"Marcell sokáig nem válaszolt, majd végül elmondta, hogy valójában ő is azt szeretné, ha Krisztina végre megkérné a kezét."

Egy jó blogról lényegében véve tök felesleges bármit is írni; pláne jelenlegi alanyunkról, A pinám kivan-ról. Minden részletében zseniális, pedig a módszere rém egyszerű: kicseréli a cikkekben olvasható alanyokat, ezzel megkérdőjelezve/kifigurázva a hagyományos nemi szerepeket. Egy kivétel, amit csakúgy és tök véletlen kiemelnék, mert hát miért ne:

Thorpe: nem vagyok heteroszexuális!

Ian Thorpe magyarázkodhat az őt ért méltatlan (?) vádak miatt.

Buzgón magyarázkodik Ian Thorpe, miután cikkek és fotók jelentek meg róla és brazil úszóbarátjáról, Daniella Mendesről. Minden idők legkiválóbb ausztrál úszójáról az a hír járja, hogy heteroszexuális, és évek óta Daniellával él együtt. Thorpe viszont azt mondja, a 2004-es athéni olimpián ismerte meg a most 23 éves Mendest, aki csupán barátja, semmi több. 
- Nem vagyok heteroszexuális - mondja Thorpe. - Ezzel kapcsolatban eddig háromszor kellett magyarázkodnom. Mindennek az az oka, hogy egy 2002-es rádióinterjúban azt nyilatkoztam, nem zavar, hogy az ausztráliai heteroszexuálisok a példaképüknek tartanak. 
Thorpe hozzátette: olyannyira nem nőkedvelő, hogy gyengéd kapcsolatot ápolt minden idők legszexisebb úszójával, az amerikai Adam Bearddel. Ezt viszont Beard utasította vissza, közölve, hogy éppen most köt házasságot a fotós Sacha Brown-nal, Thorpe tehát ne vele védekezzen.

Azon olvasóinknak, akiket XX-kromoszómával áldott meg az sors, ünnepi fejléccel kedveskedünk. Mert igen, vannak ugyanolyan számban női szuperhősök is.

 Jobb pasit nem találtam - és amúgy is a belbecs, mintsem a külcsín a fontos.

Na jó:

Nem mintha nekem nem okozna örömet ;)

Ui.: eredetileg ezt szerettem volna kitenni, elvégre mennyire szellemesen kapcsolódott volna a blog címéhez - Itt van, pedig senki se hívta:

Sajnos le kellett róla mondanom, mert a blogsablon miatt Puszedlivel és Csuporkával kapcsolatosan egyeseknek kétes asszociációik támadtak volna.

Emlékszel?

Balzsamos levegőjű május este volt. A hátunk mögött hagytuk a fényektől lüktető várost, távolról már csak a morajlása hallatszott. Lépcsőn mentünk a hegyre, csendben. Pár lámpa világította meg lépteinket, a kis köz gyomoktól repedezett betonját hatalmas korongú színpadi reflektorként kiemelve. A tücskök ciripelésébe csak egy bagoly huhogott bele, de amint felértünk az illatos bokrokkal körbevett villákhoz, elrepült. A félsötétben csak a lépteink hallatszottak; minden fekete és narancssárga volt.

-Nincs itt senki - mondtad halkan. Rád néztem, és kezemet nyújtottam. Szemeid elmosolyodtak, és tenyeredbe helyeztem magam. Jobb helye a bársonyos tenyerednél az ujjaimnak nem is lehettek volna.

Így vezettük egymást, nehogy eltévedjünk. Nem zavart ebben minket semmi - az sem, hogy az út csak fel és le vezetett. Együtt akartunk menni, egy irányba, egy lépéssel - ehhez egy szó nem kellett. Hallgattuk egymás szívének a hangját, meg a tücsökciripelést.

Később hangos kacagást hallottunk. Számoltuk a maradék másodperceket. Amint megjelentek, elengedtük egymást.

-Csak egy szerelmespár - mondtam, és te már nyújtottad is a kezed.

***

A teraszon, az asztalnál ülünk. Fent csillagok pislákoltak ránk örök türelemmel, s lent az autók fénye áradt, hangyasorban kirajzolva utcák szövevényes vonalát. Gyaloglástól megfáradtan pihentünk a székeken, s úri elégedettséggel figyeltük a nekünk játszó fények kontrasztját.

-'96-os Chateau Pedesclaux - mondtad, s mint egy pincér, állva töltöttél pár kortyot. A nedű lassan csordogált, poharam szélének öblös hangot adva, s szinte éreztem a műértői gondot, ahogy a textilbe csomagolva döntötted a palackot. Elégedetten dőltünk hátra, s finoman az üveget fogva koccintottunk egyet. Öblögettünk, szagoltunk. Kortyolgattunk belőle.

A lét nyelve sóhajtottál nagyot, s éreztük, ahogy ellazulnak inaink. Rám néztél, és azt mondtad: ez pillanat. A levegő, a táj, a bor és én. Egyikünk se kérdőjelezte meg zamatát a másodpercnek, megérintettelek. Ha valakinek a csókja méz és áfonya, akkor a tied bor és szeder, kedvesem.

***

Nincs semmi, amire ne a Hold fénye vetülne már. Minden tárgy megtelve, laposan pislog ránk - nocturne sejlik fel fülemben. Közel bújok hozzád, hogy már bordáid ölelnek, te hátulról karolsz engem tested melegével bélelve. Érzem elnyúló lélegzetvételed, szíved dobogását, s magába szippant; nem tudunk nem együtt lélegezni. Szemeinket becsukjuk, s velünk együtt szuszog a takaró - s talán alattunk a föld is.

Valószínűleg már huszadjára kezdek bele ebbe a témába. Hosszúra akarom húzni mindig, de rájöttem, felesleges, mert röviden is el lehet mondani. Egy egészen érdekes jelenség a társadalomban, ami fura mód ellentmond önmagának.

