Itt van, pedig senki se hívta

Imádom a toleranciát, de tényleg csak nem az elvakult magas fokát. A 'legyünk toleránsak minden agymenéssel szemben és fogadjuk el úgy ahogy van', plusz a 'ne próbáljunk meg megváltoztatni senkit, mert úgy sem lehet'... hát nem is tudom kell-e részleteznem mekkora egy életképtelen baromság.

Feltételezem az ilyen ultrapacifista emberekben fel sem merül, hogy ezen vonalon haladva még mindig a köveket pattintgatnánk egy barlang mélyén, vagy épp a földeket kapálnánk valami zsarnok hűbérúr földjén. Mert, hát toleránsak vagyunk az elnyomóinkkal és nem próbáljuk megváltoztatni a világnézetét embereknek, hogy nekünk jobb legyen.
Nem keresünk konfliktust, mert nem szeretünk se veszekedni, se vitázni, se megsérteni vagy bántani másokat. Csak az a baj, hogy konfliktusok nélkül nem mozdul se előre, se hátra ez a nyavalyás világ. Konstans stagnálás van, ha mindenki toleráns módon beletörődik mindenbe.
Mindezen érvek mellett legyek toleráns azzal szemben is, aki valaki bizonyos ép ésszel megmagyarázhatatlan okok miatt gyűlöl engem és szívesebben látna véresen feldarabolva, mint élve. Végülis igen. Csuda egy világ lenne, ha toleránsan hagynám, hogy ezt megtegyék velem, hiszen úgyse tudom megváltoztatni a másikat - akkor fogadjam el, hogy ilyen.

No ezzel nem azt mondom, hogy a tolerancia egy rossz dolog lenne. Önmagában egy valóban szép eszme és bizonyos keretek között kell is. De az elvakult tolerancia mindennel szemben épp olyan veszélyes és épp úgy visszaüt, mint az Intolerancia.
Fogadjuk el azt amit jónak vélünk, és próbáljunk változtatni a rosszon. Hiszen így halad előre a világ akár tetszik, akár nem. Előbb-utóbb úgyis minden rossz eljátssza a szerepét, hogy a jót még jobbá tegye.

Ahogy ez én szerintem szépen tudna működni, és lenne is értelme:
Fogadd el a másik világnézetét és tartsd tiszteletben. Ha ezt netán rossznak véled és megváltoztatnád akkor ugyanilyen tisztelettel próbáld meg - feltéve hogy szeretnéd, ha meghallgatnának. Mondd el a véleményed, próbáld meggyőzni a másikat, de lehetőleg ne tipord a sárba a nézeteit. Ha ügyes voltál előre mozdul valami és nem csak ácsorog.

posting for the very first time...

kedves welcome_to_reality, (továbbiakban w_t_r, nem várhatod el hogy ennyi betűt bepötyögjek egy személy miatt... :-) )

mi történt, ég a házam ideki`?? vagy itt a tavasz, vége a téli álomnak? de én nem medve vagyok hanem csipkerózsika, és még nem telt le a száz év. apropó. azt tudod ugye, hogy a királyfi csak potyázott a puszival, mert csipkerózsi amúgy is felébredt volna mivel épp lejárt a (szavatossági) ideje, csak nyilván még végig akarta álmodni a REM-szakaszát - a királyfiról, aki majd meg(film)csókolja... szóval őt nem ünnepelhették úgy megmentőként mint hófehérke nekrofil királyfiját, bár ő sem csókkal élesztett újra, hanem "ejtsük le a (törhetetlen üveg)koporsót technikával", amit abban az időben nyilván minden elsősegély-tanfolyamon tanítottak a szívmasszázs helyett. ami azt illeti, ha megnézem az életem, akkor inkább hamupipőke vagyok, (bár a -ke esetemben meglehetős eufemizmus). csak én már túl vagyok a bálon meg a királyfi(ko)n. úgyhogy most épp új mesefigurát keresek akivel identifikálódni tudnék. (javaslat? de ha lehet ne a klasszikus mesékből...)

