Itt van, pedig senki se hívta

Személy szerint imádok vitázni mondhatni a lételemem legalábbis az egyik. Imádok a végletekig elhúzni és feszengetni egy témát. A vitapartnereim általában mindig túl komolyan vesznek vagy azért, mert túl hevesen és megállíthatatlanul adom elő érveimet vagy csak túlságosan konok vagyok feladni. Sokszor van, hogy már rég megszületett a válasz, de csak heccből tovább és tovább feszítem a húrt.

Kifejezetten élvezem akárcsak hallgatni is ahogy a különböző emberektől különböző életutakat megjárva és tapasztalatokat szerezve jövő gondolatok összecsapnak egymással. Akárcsak valami gigászi háború két harcos között. Részese lenni az egésznek, az egyik harcoló féllé válni pedig hatalmas élmény tud lenni.
Na mármost biztos elmebetegnek tűnhetek, hogy mit is lehet ezen ennyire élvezni. Nos egy sokat gondolkodó embernek aki kutatgatja az életet és a világot és fürkészi az embereket összefüggéseket és válaszokat keresve a Vita olyasmi mint a keresztes lovagonak a Szent Grál keresésének útja.

Mert mi is a Vita valójában.

Az igazság kutatása. Valamiféle magasabb gondolat, összefüggés keresése, tapasztalatok és vélemények cseréje. Egy vitába azért bocsátkozik az ember, mert tesztelni kívánja a tudását és megakar róla győzni másokat is. Vajon tényleg minden úgy jó-e ahogy én gondolom és megtudok-e róla győzni mindenkit vagy netán akad egy magasabb valami amit nem látok? Kíváncsi egy másik véleményre is, mert az igazi kutató sosem elégszik meg egyetlen kapott válasszal ami nem mellesleg csak a sajátja.

A veszekedés nem Vita

Sokan összetévesztik ezt a két dolgot amit elismerek nem nehéz. Amennyire közel állnak egymáshoz annyira távol is. A veszekedés során indulatból gondolunk és mondunk mindent. Csak egymás fejéhez vágjuk ami épp felugrik gondolatként nem mérlegelve sem igazságot se a súlyt. Nem is hallgatjuk meg a másikat és csak szajkózzuk a saját ostobaságunkat. A veszekedés leginkább csak arra jó, hogy romboljon, de építeni semmiképp sem tud.

Csakis előre mozdít

A Vita!, és nem a veszekedés csakis előre képes mozdítani. Tudom sok példát lehetne hozni ahol pont, hogy visszájára fordult minden, de ennek is megvan az oka. Valami vitához hasonlatos elkorcsosult dolgot műveltek azok az emberek akik ezt az eredményt okozták. Beszűkűlt és csökönyös módon állnak szembe partnerükkel és, ha a fene fenét eszik sem ismerik el a másik igazát és nem adják fel míg nem nyernek. Megromlott és elfajzott testvére ez a vitának, mert nem a közös és nagyobb igazságot kutatja csak az egyéni kicsinyes és semmit mondó igazat. Az igazi vitának célja kell legyen, hogy előre mozdítson.

Ezért is szeretem annyira ezt művelni barátokkal és ismeretlenekkel is. Mindig úgy érzem utána, hogy sikerült egy újabb lépcsőfokot megtennem miután átgondolom nyugodtan az egészet. Levonom a következtetéseimet aztán egy újabb alkalommal már ezekkel felvértezve szállok újra csatába a következő lépcső fokért.

Havi életbölcsesség és ösztönző következik ömlesztve. Néha nem árt egy kis ilyen is hátha valaki elgondolkodik rajta komolyabban és beépíti a saját életébe. Persze mit is írhatna bölcsességet egy huszonéves ember mikor még annyi van előtte és olyan kevés mögötte, de meg kell nyugtassak mindenkit a kor korántsem minden.

