posting for the very first time...
kedves welcome_to_reality, (továbbiakban w_t_r, nem várhatod el hogy ennyi betűt bepötyögjek egy személy miatt... :-) )
mi történt, ég a házam ideki`?? vagy itt a tavasz, vége a téli álomnak? de én nem medve vagyok hanem csipkerózsika, és még nem telt le a száz év. apropó. azt tudod ugye, hogy a királyfi csak potyázott a puszival, mert csipkerózsi amúgy is felébredt volna mivel épp lejárt a (szavatossági) ideje, csak nyilván még végig akarta álmodni a REM-szakaszát - a királyfiról, aki majd meg(film)csókolja... szóval őt nem ünnepelhették úgy megmentőként mint hófehérke nekrofil királyfiját, bár ő sem csókkal élesztett újra, hanem "ejtsük le a (törhetetlen üveg)koporsót technikával", amit abban az időben nyilván minden elsősegély-tanfolyamon tanítottak a szívmasszázs helyett. ami azt illeti, ha megnézem az életem, akkor inkább hamupipőke vagyok, (bár a -ke esetemben meglehetős eufemizmus). csak én már túl vagyok a bálon meg a királyfi(ko)n. úgyhogy most épp új mesefigurát keresek akivel identifikálódni tudnék. (javaslat? de ha lehet ne a klasszikus mesékből...)
na de visszatérve a tetemre hívásodra (bocs, elloptam a kifejezésedet)... azért nagyon elegánsan csináltad ezt az övön aluli húzást, ezt el kell ismernem. pedig általában nem szokott problémám lenni az ilyesmivel, sőt, bizonyos övön aluli dolgokat kifejezetten kedvelek... de ily módon kikényszeríteni engem az én kis biztonságos rejtekemből... (amit ráadásul nyilván hamarosan meg is fogsz bánni és majd törheted a fejed hogy hogyan tudsz ugyanilyen elbűvölően visszatuszkolni) biztos lehettél benne, hogy nem hagylak egyedül állni a pusztába kiáltott szavaiddal, mert tudod hogy ilyenre nem vagyok képes, manipuláció ide vagy oda. ráadásul felrakod a lécet olyan magasra, hogy egyszerűen esélyem sincs másra mint leverni - arról nem beszélve, hogy hiú reményeket keltesz az olvasóidban... te is tudod, hogy kommentet írni sokkal könnyebb. mások kitalálják a témát, megdolgoznak vele, te meg csak kényelmesen odabiggyeszted a kivetnivalóidat vagy ritkábban az elismerésedet, oszt ennyi. de posztolni... (p)osztani az észt, vagy a ta-poszt-olataimat, posztulátumokat vagy posztillákat írni... arról nem beszélve, hogy az én német billentyűzetemen az én finommotorikus koordinációmmal ékezetes betűkkel írni egy kínszenvedés. mert a nagybetűk mellőzését még csak betudhatom a művészi szabadság kategóriába, de legalább az ékezeteket ne kelljen hiányolnia az olvasónak, ha már a mondanivalót néha igen :-) (egyébként szándékosan nem írok "kedves" olvasót. ne diszkrimináljunk már, ha írok az ugyanannyira szól az undok mogorváknak is. ja, meg ez a másik... lehet, hogy szűk a fókuszom, de nem tudok a világnak írni (jójó, de így drámaibb mintha azt írnám hogy annak a pár embernek aki véletlenül beleolvas(na) valami irományomba). látod, ezt a is neked címzem, nekem kell egyszerűen egy megszólított. aláírom, ez erős korlátoltságról tesz tanúbizonyságot; és persze írhatnék fiktív személynek, álcázhatnám naplóírásnak, blablablaa... és itt kéne még jönnie az "időm is oly kevés nem beszélve a tehetségemről" kifogássorozatnak... és akkor arról még szó sem esett, hogy nem passzolnék bele a blogkoncepcióba... (van olyan? - szerk.) itt van, pedig senki se hívta??! szóval mi az én árulásom a tiédhez képest... :-)
nem, tényleg nem akarom magam kéretni mint szűzlány az első érintés előtt... bár ami azt illeti, blogírás tekintetében tényleg az vagyok. a kérdés csak az, hogy aggszűz akarok-e maradni...
Valószínűleg már huszadjára kezdek bele ebbe a témába. Hosszúra akarom húzni mindig, de rájöttem, felesleges, mert röviden is el lehet mondani. Egy egészen érdekes jelenség a társadalomban, ami fura mód ellentmond önmagának.
Utolsó kommentek