Biztos mindenki mondta már nem egyszer, hogy "nem hiszem el mennyire hülyék az emberek...". Ezt a kijelentést általában követi pár mondat, ami részletezi miért is akkora hülyék és reménytelenek. Aztán jön a mindent megoldó válasz, hogy hogyan is kéne csinálni, hogy jó legyen. Hogy csak gondolkodni kéne, elfogadni egymást s a többi agyon rágott maszlag.

A vicces rész itt következik. Ha nyitott szemmel járunk és nyitott füllel, akárcsak az utcán, vagy baráti társaságban mindig akad ember - egy vagy több, az most lényegtelen - aki tudja, mi lenne a jó és a helyes módja mindennek. Hogy kéne az életét élnie mindenkinek és mi lenne jó, meg mi lenne rossz.

Ha össze adnánk ezt a sok-sok okos embert, valami nevetségesen nagy szám jönne ki. Kiderülne, hogy nagyjából mindenki tudja, hogy kell élni, és hogy kell jól élni. Ennek ellenére senki sem teszi, csak osztja az észt másoknak.

Lehordjuk a különféle társadalmakat - leginkább a sajátunkat -, és mindenféle negatív jelzőt aggatunk rájuk, miközben elpanaszoljuk, mi és hogyan lenne jó. 100 emberből 80 ezt teszi. Ezek szerint 100 emberből 80 tudja, hogy kell élni, és mégsem.

Vagy az a sok jó dolog, mint elfogadás meg megértés csak addig terjed, míg az én nézetem és életpolitikám elfogadják, és azon kívül minden más vélemény rossz?
Hogy lehet az, hogy egy világban ahol ennyi "okos" van, nincs senki, aki okos lenne?

Történt egyszer, hogy Velkámturiölití a 444-et lapozgatva észrevette március 4-én 0 óra 04 perckor, hogy tegnap, azaz március 3. napján volt a Fülápolás Világnapja. Az elhalasztott megemlékezést nagyon sajnálta, pláne amikor kiderült, hogy pont ugyanezen a Jeles Napon volt a Békéért Küzdő Írók Világnapja. Az igazi tragédia azonban csak ezután következett be.

Átveszem magamtól egyes szám első személyben a szót: szerettem volna bepótolni valahogy ezeket a méltatlanul elhalasztott pillanatokat, pláne ha már ilyen kicsin múlott (4 perc!), hogy átengedjem magam az átszellemülésnek. Elkezdtem keresni, hogy március negyedikén miről kéne megemlékeznem, vagy megünnepelnem, de sehol semmi. Csak mozgóünnepeket találtam, ráadásul azok sem hivatalosak. Van pár regionális, de hát kicsire nem adunk. Feltúrtam a fél internetet, sehol semmi, és majdnem elsírtam magam, amikor megláttam, hogy március 5-én meg már a DJ-k Világnapja lesz. Március 4-e teljesen üres, egy szürke nap az életünkben, ami mellett szó nélkül elmegyünk - egy út szélén tengődő, figyelemre vágyó éhező mostoha gyermek. Botrány. Annyira nincs semmi, és annyira együtt érzek szegény március negyedikével, hogy tennem kellett valamit.

Úgyhogy ezennel ünnepélyesen kihirdetem a

NEMZETKÖZI VILÁGNAPOK NEMZETKÖZI VILÁGNAPJÁT,

(csakazértis lesz alcím: Botrány!)

melyről immár minden év március negyedikén ünnepélyes keretek között megemlékezünk.

A világnap célja a köztudatban tartása az olyan napoknak, amelyek nem világnapok. Végtelen igazságtalannak érezzük, hogy vannak olyan napok, amelyek túlcsordulnak a nemzetközi világnapságtól és akár 2-3 megemlékezést is kapnak, ugyanakkor pedig vannak, melyek nélkülöznek és árválkodnak, mint ez a szegény március negyedike akinek nem jutott semmi. Ezen az egyenlőtlenségen próbálunk segíteni azzal, hogy immár mától

-megemlékezünk egy Nemzetközi Világnaptalan napról úgy, hogy bemutatjuk, milyen jeles események történtek rajta;
-kiemelünk egy hivatalos nemzetközi világnapot, csakúgy.

Akkor most rehabilitálva szegény március negyedikét, immár mint más duzzadó keblű büszke Világnapon, megtartjuk az első megemlékezést - pont őróla. Nézzük mit ír a Wikipédia:

Március 4. az év 63. (szökőévben 64.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 302 nap van hátra.

Névnapok: Kázmér, Adorján, Adria, Adrián, Adrianna, Adriel, Adrienn,
Arián, Bajnok, Brútusz, Kazimír, Lúciusz, Zorán

Ez történt rajta:

• 1562 – A hadadi csatában I. Ferdinánd magyarországi vezérei legyőzik János Zsigmondot.
• 1791 – Vermont 14. államként csatlakozik az Amerikai Egyesült Államokhoz.
• 1797 – Hivatalba lép John Adams, az Amerikai Egyesült Államok 2. elnöke.
• 1809 – Hivatalba lép James Madison, az Amerikai Egyesült Államok 4. elnöke.
• 1849 – I. Ferenc József osztrák császár Olmützben új birodalmi alkotmányt ad ki ("oktrojált alkotmány"), amelyben megszüntetiMagyarország önálló államiságát, és a végrehajtó hatalmat a császár kezébe adja.
• 1861 – Hivatalba lép Abraham Lincoln, az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke.
• 1913 – Hivatalba lép Thomas Woodrow Wilson, az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke.
• 1945 – Brit-amerikai légitámadás a soproni vasútállomások ellen. Igen komoly veszteség éri a magyar vasúti járműállományt.Szombathelyt is a szövetséges légierő nagy erejű csapása éri. Jelentős anyagi és emberveszteség éri a várost.
• 1966 – John Lennon, a The Beatles együttes tagja, nagy felháborodást kiváltó interjúban kijelenti: „Népszerűbbek vagyunk, mintJézus”.
• 1977 – A Richter-skála szerinti 7.2 erősségű földrengés hatalmas pusztítást visz végbe Bukarestben a halálos áldozatok száma meghaladja az 1500-at.
• 1994 – Az Ukrajna, Oroszország és az USA által – 1993. január 14-én – kiadott háromoldalú nyilatkozat előírásainak megfelelően a 60 nukleáris robbanófejből álló első szállítmány elhagyja Ukrajnát és Oroszországba érkezik.
• 2001 – A portugáliai Duero folyó fölötti fémhíd leszakadásakor 77 ember veszíti életét.
• 2007 – A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete alapján 0:00-tól 14 magyarországi vasúti mellékvonalon szünetel a személyszállítás
• 2008 – Svédország és Hollandia is elismeri a független Koszovót.
• 2012 – Az orosz elnökválasztás első fordulójában a szavazók 63,75 százaléka adja voksát Vlagyimir Putyinra, így második forduló nélkül, a harmadik elnöki ciklusára térhet vissza a Kremlbe.[1]

