Itt van, pedig senki se hívta

Azon olvasóinknak, akiket XX-kromoszómával áldott meg az sors, ünnepi fejléccel kedveskedünk. Mert igen, vannak ugyanolyan számban női szuperhősök is.

 Jobb pasit nem találtam - és amúgy is a belbecs, mintsem a külcsín a fontos.

Na jó:

Nem mintha nekem nem okozna örömet ;)

Ui.: eredetileg ezt szerettem volna kitenni, elvégre mennyire szellemesen kapcsolódott volna a blog címéhez - Itt van, pedig senki se hívta:

Sajnos le kellett róla mondanom, mert a blogsablon miatt Puszedlivel és Csuporkával kapcsolatosan egyeseknek kétes asszociációik támadtak volna.

Emlékszel?

Balzsamos levegőjű május este volt. A hátunk mögött hagytuk a fényektől lüktető várost, távolról már csak a morajlása hallatszott. Lépcsőn mentünk a hegyre, csendben. Pár lámpa világította meg lépteinket, a kis köz gyomoktól repedezett betonját hatalmas korongú színpadi reflektorként kiemelve. A tücskök ciripelésébe csak egy bagoly huhogott bele, de amint felértünk az illatos bokrokkal körbevett villákhoz, elrepült. A félsötétben csak a lépteink hallatszottak; minden fekete és narancssárga volt.

-Nincs itt senki - mondtad halkan. Rád néztem, és kezemet nyújtottam. Szemeid elmosolyodtak, és tenyeredbe helyeztem magam. Jobb helye a bársonyos tenyerednél az ujjaimnak nem is lehettek volna.

Így vezettük egymást, nehogy eltévedjünk. Nem zavart ebben minket semmi - az sem, hogy az út csak fel és le vezetett. Együtt akartunk menni, egy irányba, egy lépéssel - ehhez egy szó nem kellett. Hallgattuk egymás szívének a hangját, meg a tücsökciripelést.

Később hangos kacagást hallottunk. Számoltuk a maradék másodperceket. Amint megjelentek, elengedtük egymást.

-Csak egy szerelmespár - mondtam, és te már nyújtottad is a kezed.

***

A teraszon, az asztalnál ülünk. Fent csillagok pislákoltak ránk örök türelemmel, s lent az autók fénye áradt, hangyasorban kirajzolva utcák szövevényes vonalát. Gyaloglástól megfáradtan pihentünk a székeken, s úri elégedettséggel figyeltük a nekünk játszó fények kontrasztját.

-'96-os Chateau Pedesclaux - mondtad, s mint egy pincér, állva töltöttél pár kortyot. A nedű lassan csordogált, poharam szélének öblös hangot adva, s szinte éreztem a műértői gondot, ahogy a textilbe csomagolva döntötted a palackot. Elégedetten dőltünk hátra, s finoman az üveget fogva koccintottunk egyet. Öblögettünk, szagoltunk. Kortyolgattunk belőle.

A lét nyelve sóhajtottál nagyot, s éreztük, ahogy ellazulnak inaink. Rám néztél, és azt mondtad: ez pillanat. A levegő, a táj, a bor és én. Egyikünk se kérdőjelezte meg zamatát a másodpercnek, megérintettelek. Ha valakinek a csókja méz és áfonya, akkor a tied bor és szeder, kedvesem.

***

Nincs semmi, amire ne a Hold fénye vetülne már. Minden tárgy megtelve, laposan pislog ránk - nocturne sejlik fel fülemben. Közel bújok hozzád, hogy már bordáid ölelnek, te hátulról karolsz engem tested melegével bélelve. Érzem elnyúló lélegzetvételed, szíved dobogását, s magába szippant; nem tudunk nem együtt lélegezni. Szemeinket becsukjuk, s velünk együtt szuszog a takaró - s talán alattunk a föld is.

