon érdekelnek.

Persze ezek az legegyértelműbb esetek, amikor maga a hozzászóló is belátja, hogy intoleráns - ezért nincs is nagyon mit leleplezni rajtuk, max. a baromságaikat lehet cáfolni, de általában nem veszik a lapot. Az ember néha-néha megrökönyödik az alacsony szellemi nívón, rosszindulaton, aztán ha már elég gyakorlott egy jót röhög rajta, és továbblapoz.

Azonban tartozom egy vallomással: az utóbbi időben újra a blog.hu legsötétebb bugyraiba vetettem magam - méghozzá a TASZ fórumába. Nem kellett volna.

Tudni kell, a TASZ blogjára októberben tévedtem először, amikor megjelent ez az írás. Azóta rendszeresen figyelem tevékenységüket, és mivel időnként pár írásuk szerepel az Index címlapján is, naná hogy ellepik a nyomorult trollok néhány kényesebb témát érintő cikküket - megmutatva hányadán is állunk a dolgoknak, ami nagyon szomorú jövőt vázol fel.

A TASZ-os fiúk-lányok is olvasták a hozzászólásokat, és valószínűleg nem tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek - ahogy én sem, amikor a fentebb idézett megjegyzéseket vágták a fejemhez. No, de nincs gond, én álltam ki a homofóbok kereszttüzébe. Mindenesetre a TASZ úgy gondolta, a megjegyzések is megérnek egy misét. Nem is egyet, kettőt.

Amikor már ezen cikkek alatt is kirajzolódott, hogy egyes hozzászólók meg sem értették miről szólt az egész, én már tudtam: ezen sírni kell. Ugyanis sokan elkezdtek ideologizálni, és fekete-fehér gondolkodás mentén kisakkozták, hogy ha a meleg párkapcsolatokat nem kritizálja a TASZ, akkor azzal a heteroszexuálisokat támadja:

"kicsit erőltetettnek tűnik az egész cikk, értem én h monogám heteró partnerkapcsolatot ahol lehet, ütni kell"

Hiába no, ezért kell ellenünk védeni a házasságot és a családot, mert mi ezerrel támadjuk. Sokan meg is látták: a TASZ azzal, hogy nem ítéli el a homoszexualitást, azt állítja, hogy heteroszexuális kapcsolatban is ugyanúgy elkaphatod a HIV-vírust. Csakhogy a TASZ nem ezt állította, és nem is erre fektette a hangsúlyt, hanem a biztonságos, védekezéssel történő szexre, mert egyedül az a fontos, nem a szexuális orientáció, akármekkora is a fertőzöttségi arány egyes csoportoknál (erről is vannak azért érdekes adatok, lásd lentebb). De persze voltak, akiket ezzel nem lehetett becsapni:

"De alapvetően ezek a magasabb kockázatú csoportok, bár nem lehet mindenkire általánosítani, azért magasabb kockázatúak, mert bizony az MSM csoportban mind a hűséggel, mind a védekezéssel vannak gondok."

Ó igen, a szokásos sztereotípiák. Mondja: nem lehet mindenkire általánosítani - de azért megteszi. Azok a mocskos, mindenkivel kavaró drogos buzik. Igaz, a kommentelő nem számol azzal, hogy azért is van több regisztrált meleg HIV-fertőzött, mert az évek folyamán belénk verték, hogy járjunk szűrésre, mondván: "rizikócsoportba" tartozunk. Igaz, ez a fogalom az idők folyamán avíttá vált (pláne hogy világszerte a legtöbb éppen a heteroszexuális HIV-fertőzött), mert nem maga a homoszexuális kapcsolat a veszélyes, hanem többek között a védekezés nélküli szex. Azt a tényt viszont nem szabad eltitkolni, hogy itthon a regisztrált homoszexuális fertőzöttek vannak többségben, akárcsak a fejlett országokban.

Tudjuk, hogy több a meleg HIV-fertőzött nyugaton (amennyiben még Európához tartozónak tekintjük magunkat), mint a heteroszexuális. De azt a kérdést feltette-e már pár promiszkuis hetero társam magának, hogy járt-e valaha HIV-szűrésen? Mert bizony, le merem fogadni, hogy ugyanannyi partnerét rendszeresen váltogató hetero él köztünk, mint meleg, de hogy előbbiek már arányukban is többen vannak (az összlakosságot tekintve kb. 94% - 6%)  és kevesebben is járnak szűrésre (pont a "csak a buzik kaphatják el" sztereotípia miatt), ezt le merem fogadni. Sokan azt gondolják, a heteroszexuális kapcsolat önmagában véd a HIV-től - ezért el se járnak egy kockázatos eset után szűrésre!

