Ezt a szöveget egy közösségi oldalon találtam, de az eredeti forrás minden bizonnyal ez. Első olvasásra egyetértettem és nagyban bólogattam, aztán még egyszer elolvastam... és rájöttem, hogy gondok vannak az egésszel. Ez egy hosszú poszt lesz, 3 napi hideg élelmet előkészíteni!
Miért kell egy melegnek titokban leélnie az életét?
Egy szembetűnő példával kezdenék, amiből egyből megértheted, miért éli a legtöbb meleg titokban az életét, miért nem vállalja fel nyilvánosan, hogy meleg.
A közösségi szájtokon természetes, hogy egy heteró kiteszi a szerelmes képeit profilképnek, akár olyan képeket is, melyen csókolóznak, esetleg félmeztelen vannak, és ölelkeznek. Ez teljesen természetes számukra. Ha ezt az egészet egy meleg próbálja meg: egy olyan fotót tölt fel, amin egy fiúval ölelkezik, stb. akkor ez már egyből undorító és botránkoztatóan hat, sok esetben jönnek a >buzizós<, sértegetős hozzászólások, az "okos fejekből".
Én személy szerint megértem, hogy ez nem természetes, mert nem az, oké. De ha arra gondolok, hogy Londoni kirándulásom során láttam meleg párt az utcán csókolózni, és ott ez tulajdonképpen semmilyen felháborodást nem keltett már... akkor szerintem társadalomfüggő dolog ez!
Magyarországon a társadalom gondolkodásmódja olyan, hogy nem hagyja az embereket élni, legalábbis boldogan élni biztos nem! Blogom címe is ide illik. A tipikus magyar irigy, ha a szomszédnak jobb autóra tellett, féltékeny, ha a családjában a veje lánya jól-fizető állást kapott, így el tudnak menni nyaralni, és még sorolhatnám.
A melegeket pedig elítélik, javarészt amiatt, amit már egy bejegyzésemben kifejtettem. Ez megy, és nem is gondolnak arra, hogy közelebb kerüljenek, megismerjenek egy meleget, és meggyőződjenek arról, igaz-e amit gondolnak, tényleg úgy van-e.
Szóval véleményem szerint azért kell titkolóznia a melegeknek, mert tudják, hogy egyébként rengeteg negatív megkülönböztetés, sértegetés, gyűlölet, és atrocitás érné őket.
Nem hiszem, hogy ezen nem lehetne változtatni, hogy élhetőbb lenne mindenki élete, de itt szintén akarás kérdéséről van szó.
Kontraszt
Azon a napon, amikor olvastam ezt a bejegyzést, egyik volt kolléganőm, Réka* és a barátja, Gábor kitett egy közös fényképet Facebookra, amin átölelik egymást egy étterem asztalánál. A kép több mint 70 lájkot kapott.
Ugyanezen a napon, nem sokkal később az egyik volt iskolatársam, Dani és a barátja, Peti is kitett egy közös fényképet Facebookra, amin átölelik egymást egy külföldi nyaralás alkalmakor. A kép pillanatnyilag több mint 70 lájknál tart. Szinte pontosan ugyanannyit kapott, mint a Rékáéké, talán még párral többet.
És nem, nem lehet azt mondani hogy persze hogy a heteró ismerősök, no meg a buzi ismerősök külön lájkolgatják egymást. Többségében heteró ismerőseink köre mindkettő páréval azonos.
Ugyan sok ember mai napig nem képes azt elismerni, hogy a meleg párkapcsolatok is lehetnek ugyanolyan értékesek, mint a heteroszexuálisok, továbbá pártunk és kormányunk is ügyködik azon szélsőjobboldali elemekkel összekacsintva, hogy azért ne vegyen minket körbe olyan nagyon elfogadó légkör - gondolok itt nem csak a közmédiában előforduló buzizásokra, hanem az olyan jogi bravúrokra, mint pl. a csodálatos új, gránit szilárdságú alaptörvényünk, mely az előzővel szemben még csak meg sem említi a szexuális diszkrimináció tilalmát; a BÉK nyílt színű kiherélése; a házasság és a család kirekesztő megfogalmazása... lehetne még sorolni.
És lám, Dani és Gábor közös képe alatt nem csak ugyanannyi lájk gyűlt össze, de még csak egyetlen egy homofób fröcsögést sem olvastam. Minek köszönhető ez?