Sportesemények:

Forma-1

• 1972 –  Dél-Afrikai Nagydíj, Kyalami - Győztes: Denny Hulme  (McLaren Ford)
• 1978 –  Dél-Afrikai Nagydíj, Kyalami - Győztes: Ronnie Peterson  (Lotus Ford)
• 2001 –  ausztrál nagydíj, Melbourne - Győztes: Michael Schumacher  (Ferrari)

Születések:

• 1394 – Tengerész Henrik portugál herceg, felfedező († 1460)
• 1643 – Frangepán Ferenc Kristóf horvát főnemes, a Wesselényi-féle összeesküvés egyik vezetője († 1671)
• 1678 – Antonio Vivaldi itáliai zeneszerző († 1741)
• 1793 – Karl Lachmann német filológus († 1851)
• 1875 – Károlyi Mihály politikus, miniszterelnök, az első magyar köztársaság elnöke († 1955)
• 1885 – Salamon Béla magyar színész, komikus, kabaréigazgató († 1965)
• 1904 – George Gamow (er. Georgij Antonovics Gamov) ukrán származású amerikai fizikus († 1968)
• 1911 – Carl Forberg amerikai autóversenyző († 2000)
• 1914 – Budó Ágoston magyar fizikus, egyetemi tanár, az MTA elnökségi tagja, Kossuth-díjas († 1969)
• 1914 – Hegyi Barnabás Kossuth-díjas filmoperatőr, kiváló művész († 1966)
• 1914 – Robert Rathbun Wilson amerikai fizikus († 2000)
• 1926 – Kokas Ignác magyar festőművész († 2009)
• 1932 – Miriam Makeba dél-afrikai énekesnő († 2008)
• 1933 – Fazekas Magdolna magyar festőművész
• 1933 – Nino Vaccarella olasz autóversenyző
• 1936 – Jim Clark brit autóversenyző, a Forma-1 kétszeres világbajnoka (1963, 1965) († 1968)
• 1941 – Medveczky Ilona (Thurn und Taxis hercegné) magyar táncosnő, színésznő
• 1942 – Dr. Mészáros Rezső magyar geográfus, egyetemi tanár
• 1942 – Sztevanovity Zorán magyar énekes, előadóművész
• 1943 – Jeney Zoltán magyar zeneszerző
• 1947 – Jan Garbarek norvég jazz-zenész, szaxofonista
• 1949 – Lajtai Pál magyar intarziaművész, festőművész
• 1951 – Chris Rea brit rockgitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró
• 1968 – Patsy Kensit (er. Patricia Jude Frances Kensit) angol színésznő, énekesnő („Halálos fegyver”)
• 1971 – Satoshi Motoyama japán autóversenyző
• 1972 – Jos Verstappen (Johannes Franciscus Verstappen) holland autóversenyző
• 1975 – Patrick Femerling német kosárlabdázó
• 1981 – Krutzler Eszter magyar súlyemelő
• 1984 – Gulyás Péter magyar kézilabdázó
• 1988 – Povázsai Zoltán magyar úszó
• 1990 – Arianna Vanderpool-Wallace bahamai úszónő
• 1990 – Fran Mérida spanyol (katalán) labdarúgó

Halálozások:

• 1172 – III. István magyar király (* 1162)
• 1813 – Chudy József zeneszerző, karmester; az első magyar opera szerzője (* 1753)
• 1823 – Charles-François Dumouriez francia tábornok, a francia forradalom és a koalíciós háborúk idején (* 1739)
• 1832 – Jean-François Champollion francia történész, régész, nyelvtudós, egyiptológus, a hieroglifa-írás megfejtője (* 1790)
• 1852 – Nyikolaj Vasziljevics Gogol orosz író (* 1809)
• 1897 – Martin Lajos matematikus, feltaláló (* 1827)
• 1901 – Csernátony Lajos újságíró, politikus (* 1823)
• 1904 – Perczel Miklós politikus, az 1848-49 évi szabadságharcban honvéd ezredes, az amerikai polgárháborúban az északi hadsereg ezredese, Perczel Mór honvéd tábornok öccse (* 1812)
• 1916 – Franz Marc német expresszionista festő (* 1880)
• 1941 – Ludwig Quidde német történész, közíró és pacifista politikus (* 1858)
• 1943 – Ita Wegman holland orvosnő (* 1876)
• 1953 – Szergej Szergejevics Prokofjev orosz zeneszerző (* 1891)
• 1974 – Bill Aston (William Aston) brit autóversenyző (* 1900)
• 1992 – Veress Sándor magyar zeneszerző, zenepedagógus, népzenekutató (* 1907)
• 1997 – Paul Préboist francia színész („Joseph atya”) (* 1927)
• 1997 – Simándy József operaénekes (* 1916)

Ezután jönne ugye hogy ezen a napon milyen Nemzetközi Világnap van, de hát ugye a Wikipédia szerkesztői annyira el vannak maradva az aktualitásokkal és olyan lomhák, hogy már majdnem kész vagyok ezzel az egész poszttal és még mindig nincs jelezve az enciklopédiának gúnyolt szemétdombjukon, hogy szegény március negyedike már Nemzetközi Világnappá vált általam. Én meg nem fogom átszerkeszteni, egy francot, hová lett már a világból a szerénység, muszáj azt még valakinek képviselnie, és én mártír módjára viselem sorsomat.