Az, hogy az egész világot tekintve a HPV az egyik legelterjedtebb szexuális úton terjedő vírus, és a világ lakosságának 80%-a (5-ből 4 ember) a vírus valamely fajtájával megfertőződik életében legalább egyszer, azért mond valamit arról, hogy a heteroszexuális kapcsolat önmagában egy nemi betegség elkerülésére kevés.

Feltehetnék itt egy gúnyos kérdést, de nem teszem - mert egyesek leszűrnék: én támadom az ártatlan heterókat.

Azonban nem erről akartam beszélni. Hanem a lappangó homofóbiáról.

"Számos a társadalom által elutasított, a TASZ által védett magatartásformáról van szó."

Megint a fekete-fehér gondolkodás: ha a TASZ az értékpluralizmus mentén (vigyázat, ez manapság a liberalizmussal egyetemben szitokszó!) nem ítéli el a partnerei száma miatt az embert, akkor támogatja azt. Hiába no, Kádár-népe vagyunk, a három T varázsában élünk még mindig: Tilt, Tűr, Támogat.

"Nem csak szex útján fertőződhetsz meg, valakit felsegítesz, kapcsolatba kerülsz a vérrel. Paff megfertőződsz."

Ezzel még találkozni fogunk, ugyanarról a kommentelőről van szó, mint az előbb. Ennyi erővel egy HIV-fertőzött egyébként nem élhetne társadalomban és egész végig izolálni kéne a családjától, szóval csak sima baromság. Hányan is kapták el a vírust, csak mert felsegítettek az utcán egy idegent? Hmmmm...

"Ha ez alatt megy a fűvel fával effektus, mint sokszor az MSM közösségben"

Megint a mocskos buzik. Figyeljük meg, az MSM (Men Sex with Men - férfival szexelő férfi) fogalmának használatának gyakoriságát - a leszbikusokkal nincs baja, és majd utólag kiderül, miért. Elárulom, valószínűleg nem az alacsonyabb fertőződési kockázatuk miatt.

"Szekvenciális monogámiát választva meg a 400 helyett mondjuk max 3-at. És ezek nevét is ismered, őket azonnal lehet szűrni, jelentős része védett volt megáll a kór. 

Az első két esetben a HIV még terjed, a harmadik esetben a kipusztulás felé tart."

Akárcsak a 12 000 éve létező HPV, ami még az erkölcsös és monogám középkorban is fertőzött.

Persze azért még előkerülgetnek gondolkodó emberek is, csak egy pozitív példa:

"Persze, hogy nem ad védelmet a szűrés. Én csak annyit állítok, hogy TELJES védelmet nem ad az sem, ha az ember ritkán vált partnert, de még az sem, ha ő maga teljesen monogám. (Hiszen a partnerét senki sem veheti 100%-ra). Persze, hogy nem ugyanakkorák az esélyek, sőt nagyságrendileg eltérhetnek. Szerintem alapvetően egyetértünk egymással amúgy, hiszen én is azt gondolom, hogy sokkal kisebb az esélye egy monogám embernek a megfertőződésre. Annyit állítottam, hogy nem 0. Továbbá annyit állítottam, hogy ha az emberek többsége, aki él nemi életet, eljár szűrésre, azzal csökkenthető az esetszám további növekedése. Lehet a statisztikai adatottal dobálózni, de ugye mindenki tudja, hogy a felderített esetek a valódi hordozópopuláció csak egy részét képezik, pont a rossz szűrési arány miatt. Annak a boncolgatásába meg bele sem megyek, hogy melyik csoport milyen arányban jár szűrésre, mert a statisztikai adatokat az is torzíthatja.
Egy szó, mint száz, azt gondolom, hogy bár lehet, hogy elhanyagolható az esélye, hogy egy monogám életformában megfertőződjön az ember, érdemes időnként, de legalább partnerváltáskor szűrésre elmenni (még akkor is, ha megbízol a partneredben). Nem kerül semmibe. Nem értem, hogy ez miért olyan felháborító, hogy hosszas kommentcunamit kapok, amiben a fejemre eső téglákról meg az árvizek esélyérő lamentálunk. A fejemre eső tégla ellen nem tehetek semmit, de a társadalom, és annak tagjai sokat tehetnek azért, hogy ne növekedjen a fertőzések száma."

Erről van szó. Persze ez nem mindenkit zavar:

"Van pár meleg ismerősöm, akik évekig azon röhögtek, hogy lehetek ilyen konzervatív. Hárman már HIVvel fertőződtek, az egyiküknek hepa c is van mellé, amásiknak szifilisz van mellé."

