Itt van, pedig senki se hívta

...amikor nem tudjuk hogy sírjunk, vagy nevessünk.

"Ha bemész a cukrászdába és ott kérsz két szarmignont, a személyed elleni diszkriminatív lépésnek tekintenéd-e, ha a cukrász elutasít?"

- szegezte nekem a kérdést egy jámbor vallásos barátunk, miután felvetettem, hogy egy fotósnak nem kéne meglepődnie azon hogy egy házasodó meleg pár is bekopogtat hozzá, ha egyszer kiírta az ajtajára, hogy esküvői fotózást vállal.

Blog.hu-s pályafutásom előtt is sok helyen megfordultam, ahol homoszexualitással kapcsolatos vita folyt. Kifejezetten kerestem ezeket a helyeket (hopsz, most hogy lebuktam!), és mindig is vállaltam azt aki vagyok (még nagyobb hopsz!) annak érdekében, hogy a jelenlévők érezzék, hogy én is ember vagyok, és az ítéleteiknek súlya van rám nézve is. Fontosnak tartottam azt is, hogy ha esetleg valami tévedésük van, helyükre tegyem az információkat, vagy ha kérdésük vagy kételyeik támadnak, legyen valaki aki meg tudja válaszolni azokat.

Ez alatt az időszak alatt nagyon sokféle reakcióval találkoztam. Volt akiket nem igazán hatott meg személyes jelenlétem, sőt, mögé láttak a dolgoknak, és tudták, mik az igazi motivációim, melynek nem is féltek hangot adni.

"melegpropaganda meg [...] az a hely, ahol nyíltan kiélhetik az agressziójukat, mert borzalmasan nagyon azok."

Viszont ugyanő minden akadékosságom ellenére meglátta bennem a gyámolítandó embert, akinek frusztrációból akadó problémái vannak - és tudta, hogy csak egy kezdő lökésre van szükségem a teljes értékű élethez.

"Ejnye, ejnye, látod egyből személyeskedünk, ha elfogynak az érvek. Megmondom mit csinálj: sportolj rendszeresen."

 Thomas Hitzlsperger, német válogatott focista - ő meghallgathatta a jótanácsot, és azóta se bu... na várj!

Egyesek viszont remekül ráéreztek, hogy kóros feltűnési viszketegségem van és ezt úgy élem ki, hogy ki merem jelenteni hogy homoszexuális vagyok és jobb híján magamon kívül még egy embert beengedek a hálószobámba - a páromat.

"Aki pedig azt képzeli, mint te jól láthatóan képzeled, hogy egy kangörcs neki hovatartozást ad és ezért valahogy hovatartozási alaptermészete lenne annak életvitelszerű kiélése, az narcisztikus elmebeteg."

Szóval találkoztam én már mindenfélével. Eleinte tűrtem a sértegetéseket, aztán később már nem. Most meg már nem nagyon érdekelnek.

Persze ezek az legegyértelműbb esetek, amikor maga a hozzászóló is belátja, hogy intoleráns - ezért nincs is nagyon mit leleplezni rajtuk, max. a baromságaikat lehet cáfolni, de általában nem veszik a lapot. Az ember néha-néha megrökönyödik az alacsony szellemi nívón, rosszindulaton, aztán ha már elég gyakorlott egy jót röhög rajta, és továbblapoz.

Azonban tartozom egy vallomással: az utóbbi időben újra a blog.hu legsötétebb bugyraiba vetettem magam - méghozzá a TASZ fórumába. Nem kellett volna.

Tudni kell, a TASZ blogjára októberben tévedtem először, amikor megjelent ez az írás. Azóta rendszeresen figyelem tevékenységüket, és mivel időnként pár írásuk szerepel az Index címlapján is, naná hogy ellepik a nyomorult trollok néhány kényesebb témát érintő cikküket - megmutatva hányadán is állunk a dolgoknak, ami nagyon szomorú jövőt vázol fel.

A TASZ-os fiúk-lányok is olvasták a hozzászólásokat, és valószínűleg nem tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek - ahogy én sem, amikor a fentebb idézett megjegyzéseket vágták a fejemhez. No, de nincs gond, én álltam ki a homofóbok kereszttüzébe. Mindenesetre a TASZ úgy gondolta, a megjegyzések is megérnek egy misét. Nem is egyet, kettőt.