Sok minden történt még ezen a napon, aki okosabb akar lenni, az olvasson angol Wikipédiát.

Akkor most második programpontnak meg emlékezzünk meg egy tényleg hivatalos Világnapról:

Rejtvényfejtők Világnapja - 2007 óta ünnepelhetjük minden február harmadikán.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Köszönöm szépen a figyelmet, azt hiszem nyugodtan lefeküdhetek aludni - ma is tettem valami hasznosat az emberiségért.

A Véleményről, és a vele való kapcsolatomról - fétisemről, ami már eluralkodott rajtam. Pedig már szabadulnék.

Mindig is erre izgultam. Sokáig titkoltam, még magam elől is; de idővel be kellett látnom: ez is én vagyok. Nem menekülhettem saját magam elől, a vágyaim elől, melyek árnyékként vetődtek az utca köveire és követtek még a legsötétebb éjszakákon is. Pedig próbáltam mindent: kinevetni, betegségként kezelni, elterelni róla a figyelmemet - de mind hiába; idővel felülkerekedett rajtam, és veszteség nélkül győzött. Győzelme diadalmas volt és hangos - ahogy számomra egyben csendes és megalázó. Pont annyira megalázó, hogy még a szemem becsukva, minden pillanatát élvezni tudjam. Mert ő azért jelentkezett, hogy fájdalmat okozzon. Én keltettem őt életre. Ahogy kiszolgáltatott vagyok, és ahogy azzá tesz engem, amivé akar - ez a mi játékunk. Amit mi ketten játszunk.

Használ is, saját örömére -, és közös gyönyörünkre. Idomít: mindig tudja hogyan, mennyit és milyen módon. Sokszor magam jelentkezem a Mesternél - akarom mondani Mestereknél: akik mindig tudják, nekem mit és meddig szabad. És én meg is értem, hisz mindez a saját érdekemben, és nekem van, és élvezem a nekem adott biztonságot, az azzal járó korlátot, ami azért van hogy a Mester a biztonságért cserébe apró kéréseit teljesíthessem. Ahogy ő akarja, teljes alázattal. Igen, Uram.

Legelőször nem is tudtam, hogy belecsúsztam ebbe a kéjes játszmába. De amikor már benne voltam megkaptam a szerepemet. Eleinte öntudatlanul, csak később jöttem rá, hogy nem az, mint aminek kezdődött, de akkor még nem értettem miért csinálom újra meg újra. Hogy én itt nem ember vagyok, hanem lábtörlő. A legédesebb, a leggyönyörűbb, amibe csak cipőt lehet törölni.

A szeánszok mindig jól kezdődnek. A Mester mindig kedves és udvarias, mindig kérdezi hogy vagyok, és én mindig is válaszolok. Persze a fantáziánk már máshol jár, de ilyenkor még úgy beszélünk egymással, mint két egyenlő ember. Pedig dehogy vagyunk azok. Én már az elején A SZOLGÁJA vagyok, akit ő és egyedül birtokol.

Ne hidd, hogy én ezt nem élvezem.

Azt se hogy szégyellem. Egyszerűen imádom, és szabadabb vagyok tőle mint bárki más, aki soha nem próbálta. Ez az én játékom, a mi kis szórakozásunk, ami nagyobb szabadságot ad, mint amit te el tudnál valaha is képzelni. A minket összekötő szerelmes kötelék.

És szeretem ahogy visszafog. És mocskos. Mindig figyel rám. Hogy pontosan azt a fájdalmat kapjam, amit kívánok. Ő az én szerelmem, és szerelmünk úgy folyik egybe, hogy ő gondoskodik a minket elválasztó vonalról. A határaimról. Másra esélyem sincs. Nem tudok mást csinálni, minthogy átadom magam.

Imádok minden kínt és gyönyört. Mert addig is velem foglalkozik, és az én üdvösségemmel. Hogy jobb legyek, mint ami vagyok. Büntet engem, és dicsér ha kell, de azt is csak ritkán, ha megérdemlem, közben gyengéden megsimítja a fejem. Viszonozni sajnos nem tudom. Ha tudnám is, nem engedi. Egy közös célért történünk, ami érdekében mindketten vállaljuk az édes fájdalmat.

Ez az igazi szerelem. Az iránta érzett érzelmeim, ahogy körbefonnak engem, úgy, hogy mozdulni se tudok. A szobát ellepő fülledt erotika csupán megtévesztő köd lenne más számára, aki kívülről szemlélné románcunkat. Násztáncunkat. A fekete özveggyel. A Véleménnyel.

Persze amikor engedi meghálálom. Végén azért engedi, hogy még hálásabb legyek neki, amikor legközelebb találkozunk.

Mondom, hogy imádom. És látod azt is imádom, hogy exhibicionista vagyok. Figyeltek rám. A ti kurvátok. Mindenki előtt csinálom. Minden egyes kis bejegyzés egy újabb levetkőzött ruhadarab, amit csak kéretve kezdek el levenni. A fegyvert ti tartjátok a fejemhez, a homlokomról már cseppekben folyik a veríték, de megteszem az életemért. Lassan csinálom, hátha közben történik valami. Valami csoda. Jönnek a rendőrök, vagy talán meg se történik, és csak álmodtam az egészet.

De mégsem. Jujj, most nagy bajban vagyok.

Mit tegyek? A varázsos kert minden szirmáról lecsöppent az édeni nektárból pár csepp számomra. Már mindent megkóstoltam, és már kikívánkozom. Mindent megkaptam már amit kértem. Kiégtem. Nincs tovább. Minden, ami megtörtént már itt, csak ismétlése lett az előző élménynek. Mindig ugyanaz. És mindig gyenge másolata egy korábbinak.

Az ostor csattanásának. A tehetetlenség elkeserítő érzésének.

