Itt van, pedig senki se hívta

Mostanság egyre jobban idegesít és frusztrál ez a téma valószínűleg nem utoljára.

Szeretünk másnak látszani mint akik valójában vagyunk. Más arcunkat mutatni mindenki felé minden egyes szituációban. Alkalmazkodni mindig az erősebb akarathoz vagy személyiséghez ami a közelünkben van, hogy közbe elveszítsük önmagunkat. Nem merjük felvállalni se azt amit érzünk se azt amit gondolunk arról már nem is beszélve amit csinálunk.

Félünk, hogy megítélnek majd azért akik vagyunk és inkább álarcok mögé bújunk. Ha valaki azt mondja, hogy havonta 2-szer szexelni már bűn hajlamosak vagyunk arra következtetni, hogy az illető nem fogja tolerálni azt, ha Én meg hetente 2-szer teszem ugyan ezt. Kifog rekeszteni vagy csak megvetően fog rám nézni és ezt mi persze nem akarjuk.

Inkább hazugságokba bocsátkozunk álszent módon attól rettegve minden egyes nap, hogy csak nehogy megtudják a körülöttem lévők, hogy nem vagyok olyan amilyennek beállítom magam. Mert, ha megtudják akkor valószínűleg elhagynak majd és magamra maradok.

Most őszintén, nincs igazuk? Mégis ki akarna egy hazug emberrel bármiféle további kapcsolatot fenntartani. Aki annyival nem képes megtisztelni, hogy a valót állítsa magáról még, ha ez az én szememben kicsit rosszallást is vált ki, mert ha utólag derül ki valami annál nagyobb a baj belőle.

A másik fele ennek az undorító, nyálas jópofizás és a gyáva, gyerekes kibúvók minden alól. Átlátszóbbnál átlátszóbb kis történetek és kifogások mikor már úgyis minden mindegy és csak még mélyebbre lököd magad vele. Mikor még annyi gerinced sincs, hogy legalább a legvégén felállj és azt mond, hogy hülye voltál és igen ez és ez van valójában. Persze ezt már rögtön az elejétől kéne így játszani, tiszta nyílt lapokkal.

Kifejezetten dühíteni tudnak egyesek alattomos kis játékai másokkal vagy akár velem. Viszont a tökéletes embert sem fogom itt játszani. Megvoltak régen nekem is a saját kis piszkos hazugságaim még néha most is becsúszik egy-egy, de meglehetősen ritkán. Nem űzök belőle sportot, hogy átvágjam mások fejét és éljem az életem mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga hiszen mindenki ezt csinálja.

Sose fog változni se ez se más, ha nem kezdünk el végre megpróbálni igazat mondani. Nem fog senki sem belehalni, ha a képébe vágják az igazságot. Nekem legalábbis lassan már perverziómmá válik, hogy "Gyere! Vágd a képembe mi a szitu!". Sokkalta jobb így élni mint a hazugságok és játszmák hálójában. Előbb vagy utóbb ugyanis a fejünkre szakad az egész és nem mászunk ki alóla soha.

Társasági eseményeken jelennek meg. Ahol ceremónia van megkerülhetetlenek. Szülinap, névnap, esküvő, temetés vagy csak egy közös ebéd - ők tudják mit kell tenni. Hagyjuk természetes előfordulási helyükön (konyha, tálalás) dominálni, úgyis szeretik ha dicsérjük őket milyen ügyesen szedik a tányért; azonban egy nemígyszoktuk embernek ne vedd ki a munkát a kezéből.

Szokásból kedvesek. Nagyon bájosan mosolyognak, de ez ne tévesszen meg - a hátuk közepére kívánnak. Non-verbális jelekkel tudatják veled felsőbbrendűségüket és áldozatvállalásukat: egy kis félrecsöpögtetett leves, neked szedett csimbókos rántott hús és érzed, szar vagy. A vendégekkel kedves, kiváló modorban társalog és amíg a tíz kiszámolt másodpercére leül enni, beszél - hát persze hogy fél kanálnál nem jut tovább. Kérdésedre (amit már nagyon várt) csicsergő hangon újságolja el hogy az unokatestvére milyen kis cuki baba, és már tud járni, egy pillanat: elő is halászik a telefonjáról egy húsvétkor hátsó kertben készült fényképet, azonban munkáját nem feledve hátraugat a konyhába hogy kész van-e a krumpli. Ekkor már tudod, hogy direkt kaptad a csimbókos húst. Ha igen ha nem a válasz, sóhajt egy nagyot hogy megint csak egy fél kanál levest sikerült ennie, természetesen mindenki sajnálja és biztosítja róla, hogy remekül csinálja, ilyen jót még életében nem evett, még marasztalnák, ráér az a krumpli - ez azonban neki nem elég. Hangosan kicsattog a konyhába és látványosan több tányért próbál a kezében behozni hogy mindenki lássa majd megszakad. Éles pillantások az irányodba. Most már igazán megdögölhetnél.