Amikor már ezen cikkek alatt is kirajzolódott, hogy egyes hozzászólók meg sem értették miről szólt az egész, én már tudtam: ezen sírni kell. Ugyanis sokan elkezdtek ideologizálni, és fekete-fehér gondolkodás mentén kisakkozták, hogy ha a meleg párkapcsolatokat nem kritizálja a TASZ, akkor azzal a heteroszexuálisokat támadja:

"kicsit erőltetettnek tűnik az egész cikk, értem én h monogám heteró partnerkapcsolatot ahol lehet, ütni kell"

Hiába no, ezért kell ellenünk védeni a házasságot és a családot, mert mi ezerrel támadjuk. Sokan meg is látták: a TASZ azzal, hogy nem ítéli el a homoszexualitást, azt állítja, hogy heteroszexuális kapcsolatban is ugyanúgy elkaphatod a HIV-vírust. Csakhogy a TASZ nem ezt állította, és nem is erre fektette a hangsúlyt, hanem a biztonságos, védekezéssel történő szexre, mert egyedül az a fontos, nem a szexuális orientáció, akármekkora is a fertőzöttségi arány egyes csoportoknál (erről is vannak azért érdekes adatok, lásd lentebb). De persze voltak, akiket ezzel nem lehetett becsapni:

"De alapvetően ezek a magasabb kockázatú csoportok, bár nem lehet mindenkire általánosítani, azért magasabb kockázatúak, mert bizony az MSM csoportban mind a hűséggel, mind a védekezéssel vannak gondok."

Ó igen, a szokásos sztereotípiák. Mondja: nem lehet mindenkire általánosítani - de azért megteszi. Azok a mocskos, mindenkivel kavaró drogos buzik. Igaz, a kommentelő nem számol azzal, hogy azért is van több regisztrált meleg HIV-fertőzött, mert az évek folyamán belénk verték, hogy járjunk szűrésre, mondván: "rizikócsoportba" tartozunk. Igaz, ez a fogalom az idők folyamán avíttá vált (pláne hogy világszerte a legtöbb éppen a heteroszexuális HIV-fertőzött), mert nem maga a homoszexuális kapcsolat a veszélyes, hanem többek között a védekezés nélküli szex. Azt a tényt viszont nem szabad eltitkolni, hogy itthon a regisztrált homoszexuális fertőzöttek vannak többségben, akárcsak a fejlett országokban.

Tudjuk, hogy több a meleg HIV-fertőzött nyugaton (amennyiben még Európához tartozónak tekintjük magunkat), mint a heteroszexuális. De azt a kérdést feltette-e már pár promiszkuis hetero társam magának, hogy járt-e valaha HIV-szűrésen? Mert bizony, le merem fogadni, hogy ugyanannyi partnerét rendszeresen váltogató hetero él köztünk, mint meleg, de hogy előbbiek már arányukban is többen vannak (az összlakosságot tekintve kb. 94% - 6%)  és kevesebben is járnak szűrésre (pont a "csak a buzik kaphatják el" sztereotípia miatt), ezt le merem fogadni. Sokan azt gondolják, a heteroszexuális kapcsolat önmagában véd a HIV-től - ezért el se járnak egy kockázatos eset után szűrésre!

Az, hogy az egész világot tekintve a HPV az egyik legelterjedtebb szexuális úton terjedő vírus, és a világ lakosságának 80%-a (5-ből 4 ember) a vírus valamely fajtájával megfertőződik életében legalább egyszer, azért mond valamit arról, hogy a heteroszexuális kapcsolat önmagában egy nemi betegség elkerülésére kevés.

Feltehetnék itt egy gúnyos kérdést, de nem teszem - mert egyesek leszűrnék: én támadom az ártatlan heterókat.

Azonban nem erről akartam beszélni. Hanem a lappangó homofóbiáról.

"Számos a társadalom által elutasított, a TASZ által védett magatartásformáról van szó."

