Valószínűleg már huszadjára kezdek bele ebbe a témába. Hosszúra akarom húzni mindig, de rájöttem, felesleges, mert röviden is el lehet mondani. Egy egészen érdekes jelenség a társadalomban, ami fura mód ellentmond önmagának.
Biztos mindenki mondta már nem egyszer, hogy "nem hiszem el mennyire hülyék az emberek...". Ezt a kijelentést általában követi pár mondat, ami részletezi miért is akkora hülyék és reménytelenek. Aztán jön a mindent megoldó válasz, hogy hogyan is kéne csinálni, hogy jó legyen. Hogy csak gondolkodni kéne, elfogadni egymást s a többi agyon rágott maszlag.
A vicces rész itt következik. Ha nyitott szemmel járunk és nyitott füllel, akárcsak az utcán, vagy baráti társaságban mindig akad ember - egy vagy több, az most lényegtelen - aki tudja, mi lenne a jó és a helyes módja mindennek. Hogy kéne az életét élnie mindenkinek és mi lenne jó, meg mi lenne rossz.
Ha össze adnánk ezt a sok-sok okos embert, valami nevetségesen nagy szám jönne ki. Kiderülne, hogy nagyjából mindenki tudja, hogy kell élni, és hogy kell jól élni. Ennek ellenére senki sem teszi, csak osztja az észt másoknak.
Lehordjuk a különféle társadalmakat - leginkább a sajátunkat -, és mindenféle negatív jelzőt aggatunk rájuk, miközben elpanaszoljuk, mi és hogyan lenne jó. 100 emberből 80 ezt teszi. Ezek szerint 100 emberből 80 tudja, hogy kell élni, és mégsem.
Vagy az a sok jó dolog, mint elfogadás meg megértés csak addig terjed, míg az én nézetem és életpolitikám elfogadják, és azon kívül minden más vélemény rossz?
Hogy lehet az, hogy egy világban ahol ennyi "okos" van, nincs senki, aki okos lenne?
Utolsó kommentek