Itt van, pedig senki se hívta

A Véleményről, és a vele való kapcsolatomról - fétisemről, ami már eluralkodott rajtam. Pedig már szabadulnék.

Mindig is erre izgultam. Sokáig titkoltam, még magam elől is; de idővel be kellett látnom: ez is én vagyok. Nem menekülhettem saját magam elől, a vágyaim elől, melyek árnyékként vetődtek az utca köveire és követtek még a legsötétebb éjszakákon is. Pedig próbáltam mindent: kinevetni, betegségként kezelni, elterelni róla a figyelmemet - de mind hiába; idővel felülkerekedett rajtam, és veszteség nélkül győzött. Győzelme diadalmas volt és hangos - ahogy számomra egyben csendes és megalázó. Pont annyira megalázó, hogy még a szemem becsukva, minden pillanatát élvezni tudjam. Mert ő azért jelentkezett, hogy fájdalmat okozzon. Én keltettem őt életre. Ahogy kiszolgáltatott vagyok, és ahogy azzá tesz engem, amivé akar - ez a mi játékunk. Amit mi ketten játszunk.

Használ is, saját örömére -, és közös gyönyörünkre. Idomít: mindig tudja hogyan, mennyit és milyen módon. Sokszor magam jelentkezem a Mesternél - akarom mondani Mestereknél: akik mindig tudják, nekem mit és meddig szabad. És én meg is értem, hisz mindez a saját érdekemben, és nekem van, és élvezem a nekem adott biztonságot, az azzal járó korlátot, ami azért van hogy a Mester a biztonságért cserébe apró kéréseit teljesíthessem. Ahogy ő akarja, teljes alázattal. Igen, Uram.

Legelőször nem is tudtam, hogy belecsúsztam ebbe a kéjes játszmába. De amikor már benne voltam megkaptam a szerepemet. Eleinte öntudatlanul, csak később jöttem rá, hogy nem az, mint aminek kezdődött, de akkor még nem értettem miért csinálom újra meg újra. Hogy én itt nem ember vagyok, hanem lábtörlő. A legédesebb, a leggyönyörűbb, amibe csak cipőt lehet törölni.

A szeánszok mindig jól kezdődnek. A Mester mindig kedves és udvarias, mindig kérdezi hogy vagyok, és én mindig is válaszolok. Persze a fantáziánk már máshol jár, de ilyenkor még úgy beszélünk egymással, mint két egyenlő ember. Pedig dehogy vagyunk azok. Én már az elején A SZOLGÁJA vagyok, akit ő és egyedül birtokol.

Ne hidd, hogy én ezt nem élvezem.

Azt se hogy szégyellem. Egyszerűen imádom, és szabadabb vagyok tőle mint bárki más, aki soha nem próbálta. Ez az én játékom, a mi kis szórakozásunk, ami nagyobb szabadságot ad, mint amit te el tudnál valaha is képzelni. A minket összekötő szerelmes kötelék.

És szeretem ahogy visszafog. És mocskos. Mindig figyel rám. Hogy pontosan azt a fájdalmat kapjam, amit kívánok. Ő az én szerelmem, és szerelmünk úgy folyik egybe, hogy ő gondoskodik a minket elválasztó vonalról. A határaimról. Másra esélyem sincs. Nem tudok mást csinálni, minthogy átadom magam.

Imádok minden kínt és gyönyört. Mert addig is velem foglalkozik, és az én üdvösségemmel. Hogy jobb legyek, mint ami vagyok. Büntet engem, és dicsér ha kell, de azt is csak ritkán, ha megérdemlem, közben gyengéden megsimítja a fejem. Viszonozni sajnos nem tudom. Ha tudnám is, nem engedi. Egy közös célért történünk, ami érdekében mindketten vállaljuk az édes fájdalmat.

Ez az igazi szerelem. Az iránta érzett érzelmeim, ahogy körbefonnak engem, úgy, hogy mozdulni se tudok. A szobát ellepő fülledt erotika csupán megtévesztő köd lenne más számára, aki kívülről szemlélné románcunkat. Násztáncunkat. A fekete özveggyel. A Véleménnyel.

Persze amikor engedi meghálálom. Végén azért engedi, hogy még hálásabb legyek neki, amikor legközelebb találkozunk.

Mondom, hogy imádom. És látod azt is imádom, hogy exhibicionista vagyok. Figyeltek rám. A ti kurvátok. Mindenki előtt csinálom. Minden egyes kis bejegyzés egy újabb levetkőzött ruhadarab, amit csak kéretve kezdek el levenni. A fegyvert ti tartjátok a fejemhez, a homlokomról már cseppekben folyik a veríték, de megteszem az életemért. Lassan csinálom, hátha közben történik valami. Valami csoda. Jönnek a rendőrök, vagy talán meg se történik, és csak álmodtam az egészet.

De mégsem. Jujj, most nagy bajban vagyok.

Mit tegyek? A varázsos kert minden szirmáról lecsöppent az édeni nektárból pár csepp számomra. Már mindent megkóstoltam, és már kikívánkozom. Mindent megkaptam már amit kértem. Kiégtem. Nincs tovább. Minden, ami megtörtént már itt, csak ismétlése lett az előző élménynek. Mindig ugyanaz. És mindig gyenge másolata egy korábbinak.

Az ostor csattanásának. A tehetetlenség elkeserítő érzésének.