Már unom. Ez nem jelenti azt hogy valaha is abba fogom hagyni. Soha. Kizárt. De ez már sok. Ki akarok menni, és a Véleményeket, kik eddigi életem folyamán mindig a fülembe suttogták magukat - lehettek azok mocskosak, dicsérők, kérők, vagy éppen számonkérők, vágyakozóak, vagy dühösek - kieresztenem.

Oldozom a köteleimet. Most csak én jövök. Kicsit hiányozni fognak a keserédes órák, a színes pokol, mert ezekhez szoktam. Viszont mennyi izgalom vár kint... lehet majd bele is vakulok a fénybe. De most... elmegyek.

Azonban még visszanézek, vetek egy utolsó pillantást. Búcsúként még egy utolsót játszom, és várom a Véleményeiteket... arról...: hogy álltok a Véleménnyel?

Ilyenkor kezdesz el a nővéreid hogylétéről mesélni. Pedig nem az érdekli őket.

Ez egy másik világ. Kedves emberekkel találkozol, akik érdeklődnek irántad. Vagy felőled. Olyan közvetlenek, olyan kedvesek, városban ilyet nem tapasztalsz, még furcsa is, de pillanatok alatt belerázódsz és valahol még tetszik is neked. Összetartó közösség van itt; mindenki ismer mindenkit és mindenki tudja hol a helye. Ha Jóskáról kezdesz el mesélni, mindenki tudja melyik Jóskáról van szó; ha te vagy Jóska, akkor meg mindenki tudja, hogy István fia vagy, hiszen kiköpött nagyapád vagy - "Istenem, mintha az öreg Janit látnám fiatalon!". Már a szemedből látta hogy Erzsike unokája vagy, de alkatra tiszta apád, még őt is ismerte kamaszon, hazajárt hétvégenként a kollégiumból. Sovány volt az ottani koszttól, csont és bőr, úgy kellett hizlalni. De jajj, micsoda szép férfi lettél, igazi derék legény! Biztos rajonganak érted a lányok. Még mindig emlékszik rád milyen aranyos kisfiú voltál, a házuk előtt próbáltál közlekedni pont, a műanyag kismotoroddal a tulipánok között, emlékszel-e rá? Húsvétkor is elvitted hozzájuk, annyira ragaszkodtál hozzá... és jajj micsoda sírás volt aznap este, alig győztek vigasztalni mikor elestél és elkezdett vérezni az ujjad, nagyanyád nem győzte kötögetni a kezed és mondta, ne sírj, mert egy igazi fiú nem sír. Katonadolog! Abba is hagytad.

Meginvitál. Egyél náluk! Naaa, gyere már, ne kéresd magad, épp most tette fel a húslevest. Olyan régen láttak már.

A leves már gőzölög. Az illata zseniális, érzed a fűszerességét. Már kopog a szemed az éhségtől és szeretnéd érezni ahogy lecsúszik a torkodon. Jól esik. Na ez az igazi húsleves. Nem az a poros, ami a közértben kapható. Egy pillanatra körbenézel, és nem hiszed el hogy hol vagy: festett tányérok lógnak a falon, a heverőt sezlonynak hívják - néha el is veszted a beszélgetés fonalát a kettőshangzók meg a furcsa szavak miatt. A fagyasztón szamovár pihen, elvarázsolt világ ez: csak a legyek döngicsélést hallod a régi barnás-fehér erdőt ábrázoló falikárpit mellett. Bár kintről néha ugat a kutya unalmában egyet - biztos idegent látott; papa meg is nézi, mi történt.

Biztatnak hogy egyél. Evés közben is ezt teszik - először nem érted, aztán majd megőrülsz: talán nem látják hogy épp azt teszed? Időközben rájössz, hogy túl nagy adagot tettek eléd - bár az előbb még nem tartottad soknak, annyira éhes voltál, csak a szemeddel kívántad. Érdeklődnek: hát hova jársz, mit csinálsz? "Istenem, mennyi éve nem láttunk már - apjok, mikor is adtuk el a kisabróczi földet, 3-4 éve tán? Na, körülbelül azóta. Bár lehet azelőtt egy kicsikével. Mindegy. Egyél. Ízlik a leves? Most nem tudtam pont azt a tésztát tenni bele mint amit szoktam, Izike boltjában nem volt, meg ugye a répa sem olyan mint tavaly - ejj, pedig ha tudtam volna hogy jössz! Istenem! De ugye ízlik, ugye? No jól van. Az a lényeg. Megnézem megsült-e már a hús." Hallod, hogy most elsuhan egy kocsi a ház előtt. Nem szoktad.

Közben próbálsz lelkiismeretesen enni, meg mesélni is. Mégiscsak kimaradt pár év, meg hát aranyos nénikék, bácsikák, megérdemlik hogy mindenről tudjanak; és hát az étel is fergeteges amit eléd raktak, be kell vallani. Téped a kenyeret, és amint visszatért a konyhából, elmondod, hogy hogyan érettségiztél, és a töri is jól sikerült, pedig a tanár nem szeretett. A szomszéd Szandi viszont ebben az évben készül, küszködik is vele, járnak hozzá korrepetálni matekból. Az alkesz Árpi az elsőről elköltözött - "hál' Istennek!" -, viszont Tibi bácsi meghalt, szegény az utolsó hónapokban rengeteget kínlódott a szívével, Kinga néni eléggé magába is esett, egyedül maradt. Még mindig szeretsz úszni, bár már nem nyersz versenyeket (a Junior kategóriát kinőtted), azóta meg másra helyeződött a hangsúly. Az egyetem nem könnyű, az évfolyamtársaid meg egész jófejek, bár vannak hülyék is, de képzelje, Andi is arra a szakra jár mint te, még általánosba együtt jártatok hittanra. Nem, nem építészmérnök lesz belőled, az másik kar.