Ekkor jössz te.

Nála hálátlanabb nincs. Ha a karmai közé kerülsz egy életre szarcsimbóknak érezheted magad. Sőt, kezdjük azzal hogy esélyed sincs arra hogy mellette ne érezd magad szarcsimbóknak.

Felajánlod hogy segítesz. Visszautasít, úgysem tudsz. Ha megkérded hogy miért pont ő csinálja, akkor "hát valakinek meg kell csinálnia!". Nagy sóhaj, nem néz a szemedbe mert már azt lesi a köret jó-e. Csak azért se adja meg neked azt az örömöt hogy ne vedd természetesnek hogy neked segítened kell. Már látod annyira belegebed mint száz piramisépítő rabszolga sem, mire azt mondod: átveszem, menjél enni, úgyse ettél eddig semmit se. Pihenjél, élvezd a társaságot. Ezt legalább háromszor el kell ismételni hogy elhiggye.

És elkezdődik az igazi Canossa-járás.

Nevet az asztalnál, látod: végre feloldódott, végre ő is élvezheti az életet. Tálalnád a következő fogást - de jajj valamit rosszul csinálhattál, felkiált: "Te mit csinálsz? Nemígyszoktuk!!!!!!"

A szíved gyorsabban ver, már nem látsz az ijedelemtől, hirtelen már nem tudod fiú vagy-e vagy lány. Remegsz a félelemtől és keresed A hibát. A szemeid előtt lepereg ahogy a templomok függönyei leszakadnak, 300 ártatlan koraszülött meghal, a Föld mágneses pólusai megcserélődnek, mindez miattad. Helytelenítve, a fejét csóválja hogy még ennyit se tudsz megcsinálni, még mindig nem érted mi a probléma de már kivette a kezeid közül a dolgokat. Természetesen sokkal körülményesebben de látványosan és jó nagy feneket kerítve neki megcsinálja ugyanazt, amit te tettél volna, csak neki valahogy jobban áll. Közben mindenki téged néz hogy te mekkora balfék vagy. És nem utolsósorban szarcsimbók.

Később mire szégyellősen megkérded cuppogva elmeséli hogy valójában nem volt benne semmi Hiba(!) ahogy csináltad (volna). Megkérded tőle akkor miért nem tetszett neki, mire vállrángatva előadja hogy nem is tudja, ahogy te csináltad olyan fura volt, nemígyszoktuk. Megkérded hogy akkor baj ha legközelebb nem úgy csinálod, mire mondja hogy nem, de nemígyszoktuk.

De ezt már csicseregve mondja, vagy épp a munkától megfáradtan, de megbocsátóan, mire te begőzölsz, hogy akkor azt miért ne csinálhattad volna úgy ahogy akartad. És ordítanál, de elvileg nincs miért, illetve van, de nem akarod nézni az értetlen tekintetét is amikor magyarázod neki hogy lehet azt másképp is csinálni, ha úgy is jó szarsz rá hogy szokta. Ő persze értetlenkedik tovább, nemígyszoktuk.

De én ÍGY SZOKOM. B+, valakinek el kell kezdenie ÍGY SZOKNI.