Megint a fekete-fehér gondolkodás: ha a TASZ az értékpluralizmus mentén (vigyázat, ez manapság a liberalizmussal egyetemben szitokszó!) nem ítéli el a partnerei száma miatt az embert, akkor támogatja azt. Hiába no, Kádár-népe vagyunk, a három T varázsában élünk még mindig: Tilt, Tűr, Támogat.

"Nem csak szex útján fertőződhetsz meg, valakit felsegítesz, kapcsolatba kerülsz a vérrel. Paff megfertőződsz."

Ezzel még találkozni fogunk, ugyanarról a kommentelőről van szó, mint az előbb. Ennyi erővel egy HIV-fertőzött egyébként nem élhetne társadalomban és egész végig izolálni kéne a családjától, szóval csak sima baromság. Hányan is kapták el a vírust, csak mert felsegítettek az utcán egy idegent? Hmmmm...

"Ha ez alatt megy a fűvel fával effektus, mint sokszor az MSM közösségben"

Megint a mocskos buzik. Figyeljük meg, az MSM (Men Sex with Men - férfival szexelő férfi) fogalmának használatának gyakoriságát - a leszbikusokkal nincs baja, és majd utólag kiderül, miért. Elárulom, valószínűleg nem az alacsonyabb fertőződési kockázatuk miatt.

"Szekvenciális monogámiát választva meg a 400 helyett mondjuk max 3-at. És ezek nevét is ismered, őket azonnal lehet szűrni, jelentős része védett volt megáll a kór. 

Az első két esetben a HIV még terjed, a harmadik esetben a kipusztulás felé tart."

Akárcsak a 12 000 éve létező HPV, ami még az erkölcsös és monogám középkorban is fertőzött.

Persze azért még előkerülgetnek gondolkodó emberek is, csak egy pozitív példa:

"Persze, hogy nem ad védelmet a szűrés. Én csak annyit állítok, hogy TELJES védelmet nem ad az sem, ha az ember ritkán vált partnert, de még az sem, ha ő maga teljesen monogám. (Hiszen a partnerét senki sem veheti 100%-ra). Persze, hogy nem ugyanakkorák az esélyek, sőt nagyságrendileg eltérhetnek. Szerintem alapvetően egyetértünk egymással amúgy, hiszen én is azt gondolom, hogy sokkal kisebb az esélye egy monogám embernek a megfertőződésre. Annyit állítottam, hogy nem 0. Továbbá annyit állítottam, hogy ha az emberek többsége, aki él nemi életet, eljár szűrésre, azzal csökkenthető az esetszám további növekedése. Lehet a statisztikai adatottal dobálózni, de ugye mindenki tudja, hogy a felderített esetek a valódi hordozópopuláció csak egy részét képezik, pont a rossz szűrési arány miatt. Annak a boncolgatásába meg bele sem megyek, hogy melyik csoport milyen arányban jár szűrésre, mert a statisztikai adatokat az is torzíthatja.
Egy szó, mint száz, azt gondolom, hogy bár lehet, hogy elhanyagolható az esélye, hogy egy monogám életformában megfertőződjön az ember, érdemes időnként, de legalább partnerváltáskor szűrésre elmenni (még akkor is, ha megbízol a partneredben). Nem kerül semmibe. Nem értem, hogy ez miért olyan felháborító, hogy hosszas kommentcunamit kapok, amiben a fejemre eső téglákról meg az árvizek esélyérő lamentálunk. A fejemre eső tégla ellen nem tehetek semmit, de a társadalom, és annak tagjai sokat tehetnek azért, hogy ne növekedjen a fertőzések száma."

Erről van szó. Persze ez nem mindenkit zavar:

"Van pár meleg ismerősöm, akik évekig azon röhögtek, hogy lehetek ilyen konzervatív. Hárman már HIVvel fertőződtek, az egyiküknek hepa c is van mellé, amásiknak szifilisz van mellé."

Hát igen, mert az ember csakúgy bevallja ha HIV-fertőzött, csöppet sem félve a társadalmi stigmáktól (ez meleg berkekben sem ilyen egyszerű kérdés és nagyon kényes téma, erről majd később kívánunk is írni). Kíváncsi vagyok milyen társaság lehet az, ahol csakúgy az asztal mellett röhögcsélve az emberek felsorolják, éppen milyen nemi betegségben szenvednek, pláne ha az egyik halálos is lehet.