Piszok mázlistának tartom magam sok mindenben - persze lehet ez csak hozzáállás kérdése, hogy Én elhiszem, hogy az vagyok. Persze ez nem jelenti, hogy minden az ölembe hullik minden mint a kiskirályoknak és a kisujjamat sem kell mozdítani. Inkább csak a lehetőségek ugrálnak fel sorról sorra.
Tapasztalat szerint eddig mindig út nyílt abba az irányba amit piszok mód akartam. Ami miatt nem tudtam megülni a seggemen nyugton és megőrjített, hogy elérjem. Ilyen egyik dolog a meló keresés. Mindig elém került keresgélés közben olyan ami egy jó lehetőség volt mint tegnap este is.
Kedves blog szerző társ fogalmazta meg nagyon jól ezt nekem mért lehet ez és idézném is röviden:
"a mai ember hajlamos kifelejteni az érzelmeit... a tüzet a lénye egészéből"
Gondolom sokan az idejére sem emlékeznek már mikor volt, hogy oda rakták magukat teljes mellbedobással és szívvel-lélekkel csinálták volna azt amit csinálnak. Talán gyermekként mikor még nem környékezte meg őket a sok negatív tapasztalat, mikor még bátran mertek élni félelmek nélkül. Mikor annyi mindenről álmodoztak, annyi mindenbe hittek feltétel nélkül. Mikor a világ egy felfedezésre váró csoda volt és nem egy soha véget nem érő rémálom.

- De ez nem így megy....

- Hát akkor menjen így!!

Persze lehet mondani, hogy "mert az élet nem így működik... blablabla" és az összes "felnőttes" (szerintem csak idióta) kifogást mért nem halad az életük. Én meg azt mondom "I call bullshit!". Tényleg a fenébe a kifogásokkal amik csak arra jók, hogy saját kis lelkünket óvjuk, védjük. Menjen már a fenébe az összes ember aki képtelen kilépni a saját szürkeségéből sőt, mit képtelen, nem is akar és inkább leránt magához tömegeket, csak hogy ne legyen egyedül.

Nem kell ide semmi pszichológus meg csoda tanítás és bölcsesség csak végtelen egyszerűség. Te meg egy óra séta a friss levegőn (akinek van ideje dokira annak legyen ideje erre is helyette). Akarjunk már valamit végre úgy igazából elérni, keressünk már valami célt amiért megéri tűzön-vízen át küzdeni. Merjünk végre kiszakadni a saját életünkből és valami olyat tenni amit mindig is akartunk.

"Azt hiszed van időd pedig nincs..."

Azt hisszük van időnk otthon ülni a seggünkön és zombiként járni be naponta a melóba pedig nincs! Hogy van idő beleragadni a szürke hétköznapokba. Netán 80-90 évesen a halálos ágyunkon akarjuk megbánni mi mindent mulasztottunk el?! "Ha kicsit tüzesebb, bátrabb, bevállalósabb lettem volna.....", mert Én köszönöm inkább nem.

Használd már ki azokat a fránya érzelmeket, ha már vannak, mert nem dísznek léteznek azok sem! Használd már ki az életet, ha olyan piszok mázlista vagy, hogy élhetsz!
Kezdj el végre élni!

Mostanság egyre jobban idegesít és frusztrál ez a téma valószínűleg nem utoljára.

Szeretünk másnak látszani mint akik valójában vagyunk. Más arcunkat mutatni mindenki felé minden egyes szituációban. Alkalmazkodni mindig az erősebb akarathoz vagy személyiséghez ami a közelünkben van, hogy közbe elveszítsük önmagunkat. Nem merjük felvállalni se azt amit érzünk se azt amit gondolunk arról már nem is beszélve amit csinálunk.

Félünk, hogy megítélnek majd azért akik vagyunk és inkább álarcok mögé bújunk. Ha valaki azt mondja, hogy havonta 2-szer szexelni már bűn hajlamosak vagyunk arra következtetni, hogy az illető nem fogja tolerálni azt, ha Én meg hetente 2-szer teszem ugyan ezt. Kifog rekeszteni vagy csak megvetően fog rám nézni és ezt mi persze nem akarjuk.

Inkább hazugságokba bocsátkozunk álszent módon attól rettegve minden egyes nap, hogy csak nehogy megtudják a körülöttem lévők, hogy nem vagyok olyan amilyennek beállítom magam. Mert, ha megtudják akkor valószínűleg elhagynak majd és magamra maradok.

Most őszintén, nincs igazuk? Mégis ki akarna egy hazug emberrel bármiféle további kapcsolatot fenntartani. Aki annyival nem képes megtisztelni, hogy a valót állítsa magáról még, ha ez az én szememben kicsit rosszallást is vált ki, mert ha utólag derül ki valami annál nagyobb a baj belőle.