Dani, a macsó
El kell mesélnem, hogy Daninak én ugyan nem voltam közeli ismerőse, de azt láttam, hogy annak idején ő is megvívta a maga harcát. Fontos dolog róla tudni, hogy bés volt. Azt is tudni kell, hogy míg ő egy teljesen megnyíló, az évfolyamban közkedvelt és népszerű alak volt, akiért dobogtak a lányszívek (igen, Danira több volt osztálytársnőm is ráhajtott - egyik sikerrel, lásd alább), addig tőlem távol állt az ilyen szangvinikus, macsó szerep. Ő egy igazi társasági lény volt, mindig a történések középpontjában; én viszont inkább egy magába forduló kukac, aki mindig is a kevéske emberből álló baráti társaságában érezte igazán jól magát.
Ugyan nekem már középiskola első évfolyamától kezdve szembesülnöm kellett azzal hogy egy fiúba lettem szerelmes (jelentem, nem ő volt az), és emiatt tök egyértelmű volt hogy lányokkal nincs is kedvem és feleslegesnek is tartom a próbálkozást, addig ő az egyik volt osztálytársnőmmel próbált kavargatni. Az az igazság, bennem elég ambivalens érzések fogalmazódtak meg amikor láttam őket smárolni a suli folyosóján, de arra fogtam, hogy biztos rosszul látom, mert hát én vagyok a meleg, ők meg a heterók. Mindegy, arra a pár pillanatra sem láttam hogy Dani annyira élvezné a dolgot, olyannyira hogy még most is a szemeim előtt lebeg Dani feje, hogy nőzés közben még falfehérebb az arca, mint bármikor máskor. Különös volt, hogy a kihalt folyosón megzavarta őt közeledő lépteim hangja - újdonsült barátnője nem is értette, miért foglalkozik még csak egy pillanatra is a jelentéktelen zajjal, amikor ott van ő. Azért nem volt ez egy hosszú románc, kb. 2 hétig tartott mint minden kamaszszerelem.
(Oh wait, én 3 évig vergődtem reménytelen plátói szerelemben. Pedig kamasz voltam :) Mondjuk attól sem volt könnyű megszabadulni, de az egy másik történet.)
Dani, az osztálya összes többi fiú tagjához hasonlóan nem vetette meg a sportot, gyakran járt ki a többiekkel focizni. Nem tudom hány gólt lőtt. Ha a helyzet kívánta, kellemeseket káromkodott, és ha buzizásra és kurvaanyázásra került sor, akkor egy jóízűt buzizott és kurvaanyázott az őt körbevevő fiúkórusban feszengés nélkül. Jókat ordítozott, köpködött a pályán, gáncsolta az ellenfelet - na, hát ilyen ez a középsulis macsó élet.
Természetesen mivel különc voltam, én is kaptam jelzőket. Iskolánk kis közösség volt és relatíve kulturált tagokból állt, így a klasszikus bullying nem fordult elő - ha igen, az is inkább a szalonokban megengedett formában. Dani, mivel a csapatösztön sodorta, hasonlóan értetlenkedve figyelte az én különutas életszemléletemet és megoldásaimat, még ha a klasszikus lúzer dobozába csak bajosan voltam beilleszthető. Részéről mindenesetre sértéseket soha nem kaptam, legfeljebb együtt röhögött a többiekkel ha valami vicceset csináltunk; ebben a korban mindenen és mindenkin röhög az ember. Én sem voltam szent, a magam körével mindenkin remekül szórakoztunk aki csak a szemünk elé került, az övéhez hasonlóan. Csak hát más klikkbe tartoztunk.
Pár szónál többet soha nem váltottunk. Látványosan nem érdekeltük egymást, engem meg olyannyira nem, hogy évekig a nevét nem tudtam megjegyezni. Feszültséget és görcsöt viszont mindig éreztem a részéről irányomba, ahányszor egy osztályterembe kerültünk, vagy elhaladtunk egymás mellett a folyosón. Emlékszem a szalagavató előtti napokban, amikor együtt próbáltuk a műsort, úgy nézett néha rám, mint akit fel akar szarvazni... mivel még csak kommunikáció se volt köztünk pár tőmondaton kívül, nem értettem miért haragszik rám ez a szerencsétlen ennyire, pláne hogy még csak nem is bántottam. Gyanakodtam homofób dühre - de miért is, ha nem tudta rólam? Nem, nem vagyok lányos, ami alapján azt gondolhatta volna. Ez a fajta feszültség korábban is megvolt, de akkor éreztem olyan erősnek, hogy pár másodpercre elgondolkodjak rajta.