Hát igen, mert az ember csakúgy bevallja ha HIV-fertőzött, csöppet sem félve a társadalmi stigmáktól (ez meleg berkekben sem ilyen egyszerű kérdés és nagyon kényes téma, erről majd később kívánunk is írni). Kíváncsi vagyok milyen társaság lehet az, ahol csakúgy az asztal mellett röhögcsélve az emberek felsorolják, éppen milyen nemi betegségben szenvednek, pláne ha az egyik halálos is lehet.

Ui.: azért nem raktam ide szarmignonos képet, mert nem találtam a neten. Bocsi.

Ilyenkor kezdesz el a nővéreid hogylétéről mesélni. Pedig nem az érdekli őket.

Ez egy másik világ. Kedves emberekkel találkozol, akik érdeklődnek irántad. Vagy felőled. Olyan közvetlenek, olyan kedvesek, városban ilyet nem tapasztalsz, még furcsa is, de pillanatok alatt belerázódsz és valahol még tetszik is neked. Összetartó közösség van itt; mindenki ismer mindenkit és mindenki tudja hol a helye. Ha Jóskáról kezdesz el mesélni, mindenki tudja melyik Jóskáról van szó; ha te vagy Jóska, akkor meg mindenki tudja, hogy István fia vagy, hiszen kiköpött nagyapád vagy - "Istenem, mintha az öreg Janit látnám fiatalon!". Már a szemedből látta hogy Erzsike unokája vagy, de alkatra tiszta apád, még őt is ismerte kamaszon, hazajárt hétvégenként a kollégiumból. Sovány volt az ottani koszttól, csont és bőr, úgy kellett hizlalni. De jajj, micsoda szép férfi lettél, igazi derék legény! Biztos rajonganak érted a lányok. Még mindig emlékszik rád milyen aranyos kisfiú voltál, a házuk előtt próbáltál közlekedni pont, a műanyag kismotoroddal a tulipánok között, emlékszel-e rá? Húsvétkor is elvitted hozzájuk, annyira ragaszkodtál hozzá... és jajj micsoda sírás volt aznap este, alig győztek vigasztalni mikor elestél és elkezdett vérezni az ujjad, nagyanyád nem győzte kötögetni a kezed és mondta, ne sírj, mert egy igazi fiú nem sír. Katonadolog! Abba is hagytad.

Meginvitál. Egyél náluk! Naaa, gyere már, ne kéresd magad, épp most tette fel a húslevest. Olyan régen láttak már.

A leves már gőzölög. Az illata zseniális, érzed a fűszerességét. Már kopog a szemed az éhségtől és szeretnéd érezni ahogy lecsúszik a torkodon. Jól esik. Na ez az igazi húsleves. Nem az a poros, ami a közértben kapható. Egy pillanatra körbenézel, és nem hiszed el hogy hol vagy: festett tányérok lógnak a falon, a heverőt sezlonynak hívják - néha el is veszted a beszélgetés fonalát a kettőshangzók meg a furcsa szavak miatt. A fagyasztón szamovár pihen, elvarázsolt világ ez: csak a legyek döngicsélést hallod a régi barnás-fehér erdőt ábrázoló falikárpit mellett. Bár kintről néha ugat a kutya unalmában egyet - biztos idegent látott; papa meg is nézi, mi történt.

Biztatnak hogy egyél. Evés közben is ezt teszik - először nem érted, aztán majd megőrülsz: talán nem látják hogy épp azt teszed? Időközben rájössz, hogy túl nagy adagot tettek eléd - bár az előbb még nem tartottad soknak, annyira éhes voltál, csak a szemeddel kívántad. Érdeklődnek: hát hova jársz, mit csinálsz? "Istenem, mennyi éve nem láttunk már - apjok, mikor is adtuk el a kisabróczi földet, 3-4 éve tán? Na, körülbelül azóta. Bár lehet azelőtt egy kicsikével. Mindegy. Egyél. Ízlik a leves? Most nem tudtam pont azt a tésztát tenni bele mint amit szoktam, Izike boltjában nem volt, meg ugye a répa sem olyan mint tavaly - ejj, pedig ha tudtam volna hogy jössz! Istenem! De ugye ízlik, ugye? No jól van. Az a lényeg. Megnézem megsült-e már a hús." Hallod, hogy most elsuhan egy kocsi a ház előtt. Nem szoktad.