Valószínűleg már huszadjára kezdek bele ebbe a témába. Hosszúra akarom húzni mindig, de rájöttem, felesleges, mert röviden is el lehet mondani. Egy egészen érdekes jelenség a társadalomban, ami fura mód ellentmond önmagának.

Biztos mindenki mondta már nem egyszer, hogy "nem hiszem el mennyire hülyék az emberek...". Ezt a kijelentést általában követi pár mondat, ami részletezi miért is akkora hülyék és reménytelenek. Aztán jön a mindent megoldó válasz, hogy hogyan is kéne csinálni, hogy jó legyen. Hogy csak gondolkodni kéne, elfogadni egymást s a többi agyon rágott maszlag.

A vicces rész itt következik. Ha nyitott szemmel járunk és nyitott füllel, akárcsak az utcán, vagy baráti társaságban mindig akad ember - egy vagy több, az most lényegtelen - aki tudja, mi lenne a jó és a helyes módja mindennek. Hogy kéne az életét élnie mindenkinek és mi lenne jó, meg mi lenne rossz.

Ha össze adnánk ezt a sok-sok okos embert, valami nevetségesen nagy szám jönne ki. Kiderülne, hogy nagyjából mindenki tudja, hogy kell élni, és hogy kell jól élni. Ennek ellenére senki sem teszi, csak osztja az észt másoknak.

Lehordjuk a különféle társadalmakat - leginkább a sajátunkat -, és mindenféle negatív jelzőt aggatunk rájuk, miközben elpanaszoljuk, mi és hogyan lenne jó. 100 emberből 80 ezt teszi. Ezek szerint 100 emberből 80 tudja, hogy kell élni, és mégsem.

Vagy az a sok jó dolog, mint elfogadás meg megértés csak addig terjed, míg az én nézetem és életpolitikám elfogadják, és azon kívül minden más vélemény rossz?
Hogy lehet az, hogy egy világban ahol ennyi "okos" van, nincs senki, aki okos lenne?

Történt egyszer, hogy Velkámturiölití a 444-et lapozgatva észrevette március 4-én 0 óra 04 perckor, hogy tegnap, azaz március 3. napján volt a Fülápolás Világnapja. Az elhalasztott megemlékezést nagyon sajnálta, pláne amikor kiderült, hogy pont ugyanezen a Jeles Napon volt a Békéért Küzdő Írók Világnapja. Az igazi tragédia azonban csak ezután következett be.

Átveszem magamtól egyes szám első személyben a szót: szerettem volna bepótolni valahogy ezeket a méltatlanul elhalasztott pillanatokat, pláne ha már ilyen kicsin múlott (4 perc!), hogy átengedjem magam az átszellemülésnek. Elkezdtem keresni, hogy március negyedikén miről kéne megemlékeznem, vagy megünnepelnem, de sehol semmi. Csak mozgóünnepeket találtam, ráadásul azok sem hivatalosak. Van pár regionális, de hát kicsire nem adunk. Feltúrtam a fél internetet, sehol semmi, és majdnem elsírtam magam, amikor megláttam, hogy március 5-én meg már a DJ-k Világnapja lesz. Március 4-e teljesen üres, egy szürke nap az életünkben, ami mellett szó nélkül elmegyünk - egy út szélén tengődő, figyelemre vágyó éhező mostoha gyermek. Botrány. Annyira nincs semmi, és annyira együtt érzek szegény március negyedikével, hogy tennem kellett valamit.

Úgyhogy ezennel ünnepélyesen kihirdetem a

NEMZETKÖZI VILÁGNAPOK NEMZETKÖZI VILÁGNAPJÁT,

(csakazértis lesz alcím: Botrány!)

melyről immár minden év március negyedikén ünnepélyes keretek között megemlékezünk.