A másik fele ennek az undorító, nyálas jópofizás és a gyáva, gyerekes kibúvók minden alól. Átlátszóbbnál átlátszóbb kis történetek és kifogások mikor már úgyis minden mindegy és csak még mélyebbre lököd magad vele. Mikor még annyi gerinced sincs, hogy legalább a legvégén felállj és azt mond, hogy hülye voltál és igen ez és ez van valójában. Persze ezt már rögtön az elejétől kéne így játszani, tiszta nyílt lapokkal.

Kifejezetten dühíteni tudnak egyesek alattomos kis játékai másokkal vagy akár velem. Viszont a tökéletes embert sem fogom itt játszani. Megvoltak régen nekem is a saját kis piszkos hazugságaim még néha most is becsúszik egy-egy, de meglehetősen ritkán. Nem űzök belőle sportot, hogy átvágjam mások fejét és éljem az életem mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga hiszen mindenki ezt csinálja.

Sose fog változni se ez se más, ha nem kezdünk el végre megpróbálni igazat mondani. Nem fog senki sem belehalni, ha a képébe vágják az igazságot. Nekem legalábbis lassan már perverziómmá válik, hogy "Gyere! Vágd a képembe mi a szitu!". Sokkalta jobb így élni mint a hazugságok és játszmák hálójában. Előbb vagy utóbb ugyanis a fejünkre szakad az egész és nem mászunk ki alóla soha.

Kedves Olvasóink! Örömmel bejelentem hogy blogunk Kaen jóbarátom személyében új szerzőtárssal gyarapodott, akinek első publikációja az afrikai méltatlan helyzetről szól. Üdvözöljük a csapatban, ti pedig fogadjátok szeretettel az új szerző új írását. :)

Ismét muszáj volt szembesülni azzal, hogy a világon sajnos nem mindenhol haladnak jól a dolgok. Most épp Afrikából egész pontosan Nigériából olvastam egy hírt miszerint 10 embert tartóztattak le, mert vélhetően melegek. Vagyis pontosítsunk: azért, mert mások mint ők.
Volt egy kis videó is csatolva a cikkhez amibe egy kb. 25 éves férfi nyilatkozza, hogy "igenis boldog vagyok az új meleg-ellenes törvény miatt". Nem mondom, hogy túlságosan meglep egy ilyen nyilatkozat beszűkült látókörű és földhöz ragadt gondolkodású emberektől. Ennek ellenére Nem! tudok szónélkül elmenni mellette ugyanis engem is érint részben a dolog. Ugyan egyelőre nem a mi országunkban történik és mondhatnám "ez nem az én gondom", de nem játszhatom a vak és süket kisfiút míg végül nem a saját küszöbömön ácsorog a probléma.
Mert igenis egy rohadt nagy probléma, hogy az oly nagyra tartott 21. század második évtizedében Afrikában még mindig több mint 40 országban büntethető az, ha valaki meleg. Van ahol halállal van ahol "csak" életfogytig tartó börtönnel.
Képzeljétek csak el kedves hetero férfiak és nők, hogy titeket bélyegeznének meg vagy zárnának börtönbe azért, mert férfiként nőt, nőként férfit szerettek. Nem játszhatjátok a nagy mézes-mázos szerelmeskedő összebújásokat az utcán, parkban, kávéházban, tömegközlekedésen, mert mindenhonnan gyilkos szemekkel bámulnak rátok, összesúgnak a hátatok mögött esetleg még újjal is mutogatnak rátok, mert szerettek valakit. Csak picit kéne belegondolni a másik helyzetébe és utána ítélkezni.
Nehezen tudom megérteni, hogy lehetnek az emberek még mindig annyira vakok és bolondok, hogy nem képesek felfogni "melegnek lenni nem bűn!!!". Nem lehet azért valakit megbüntetni, mert a kéket szereti a piros helyett ahogy nem lehet azért se büntetni valakit, mert férfiként a férfit, nőként a nőt szereti az ellenkező nem helyett.
A legkevesebb szót emelni az efajta gondolkodás ellen pláne, ha az majdnem egy egész kontinenst érint. Fel kell állni az ilyen emberek ellen és kiállni azért és támogatni azt ami valóban normális és általános kéne legyen.
Na persze előbb a saját házunk táján kéne rendbe rakni az emberek fejét, de nálunk egyelőre még nem dugnak börtönbe azért, mert a pasik fenekét bámulom a metrón és nem a nők melleit.