Közben próbálsz lelkiismeretesen enni, meg mesélni is. Mégiscsak kimaradt pár év, meg hát aranyos nénikék, bácsikák, megérdemlik hogy mindenről tudjanak; és hát az étel is fergeteges amit eléd raktak, be kell vallani. Téped a kenyeret, és amint visszatért a konyhából, elmondod, hogy hogyan érettségiztél, és a töri is jól sikerült, pedig a tanár nem szeretett. A szomszéd Szandi viszont ebben az évben készül, küszködik is vele, járnak hozzá korrepetálni matekból. Az alkesz Árpi az elsőről elköltözött - "hál' Istennek!" -, viszont Tibi bácsi meghalt, szegény az utolsó hónapokban rengeteget kínlódott a szívével, Kinga néni eléggé magába is esett, egyedül maradt. Még mindig szeretsz úszni, bár már nem nyersz versenyeket (a Junior kategóriát kinőtted), azóta meg másra helyeződött a hangsúly. Az egyetem nem könnyű, az évfolyamtársaid meg egész jófejek, bár vannak hülyék is, de képzelje, Andi is arra a szakra jár mint te, még általánosba együtt jártatok hittanra. Nem, nem építészmérnök lesz belőled, az másik kar.

Udvarias vagy - meg valamennyire érdekel is amikor nem köt le éppen a rántott hús szabdalása - és te is kérdezősködsz. Aztán rájössz: nem is kell, mesélnek ők maguktól is, csak ömlik a sok szó és történet. Néha ugrálnak időben harminc-negyven évet, csodálkozol is rajta hogy nem értesz semmit, majd megegyeztek abban, hogy te akkor még meg se születtél. Elmondják hogy mennyire drága a kenyér, és eladták a tyúkokat, nem bírják már a sok munkát amivel az jár. Érdeklődnek a rokonok felől - jól vannak, biztosítod őket. Ettől függetlenül megállíthatatlanul feltörnek a közös emlékek, mindenki aki az asztalnál ül tesz hozzá pár szót, jókat nevettek. Milyen jó ez a sok közös emlék, micsoda egység, azonos dimenzió - és persze az étel, bár már érzed, mindjárt jól laksz, de olyan finom - szép érzések törnek fel belőled, emiatt úgy érzed, ők már szinte te vagy, igazi egység, harmónia ami köztetek van, egy és elválaszthatatlan. Ismerősök lettek az idegen hangok, a múlt a jelenbe folyik át, szinte el se váltatok. Megjegyzik még egyszer, milyen irtó helyes fiú vagy, de jó hogy látnak, és mesélnek még olyan dolgokat amiket te már el is felejtettél, vagy amikre egyáltalán nem is emlékezhetsz - de leginkább szíved szerint elfelejtenéd őket és behúzod a nyakad; de ők csak nevetnek: ejj, micsoda kis bugris, zsivány gyerek voltál te! Aztán már nem is tartod annyira kellemetlennek az egészet.

Felelevenednek a halottak, a közös ismerősök, programok. Strandolások, fényképek a teraszon, életképek a kukoricamezőről. Hétköznapok az előző kutyával - nagyon szeretted, de meghalt; még a házát is festetted, pedig alig tudtad megfogni még az ecsetet -, ugrálás az udvaron a szomszéd Julcsival. Együtt néztétek a napfogyatkozást, bár nem a Balatonon, úgyhogy itt csak részleges volt. Julcsi elég gyakran átjárt amikor ovis voltál, most a szomszéd városban tanul, pedagógus lesz. Ejj, mennyi időt töltöttetek együtt! Még együtt is fürödtetek amikor itt volt, imádtátok egymást. Tényleg, a lányokkal mi van? Van már barátnő? Szép lány? Na, meséélj. Ilyen szép fiúnak már biztosan van valakije, mesélj.

-Öööööö... hááát izééé.
-No?
-Hát... nincs.

Miért... hát hogyhogy, hát mi van? Nem találtál elég szépet, kedves lányt? Zavarban vagy, értetlenség vesz körbe, mindenki a tekintetét szegezi rád. Csend van, csak az evőeszközök csörömpölését hallod. Várják a válaszodat. Valamit mondani kell. Hallod a legyek zsongását, kint egy tyúk kezdett kotkodácsolásba. Ki kell találni valamit. Nem tudsz jobbat: nem találtad meg még a megfelelőt. Nagyon nehéz mostanában rendes lányt találni, szinte az összes ribanc, te azokkal inkább szóba se állsz. Olcsó kurva szinte mind. Inkább vársz, hátha. Csak normálisat szeretnél, kedveset, akivel beszélni is lehet. Értitek, ki vágyik egy olcsó hülye libára - nekem nem hiányzik olyan, hogy a nyakamra másszon. Meg a lényeg hogy szeressen, meg hogy én is szeressem. De olyat még nem találtam. Értitek.