Danival az érettségi után különváltak útjaink - no nem mintha valaha is egyek lettek volna korábban. Emiatt nem is gondoltam, hogy bármikor írni is fogok róla.
Peti - a szintén macsó, de ebbe most ne menjünk bele
Aztán valahogy csak rábukkantak egymásra Petivel - még ha nem is véletlen. Nagyon meglepődtem rajta, már akkor, amikor tudtam hogy társat keres. Mindenesetre ha jól ítélem meg, talán össze is költöztek nemrég. Azóta személyesen nem találkoztam Danival, de az egymás falára irkált bejegyzésekből, képekből és a hozzászólásokból egyértelműen leszűrhető, hogy szó sincs titkolózásról. A korábbi düh, és görcs helyét valami elképesztő harmónia vette át, ami egyszerűen sugárzik róla amióta együtt van Petivel. A képeken is egy elégedett embert láthatunk, aki ki van békülve magával, a párját szereti és ő is viszont, és valami elképesztő boldogságot. Olyan... nem csak hogy minden rendben, de hogy még kifejezetten élvezik is az életet... valami ilyesmit érzek :)
Miért meséltem el ezt?
Még mielőtt a szöveget kritizálnám, el kell mondanom, hogy az 2011-ben íródott. Ugyan akkor még nem lépett életbe csodálatos új alkotmányunk, ami a korábbiakhoz képest a fent leírt módon több jogi hátrányt hozott, és nem volt a közmédiában nyílt buzizás; de mégis más idők voltak azok. Ez az én szubjektív megítélésem, de úgy érzem, ahogy elkezdett keményedni velünk szemben a politikai rendszer, úgy kezdett el olvadozni irányunkba szépen lassan a társadalmi intolerancia - talán előbbi ellenreakciójaként. No, nem mintha én a magam részéről nem tennék meg mindent annak érdekében internetes fórumokon, hogy megértessem az emberekkel, hogy mi is ugyanolyan emberek vagyunk mint ők, és ennek érdekében nem próbálnánk meg egyre jobban láthatóvá válni. A nyíltan homofób keménymag persze rendíthetetlen, de nem is ők vannak már többségben. A tavalyi Pride-ról meg már sokan írták és mondták, hogy valamit átszakított az emberekben. Remélem, azt a szövetet amit áttört, sötét erők nem fogják tudni újra visszavarrni.
Visszatérve az eredeti szövegre, és a történetemre mely reflexióként kíván szolgálni, szerintem sok mondanivalóm nincs. Illetve de: Dani ismerősei, ahogy a Rékáé is, nem az ismerősük szexuális orientációjára nyomott lájkot, hanem a boldogságára. Ez a legfontosabb. Ahogy nekem is, nekik is az tetszett, hogy végre boldognak, kiegyensúlyozottnak látták Danit (nem mellesleg Rékát), és ebből bizony le lehet szűrni, hogy aki ismer egy meleg embert személyesen (mert megadta nekik ezt a lehetőséget, hogy ismerhessen), az nem tud fantomarcú tömegekkel szemben gyűlöletet érezni. Mert bizony, a többség előtt nincs kép arról, hogy milyen egy meleg - max. a 2000-es évek Pride-járól pár szélsőségesnek tűnő felvonuló arcvonala villan be róla. Ehhez képest meg ha előbújsz, lát egy ugyanolyan lényt, mint ő. Jé, ez is ember.
Az előbújás ugyan veszélyes műfaj, de hatásosabb fegyver tényleg nincs nála. Ha jól tudom, Csehországban több ember tud meleget felsorolni ismerősi köréből, mint itthon, akiknek a többsége ellenben egyáltalán nem ismer egyet sem. Pedig ismer ő, csak nem tudja róluk.
Lehet vitatkozni, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás - és lehet arra voksolni, hogy azért vállalja több cseh a homoszexualitását, mert a többségi cseh valami miatt eleve toleránsabb - de ha csak arra gondolok hogy ugyanannyian lelték örömüket mindkét párban az itthoni ismerősi körömből, akkor bizony azt kell mondanom, nem feltétlen okolható mindenben a magyar társadalom. Tudunk mi tenni azért hogy ne kelljen titokban léteznünk, és amennyit megtehetünk, tegyük is meg.