A világnap célja a köztudatban tartása az olyan napoknak, amelyek nem világnapok. Végtelen igazságtalannak érezzük, hogy vannak olyan napok, amelyek túlcsordulnak a nemzetközi világnapságtól és akár 2-3 megemlékezést is kapnak, ugyanakkor pedig vannak, melyek nélkülöznek és árválkodnak, mint ez a szegény március negyedike akinek nem jutott semmi. Ezen az egyenlőtlenségen próbálunk segíteni azzal, hogy immár mától

-megemlékezünk egy Nemzetközi Világnaptalan napról úgy, hogy bemutatjuk, milyen jeles események történtek rajta;
-kiemelünk egy hivatalos nemzetközi világnapot, csakúgy.

Akkor most rehabilitálva szegény március negyedikét, immár mint más duzzadó keblű büszke Világnapon, megtartjuk az első megemlékezést - pont őróla. Nézzük mit ír a Wikipédia:

Március 4. az év 63. (szökőévben 64.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 302 nap van hátra.

Névnapok: Kázmér, Adorján, Adria, Adrián, Adrianna, Adriel, Adrienn,
Arián, Bajnok, Brútusz, Kazimír, Lúciusz, Zorán

Ez történt rajta:

• 1562 – A hadadi csatában I. Ferdinánd magyarországi vezérei legyőzik János Zsigmondot.
• 1791 – Vermont 14. államként csatlakozik az Amerikai Egyesült Államokhoz.
• 1797 – Hivatalba lép John Adams, az Amerikai Egyesült Államok 2. elnöke.
• 1809 – Hivatalba lép James Madison, az Amerikai Egyesült Államok 4. elnöke.
• 1849 – I. Ferenc József osztrák császár Olmützben új birodalmi alkotmányt ad ki ("oktrojált alkotmány"), amelyben megszüntetiMagyarország önálló államiságát, és a végrehajtó hatalmat a császár kezébe adja.
• 1861 – Hivatalba lép Abraham Lincoln, az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke.
• 1913 – Hivatalba lép Thomas Woodrow Wilson, az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke.
• 1945 – Brit-amerikai légitámadás a soproni vasútállomások ellen. Igen komoly veszteség éri a magyar vasúti járműállományt.Szombathelyt is a szövetséges légierő nagy erejű csapása éri. Jelentős anyagi és emberveszteség éri a várost.
• 1966 – John Lennon, a The Beatles együttes tagja, nagy felháborodást kiváltó interjúban kijelenti: „Népszerűbbek vagyunk, mintJézus”.
• 1977 – A Richter-skála szerinti 7.2 erősségű földrengés hatalmas pusztítást visz végbe Bukarestben a halálos áldozatok száma meghaladja az 1500-at.
• 1994 – Az Ukrajna, Oroszország és az USA által – 1993. január 14-én – kiadott háromoldalú nyilatkozat előírásainak megfelelően a 60 nukleáris robbanófejből álló első szállítmány elhagyja Ukrajnát és Oroszországba érkezik.
• 2001 – A portugáliai Duero folyó fölötti fémhíd leszakadásakor 77 ember veszíti életét.
• 2007 – A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete alapján 0:00-tól 14 magyarországi vasúti mellékvonalon szünetel a személyszállítás
• 2008 – Svédország és Hollandia is elismeri a független Koszovót.
• 2012 – Az orosz elnökválasztás első fordulójában a szavazók 63,75 százaléka adja voksát Vlagyimir Putyinra, így második forduló nélkül, a harmadik elnöki ciklusára térhet vissza a Kremlbe.[1]

Sportesemények:

Forma-1

• 1972 –  Dél-Afrikai Nagydíj, Kyalami - Győztes: Denny Hulme  (McLaren Ford)
• 1978 –  Dél-Afrikai Nagydíj, Kyalami - Győztes: Ronnie Peterson  (Lotus Ford)
• 2001 –  ausztrál nagydíj, Melbourne - Győztes: Michael Schumacher  (Ferrari)

Születések:

• 1394 – Tengerész Henrik portugál herceg, felfedező († 1460)
• 1643 – Frangepán Ferenc Kristóf horvát főnemes, a Wesselényi-féle összeesküvés egyik vezetője († 1671)
• 1678 – Antonio Vivaldi itáliai zeneszerző († 1741)
• 1793 – Karl Lachmann német filológus († 1851)
• 1875 – Károlyi Mihály politikus, miniszterelnök, az első magyar köztársaság elnöke († 1955)
• 1885 – Salamon Béla magyar színész, komikus, kabaréigazgató († 1965)
• 1904 – George Gamow (er. Georgij Antonovics Gamov) ukrán származású amerikai fizikus († 1968)
• 1911 – Carl Forberg amerikai autóversenyző († 2000)
• 1914 – Budó Ágoston magyar fizikus, egyetemi tanár, az MTA elnökségi tagja, Kossuth-díjas († 1969)
• 1914 – Hegyi Barnabás Kossuth-díjas filmoperatőr, kiváló művész († 1966)
• 1914 – Robert Rathbun Wilson amerikai fizikus († 2000)
• 1926 – Kokas Ignác magyar festőművész († 2009)
• 1932 – Miriam Makeba dél-afrikai énekesnő († 2008)
• 1933 – Fazekas Magdolna magyar festőművész
• 1933 – Nino Vaccarella olasz autóversenyző
• 1936 – Jim Clark brit autóversenyző, a Forma-1 kétszeres világbajnoka (1963, 1965) († 1968)
• 1941 – Medveczky Ilona (Thurn und Taxis hercegné) magyar táncosnő, színésznő
• 1942 – Dr. Mészáros Rezső magyar geográfus, egyetemi tanár
• 1942 – Sztevanovity Zorán magyar énekes, előadóművész
• 1943 – Jeney Zoltán magyar zeneszerző
• 1947 – Jan Garbarek norvég jazz-zenész, szaxofonista
• 1949 – Lajtai Pál magyar intarziaművész, festőművész
• 1951 – Chris Rea brit rockgitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró
• 1968 – Patsy Kensit (er. Patricia Jude Frances Kensit) angol színésznő, énekesnő („Halálos fegyver”)
• 1971 – Satoshi Motoyama japán autóversenyző
• 1972 – Jos Verstappen (Johannes Franciscus Verstappen) holland autóversenyző
• 1975 – Patrick Femerling német kosárlabdázó
• 1981 – Krutzler Eszter magyar súlyemelő
• 1984 – Gulyás Péter magyar kézilabdázó
• 1988 – Povázsai Zoltán magyar úszó
• 1990 – Arianna Vanderpool-Wallace bahamai úszónő
• 1990 – Fran Mérida spanyol (katalán) labdarúgó

Halálozások:

• 1172 – III. István magyar király (* 1162)
• 1813 – Chudy József zeneszerző, karmester; az első magyar opera szerzője (* 1753)
• 1823 – Charles-François Dumouriez francia tábornok, a francia forradalom és a koalíciós háborúk idején (* 1739)
• 1832 – Jean-François Champollion francia történész, régész, nyelvtudós, egyiptológus, a hieroglifa-írás megfejtője (* 1790)
• 1852 – Nyikolaj Vasziljevics Gogol orosz író (* 1809)
• 1897 – Martin Lajos matematikus, feltaláló (* 1827)
• 1901 – Csernátony Lajos újságíró, politikus (* 1823)
• 1904 – Perczel Miklós politikus, az 1848-49 évi szabadságharcban honvéd ezredes, az amerikai polgárháborúban az északi hadsereg ezredese, Perczel Mór honvéd tábornok öccse (* 1812)
• 1916 – Franz Marc német expresszionista festő (* 1880)
• 1941 – Ludwig Quidde német történész, közíró és pacifista politikus (* 1858)
• 1943 – Ita Wegman holland orvosnő (* 1876)
• 1953 – Szergej Szergejevics Prokofjev orosz zeneszerző (* 1891)
• 1974 – Bill Aston (William Aston) brit autóversenyző (* 1900)
• 1992 – Veress Sándor magyar zeneszerző, zenepedagógus, népzenekutató (* 1907)
• 1997 – Paul Préboist francia színész („Joseph atya”) (* 1927)
• 1997 – Simándy József operaénekes (* 1916)