Csend.

Hát értjük értjük, dehát mégis. Nem kell neked egy olyan?

Aztán megkönnyebbülsz, az asztaltársaság női részlege megért, hangosan rikácsol és megjegyzi milyen rendesen cselekszel! Ó milyen jól teszed, igazi herceg vagy, egy kincs, jól teszed kisfiam, a szerelem szép, nem kell több annál. Úgy kell azt, úgy szép, mint a mi időnkben, nem úgy mint mostanában a fiatalok többsége; látják meg hallanak róla mi szokott történni a helyi diszkóban - ejj úgy cserélik egymást a fiatalok mint mi a zoknit! Szörnyű! Naponta! Aztán meg csodálkoznak ha nemi betegek lesznek, meg ki tudja még mi franc-fene, meg mit csinálnak még egymással, bele se mernek gondolni. Meg aztán mostanában nagy divat lett ez a buzerancia, láttak is riportot róla a tévében, hát az meg micsoda, istenem, ott vonultak már megint, csak egy pofon kéne nekik, aztán észhez térnének. Régen a csendőr tudta hogy kellett rendbe tenni az ilyen alakokat, a cigányokkal sem bánt kesztyűs kézzel, úgy tudták utána mi a rend, hogy ihajj! Ott hajbókoltak neki, féltek is tőle rendesen, akkor még volt a rendőrnek tekintélye, nem úgy mint most ám! Nem az ami mostanában megy... és még védi is őket, a betegeket, fújj, istenem, kész Szodoma és Gomorra. Régen is voltak ilyenek, de nem vonultak. Csendben elvoltak maguknak, mindenki tudta a faluban kik azok, de elnézték nekik. Ejj, a pöffetegek, hát mire büszkék? Azt mi van ha meglátja egy kisgyerek őket, akkor mi van? Az is olyan lesz? Nem kéne ezt így csinálni, ez nem normális, nem lesz ez így jó. Jó lenne ha a fiatalok ezt tudnák, és nem követnék ezt a hülyeséget.

Szóval fijam, jól teszed, csak várj a megfelelő kislányra. Nagyon helyesen teszed.

Mostmár a férfi szekció is bólogat. Inkább várjon rá, még szerencse hogy ilyen rendes fiú a mienk. Tudja ez milyennek szabad lenni. Kicsit furcsa hogy ennyit várakozik, de rendes gyerek ez, megfogja találni a megfelelőt. És milyen rendben lesz, majd bemutatja nekünk, már várjuk.

Te is bólogatsz. Igen, ezek betegek. Fújj. Meg ez nem természetes. Nem érted ezek mit akarnak. Elképesztő ez a mai világ, Istenem, hát ez nem normális.

Idővel kihuny ez a téma, másfelé terelődik, folytatjátok tovább a beszélgetést. Feltörnek még említetlen emlékek, jó viccek, régi csipkelődések. Te már nem vagy ott lélekben. Ott vagy, de az nem te vagy. Az az alteregód. Azt hitted ők amiatt szeretnek téged ami vagy. Meg úgy ahogy vagy. Rájössz, valami ami eddig közös volt, az összetört, már nem egy, már nem egész. Már nem közös dimenzió. A gyerekkorod az övék, de a jelened és a jövőd nem. A sütemény továbbra is finom, de mintha nem lenne elég édes. Biztos kevés benne a cukor. Persze továbbra is nagyon kedvesek, meg a maradékból adnak valamennyit, hát ne maradjon már rájuk. Vidd haza, biztos jól fog majd esni a testvéreidnek, meg pusziltatják anyukádat is, meg mindenkit, akit nagyon szeretnek.

Ballagsz vissza a megállóba. Hideg van. A földszintes parasztházak két szemükkel téged figyelnek, szinte érzed ahogy utánad fordulnak. A biciklisek is majd kiesnek a nyeregből, úgy nézik ezt a tájidegen fiatalt, még soha nem látták itt. Biztos nem idevalósi, városból jött, látszik a ruházatán. Nem hallasz semmit, csak a tyúkkotkodácsolást, túl nagy a csend, majd megőrülsz. Aztán meg a malacvisítást, pedig hivatalosan ez egy város. Te már soha nem fogsz úgy tartozni hozzájuk, mint ahogy a többiek. Pedig vágysz rá. Már majdnem megvolt... már majdnem.