na de visszatérve a tetemre hívásodra (bocs, elloptam a kifejezésedet)... azért nagyon elegánsan csináltad ezt az övön aluli húzást, ezt el kell ismernem. pedig általában nem szokott problémám lenni az ilyesmivel, sőt, bizonyos övön aluli dolgokat kifejezetten kedvelek... de ily módon kikényszeríteni engem az én kis biztonságos rejtekemből... (amit ráadásul nyilván hamarosan meg is fogsz bánni és majd törheted a fejed hogy hogyan tudsz ugyanilyen elbűvölően visszatuszkolni) biztos lehettél benne, hogy nem hagylak egyedül állni a pusztába kiáltott szavaiddal, mert tudod hogy ilyenre nem vagyok képes, manipuláció ide vagy oda. ráadásul felrakod a lécet olyan magasra, hogy egyszerűen esélyem sincs másra mint leverni - arról nem beszélve, hogy hiú reményeket keltesz az olvasóidban... te is tudod, hogy kommentet írni sokkal könnyebb. mások kitalálják a témát, megdolgoznak vele, te meg csak kényelmesen odabiggyeszted a kivetnivalóidat vagy ritkábban az elismerésedet, oszt ennyi. de posztolni... (p)osztani az észt, vagy a ta-poszt-olataimat, posztulátumokat vagy posztillákat írni... arról nem beszélve, hogy az én német billentyűzetemen az én finommotorikus koordinációmmal ékezetes betűkkel írni egy kínszenvedés. mert a nagybetűk mellőzését még csak betudhatom a művészi szabadság kategóriába, de legalább az ékezeteket ne kelljen hiányolnia az olvasónak, ha már a mondanivalót néha igen :-) (egyébként szándékosan nem írok "kedves" olvasót. ne diszkrimináljunk már, ha írok az ugyanannyira szól az undok mogorváknak is. ja, meg ez a másik... lehet, hogy szűk a fókuszom, de nem tudok a világnak írni (jójó, de így drámaibb mintha azt írnám hogy annak a pár embernek aki véletlenül beleolvas(na) valami irományomba). látod, ezt a is neked címzem, nekem kell egyszerűen egy megszólított. aláírom, ez erős korlátoltságról tesz tanúbizonyságot; és persze írhatnék fiktív személynek, álcázhatnám naplóírásnak, blablablaa... és itt kéne még jönnie az "időm is oly kevés nem beszélve a tehetségemről" kifogássorozatnak... és akkor arról még szó sem esett, hogy nem passzolnék bele a blogkoncepcióba... (van olyan? - szerk.) itt van, pedig senki se hívta??! szóval mi az én árulásom a tiédhez képest... :-)

nem, tényleg nem akarom magam kéretni mint szűzlány az első érintés előtt... bár ami azt illeti, blogírás tekintetében tényleg az vagyok. a kérdés csak az, hogy aggszűz akarok-e maradni...

Valószínűleg már huszadjára kezdek bele ebbe a témába. Hosszúra akarom húzni mindig, de rájöttem, felesleges, mert röviden is el lehet mondani. Egy egészen érdekes jelenség a társadalomban, ami fura mód ellentmond önmagának.

Biztos mindenki mondta már nem egyszer, hogy "nem hiszem el mennyire hülyék az emberek...". Ezt a kijelentést általában követi pár mondat, ami részletezi miért is akkora hülyék és reménytelenek. Aztán jön a mindent megoldó válasz, hogy hogyan is kéne csinálni, hogy jó legyen. Hogy csak gondolkodni kéne, elfogadni egymást s a többi agyon rágott maszlag.

A vicces rész itt következik. Ha nyitott szemmel járunk és nyitott füllel, akárcsak az utcán, vagy baráti társaságban mindig akad ember - egy vagy több, az most lényegtelen - aki tudja, mi lenne a jó és a helyes módja mindennek. Hogy kéne az életét élnie mindenkinek és mi lenne jó, meg mi lenne rossz.

Ha össze adnánk ezt a sok-sok okos embert, valami nevetségesen nagy szám jönne ki. Kiderülne, hogy nagyjából mindenki tudja, hogy kell élni, és hogy kell jól élni. Ennek ellenére senki sem teszi, csak osztja az észt másoknak.

Lehordjuk a különféle társadalmakat - leginkább a sajátunkat -, és mindenféle negatív jelzőt aggatunk rájuk, miközben elpanaszoljuk, mi és hogyan lenne jó. 100 emberből 80 ezt teszi. Ezek szerint 100 emberből 80 tudja, hogy kell élni, és mégsem.

Vagy az a sok jó dolog, mint elfogadás meg megértés csak addig terjed, míg az én nézetem és életpolitikám elfogadják, és azon kívül minden más vélemény rossz?
Hogy lehet az, hogy egy világban ahol ennyi "okos" van, nincs senki, aki okos lenne?