Udvarias vagy - meg valamennyire érdekel is amikor nem köt le éppen a rántott hús szabdalása - és te is kérdezősködsz. Aztán rájössz: nem is kell, mesélnek ők maguktól is, csak ömlik a sok szó és történet. Néha ugrálnak időben harminc-negyven évet, csodálkozol is rajta hogy nem értesz semmit, majd megegyeztek abban, hogy te akkor még meg se születtél. Elmondják hogy mennyire drága a kenyér, és eladták a tyúkokat, nem bírják már a sok munkát amivel az jár. Érdeklődnek a rokonok felől - jól vannak, biztosítod őket. Ettől függetlenül megállíthatatlanul feltörnek a közös emlékek, mindenki aki az asztalnál ül tesz hozzá pár szót, jókat nevettek. Milyen jó ez a sok közös emlék, micsoda egység, azonos dimenzió - és persze az étel, bár már érzed, mindjárt jól laksz, de olyan finom - szép érzések törnek fel belőled, emiatt úgy érzed, ők már szinte te vagy, igazi egység, harmónia ami köztetek van, egy és elválaszthatatlan. Ismerősök lettek az idegen hangok, a múlt a jelenbe folyik át, szinte el se váltatok. Megjegyzik még egyszer, milyen irtó helyes fiú vagy, de jó hogy látnak, és mesélnek még olyan dolgokat amiket te már el is felejtettél, vagy amikre egyáltalán nem is emlékezhetsz - de leginkább szíved szerint elfelejtenéd őket és behúzod a nyakad; de ők csak nevetnek: ejj, micsoda kis bugris, zsivány gyerek voltál te! Aztán már nem is tartod annyira kellemetlennek az egészet.

Felelevenednek a halottak, a közös ismerősök, programok. Strandolások, fényképek a teraszon, életképek a kukoricamezőről. Hétköznapok az előző kutyával - nagyon szeretted, de meghalt; még a házát is festetted, pedig alig tudtad megfogni még az ecsetet -, ugrálás az udvaron a szomszéd Julcsival. Együtt néztétek a napfogyatkozást, bár nem a Balatonon, úgyhogy itt csak részleges volt. Julcsi elég gyakran átjárt amikor ovis voltál, most a szomszéd városban tanul, pedagógus lesz. Ejj, mennyi időt töltöttetek együtt! Még együtt is fürödtetek amikor itt volt, imádtátok egymást. Tényleg, a lányokkal mi van? Van már barátnő? Szép lány? Na, meséélj. Ilyen szép fiúnak már biztosan van valakije, mesélj.

-Öööööö... hááát izééé.
-No?
-Hát... nincs.

Miért... hát hogyhogy, hát mi van? Nem találtál elég szépet, kedves lányt? Zavarban vagy, értetlenség vesz körbe, mindenki a tekintetét szegezi rád. Csend van, csak az evőeszközök csörömpölését hallod. Várják a válaszodat. Valamit mondani kell. Hallod a legyek zsongását, kint egy tyúk kezdett kotkodácsolásba. Ki kell találni valamit. Nem tudsz jobbat: nem találtad meg még a megfelelőt. Nagyon nehéz mostanában rendes lányt találni, szinte az összes ribanc, te azokkal inkább szóba se állsz. Olcsó kurva szinte mind. Inkább vársz, hátha. Csak normálisat szeretnél, kedveset, akivel beszélni is lehet. Értitek, ki vágyik egy olcsó hülye libára - nekem nem hiányzik olyan, hogy a nyakamra másszon. Meg a lényeg hogy szeressen, meg hogy én is szeressem. De olyat még nem találtam. Értitek.

Csend.

Hát értjük értjük, dehát mégis. Nem kell neked egy olyan?

Aztán megkönnyebbülsz, az asztaltársaság női részlege megért, hangosan rikácsol és megjegyzi milyen rendesen cselekszel! Ó milyen jól teszed, igazi herceg vagy, egy kincs, jól teszed kisfiam, a szerelem szép, nem kell több annál. Úgy kell azt, úgy szép, mint a mi időnkben, nem úgy mint mostanában a fiatalok többsége; látják meg hallanak róla mi szokott történni a helyi diszkóban - ejj úgy cserélik egymást a fiatalok mint mi a zoknit! Szörnyű! Naponta! Aztán meg csodálkoznak ha nemi betegek lesznek, meg ki tudja még mi franc-fene, meg mit csinálnak még egymással, bele se mernek gondolni. Meg aztán mostanában nagy divat lett ez a buzerancia, láttak is riportot róla a tévében, hát az meg micsoda, istenem, ott vonultak már megint, csak egy pofon kéne nekik, aztán észhez térnének. Régen a csendőr tudta hogy kellett rendbe tenni az ilyen alakokat, a cigányokkal sem bánt kesztyűs kézzel, úgy tudták utána mi a rend, hogy ihajj! Ott hajbókoltak neki, féltek is tőle rendesen, akkor még volt a rendőrnek tekintélye, nem úgy mint most ám! Nem az ami mostanában megy... és még védi is őket, a betegeket, fújj, istenem, kész Szodoma és Gomorra. Régen is voltak ilyenek, de nem vonultak. Csendben elvoltak maguknak, mindenki tudta a faluban kik azok, de elnézték nekik. Ejj, a pöffetegek, hát mire büszkék? Azt mi van ha meglátja egy kisgyerek őket, akkor mi van? Az is olyan lesz? Nem kéne ezt így csinálni, ez nem normális, nem lesz ez így jó. Jó lenne ha a fiatalok ezt tudnák, és nem követnék ezt a hülyeséget.

Szóval fijam, jól teszed, csak várj a megfelelő kislányra. Nagyon helyesen teszed.

Mostmár a férfi szekció is bólogat. Inkább várjon rá, még szerencse hogy ilyen rendes fiú a mienk. Tudja ez milyennek szabad lenni. Kicsit furcsa hogy ennyit várakozik, de rendes gyerek ez, megfogja találni a megfelelőt. És milyen rendben lesz, majd bemutatja nekünk, már várjuk.

Te is bólogatsz. Igen, ezek betegek. Fújj. Meg ez nem természetes. Nem érted ezek mit akarnak. Elképesztő ez a mai világ, Istenem, hát ez nem normális.

