Itt van, pedig senki se hívta

Tök véletlen ötlött szemembe egy már amúgy is sokat látott mondat most jutúbon kommenteknél. Egy fiatal srác csinált egy covert a Frozen - Let it go számáról. Olyan hangja van, hogy keresztül fut rajtam a hideg ami elég ritka dolog. Na, de a főbb lényeg ugyebár az az apró kis kommentecske megbújva a többi között rejtőzködve.

"I wish I could sing like you." - "Bárcsak én is így tudnék énekelni."

Oké osztom a véleményét, mert tényleg... csak van egy hatalmas nagy - nem is igazán probléma, de most nevezzük annak - ezzel kapcsolatban. Pontosan az mikor az ember meglát valakit jól rajzolni, vagy hallja milyen hangokat csal ki egy hangszerből, esetleg valami észveszejtően finomat eszik. Most így hirtelen ezek ugrottak be, de ezernyi ilyen szituáció van, hogy megkívánjuk azt is amire a másik képes, és ezzel nincs is semmi baj.
A gond ott van, hogy valamiféle isteni veleszületett tehetséget képzelünk a hátterébe. Ami egészen érthető gondolatmenet, ha belegondolunk. Hiszen, ha egy olyan ember kezd el rajzolni, zenélni, főzni, énekelni aki életében ezt sosem tette az 100 és 1000 százalék, hogy nem fog olyanra sikeredni amit akar. Még a tizedik próbálkozásra sem.

Ezzel el is könyveljük magunkat tehetségtelennek és bénának és mi egyéb más hülye jelzővel illetjük magunkat.

Hogy ez mért is egy kifejezetten hülye hozzáállás

Nos, vegyünk egy grafikust példaként. Jól tud rajzolni nagyon is, na nem egy Da Vinci, de az átlag "nem rajzoló" embernél mindenképp jobban. Valaki meglátja a rajzait és "hűűű... kár, hogy én nem tudok rajzolni, pedig de jó lenne így...!"
Akkor vegyük végig, alapesetben ez az ember mért tud így rajzolni. Nem ceruzával a kezében jött a világra ő sem. Valószínűleg kiskorában úgy alakult az élete, hogy a rajzolás megtetszett neki, és utána az került előtérbe. Éveket - ismétlem! - éveket töltött el utána iskolákban rajzot tanulva, gyakorolva és tökéletesítve készségét és tudását.
Nem rajzolt már 5 évesen 3D-s modell rendszereket, és nem ismerte se a kockológiát, se mást. Szimplán éveken át kitartóan gyakorolt és gyakorlása eredménye lett az amitől a többi ember elámul.
Ez pedig igaz az összes fentebb felsorolt dologra, és a fel nem soroltakra is.

"Mindenkit megtudok tanítani rajzolni"

Ez volt egyik grafikus tanárom kijelentése, nem is egyszer. Minden ember tud rajzolni és egy bizonyos szintig mindenki megtud tanulni JÓL rajzolni. Vannak különböző technikák mindenre.
Oké!
Tuti nem lesz mindenkiből világhírű rajzművész, de egy bizonyos megfelelően jó szintig sikerülhet. Utána már kell egy kis affinitás, ezt elismerem.
Én is csak elkezdtem rajzolgatni, rajzolgattam, rajzolgattam, és folyamatosan fejlődtem. Ja és kb. 20 évesen kezdtem ebbe bele és elég jól állok belőle, szóval csak hajrá.

A tehetség sem minden

Persze mindig is fog akadni olyan ember akinek adott területen jobban rááll az agya és könnyebben veszi az akadályokat. Az elején.
Ahogy egyszer olvastam valahol. "A tehetség az első 15 évben óriási nagy előny. A következő 2-3 évben még mindig nagy előny, de már tanulással-gyakorlással behozható. Utána viszont már a tehetséges embernek is ugyanannyit kell tennie, mint a többinek."
Egyébiránt utálom ezt a szót. Mindenki egyformán tehetséges, csak ki-ki más területen. Tehetségtelen ember pedig nem létezik csak olyan akinek nem volt lehetősége rátalálni arra, amiben jó lenne.