Tök véletlen ötlött szemembe egy már amúgy is sokat látott mondat most jutúbon kommenteknél. Egy fiatal srác csinált egy covert a Frozen - Let it go számáról. Olyan hangja van, hogy keresztül fut rajtam a hideg ami elég ritka dolog. Na, de a főbb lényeg ugyebár az az apró kis kommentecske megbújva a többi között rejtőzködve.

"I wish I could sing like you." - "Bárcsak én is így tudnék énekelni."

Oké osztom a véleményét, mert tényleg... csak van egy hatalmas nagy - nem is igazán probléma, de most nevezzük annak - ezzel kapcsolatban. Pontosan az mikor az ember meglát valakit jól rajzolni, vagy hallja milyen hangokat csal ki egy hangszerből, esetleg valami észveszejtően finomat eszik. Most így hirtelen ezek ugrottak be, de ezernyi ilyen szituáció van, hogy megkívánjuk azt is amire a másik képes, és ezzel nincs is semmi baj.
A gond ott van, hogy valamiféle isteni veleszületett tehetséget képzelünk a hátterébe. Ami egészen érthető gondolatmenet, ha belegondolunk. Hiszen, ha egy olyan ember kezd el rajzolni, zenélni, főzni, énekelni aki életében ezt sosem tette az 100 és 1000 százalék, hogy nem fog olyanra sikeredni amit akar. Még a tizedik próbálkozásra sem.

Ezzel el is könyveljük magunkat tehetségtelennek és bénának és mi egyéb más hülye jelzővel illetjük magunkat.

Hogy ez mért is egy kifejezetten hülye hozzáállás

Nos, vegyünk egy grafikust példaként. Jól tud rajzolni nagyon is, na nem egy Da Vinci, de az átlag "nem rajzoló" embernél mindenképp jobban. Valaki meglátja a rajzait és "hűűű... kár, hogy én nem tudok rajzolni, pedig de jó lenne így...!"
Akkor vegyük végig, alapesetben ez az ember mért tud így rajzolni. Nem ceruzával a kezében jött a világra ő sem. Valószínűleg kiskorában úgy alakult az élete, hogy a rajzolás megtetszett neki, és utána az került előtérbe. Éveket - ismétlem! - éveket töltött el utána iskolákban rajzot tanulva, gyakorolva és tökéletesítve készségét és tudását.
Nem rajzolt már 5 évesen 3D-s modell rendszereket, és nem ismerte se a kockológiát, se mást. Szimplán éveken át kitartóan gyakorolt és gyakorlása eredménye lett az amitől a többi ember elámul.
Ez pedig igaz az összes fentebb felsorolt dologra, és a fel nem soroltakra is.

"Mindenkit megtudok tanítani rajzolni"

Ez volt egyik grafikus tanárom kijelentése, nem is egyszer. Minden ember tud rajzolni és egy bizonyos szintig mindenki megtud tanulni JÓL rajzolni. Vannak különböző technikák mindenre.
Oké!
Tuti nem lesz mindenkiből világhírű rajzművész, de egy bizonyos megfelelően jó szintig sikerülhet. Utána már kell egy kis affinitás, ezt elismerem.
Én is csak elkezdtem rajzolgatni, rajzolgattam, rajzolgattam, és folyamatosan fejlődtem. Ja és kb. 20 évesen kezdtem ebbe bele és elég jól állok belőle, szóval csak hajrá.

A tehetség sem minden

Persze mindig is fog akadni olyan ember akinek adott területen jobban rááll az agya és könnyebben veszi az akadályokat. Az elején.
Ahogy egyszer olvastam valahol. "A tehetség az első 15 évben óriási nagy előny. A következő 2-3 évben még mindig nagy előny, de már tanulással-gyakorlással behozható. Utána viszont már a tehetséges embernek is ugyanannyit kell tennie, mint a többinek."
Egyébiránt utálom ezt a szót. Mindenki egyformán tehetséges, csak ki-ki más területen. Tehetségtelen ember pedig nem létezik csak olyan akinek nem volt lehetősége rátalálni arra, amiben jó lenne.

Összegzés

Mindent összevetve a lényeg: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.
Mindenki tud énekelni, főzni, zenélni, rajzolni ugyanúgy ahogy mindenki tud kommunikálni, lélegezni, sírni, nevetni és a többi. Ha úgy érzed, hogy "de jó lenne, ha én is tudnék"m akkor hajrá kezdj bele és ne add fel!