Ezután jönne ugye hogy ezen a napon milyen Nemzetközi Világnap van, de hát ugye a Wikipédia szerkesztői annyira el vannak maradva az aktualitásokkal és olyan lomhák, hogy már majdnem kész vagyok ezzel az egész poszttal és még mindig nincs jelezve az enciklopédiának gúnyolt szemétdombjukon, hogy szegény március negyedike már Nemzetközi Világnappá vált általam. Én meg nem fogom átszerkeszteni, egy francot, hová lett már a világból a szerénység, muszáj azt még valakinek képviselnie, és én mártír módjára viselem sorsomat.

Sok minden történt még ezen a napon, aki okosabb akar lenni, az olvasson angol Wikipédiát.

Akkor most második programpontnak meg emlékezzünk meg egy tényleg hivatalos Világnapról:

Rejtvényfejtők Világnapja - 2007 óta ünnepelhetjük minden február harmadikán.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Köszönöm szépen a figyelmet, azt hiszem nyugodtan lefeküdhetek aludni - ma is tettem valami hasznosat az emberiségért.

A Véleményről, és a vele való kapcsolatomról - fétisemről, ami már eluralkodott rajtam. Pedig már szabadulnék.

Mindig is erre izgultam. Sokáig titkoltam, még magam elől is; de idővel be kellett látnom: ez is én vagyok. Nem menekülhettem saját magam elől, a vágyaim elől, melyek árnyékként vetődtek az utca köveire és követtek még a legsötétebb éjszakákon is. Pedig próbáltam mindent: kinevetni, betegségként kezelni, elterelni róla a figyelmemet - de mind hiába; idővel felülkerekedett rajtam, és veszteség nélkül győzött. Győzelme diadalmas volt és hangos - ahogy számomra egyben csendes és megalázó. Pont annyira megalázó, hogy még a szemem becsukva, minden pillanatát élvezni tudjam. Mert ő azért jelentkezett, hogy fájdalmat okozzon. Én keltettem őt életre. Ahogy kiszolgáltatott vagyok, és ahogy azzá tesz engem, amivé akar - ez a mi játékunk. Amit mi ketten játszunk.

Használ is, saját örömére -, és közös gyönyörünkre. Idomít: mindig tudja hogyan, mennyit és milyen módon. Sokszor magam jelentkezem a Mesternél - akarom mondani Mestereknél: akik mindig tudják, nekem mit és meddig szabad. És én meg is értem, hisz mindez a saját érdekemben, és nekem van, és élvezem a nekem adott biztonságot, az azzal járó korlátot, ami azért van hogy a Mester a biztonságért cserébe apró kéréseit teljesíthessem. Ahogy ő akarja, teljes alázattal. Igen, Uram.

Legelőször nem is tudtam, hogy belecsúsztam ebbe a kéjes játszmába. De amikor már benne voltam megkaptam a szerepemet. Eleinte öntudatlanul, csak később jöttem rá, hogy nem az, mint aminek kezdődött, de akkor még nem értettem miért csinálom újra meg újra. Hogy én itt nem ember vagyok, hanem lábtörlő. A legédesebb, a leggyönyörűbb, amibe csak cipőt lehet törölni.

A szeánszok mindig jól kezdődnek. A Mester mindig kedves és udvarias, mindig kérdezi hogy vagyok, és én mindig is válaszolok. Persze a fantáziánk már máshol jár, de ilyenkor még úgy beszélünk egymással, mint két egyenlő ember. Pedig dehogy vagyunk azok. Én már az elején A SZOLGÁJA vagyok, akit ő és egyedül birtokol.