Már unom. Ez nem jelenti azt hogy valaha is abba fogom hagyni. Soha. Kizárt. De ez már sok. Ki akarok menni, és a Véleményeket, kik eddigi életem folyamán mindig a fülembe suttogták magukat - lehettek azok mocskosak, dicsérők, kérők, vagy éppen számonkérők, vágyakozóak, vagy dühösek - kieresztenem.

Oldozom a köteleimet. Most csak én jövök. Kicsit hiányozni fognak a keserédes órák, a színes pokol, mert ezekhez szoktam. Viszont mennyi izgalom vár kint... lehet majd bele is vakulok a fénybe. De most... elmegyek.

Azonban még visszanézek, vetek egy utolsó pillantást. Búcsúként még egy utolsót játszom, és várom a Véleményeiteket... arról...: hogy álltok a Véleménnyel?

Az megvan, mikor az öreg bácsika fogja az anyjokot és felslattyog vele a vonatra, majd két derékfájdalom között kényszeredetten leül és előveszi a kis parasztkolbászkáját enni, no meg az SZTK-s olvasószemüvegét, hogy a kötelező Füles megfejtése után a napi színes bulvárújságot is átolvassa? A régi szép időkben a teljes utazóközönség ilyenkor csodálhatta meg a Nap szépét az újság hátulján - amíg sajnálatára a bácsi a lapot át nem fordította.

Ne higgyük azt, hogy a Nap szépe rovat fölött eljárt az idő. Ugyan már visszaszorulóban van a Computatrum és az Interrete-n könnyen fellelhető elkorcsosult szexualitás terjedése miatt, azonban még vannak, akik őrzik a jóízlést és a hagyományokat. De hol vannak már azok az idők amikor elvörösödött fejjel kértük a Tutti Fruttit...? No, ugyan az már tényleg a legalja volt, hiszen fizetett pornósok által bemutatott nyers szexualitást tartalmazott - szerencse, hogy a Nap szépe rovatban ellenben mindig önként jelentkező bájos lányokról láthattunk fényképeket, ami a női szépség vénuszi, szűzies, állati ösztönöktől mentes és mérsékletes bemutatását szolgálta, amitől még soha nem állt fel f*sz.

Összeállításunk a rovat múltja előtt kíván tisztelegni, sőt, új alternatívát kíván mutatni neki megújulása érdekében. Természetesen a műfaj hagyományaihoz méltón a képaláírásokat megtartottuk - az olvasó fejében összeálló erotikus asszociációk pedig ahogy a műfaj történetében eddig is, jelen esetben is csak a véletlen művei.

Edina

Edina szorgalmas diáklány, aki jelenlegi barátjával él nagyon szigorú monogám párkapcsolatban, no meg közös albérletben. Azért modellkedik hogy az informatikai tanulmányait állja, az álma hogy saját kernelt írjon. Szeret szörfözni és búvárkodni, és cserfesen viccelődni, aminek általában az a vége hogy a barátja az igazság kiderítése végett mindig a dolgok mélyére néz - hogy utánajárjon, vajon mi járhat huncut barátnője fejében... 

Barbara

Barbara a katonaságnál dolgozik, a nyílt terepen érzi jól magát - jelenleg dandártábornok. Fontos számára a hagyományok tisztelete és a becsület. Egy szebb világot szeretne, ahol nincs erőszak - ezért akár ölni is képes. A honvédségben a fegyelmezetlenséget nem tűri, így utólag mindig gondoskodik arról, hogy a rakoncátlan baka megkapja méltó büntetését - akár személyesen tőle is...

Alexa

Alexa igazából munkanélküli - csak azért nem fényképeztük le lenőtt hajjal, tévét nézve, mackónadrágban és smink nélkül, mert a készülékét nem a mi szponzoraink gyártották. Szerencsére a képen az összes támogatónk terméke látható, úgyhogy ezen túllépve meg kell jegyeznünk, hogy Alexa alig várja hogy végre munkát találjon. Nekünk ingyen modellkedett - ki tudja, talán kérésünkre legközelebb már fizetésért is megteszi...

Réka

Tagadhatatlanul az eddigi Nap szépei közül Réka a legidősebb, és ugyan nem illik egy Hölgy korát elárulni, de mi elmondjuk hogy 38 éves. Ugyan most itt károg a hátam mögött hogy nem is annyi, de egyik ismerősömnek az ismerősének az ismerőse egy forró éjszaka után látta a személyijét a sötétben. De ugye hogy nem látszik rajta?! Ahogy az sem hogy három gyereket szült... ráadásul elvált... meg hulladékügyi logisztikai szakreferns egy általános iskolában... de neki pont ez az érdeme, az időtlen szépség... mindenesetre új társat keres magának, és apát gyermekei neveléséhez - mi meg fel vagyunk villanyozva a gondolattól, hogy mennyire szívesen fogadnánk örökbe neki még egy gyermeket...

Ursula

Elmondása szerint Ursulának nem ez az első nyilvános szereplése - bár mi kételkedünk ebben. Bájos és kecses szépségében azonban legkevésbé sem, még ha eleinte kinézetéből ítélve nem akartuk kamerák elé állítani félvén attól, hogy kiskorú. Kétségeinket tovább mélyítette azzal, hogy kebleit nem kívánta megmutatni, mondván hogy elvesztették eredeti formájukat egy szörnyű hajóbalesetben. Kérdeztük a körülményekről, de többet nem kívánt nyilatkozni. Azonban mivel a Nap szépe rovat legkevésbé sem a mellekről és a Hölgyek szexuális tárgyakká degradálásáról szól, azok megmutatásától eltekintettünk hogy Olvasóink Ursulánk arcának bájában gyönyörködhessenek.