Kedves Olvasóink! Örömmel bejelentem hogy blogunk Kaen jóbarátom személyében új szerzőtárssal gyarapodott, akinek első publikációja az afrikai méltatlan helyzetről szól. Üdvözöljük a csapatban, ti pedig fogadjátok szeretettel az új szerző új írását. :)

Ismét muszáj volt szembesülni azzal, hogy a világon sajnos nem mindenhol haladnak jól a dolgok. Most épp Afrikából egész pontosan Nigériából olvastam egy hírt miszerint 10 embert tartóztattak le, mert vélhetően melegek. Vagyis pontosítsunk: azért, mert mások mint ők.
Volt egy kis videó is csatolva a cikkhez amibe egy kb. 25 éves férfi nyilatkozza, hogy "igenis boldog vagyok az új meleg-ellenes törvény miatt". Nem mondom, hogy túlságosan meglep egy ilyen nyilatkozat beszűkült látókörű és földhöz ragadt gondolkodású emberektől. Ennek ellenére Nem! tudok szónélkül elmenni mellette ugyanis engem is érint részben a dolog. Ugyan egyelőre nem a mi országunkban történik és mondhatnám "ez nem az én gondom", de nem játszhatom a vak és süket kisfiút míg végül nem a saját küszöbömön ácsorog a probléma.
Mert igenis egy rohadt nagy probléma, hogy az oly nagyra tartott 21. század második évtizedében Afrikában még mindig több mint 40 országban büntethető az, ha valaki meleg. Van ahol halállal van ahol "csak" életfogytig tartó börtönnel.
Képzeljétek csak el kedves hetero férfiak és nők, hogy titeket bélyegeznének meg vagy zárnának börtönbe azért, mert férfiként nőt, nőként férfit szerettek. Nem játszhatjátok a nagy mézes-mázos szerelmeskedő összebújásokat az utcán, parkban, kávéházban, tömegközlekedésen, mert mindenhonnan gyilkos szemekkel bámulnak rátok, összesúgnak a hátatok mögött esetleg még újjal is mutogatnak rátok, mert szerettek valakit. Csak picit kéne belegondolni a másik helyzetébe és utána ítélkezni.
Nehezen tudom megérteni, hogy lehetnek az emberek még mindig annyira vakok és bolondok, hogy nem képesek felfogni "melegnek lenni nem bűn!!!". Nem lehet azért valakit megbüntetni, mert a kéket szereti a piros helyett ahogy nem lehet azért se büntetni valakit, mert férfiként a férfit, nőként a nőt szereti az ellenkező nem helyett.
A legkevesebb szót emelni az efajta gondolkodás ellen pláne, ha az majdnem egy egész kontinenst érint. Fel kell állni az ilyen emberek ellen és kiállni azért és támogatni azt ami valóban normális és általános kéne legyen.
Na persze előbb a saját házunk táján kéne rendbe rakni az emberek fejét, de nálunk egyelőre még nem dugnak börtönbe azért, mert a pasik fenekét bámulom a metrón és nem a nők melleit.

...mint bizonytalanságból és félelemből felmerülő alattvalói igény.

Lássuk be: itthon mostanában legalább akkora divat kétségbe vonni a demokrácia értékeit és valódiságát, mint a nyugati kultúra halálát vizionálni. Persze mi tudjuk: a nyugat legalább 60 éve megállás nélkül csak hanyatlik. Bevándorlás, fűlegalizáció, abortusz, gender-tudomány, eutanázia, GMO, politikai korrektség... mi kell még?

Elvileg 25 évvel ezelőtt mi is elérkeztünk oda, hogy végre magunk dönthessünk a saját sorsunkról és szavazhassunk közösségünk fejlődésének irányáról. Erre vágytatok emberek, nem? Mégis vannak egyesek, akik megrémültek ettől és visszavonulót fújnak. A demokrácia rossz - mondják - mivel az emberek nem tudnak tájékozottan és felelősségteljesen dönteni.

Igazuk van?

A világ egy káosz, elképesztő sokszínű és szélsőséges valami. A rengeteg ránk zúduló információt valahogy meg kéne emészteni és rendszerezni, a milliárdnyi dologból jó lenne leszűrni azt, amit mi értékesnek találunk. Nyilvánvalóan káoszban nem lehet élni, csak valamilyen következetes rend alapján lehet életünket felépíteni.
Azonban egy ilyen rendet egyénileg kilegózni idő, sok gondolkodás és tapasztalat szükséges hozzá.

Megértem, hogy nem szeretnél időt pocsékolni rá és merengeni a világbékéről, vagy arról hogy igazuk volt-e a sztoikusoknak. Úgy érzed nem dolgod, mert nem érdekel. Te csak szeretnél szépen csendben élni, megtanulni azt ami téged foglalkoztat és lehetőleg szakmai szinten elsajátítani hogy abból később meg tudj élni. Te csak enni-inni szeretnél, szerelmesnek lenni és szeretkezni, a barátaiddal lenni és szórakozni, családot alapítani és karriert építeni, aztán lehetőleg nyugdíjasan meghalni.