Ui.: azért nem raktam ide szarmignonos képet, mert nem találtam a neten. Bocsi.

Ezt a szöveget egy közösségi oldalon találtam, de az eredeti forrás minden bizonnyal ez. Első olvasásra egyetértettem és nagyban bólogattam, aztán még egyszer elolvastam... és rájöttem, hogy gondok vannak az egésszel. Ez egy hosszú poszt lesz, 3 napi hideg élelmet előkészíteni!

Miért kell egy melegnek titokban leélnie az életét? 

Egy szembetűnő példával kezdenék, amiből egyből megértheted, miért éli a legtöbb meleg titokban az életét, miért nem vállalja fel nyilvánosan, hogy meleg. 

A közösségi szájtokon természetes, hogy egy heteró kiteszi a szerelmes képeit profilképnek, akár olyan képeket is, melyen csókolóznak, esetleg félmeztelen vannak, és ölelkeznek. Ez teljesen természetes számukra. Ha ezt az egészet egy meleg próbálja meg: egy olyan fotót tölt fel, amin egy fiúval ölelkezik, stb. akkor ez már egyből undorító és botránkoztatóan hat, sok esetben jönnek a >buzizós<, sértegetős hozzászólások, az "okos fejekből". 

Én személy szerint megértem, hogy ez nem természetes, mert nem az, oké. De ha arra gondolok, hogy Londoni kirándulásom során láttam meleg párt az utcán csókolózni, és ott ez tulajdonképpen semmilyen felháborodást nem keltett már... akkor szerintem társadalomfüggő dolog ez! 

Magyarországon a társadalom gondolkodásmódja olyan, hogy nem hagyja az embereket élni, legalábbis boldogan élni biztos nem! Blogom címe is ide illik. A tipikus magyar irigy, ha a szomszédnak jobb autóra tellett, féltékeny, ha a családjában a veje lánya jól-fizető állást kapott, így el tudnak menni nyaralni, és még sorolhatnám. 

A melegeket pedig elítélik, javarészt amiatt, amit már egy bejegyzésemben kifejtettem. Ez megy, és nem is gondolnak arra, hogy közelebb kerüljenek, megismerjenek egy meleget, és meggyőződjenek arról, igaz-e amit gondolnak, tényleg úgy van-e. 

Szóval véleményem szerint azért kell titkolóznia a melegeknek, mert tudják, hogy egyébként rengeteg negatív megkülönböztetés, sértegetés, gyűlölet, és atrocitás érné őket. 

Nem hiszem, hogy ezen nem lehetne változtatni, hogy élhetőbb lenne mindenki élete, de itt szintén akarás kérdéséről van szó.

Kontraszt

Azon a napon, amikor olvastam ezt a bejegyzést, egyik volt kolléganőm, Réka* és a barátja, Gábor kitett egy közös fényképet Facebookra, amin átölelik egymást egy étterem asztalánál. A kép több mint 70 lájkot kapott.

Ugyanezen a napon, nem sokkal később az egyik volt iskolatársam, Dani és a barátja, Peti is kitett egy közös fényképet Facebookra, amin átölelik egymást egy külföldi nyaralás alkalmakor. A kép pillanatnyilag több mint 70 lájknál tart. Szinte pontosan ugyanannyit kapott, mint a Rékáéké, talán még párral többet.

És nem, nem lehet azt mondani hogy persze hogy a heteró ismerősök, no meg a buzi ismerősök külön lájkolgatják egymást. Többségében heteró ismerőseink köre mindkettő páréval azonos.

Ugyan sok ember mai napig nem képes azt elismerni, hogy a meleg párkapcsolatok is lehetnek ugyanolyan értékesek, mint a heteroszexuálisok, továbbá pártunk és kormányunk is ügyködik azon szélsőjobboldali elemekkel összekacsintva, hogy azért ne vegyen minket körbe olyan nagyon elfogadó légkör - gondolok itt nem csak a közmédiában előforduló buzizásokra, hanem az olyan jogi bravúrokra, mint pl. a csodálatos új, gránit szilárdságú alaptörvényünk, mely az előzővel szemben még csak meg sem említi a szexuális diszkrimináció tilalmát; a BÉK nyílt színű kiherélése; a házasság és a család kirekesztő megfogalmazása... lehetne még sorolni.