Összegzés

Mindent összevetve a lényeg: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.
Mindenki tud énekelni, főzni, zenélni, rajzolni ugyanúgy ahogy mindenki tud kommunikálni, lélegezni, sírni, nevetni és a többi. Ha úgy érzed, hogy "de jó lenne, ha én is tudnék"m akkor hajrá kezdj bele és ne add fel!

Róma sem egy nap alatt épült.

Havi életbölcsesség és ösztönző következik ömlesztve. Néha nem árt egy kis ilyen is hátha valaki elgondolkodik rajta komolyabban és beépíti a saját életébe. Persze mit is írhatna bölcsességet egy huszonéves ember mikor még annyi van előtte és olyan kevés mögötte, de meg kell nyugtassak mindenkit a kor korántsem minden.

Piszok mázlistának tartom magam sok mindenben - persze lehet ez csak hozzáállás kérdése, hogy Én elhiszem, hogy az vagyok. Persze ez nem jelenti, hogy minden az ölembe hullik minden mint a kiskirályoknak és a kisujjamat sem kell mozdítani. Inkább csak a lehetőségek ugrálnak fel sorról sorra.
Tapasztalat szerint eddig mindig út nyílt abba az irányba amit piszok mód akartam. Ami miatt nem tudtam megülni a seggemen nyugton és megőrjített, hogy elérjem. Ilyen egyik dolog a meló keresés. Mindig elém került keresgélés közben olyan ami egy jó lehetőség volt mint tegnap este is.
Kedves blog szerző társ fogalmazta meg nagyon jól ezt nekem mért lehet ez és idézném is röviden:
"a mai ember hajlamos kifelejteni az érzelmeit... a tüzet a lénye egészéből"
Gondolom sokan az idejére sem emlékeznek már mikor volt, hogy oda rakták magukat teljes mellbedobással és szívvel-lélekkel csinálták volna azt amit csinálnak. Talán gyermekként mikor még nem környékezte meg őket a sok negatív tapasztalat, mikor még bátran mertek élni félelmek nélkül. Mikor annyi mindenről álmodoztak, annyi mindenbe hittek feltétel nélkül. Mikor a világ egy felfedezésre váró csoda volt és nem egy soha véget nem érő rémálom.

- De ez nem így megy....

- Hát akkor menjen így!!

Persze lehet mondani, hogy "mert az élet nem így működik... blablabla" és az összes "felnőttes" (szerintem csak idióta) kifogást mért nem halad az életük. Én meg azt mondom "I call bullshit!". Tényleg a fenébe a kifogásokkal amik csak arra jók, hogy saját kis lelkünket óvjuk, védjük. Menjen már a fenébe az összes ember aki képtelen kilépni a saját szürkeségéből sőt, mit képtelen, nem is akar és inkább leránt magához tömegeket, csak hogy ne legyen egyedül.

Nem kell ide semmi pszichológus meg csoda tanítás és bölcsesség csak végtelen egyszerűség. Te meg egy óra séta a friss levegőn (akinek van ideje dokira annak legyen ideje erre is helyette). Akarjunk már valamit végre úgy igazából elérni, keressünk már valami célt amiért megéri tűzön-vízen át küzdeni. Merjünk végre kiszakadni a saját életünkből és valami olyat tenni amit mindig is akartunk.

"Azt hiszed van időd pedig nincs..."

Azt hisszük van időnk otthon ülni a seggünkön és zombiként járni be naponta a melóba pedig nincs! Hogy van idő beleragadni a szürke hétköznapokba. Netán 80-90 évesen a halálos ágyunkon akarjuk megbánni mi mindent mulasztottunk el?! "Ha kicsit tüzesebb, bátrabb, bevállalósabb lettem volna.....", mert Én köszönöm inkább nem.

Használd már ki azokat a fránya érzelmeket, ha már vannak, mert nem dísznek léteznek azok sem! Használd már ki az életet, ha olyan piszok mázlista vagy, hogy élhetsz!
Kezdj el végre élni!