Ennek ellenére itt vannak ezek az elsőre idegen és félelmetes dolgok, és neked most döntened kéne - de nem akarsz dönteni, mert tudod hogy hülye vagy és lusta hogy megfelelően mérlegelhess felőlük. Ijedt főleg azért vagy, mert ilyennel nem találkoztál, emiatt vágysz is vissza abba a korba amikor ilyen félelmetes dolgok nem voltak (természetesen akkor mások voltak, amik mára már nem tűnnek azoknak a romantikus nosztalgiában). Te csak szépen csendben szeretnél élni, hagyjanak békén.

Ott vannak a politikusok, az ideológusok, az egyházak, ők pont azért vannak hogy ezt a munkát elvégezzék helyetted. Nagyon jól értenek a közösségépítéshez is, amivel megtalálhatod az ugyanolyan embereket mint te - akikkel ugyanazt szeretitek, akikkel ugyanúgy gondolkodtok és ugyanolyan hagyományokat ápoltok. Ez remek dolog, barátokra lelsz ami harmóniát önt a napjaidba - semmi nincs ami háborgatná kicsiny kis életedet.

Azonban a gebasz az, hogy azért nem háborgatja semmi, mert ez a közösség egy információs buborék is egyben.

Egyrészt csak megerősítő és gyengítő infókat kapsz dolgokról - már ha egyáltalán kapsz -, kizárólag csak szociális aspektusokon keresztül. Más információkat és szempontrendszert nem. Ha meg mégis kikerülsz és más szemüvegen keresztül kezded el szemlélni a világot, és netalántán rájössz hogy a buborék volt rossz amiben eddig éltél, kétségbeesel, hogy mi lesz, ha az ismerőseiddel/barátaiddal/rokonaiddal szemben teljesen más véleményen vagy valamiben. Mi lesz ha körbejársz egy témát és teljesen szembekerülsz a téged körbevevő társadalommal? Mi lesz így a felépített kapcsolati köröddel, a nehezen megszerzett egzisztenciáddal ellenszélben?
Igen, ettől félsz. Méghozzá nagyon. Hogy elveszted azt, amit eddig biztosnak gondoltál... egyszer csak másképp látod a világot és a lábad alól kicsúszik a talaj.

Ezért inkább nem is olvasol utána, mik a pro/kontra érvek az abortusz esetében. A bevándorlásról, a drogliberalizációról, a gender-témáról tudni sem akarsz mást, mint amit a szádba rágnak. Mivel érzed is, hogy az önálló gondolkodás fáj és kockázatos, a tanítómestereid meg élvezik a hatalmukat és még többet szeretnének szerezni, velük együtt bégetve és magadra gondolva úgy érzed hogy másnak is meg kell mondani hogy mit gondoljanak. Márpedig ha meg kell mondani másnak hogy mit gondoljon, akkor a demokrácia rossz - mert ha más másféleképp gondolkodik/dönt, akkor rosszul gondolkodik/dönt. Pedig nem a demokrácia rossz, hanem te, mert nem veszed a fáradtságot ahhoz hogy tájékozódj, hogy tudásod tükrében meghozhasd a döntésed az életed felett - inkább kényelemből másra bízod magad. Másrészt azért is gondolod így mert más ember másfajta véleményét képtelen vagy elfogadni - ami ugye a demokratikus gondolkodás alapja lenne.

Mégis a legfontosabb itt a kényelem.

Mert mi sem könnyebb és jobb mint mikor ha valami rosszul megy, van kire kenned, és az véletlenül sem te vagy. Ha jól azt is, bár hajlamos vagy akkor azt mondani: jó vezetőt választottam magamnak - de a személyes felelősségvállalás közvetlen terhét a válladról lesöpörted az ego növelése mellett. Hogy neked szabad-e szívnod, vagy a gyerekedet elvetetned, bevándorolnod valahová, génmanipulált cuccokat termesztened/enned, satöbbi, azt döntse el egy Teljhatalmú Vezető - te csak élni szeretnél.

De honnan tudod hogy ő a te érdekedben fog dönteni? És hogy jól dönt?

Mert ha nem, akkor nem fogsz tudni csak szépen csendben éldegélni, megtanulni azt ami téged érdekel. Nem fogsz tudni kedvedre enni és inni, szerelmesnek lenni és szeretkezni, a barátaiddal lenni és szórakozni, családot alapítani és karriert építeni, aztán lehetőleg nyugdíjasan meghalni.