Ne hidd, hogy én ezt nem élvezem.

Azt se hogy szégyellem. Egyszerűen imádom, és szabadabb vagyok tőle mint bárki más, aki soha nem próbálta. Ez az én játékom, a mi kis szórakozásunk, ami nagyobb szabadságot ad, mint amit te el tudnál valaha is képzelni. A minket összekötő szerelmes kötelék.

És szeretem ahogy visszafog. És mocskos. Mindig figyel rám. Hogy pontosan azt a fájdalmat kapjam, amit kívánok. Ő az én szerelmem, és szerelmünk úgy folyik egybe, hogy ő gondoskodik a minket elválasztó vonalról. A határaimról. Másra esélyem sincs. Nem tudok mást csinálni, minthogy átadom magam.

Imádok minden kínt és gyönyört. Mert addig is velem foglalkozik, és az én üdvösségemmel. Hogy jobb legyek, mint ami vagyok. Büntet engem, és dicsér ha kell, de azt is csak ritkán, ha megérdemlem, közben gyengéden megsimítja a fejem. Viszonozni sajnos nem tudom. Ha tudnám is, nem engedi. Egy közös célért történünk, ami érdekében mindketten vállaljuk az édes fájdalmat.

Ez az igazi szerelem. Az iránta érzett érzelmeim, ahogy körbefonnak engem, úgy, hogy mozdulni se tudok. A szobát ellepő fülledt erotika csupán megtévesztő köd lenne más számára, aki kívülről szemlélné románcunkat. Násztáncunkat. A fekete özveggyel. A Véleménnyel.

Persze amikor engedi meghálálom. Végén azért engedi, hogy még hálásabb legyek neki, amikor legközelebb találkozunk.

Mondom, hogy imádom. És látod azt is imádom, hogy exhibicionista vagyok. Figyeltek rám. A ti kurvátok. Mindenki előtt csinálom. Minden egyes kis bejegyzés egy újabb levetkőzött ruhadarab, amit csak kéretve kezdek el levenni. A fegyvert ti tartjátok a fejemhez, a homlokomról már cseppekben folyik a veríték, de megteszem az életemért. Lassan csinálom, hátha közben történik valami. Valami csoda. Jönnek a rendőrök, vagy talán meg se történik, és csak álmodtam az egészet.

De mégsem. Jujj, most nagy bajban vagyok.

Mit tegyek? A varázsos kert minden szirmáról lecsöppent az édeni nektárból pár csepp számomra. Már mindent megkóstoltam, és már kikívánkozom. Mindent megkaptam már amit kértem. Kiégtem. Nincs tovább. Minden, ami megtörtént már itt, csak ismétlése lett az előző élménynek. Mindig ugyanaz. És mindig gyenge másolata egy korábbinak.

Az ostor csattanásának. A tehetetlenség elkeserítő érzésének.

Már unom. Ez nem jelenti azt hogy valaha is abba fogom hagyni. Soha. Kizárt. De ez már sok. Ki akarok menni, és a Véleményeket, kik eddigi életem folyamán mindig a fülembe suttogták magukat - lehettek azok mocskosak, dicsérők, kérők, vagy éppen számonkérők, vágyakozóak, vagy dühösek - kieresztenem.

Oldozom a köteleimet. Most csak én jövök. Kicsit hiányozni fognak a keserédes órák, a színes pokol, mert ezekhez szoktam. Viszont mennyi izgalom vár kint... lehet majd bele is vakulok a fénybe. De most... elmegyek.

Azonban még visszanézek, vetek egy utolsó pillantást. Búcsúként még egy utolsót játszom, és várom a Véleményeiteket... arról...: hogy álltok a Véleménnyel?