Róma sem egy nap alatt épült.

Személy szerint imádok vitázni mondhatni a lételemem legalábbis az egyik. Imádok a végletekig elhúzni és feszengetni egy témát. A vitapartnereim általában mindig túl komolyan vesznek vagy azért, mert túl hevesen és megállíthatatlanul adom elő érveimet vagy csak túlságosan konok vagyok feladni. Sokszor van, hogy már rég megszületett a válasz, de csak heccből tovább és tovább feszítem a húrt.

Kifejezetten élvezem akárcsak hallgatni is ahogy a különböző emberektől különböző életutakat megjárva és tapasztalatokat szerezve jövő gondolatok összecsapnak egymással. Akárcsak valami gigászi háború két harcos között. Részese lenni az egésznek, az egyik harcoló féllé válni pedig hatalmas élmény tud lenni.
Na mármost biztos elmebetegnek tűnhetek, hogy mit is lehet ezen ennyire élvezni. Nos egy sokat gondolkodó embernek aki kutatgatja az életet és a világot és fürkészi az embereket összefüggéseket és válaszokat keresve a Vita olyasmi mint a keresztes lovagonak a Szent Grál keresésének útja.

Mert mi is a Vita valójában.

Az igazság kutatása. Valamiféle magasabb gondolat, összefüggés keresése, tapasztalatok és vélemények cseréje. Egy vitába azért bocsátkozik az ember, mert tesztelni kívánja a tudását és megakar róla győzni másokat is. Vajon tényleg minden úgy jó-e ahogy én gondolom és megtudok-e róla győzni mindenkit vagy netán akad egy magasabb valami amit nem látok? Kíváncsi egy másik véleményre is, mert az igazi kutató sosem elégszik meg egyetlen kapott válasszal ami nem mellesleg csak a sajátja.

A veszekedés nem Vita

Sokan összetévesztik ezt a két dolgot amit elismerek nem nehéz. Amennyire közel állnak egymáshoz annyira távol is. A veszekedés során indulatból gondolunk és mondunk mindent. Csak egymás fejéhez vágjuk ami épp felugrik gondolatként nem mérlegelve sem igazságot se a súlyt. Nem is hallgatjuk meg a másikat és csak szajkózzuk a saját ostobaságunkat. A veszekedés leginkább csak arra jó, hogy romboljon, de építeni semmiképp sem tud.

Csakis előre mozdít

A Vita!, és nem a veszekedés csakis előre képes mozdítani. Tudom sok példát lehetne hozni ahol pont, hogy visszájára fordult minden, de ennek is megvan az oka. Valami vitához hasonlatos elkorcsosult dolgot műveltek azok az emberek akik ezt az eredményt okozták. Beszűkűlt és csökönyös módon állnak szembe partnerükkel és, ha a fene fenét eszik sem ismerik el a másik igazát és nem adják fel míg nem nyernek. Megromlott és elfajzott testvére ez a vitának, mert nem a közös és nagyobb igazságot kutatja csak az egyéni kicsinyes és semmit mondó igazat. Az igazi vitának célja kell legyen, hogy előre mozdítson.

Ezért is szeretem annyira ezt művelni barátokkal és ismeretlenekkel is. Mindig úgy érzem utána, hogy sikerült egy újabb lépcsőfokot megtennem miután átgondolom nyugodtan az egészet. Levonom a következtetéseimet aztán egy újabb alkalommal már ezekkel felvértezve szállok újra csatába a következő lépcső fokért.

Havi életbölcsesség és ösztönző következik ömlesztve. Néha nem árt egy kis ilyen is hátha valaki elgondolkodik rajta komolyabban és beépíti a saját életébe. Persze mit is írhatna bölcsességet egy huszonéves ember mikor még annyi van előtte és olyan kevés mögötte, de meg kell nyugtassak mindenkit a kor korántsem minden.