Látod, a végén megint ugyanott fogsz tartani hogy kénytelen leszel belegondolni hogy az életed miért nem működik és a körülményekből kikövetkeztetve be fogod látni, hogy az autokrácia sem jó uralkodási forma. És hogy addig kellett volna gondolkodni míg demokrácia volt.

Miért?

Nem mondom azt, hogy nem lehet diktatúrában is mesés boldogságban élni és a Teljhatalmú Vezető nem dönthet jól a sorsod felől, mert előfordulhat. Azt sem vitatom hogy demokráciában is lehet nyomorban tengődni. Az viszont evidens különbség, hogy az előbbiben akármilyen helyzetbe kerülsz, nem tudsz feltétlen változtatni az életeden mert más dönt róla, míg az utóbbiban igen, mert te irányítasz.

Kedves diktátorra áhítozó barátaim! Nem akartok tájékozódni és egyénileg dönteni a sorsotokról, esetleg azt képviselni, mert az kényelmetlen. Rossz hírem van számotokra: a gond veletek van, nem a demokráciával.

Na tessék, van már ilyenünk is, lehet minket lájkolni meg minden egyébség.

https://www.facebook.com/senkisehivta

https://plus.google.com/u/0/b/100987960109463614484/100987960109463614484/posts

A konzervativizmus mint olyan nem rossz dolog. Amit eddig elértünk és értékesnek hiszünk, tartsuk meg - ezzel csak egyet tudok érteni. Na de azt, hogy miért vágynak az emberek vissza a 19. századba...

Milyen szép idők is voltak azok! Amikor fel se merültek ilyen problémák, mint a drogliberalizáció, a genderizmus, a bevándorlás, az eutanázia és a génmanipuláció... hogyan is juthattunk ide?

Ja úgy, hogy régen sem volt minden rendben. Mindig máshol szorított a cipő és máshol a fűző, ezekre megoldásokat kellett találni. A megoldásoknak köszönhetően vagyunk itt és most, ahol új problémáink keletkeztek. Ezekre meg majd új megoldásokat találunk - a régi kor emberéhez hasonlóan - és a jövő generációinak azok, amik nekünk gondokat okoztak, nem fognak. Nekik majd más lesz.

Akkor mégis miért akarjátok visszaforgatni az idő kerekét, ha annak oka van hogy nem úgy élünk, mint régen?

A gyermekhalandóság brutális volt, sokan nem is álmodozhattak arról hogy megtanulhassanak írni-olvasni, vagy hogy a saját szerelmükkel házasodhassanak össze - mert igen, a 20. század elejéig a házasság egy gazdasági közösségvállalás volt, semmi más.

Mert voltak erkölcsök. Milyen erkölcsök is voltak?

Nos, az erkölcsök régen sem voltak jobbak. Valamiből a bordélyházakat is fenn kellett tartani - és bizony az igények diktálták a piac alakulását, ahogy mostanában is. A legnagyobb erkölcsök közepette a nagy francia költő, Villon gyilkosságra ragadtatta magát - ahogy a reneszánsz zeneszerző, Gesualdo is aljas módon mészárolta le saját feleségét és szeretőjét puszta féltékenységből. Hogy párhuzamot vonjak a mai magyar valósággal, el kell mondanom: rangjánál fogva a törvény vasszigora elkerülte őt. Mi lett volna, ha egyszerű közember lett volna?

Hagyjuk, hogy mennyit tettek le az asztalra. Senkit sem érdekel mostanában sem egy gyilkos családfő esetében sem, hogy mennyit tett a társadalomért.

Nem utolsósorban: hol akarjátok megállítani az időt? Miért pont ott, ahol? Nem gondoltok arra, hogy nem azért nem állt meg ott az idő, mert akkor sem volt minden rendben?

Tudom, hogy nem vetek fel új gondolatokat, de most komolyan nézzetek az amisokra. Tud valaki valami értelmes okot mondani, hogy miért pont az 1800-as évek technológiai színvonalán ragadtak meg, nem egy korábbin?

Nosztalgia az egész, bájos romantika. Új gondokra új megoldásokat kell találni, nem pedig a múltba menekülni félelmeink közepette - mert ott csak a régi problémákat találjuk meg.