És lám, Dani és Gábor közös képe alatt nem csak ugyanannyi lájk gyűlt össze, de még csak egyetlen egy homofób fröcsögést sem olvastam. Minek köszönhető ez?

Dani, a macsó

El kell mesélnem, hogy Daninak én ugyan nem voltam közeli ismerőse, de azt láttam, hogy annak idején ő is megvívta a maga harcát. Fontos dolog róla tudni, hogy bés volt. Azt is tudni kell, hogy míg ő egy teljesen megnyíló, az évfolyamban közkedvelt és népszerű alak volt, akiért dobogtak a lányszívek (igen, Danira több volt osztálytársnőm is ráhajtott - egyik sikerrel, lásd alább), addig tőlem távol állt az ilyen szangvinikus, macsó szerep. Ő egy igazi társasági lény volt, mindig a történések középpontjában; én viszont inkább egy magába forduló kukac, aki mindig is a kevéske emberből álló baráti társaságában érezte igazán jól magát.

Ugyan nekem már középiskola első évfolyamától kezdve szembesülnöm kellett azzal hogy egy fiúba lettem szerelmes (jelentem, nem ő volt az), és emiatt tök egyértelmű volt hogy lányokkal nincs is kedvem és feleslegesnek is tartom a próbálkozást, addig ő az egyik volt osztálytársnőmmel próbált kavargatni. Az az igazság, bennem elég ambivalens érzések fogalmazódtak meg amikor láttam őket smárolni a suli folyosóján, de arra fogtam, hogy biztos rosszul látom, mert hát én vagyok a meleg, ők meg a heterók. Mindegy, arra a pár pillanatra sem láttam hogy Dani annyira élvezné a dolgot, olyannyira hogy még most is a szemeim előtt lebeg Dani feje, hogy nőzés közben még falfehérebb az arca, mint bármikor máskor. Különös volt, hogy a kihalt folyosón megzavarta őt közeledő lépteim hangja - újdonsült barátnője nem is értette, miért foglalkozik még csak egy pillanatra is a jelentéktelen zajjal, amikor ott van ő. Azért nem volt ez egy hosszú románc, kb. 2 hétig tartott mint minden kamaszszerelem.

(Oh wait, én 3 évig vergődtem reménytelen plátói szerelemben. Pedig kamasz voltam :) Mondjuk attól sem volt könnyű megszabadulni, de az egy másik történet.)

Dani, az osztálya összes többi fiú tagjához hasonlóan nem vetette meg a sportot, gyakran járt ki a többiekkel focizni. Nem tudom hány gólt lőtt. Ha a helyzet kívánta, kellemeseket káromkodott, és ha buzizásra és kurvaanyázásra került sor, akkor egy jóízűt buzizott és kurvaanyázott az őt körbevevő fiúkórusban feszengés nélkül. Jókat ordítozott, köpködött a pályán, gáncsolta az ellenfelet - na, hát ilyen ez a középsulis macsó élet.

Természetesen mivel különc voltam, én is kaptam jelzőket. Iskolánk kis közösség volt és relatíve kulturált tagokból állt, így a klasszikus bullying nem fordult elő - ha igen, az is inkább a szalonokban megengedett formában. Dani, mivel a csapatösztön sodorta, hasonlóan értetlenkedve figyelte az én különutas életszemléletemet és megoldásaimat, még ha a klasszikus lúzer dobozába csak bajosan voltam beilleszthető. Részéről mindenesetre sértéseket soha nem kaptam, legfeljebb együtt röhögött a többiekkel ha valami vicceset csináltunk; ebben a korban mindenen és mindenkin röhög az ember. Én sem voltam szent, a magam körével mindenkin remekül szórakoztunk aki csak a szemünk elé került, az övéhez hasonlóan. Csak hát más klikkbe tartoztunk.