Idővel kihuny ez a téma, másfelé terelődik, folytatjátok tovább a beszélgetést. Feltörnek még említetlen emlékek, jó viccek, régi csipkelődések. Te már nem vagy ott lélekben. Ott vagy, de az nem te vagy. Az az alteregód. Azt hitted ők amiatt szeretnek téged ami vagy. Meg úgy ahogy vagy. Rájössz, valami ami eddig közös volt, az összetört, már nem egy, már nem egész. Már nem közös dimenzió. A gyerekkorod az övék, de a jelened és a jövőd nem. A sütemény továbbra is finom, de mintha nem lenne elég édes. Biztos kevés benne a cukor. Persze továbbra is nagyon kedvesek, meg a maradékból adnak valamennyit, hát ne maradjon már rájuk. Vidd haza, biztos jól fog majd esni a testvéreidnek, meg pusziltatják anyukádat is, meg mindenkit, akit nagyon szeretnek.

Ballagsz vissza a megállóba. Hideg van. A földszintes parasztházak két szemükkel téged figyelnek, szinte érzed ahogy utánad fordulnak. A biciklisek is majd kiesnek a nyeregből, úgy nézik ezt a tájidegen fiatalt, még soha nem látták itt. Biztos nem idevalósi, városból jött, látszik a ruházatán. Nem hallasz semmit, csak a tyúkkotkodácsolást, túl nagy a csend, majd megőrülsz. Aztán meg a malacvisítást, pedig hivatalosan ez egy város. Te már soha nem fogsz úgy tartozni hozzájuk, mint ahogy a többiek. Pedig vágysz rá. Már majdnem megvolt... már majdnem.

Játékra invitálom kedves Olvasóimat, a szabály végtelen egyszerű: próbáld meg csak beszívni a levegőt, kifújni nem lehet. Az nem ér ha egyszerre beszívsz mindent, és visszatartod; a lényeg az, hogy csak folyamatosan befelé szívd. Az nyer, akinek a leghosszabb ideig megy. Mindenki mindent éééért? Nincs kérdéééés? Akkor figyelem! Kezdünk! Egy, két, hááááá, ééééés...: SZÍÍÍVD! Szívd! Ne fújd ki! Szívd! Csinálod? Ne csalj!!! Szívd!

Komolyan mondom hogy csináld. Elvileg most már legalább 10 másodperce csak a levegőt kéne venned... 11... 12... 13... ne add fel! Kifújtad? Nem szabad!

Fáj a tüdőd? Nem megy? Nincs több hely? Ne tiltakozz, hiszen levegőt venni jó dolog, nem? Annyian fulladtak már meg, te meg most itt panaszkodsz a levegővételre...? Akkor most mit tiltakozol? Hiszen jó neked, nem, hisz tuti nem fulladsz meg! Vagy talán valami ellenvetésed van a levegővétel ellen? Vagy csak simán a levegő zavar? Ne pofázz itt nekem.. vagy tudod mit, akkor egyáltalán, soha ne is vegyél levegőt... hálátlan rohadék.

Béna vagy.

Pedig de, megy ez a végtelenségig, hidd el nekem. Az ember mindent kibír amit csak akar, sőt, rosszabbat is, csak hinni kell. Én fél lábon állva is kibírtam volna 10 évet csak levegővétellel. Tudom, neked nem megy, mert te béna vagy, pedig mindent csak akarni kell! Még bírd ki!

Áh, nem fog ez menni... gyenge vagy... nem akartad eléggé.

Kifúúúúúj.

Na, most képzeld el, hogy egész életedben csak befelé kell szívnod a levegőt. Minden nap és minden másodpercben. Így kelsz, így fekszel. Nincs kilégzés. Soha. Neked legalábbis.

Sokan élünk így. Igen, a levegőt csak befelé szívva. És a szavakat is. Csak néha észre se vesszük, hogy már nem is fújjuk ki őket, pedig ki kell.

Azt se vesszük már észre, hogy már más bűzös leheletét szívjuk - mert már szinte abból élünk, annyira azon vagyunk, hogy csak befelé szívjunk mások szavait. Azok, akik szinte csak kifújnak - azt a keveset is ami bennük van - már a képüket nyomják az arcunkba, elvileg azért hogy minél többet kaphassunk, miközben titokban élvezik, hogy ki vagyunk nekik szolgáltatva. Rohadó és kéjsóvár tekintetükön látod, már azzal kacérkodnak hogy a szádra vessék magukat - te meg talán el is hiszed, hogy csak azért, hogy mesterségesen lélegeztessenek. Miközben erről szó sincs.

Aztán egyszer csak megtelik a tüdő. Nincs tovább. Már szívni se tudsz. Ennyid van. A szervezeted felmond, beindul automata a reflex, és kifújsz. Kimondod. Csillagokat látsz. Megtetted, pedig nem is akartad. Csalódsz is,  mert azt mondták ez a végtelenségig megy, neked meg nem sikerült.

Még csak gagyogsz

Aztán amikor az a sok szó, és a beszívott levegő egy kifújással távozik, csodálkozol mindenki mással együtt. Megszűnik a sötét varázslat, és üres lesz minden, ami körülölelt. Csodálkozol, mert furcsa neked az egész. A hangod elbicsaklik, hallod kívülről, olyan esetlen az egész. Valahogy másként jön ki a szó, ahogy a fejedben megszólalt - és ez természetes, hiszen esélyed se volt annak a szónak a kiejtésének a gyakorlására. Még nem úgy indult el, még nem az a hanglejtés, még nem az az indulat... nem az az egyszerűség. De ki lett mondva. És már nem is annyira súlyos az egész.

Nem érted, miért hallgattál. Bizsergető furcsa érzés járja át a tested, hogy kisebb lett a súly, már szinte hiányolod, hogy nem érzed a kilókat a válladon. Pehelysúlyú vagy, és ez szokatlan számodra, nem is tudsz vele mit kezdeni. Nem így éltél sokáig.