A posztról
Nem akarom korholni az írót, de szerintem nem muszáj egy melegnek titokban leélnie az életét. Persze néha jobb ha egyesek nem tudják ezt a tényt rólunk, pláne ha a munkahelyünk és a megélhetésünk foroghat kockán - ugyanakkor véleményem szerint nem szabad azt sugallni, hogy az orientációnk miatt eleve erre lettünk ítélve, mert ez téves állítás.
Szabadnak születtünk, mint bárki más, ezért ne vegyük tudomásul, ha egyesek el akarnak nyomni - harcoljunk ellene.
Továbbá Daniék képei alá egyetlen egy kioktatás, buzizás nem érkezett, még csak egyszerű sértegetés sem, tehát ezt sem tudom elfogadni kifogásként. Természetesen netes fórumokon idegenek megteszik - de kulturáltabb közegben, vagy Facebookon, ahol vállalni kell az arcot, nem.
Szégyennek érzem, hogy pont egy meleg blogger írja azt a homoszexualitás nyílt vállalásáról, hogy "Én személy szerint megértem, hogy ez nem természetes, mert nem az, oké."
De igenis oké! - hiszen ahogy a házas ember se veszi le a jegygyűrűjét ha kilép az utcára, hozzá hasonlóan mi sem tudjuk a fogasra akasztani a személyiségünk egyik kiragadott részletét.
Továbbá az, hogy kijelenti, hogy "nem is gondolnak arra, hogy közelebb kerüljenek, megismerjenek egy meleget, és meggyőződjenek arról, igaz-e amit gondolnak, tényleg úgy van-e." - elég zavaró és ellentmondásos kijelentés számomra.
Hogyan is tenné meg a többség, ha esélyt nem adunk neki rejtőzködésünk okán arra, hogy egyáltalán LÁSSANAK személyesen egy meleget? Továbbá melyik homofób akar majd utánajárni annak, hogy igaza van-e? Ugyan...
Igen, mentalitás kérdése, hogy megváltoztatható-e a társadalom hozzáállása velünk szemben, ezzel a konklúziójával a posztnak egyetértek. Csak pont ilyen szemlélettel nem, mint amivel a posztíró áll hozzá.
Igen, sokak kénytelenek rejtőzködni. Azonban ez valahol mindannyiunk egyéni döntése, amit nem a környezetünk "törékeny" lelkivilágára való tekintettel teszünk (mint ahogy egyesek gondolják) meg, hanem mint ahogy a posztíró is kifejti, egzisztenciális félelemből.
De Dani megcsinálta. Pont azért, mert nem így állt hozzá. Ő magát adta, és nem kért a kifogásokból. Biztos félt a következményektől, de végső soron csak nyert vele: van párja, van munkahelye (és nem rúgták ki), van lakása, barátai, ismerősei és rokonai, akik amiatt szeretik őt, aki. Kell ennél több? Mint láthatjuk, őket nemhogy nem zavarta, hogy boldog, de még hálásak is az őszinteségéért - és az hogy ő a boldogságát hogy valósította meg, már hidegen hagyta őket, amikor megnyomták a tetszik gombot.
Ennek tudatában én is próbálom a saját kis életstratégiámat úgy változtatni, hogy ebbe az állapotba elérhessek. Nem lesz könnyű - Daninak sem ment áldozat nélkül, ebben biztos vagyok.
Poszt vége.
Ui.: még mindig megvan az a Valentin-napi levél, amit még másodikban kaptam egy rejtélyes levélírótól. Neki üzennék most, úgyis 4 nap múlva Valentin lesz.
Kedves Levélíró!
Azt írtad, bés voltál, és hogy halálosan szerelmes voltál belém. Nem tudom, hogy saját vers volt-e, mindenesetre nagyon szép lett, még ha az utolsó sor nem is rímelt. A haverokkal átnéztük az összes bés füzetét, de egyik lányéval sem egyezett a kézírásod.
Amennyiben van valakid, hagyjuk az egészet.
Üdv:
W_T_R
Ui.2: ha csak vicc volt, dögöljél meg.
*Személyiségi jogi okok miatt a neveket megváltoztattam.
Utolsó kommentek