Pár szónál többet soha nem váltottunk. Látványosan nem érdekeltük egymást, engem meg olyannyira nem, hogy évekig a nevét nem tudtam megjegyezni. Feszültséget és görcsöt viszont mindig éreztem a részéről irányomba, ahányszor egy osztályterembe kerültünk, vagy elhaladtunk egymás mellett a folyosón. Emlékszem a szalagavató előtti napokban, amikor együtt próbáltuk a műsort, úgy nézett néha rám, mint akit fel akar szarvazni... mivel még csak kommunikáció se volt köztünk pár tőmondaton kívül, nem értettem miért haragszik rám ez a szerencsétlen ennyire, pláne hogy még csak nem is bántottam. Gyanakodtam homofób dühre - de miért is, ha nem tudta rólam? Nem, nem vagyok lányos, ami alapján azt gondolhatta volna. Ez a fajta feszültség korábban is megvolt, de akkor éreztem olyan erősnek, hogy pár másodpercre elgondolkodjak rajta.

Danival az érettségi után különváltak útjaink - no nem mintha valaha is egyek lettek volna korábban. Emiatt nem is gondoltam, hogy bármikor írni is fogok róla.

Peti - a szintén macsó, de ebbe most ne menjünk bele

Aztán valahogy csak rábukkantak egymásra Petivel - még ha nem is véletlen. Nagyon meglepődtem rajta, már akkor, amikor tudtam hogy társat keres. Mindenesetre ha jól ítélem meg, talán össze is költöztek nemrég. Azóta személyesen nem találkoztam Danival, de az egymás falára irkált bejegyzésekből, képekből és a hozzászólásokból egyértelműen leszűrhető, hogy szó sincs titkolózásról. A korábbi düh, és görcs helyét valami elképesztő harmónia vette át, ami egyszerűen sugárzik róla amióta együtt van Petivel. A képeken is egy elégedett embert láthatunk, aki ki van békülve magával, a párját szereti és ő is viszont, és valami elképesztő boldogságot. Olyan... nem csak hogy minden rendben, de hogy még kifejezetten élvezik is az életet... valami ilyesmit érzek :)

Miért meséltem el ezt?

Még mielőtt a szöveget kritizálnám, el kell mondanom, hogy az 2011-ben íródott. Ugyan akkor még nem lépett életbe csodálatos új alkotmányunk, ami a korábbiakhoz képest a fent leírt módon több jogi hátrányt hozott, és nem volt a közmédiában nyílt buzizás; de mégis más idők voltak azok. Ez az én szubjektív megítélésem, de úgy érzem, ahogy elkezdett keményedni velünk szemben a politikai rendszer, úgy kezdett el olvadozni irányunkba szépen lassan a társadalmi intolerancia - talán előbbi ellenreakciójaként. No, nem mintha én a magam részéről nem tennék meg mindent annak érdekében internetes fórumokon, hogy megértessem az emberekkel, hogy mi is ugyanolyan emberek vagyunk mint ők, és ennek érdekében nem próbálnánk meg egyre jobban láthatóvá válni. A nyíltan homofób keménymag persze rendíthetetlen, de nem is ők vannak már többségben. A tavalyi Pride-ról meg már sokan írták és mondták, hogy valamit átszakított az emberekben. Remélem, azt a szövetet amit áttört, sötét erők nem fogják tudni újra visszavarrni.

Visszatérve az eredeti szövegre, és a történetemre mely reflexióként kíván szolgálni, szerintem sok mondanivalóm nincs. Illetve de: Dani ismerősei, ahogy a Rékáé is, nem az ismerősük szexuális orientációjára nyomott lájkot, hanem a boldogságára. Ez a legfontosabb. Ahogy nekem is, nekik is az tetszett, hogy végre boldognak, kiegyensúlyozottnak látták Danit (nem mellesleg Rékát), és ebből bizony le lehet szűrni, hogy aki ismer egy meleg embert személyesen (mert megadta nekik ezt a lehetőséget, hogy ismerhessen), az nem tud fantomarcú tömegekkel szemben gyűlöletet érezni. Mert bizony, a többség előtt nincs kép arról, hogy milyen egy meleg - max. a 2000-es évek Pride-járól pár szélsőségesnek tűnő felvonuló arcvonala villan be róla. Ehhez képest meg ha előbújsz, lát egy ugyanolyan lényt, mint ő. Jé, ez is ember.