És egyre gyakrabban fújsz kifelé. És többet. Néha már ordítasz is, mert úgy érzed, hogy azt a sok hangot, azt a sok mindent ami az évek során felhalmozódott jobb lenne egyben kiadni. Toporzékolsz, be akarod hozni. És nem érted, nem érzed, fel nem tudod fogni, hogy ez lett volna eddig is az élet. Mint egy kétségbeesett kisgyerek üvöltesz, mert érzed, az az idő már elveszett - és másnak igazságtalan módon több volt. Mert tudta, hogy ez az egész egy becsapás. Valahol még élvezed is, hogy minél többet fújhatsz ki magadból a szavak varázsa által.

Végül rájössz, van még időd, és lenyugodsz. Eltemeted a kínos csend pillanatait. A környezeted meg nem érti: ha eddig tudtál úgy élni, hogy nem szólaltál meg, akkor most miért nem tudtad ugyanúgy folytatni?

Hát mert ahogy a tüdőnk, úgy az idegrendszerünk is véges. Van akinek kisebb, van akinek nagyobb - van akinek gyengébb, van akinek kötél - de van, és véges.

És ahogy tüdőből is, idegrendszeredből is csak egy van. Ráadásul utóbbi műtéti úton nem is tudod pótolni.

Szóval ne higgy azoknak, akik azt mondják, tovább bírod - és neked bírnod kell, miközben ők nyugodtan kibeszélhetik magukat. Nem bírod. És ordíts, ha kell. Mert ki is kell fújni, nem csak belélegezni.

Levegőt! Most már kifelé is...

Köszönet a csakazolvassa írójának, Gerle Évának, és a blog közösségének, hogy ma ki is fújhattam.

Tök véletlen ötlött szemembe egy már amúgy is sokat látott mondat most jutúbon kommenteknél. Egy fiatal srác csinált egy covert a Frozen - Let it go számáról. Olyan hangja van, hogy keresztül fut rajtam a hideg ami elég ritka dolog. Na, de a főbb lényeg ugyebár az az apró kis kommentecske megbújva a többi között rejtőzködve.

"I wish I could sing like you." - "Bárcsak én is így tudnék énekelni."

Oké osztom a véleményét, mert tényleg... csak van egy hatalmas nagy - nem is igazán probléma, de most nevezzük annak - ezzel kapcsolatban. Pontosan az mikor az ember meglát valakit jól rajzolni, vagy hallja milyen hangokat csal ki egy hangszerből, esetleg valami észveszejtően finomat eszik. Most így hirtelen ezek ugrottak be, de ezernyi ilyen szituáció van, hogy megkívánjuk azt is amire a másik képes, és ezzel nincs is semmi baj.
A gond ott van, hogy valamiféle isteni veleszületett tehetséget képzelünk a hátterébe. Ami egészen érthető gondolatmenet, ha belegondolunk. Hiszen, ha egy olyan ember kezd el rajzolni, zenélni, főzni, énekelni aki életében ezt sosem tette az 100 és 1000 százalék, hogy nem fog olyanra sikeredni amit akar. Még a tizedik próbálkozásra sem.

Ezzel el is könyveljük magunkat tehetségtelennek és bénának és mi egyéb más hülye jelzővel illetjük magunkat.

Hogy ez mért is egy kifejezetten hülye hozzáállás

Nos, vegyünk egy grafikust példaként. Jól tud rajzolni nagyon is, na nem egy Da Vinci, de az átlag "nem rajzoló" embernél mindenképp jobban. Valaki meglátja a rajzait és "hűűű... kár, hogy én nem tudok rajzolni, pedig de jó lenne így...!"
Akkor vegyük végig, alapesetben ez az ember mért tud így rajzolni. Nem ceruzával a kezében jött a világra ő sem. Valószínűleg kiskorában úgy alakult az élete, hogy a rajzolás megtetszett neki, és utána az került előtérbe. Éveket - ismétlem! - éveket töltött el utána iskolákban rajzot tanulva, gyakorolva és tökéletesítve készségét és tudását.
Nem rajzolt már 5 évesen 3D-s modell rendszereket, és nem ismerte se a kockológiát, se mást. Szimplán éveken át kitartóan gyakorolt és gyakorlása eredménye lett az amitől a többi ember elámul.
Ez pedig igaz az összes fentebb felsorolt dologra, és a fel nem soroltakra is.

"Mindenkit megtudok tanítani rajzolni"

Ez volt egyik grafikus tanárom kijelentése, nem is egyszer. Minden ember tud rajzolni és egy bizonyos szintig mindenki megtud tanulni JÓL rajzolni. Vannak különböző technikák mindenre.
Oké!
Tuti nem lesz mindenkiből világhírű rajzművész, de egy bizonyos megfelelően jó szintig sikerülhet. Utána már kell egy kis affinitás, ezt elismerem.
Én is csak elkezdtem rajzolgatni, rajzolgattam, rajzolgattam, és folyamatosan fejlődtem. Ja és kb. 20 évesen kezdtem ebbe bele és elég jól állok belőle, szóval csak hajrá.

A tehetség sem minden

Persze mindig is fog akadni olyan ember akinek adott területen jobban rááll az agya és könnyebben veszi az akadályokat. Az elején.
Ahogy egyszer olvastam valahol. "A tehetség az első 15 évben óriási nagy előny. A következő 2-3 évben még mindig nagy előny, de már tanulással-gyakorlással behozható. Utána viszont már a tehetséges embernek is ugyanannyit kell tennie, mint a többinek."
Egyébiránt utálom ezt a szót. Mindenki egyformán tehetséges, csak ki-ki más területen. Tehetségtelen ember pedig nem létezik csak olyan akinek nem volt lehetősége rátalálni arra, amiben jó lenne.

Összegzés

Mindent összevetve a lényeg: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.
Mindenki tud énekelni, főzni, zenélni, rajzolni ugyanúgy ahogy mindenki tud kommunikálni, lélegezni, sírni, nevetni és a többi. Ha úgy érzed, hogy "de jó lenne, ha én is tudnék"m akkor hajrá kezdj bele és ne add fel!

Róma sem egy nap alatt épült.

Nem tudom.

Tényleg nem tudom!