Itt van, pedig senki se hívta

Valószínűleg már huszadjára kezdek bele ebbe a témába. Hosszúra akarom húzni mindig, de rájöttem, felesleges, mert röviden is el lehet mondani. Egy egészen érdekes jelenség a társadalomban, ami fura mód ellentmond önmagának.

Biztos mindenki mondta már nem egyszer, hogy "nem hiszem el mennyire hülyék az emberek...". Ezt a kijelentést általában követi pár mondat, ami részletezi miért is akkora hülyék és reménytelenek. Aztán jön a mindent megoldó válasz, hogy hogyan is kéne csinálni, hogy jó legyen. Hogy csak gondolkodni kéne, elfogadni egymást s a többi agyon rágott maszlag.

A vicces rész itt következik. Ha nyitott szemmel járunk és nyitott füllel, akárcsak az utcán, vagy baráti társaságban mindig akad ember - egy vagy több, az most lényegtelen - aki tudja, mi lenne a jó és a helyes módja mindennek. Hogy kéne az életét élnie mindenkinek és mi lenne jó, meg mi lenne rossz.

Ha össze adnánk ezt a sok-sok okos embert, valami nevetségesen nagy szám jönne ki. Kiderülne, hogy nagyjából mindenki tudja, hogy kell élni, és hogy kell jól élni. Ennek ellenére senki sem teszi, csak osztja az észt másoknak.

Lehordjuk a különféle társadalmakat - leginkább a sajátunkat -, és mindenféle negatív jelzőt aggatunk rájuk, miközben elpanaszoljuk, mi és hogyan lenne jó. 100 emberből 80 ezt teszi. Ezek szerint 100 emberből 80 tudja, hogy kell élni, és mégsem.

Vagy az a sok jó dolog, mint elfogadás meg megértés csak addig terjed, míg az én nézetem és életpolitikám elfogadják, és azon kívül minden más vélemény rossz?
Hogy lehet az, hogy egy világban ahol ennyi "okos" van, nincs senki, aki okos lenne?

Egyik ismerősömmel megosztottam azt a végtelen megbotránkoztató véleményemet, miszerint nem szeretek aludni.  Ő erre ezt reagálta - igaza van-e? Azontúl ami társadalmilag nem elfogadott, az tényleg betegség?

Bársonyos arca kipirult, szemei kidülledtek, mereven figyelt mint egy bulldog az érkező idegent. Kínos csend.

-És voltál pszichológusnál?
-Voltam korábban, de nem érdekelte, nem foglalkozott vele.

Továbbra is csend.

-Te beteg vagy.

Mély levegőt vettem. Próbáltam kétségbeesni, de nem sikerült.

Tévedés ne essék: jól alszom, egészséges és szokásos mennyiségben és rendszerességgel, de épp ez a bajom vele: rengeteg időt vesz el a napomból, legalább 8 órát amit személy szerint sokkal szívesebben töltenék másképp, mint egy döglött hering eszméletlenül az ágyban. Nem vitatom az alvás fontosságát, hogy elemi létszükséglete mindenkinek ahogy nekem is, de szükséges rosszként tekintek rá. Volt amikor az evéstől sajnáltam az időt - de arról már leszoktam :)

Hogy társadalmi szempontból normális-e az álláspontom nem vitatom: nem az. Az átlagember szabja meg a normákat, és bizony ez a véleményem eltér attól. A többség szeret aludni. Azonban ha valaki nem követi a normákat (akarva-akaratlanul) nem jelenti azt hogy beteg is. Elvégre éjjel aludni egy általános norma - akkor a nappali alvás betegség lenne?

Egyébként beteg akkor lennék, ha akaratom és igényem ellenére nem tudnék annyit és olyan minőségben aludni, amennyit a szervezetem igényel - és emiatt rosszul érezném magam. Az hogy hogyan vélekedek az alvásról az megint csak nem betegség, hanem álláspont, ami a szubjektív világképem és az ideáim alapján fogalmazódik meg. Arról már lehetne vitatkozni hogy az pszichológiai betegség-e ahogy vélekedem a világról és milyen ideákat kergetek... például egy olyan világ ahol nem kéne aludnom... nem lenne erőszak, gyilkosság, gonoszság... szeretet és béke honolna... nem lennének éhező gyerekek... ezek másban is meglévő nem extrém vágyak amik az enyémhez hasonlóan távol állnak a realitástól, mégis az alvás hiányára való vágyam talán ritkasága miatt(?) úgy tűnik extrém esetnek minősül a magyar társadalomban.

Akárhogy nézem, forgatgatom a szót mint egy furcsa idegen tárgyat amivel mintha most találkoznék először életemben, nem tudok másra jutni. Pedig egyszerűbb lenne nekem, végre átháríthatnám magamról a felelősséget valami rajtam kívül álló dologra. De nem.

Viszont az a társadalom beteg, ami az ilyen apró eltéréseket sem képes tudomásul venni és tolerálni, és mindenkit ki akar centizni ugyanolyanra - még a véleményét is. Figyelem, nem azt jelentettem ki, hogy az alvás mindenkinek haszontalan, tehát még csak nem is szamárságot mondtam. Kénytelen vagyok tudomásul venni hogy hasznos és természetes dolog az alvás, mint ahogy néha beborul az ég és esik az eső, vagy hogy váltakoznak az évszakok... ezért többet nem jelentettem ki minthogy ehhez a tényhez hogyan viszonyulok. Viszont azt hogy ezt ne fejthetném ki úgy, hogy valaki ne keressen erre a véleményemre egyből diagnózist és gyógyszert...

Szegény ismerősöm most mit gondolhat rólam. Remélem nem kapja el ezt a szörnyű gondolatbetegséget.