Az előbújás ugyan veszélyes műfaj, de hatásosabb fegyver tényleg nincs nála. Ha jól tudom, Csehországban több ember tud meleget felsorolni ismerősi köréből, mint itthon, akiknek a többsége ellenben egyáltalán nem ismer egyet sem. Pedig ismer ő, csak nem tudja róluk.
Lehet vitatkozni, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás - és lehet arra voksolni, hogy azért vállalja több cseh a homoszexualitását, mert a többségi cseh valami miatt eleve toleránsabb - de ha csak arra gondolok hogy ugyanannyian lelték örömüket mindkét párban az itthoni ismerősi körömből, akkor bizony azt kell mondanom, nem feltétlen okolható mindenben a magyar társadalom. Tudunk mi tenni azért hogy ne kelljen titokban léteznünk, és amennyit megtehetünk, tegyük is meg.

A posztról

Nem akarom korholni az írót, de szerintem nem muszáj egy melegnek titokban leélnie az életét. Persze néha jobb ha egyesek nem tudják ezt a tényt rólunk, pláne ha a munkahelyünk és a megélhetésünk foroghat kockán - ugyanakkor véleményem szerint nem szabad azt sugallni, hogy az orientációnk miatt eleve erre lettünk ítélve, mert ez téves állítás.
Szabadnak születtünk, mint bárki más, ezért ne vegyük tudomásul, ha egyesek el akarnak nyomni - harcoljunk ellene.
Továbbá Daniék képei alá egyetlen egy kioktatás, buzizás nem érkezett, még csak egyszerű sértegetés sem, tehát ezt sem tudom elfogadni kifogásként. Természetesen netes fórumokon idegenek megteszik - de kulturáltabb közegben, vagy Facebookon, ahol vállalni kell az arcot, nem.
Szégyennek érzem, hogy pont egy meleg blogger írja azt a homoszexualitás nyílt vállalásáról, hogy "Én személy szerint megértem, hogy ez nem természetes, mert nem az, oké."
De igenis oké! - hiszen ahogy a házas ember se veszi le a jegygyűrűjét ha kilép az utcára, hozzá hasonlóan mi sem tudjuk a fogasra akasztani a személyiségünk egyik kiragadott részletét.
Továbbá az, hogy kijelenti, hogy "nem is gondolnak arra, hogy közelebb kerüljenek, megismerjenek egy meleget, és meggyőződjenek arról, igaz-e amit gondolnak, tényleg úgy van-e." - elég zavaró és ellentmondásos kijelentés számomra.
Hogyan is tenné meg a többség, ha esélyt nem adunk neki rejtőzködésünk okán arra, hogy egyáltalán LÁSSANAK személyesen egy meleget? Továbbá melyik homofób akar majd utánajárni annak, hogy igaza van-e? Ugyan...

Igen, mentalitás kérdése, hogy megváltoztatható-e a társadalom hozzáállása velünk szemben, ezzel a konklúziójával a posztnak egyetértek. Csak pont ilyen szemlélettel nem, mint amivel a posztíró áll hozzá.

Igen, sokak kénytelenek rejtőzködni. Azonban ez valahol mindannyiunk egyéni döntése, amit nem a környezetünk "törékeny" lelkivilágára való tekintettel teszünk (mint ahogy egyesek gondolják) meg, hanem mint ahogy a posztíró is kifejti, egzisztenciális félelemből.

De Dani megcsinálta. Pont azért, mert nem így állt hozzá. Ő magát adta, és nem kért a kifogásokból. Biztos félt a következményektől, de végső soron csak nyert vele: van párja, van munkahelye (és nem rúgták ki), van lakása, barátai, ismerősei és rokonai, akik amiatt szeretik őt, aki. Kell ennél több? Mint láthatjuk, őket nemhogy nem zavarta, hogy boldog, de még hálásak is az őszinteségéért - és az hogy ő a boldogságát hogy valósította meg, már hidegen hagyta őket, amikor megnyomták a tetszik gombot.