Piszok mázlistának tartom magam sok mindenben - persze lehet ez csak hozzáállás kérdése, hogy Én elhiszem, hogy az vagyok. Persze ez nem jelenti, hogy minden az ölembe hullik minden mint a kiskirályoknak és a kisujjamat sem kell mozdítani. Inkább csak a lehetőségek ugrálnak fel sorról sorra.
Tapasztalat szerint eddig mindig út nyílt abba az irányba amit piszok mód akartam. Ami miatt nem tudtam megülni a seggemen nyugton és megőrjített, hogy elérjem. Ilyen egyik dolog a meló keresés. Mindig elém került keresgélés közben olyan ami egy jó lehetőség volt mint tegnap este is.
Kedves blog szerző társ fogalmazta meg nagyon jól ezt nekem mért lehet ez és idézném is röviden:
"a mai ember hajlamos kifelejteni az érzelmeit... a tüzet a lénye egészéből"
Gondolom sokan az idejére sem emlékeznek már mikor volt, hogy oda rakták magukat teljes mellbedobással és szívvel-lélekkel csinálták volna azt amit csinálnak. Talán gyermekként mikor még nem környékezte meg őket a sok negatív tapasztalat, mikor még bátran mertek élni félelmek nélkül. Mikor annyi mindenről álmodoztak, annyi mindenbe hittek feltétel nélkül. Mikor a világ egy felfedezésre váró csoda volt és nem egy soha véget nem érő rémálom.

- De ez nem így megy....

- Hát akkor menjen így!!

Persze lehet mondani, hogy "mert az élet nem így működik... blablabla" és az összes "felnőttes" (szerintem csak idióta) kifogást mért nem halad az életük. Én meg azt mondom "I call bullshit!". Tényleg a fenébe a kifogásokkal amik csak arra jók, hogy saját kis lelkünket óvjuk, védjük. Menjen már a fenébe az összes ember aki képtelen kilépni a saját szürkeségéből sőt, mit képtelen, nem is akar és inkább leránt magához tömegeket, csak hogy ne legyen egyedül.

Nem kell ide semmi pszichológus meg csoda tanítás és bölcsesség csak végtelen egyszerűség. Te meg egy óra séta a friss levegőn (akinek van ideje dokira annak legyen ideje erre is helyette). Akarjunk már valamit végre úgy igazából elérni, keressünk már valami célt amiért megéri tűzön-vízen át küzdeni. Merjünk végre kiszakadni a saját életünkből és valami olyat tenni amit mindig is akartunk.

"Azt hiszed van időd pedig nincs..."

Azt hisszük van időnk otthon ülni a seggünkön és zombiként járni be naponta a melóba pedig nincs! Hogy van idő beleragadni a szürke hétköznapokba. Netán 80-90 évesen a halálos ágyunkon akarjuk megbánni mi mindent mulasztottunk el?! "Ha kicsit tüzesebb, bátrabb, bevállalósabb lettem volna.....", mert Én köszönöm inkább nem.

Használd már ki azokat a fránya érzelmeket, ha már vannak, mert nem dísznek léteznek azok sem! Használd már ki az életet, ha olyan piszok mázlista vagy, hogy élhetsz!
Kezdj el végre élni!

Mostanság egyre jobban idegesít és frusztrál ez a téma valószínűleg nem utoljára.

Szeretünk másnak látszani mint akik valójában vagyunk. Más arcunkat mutatni mindenki felé minden egyes szituációban. Alkalmazkodni mindig az erősebb akarathoz vagy személyiséghez ami a közelünkben van, hogy közbe elveszítsük önmagunkat. Nem merjük felvállalni se azt amit érzünk se azt amit gondolunk arról már nem is beszélve amit csinálunk.

Félünk, hogy megítélnek majd azért akik vagyunk és inkább álarcok mögé bújunk. Ha valaki azt mondja, hogy havonta 2-szer szexelni már bűn hajlamosak vagyunk arra következtetni, hogy az illető nem fogja tolerálni azt, ha Én meg hetente 2-szer teszem ugyan ezt. Kifog rekeszteni vagy csak megvetően fog rám nézni és ezt mi persze nem akarjuk.

Inkább hazugságokba bocsátkozunk álszent módon attól rettegve minden egyes nap, hogy csak nehogy megtudják a körülöttem lévők, hogy nem vagyok olyan amilyennek beállítom magam. Mert, ha megtudják akkor valószínűleg elhagynak majd és magamra maradok.

Most őszintén, nincs igazuk? Mégis ki akarna egy hazug emberrel bármiféle további kapcsolatot fenntartani. Aki annyival nem képes megtisztelni, hogy a valót állítsa magáról még, ha ez az én szememben kicsit rosszallást is vált ki, mert ha utólag derül ki valami annál nagyobb a baj belőle.