Ennek tudatában én is próbálom a saját kis életstratégiámat úgy változtatni, hogy ebbe az állapotba elérhessek. Nem lesz könnyű - Daninak sem ment áldozat nélkül, ebben biztos vagyok.

Poszt vége.

Ui.: még mindig megvan az a Valentin-napi levél, amit még másodikban kaptam egy rejtélyes levélírótól. Neki üzennék most, úgyis 4 nap múlva Valentin lesz.

Kedves Levélíró!

Azt írtad, bés voltál, és hogy halálosan szerelmes voltál belém. Nem tudom, hogy saját vers volt-e, mindenesetre nagyon szép lett, még ha az utolsó sor nem is rímelt. A haverokkal átnéztük az összes bés füzetét, de egyik lányéval sem egyezett a kézírásod.

Amennyiben van valakid, hagyjuk az egészet.

Üdv:
W_T_R

Ui.2: ha csak vicc volt, dögöljél meg.

*Személyiségi jogi okok miatt a neveket megváltoztattam.

Mindig van lejjebb. Mikor már azt hittük hogy a barbarizmus a propagandatörvényben csúcsosodik ki, a világ lelki üdvéért aggódó orosz ortodox egyház egyszer csak kiad egy Sztálinról szóló 2014-es naptárt, majd nyíltan támogat egy olyan javaslatot miszerint népszavazást kéne tartani arról hogy a homoszexualitás újra büntethető legyen.

Először is: Sztálinos naptár. Ne máááár.

Másodjára: az ortodox egyház azzal érvel, hogy "A lakosság többségének, és nem valamiféle külső erőknek kell eldönteniük, mi minősül büntethetőnek, és mi nem". Értjük. Akkor legyenek szívesek a népszavazás előtt majd ne ilyen megfoghatatlan külső erőkre hivatkozzanak mint Isten meg Szentháromság - persze tudjuk hogy lehetetlent kérünk.

Harmadszor: kétségeink ne legyenek, ha a pravoszláv egyház által "sugalmazott" életfelfogás szerint gondolkodó orosz társadalom elé kerül egy ilyen ügy népszavazásra, egészen biztosan elsöprő eredménnyel a kriminalizálás mellett fog dönteni.

(Nem, és nem érdekel hogy Horvátországban mi történt - ugyanis normál esetben etikai kérdéseket nem népszavazásokon kell eldönteni - ha már vallási vonalon vagyunk, lásd: Jézus kontra Barnabás Pilátus előtt.)

Negyedik: már megint a hívők érzelmeire hivatkoznak. A melegek érzelmeivel mi van?

Mindenesetre kérdés hogy Putyin bácsinak mik a tervei, hogyan kívánja a felajánlkozó lehetőséget kihasználni. Az biztos, hogy a szocsi-i téli olimpia befejeztéig nem fog történni semmi, már csak technikai okokból kifolyólag sem: végig kell haladnia a beadványnak a bürokrácián, és ha Putyin bele is egyezik, a népszavazást elő kell készíteni ami kisebb időbe telik. Másrészt meg a propagandatörvényen erősen megbotránkozó nyugati világnak jó lenne a kulturáltság látszatát kelteni legalább csak a játékok idejéig, az esetleges diplomáciai botrányon kívül is irtó kínos lenne pl. Obama dacból küldött delegáltjait lecsukatni csak azért mert melegek.

Tehát lényegi döntések véleményem szerint csak Szocsi után következhetnek. Ha a valószínűleg arcplasztikáztatott Putyin egy kis erőfitogtatásra vágyik, aláírja a népszavazásról szóló javaslatot; ha még nagyobbra, akkor nem, de a Dumában megszavaztatja a javaslatban leírtakat; vagy pedig ha szeretné egy kicsit lehűteni a kedélyeket nyugaton, visszautasítja - tökéletes gumicsont lehet azoknak, akik az orosz állam demokratikusságát szeretnék minden áron bebizonyítani.

Én mindenesetre nem erőltetném a helyében ezt a pacival modellkedéses dolgot.

Ez nem ő

Ez ő.