A másik fele ennek az undorító, nyálas jópofizás és a gyáva, gyerekes kibúvók minden alól. Átlátszóbbnál átlátszóbb kis történetek és kifogások mikor már úgyis minden mindegy és csak még mélyebbre lököd magad vele. Mikor még annyi gerinced sincs, hogy legalább a legvégén felállj és azt mond, hogy hülye voltál és igen ez és ez van valójában. Persze ezt már rögtön az elejétől kéne így játszani, tiszta nyílt lapokkal.

Kifejezetten dühíteni tudnak egyesek alattomos kis játékai másokkal vagy akár velem. Viszont a tökéletes embert sem fogom itt játszani. Megvoltak régen nekem is a saját kis piszkos hazugságaim még néha most is becsúszik egy-egy, de meglehetősen ritkán. Nem űzök belőle sportot, hogy átvágjam mások fejét és éljem az életem mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga hiszen mindenki ezt csinálja.

Sose fog változni se ez se más, ha nem kezdünk el végre megpróbálni igazat mondani. Nem fog senki sem belehalni, ha a képébe vágják az igazságot. Nekem legalábbis lassan már perverziómmá válik, hogy "Gyere! Vágd a képembe mi a szitu!". Sokkalta jobb így élni mint a hazugságok és játszmák hálójában. Előbb vagy utóbb ugyanis a fejünkre szakad az egész és nem mászunk ki alóla soha.

Kedves Olvasóink! Örömmel bejelentem hogy blogunk Kaen jóbarátom személyében új szerzőtárssal gyarapodott, akinek első publikációja az afrikai méltatlan helyzetről szól. Üdvözöljük a csapatban, ti pedig fogadjátok szeretettel az új szerző új írását. :)

Ismét muszáj volt szembesülni azzal, hogy a világon sajnos nem mindenhol haladnak jól a dolgok. Most épp Afrikából egész pontosan Nigériából olvastam egy hírt miszerint 10 embert tartóztattak le, mert vélhetően melegek. Vagyis pontosítsunk: azért, mert mások mint ők.
Volt egy kis videó is csatolva a cikkhez amibe egy kb. 25 éves férfi nyilatkozza, hogy "igenis boldog vagyok az új meleg-ellenes törvény miatt". Nem mondom, hogy túlságosan meglep egy ilyen nyilatkozat beszűkült látókörű és földhöz ragadt gondolkodású emberektől. Ennek ellenére Nem! tudok szónélkül elmenni mellette ugyanis engem is érint részben a dolog. Ugyan egyelőre nem a mi országunkban történik és mondhatnám "ez nem az én gondom", de nem játszhatom a vak és süket kisfiút míg végül nem a saját küszöbömön ácsorog a probléma.
Mert igenis egy rohadt nagy probléma, hogy az oly nagyra tartott 21. század második évtizedében Afrikában még mindig több mint 40 országban büntethető az, ha valaki meleg. Van ahol halállal van ahol "csak" életfogytig tartó börtönnel.
Képzeljétek csak el kedves hetero férfiak és nők, hogy titeket bélyegeznének meg vagy zárnának börtönbe azért, mert férfiként nőt, nőként férfit szerettek. Nem játszhatjátok a nagy mézes-mázos szerelmeskedő összebújásokat az utcán, parkban, kávéházban, tömegközlekedésen, mert mindenhonnan gyilkos szemekkel bámulnak rátok, összesúgnak a hátatok mögött esetleg még újjal is mutogatnak rátok, mert szerettek valakit. Csak picit kéne belegondolni a másik helyzetébe és utána ítélkezni.
Nehezen tudom megérteni, hogy lehetnek az emberek még mindig annyira vakok és bolondok, hogy nem képesek felfogni "melegnek lenni nem bűn!!!". Nem lehet azért valakit megbüntetni, mert a kéket szereti a piros helyett ahogy nem lehet azért se büntetni valakit, mert férfiként a férfit, nőként a nőt szereti az ellenkező nem helyett.
A legkevesebb szót emelni az efajta gondolkodás ellen pláne, ha az majdnem egy egész kontinenst érint. Fel kell állni az ilyen emberek ellen és kiállni azért és támogatni azt ami valóban normális és általános kéne legyen.
Na persze előbb a saját házunk táján kéne rendbe rakni az emberek fejét, de nálunk egyelőre még nem dugnak börtönbe azért, mert a pasik fenekét bámulom a metrón és nem a nők melleit.