Inkább ezt tolom most ki, tudom hogy hétvégén kevesebben olvastok. Viszont aki itt van, annak szóljon a limonádézene, és szexuálisan tárgyiasítson pasikat!
Akinek még ez sem elég, és szeretne még pluszban olvasni a zeneiparban eddig kiadott hasonló, feminista témájú klipekről, itt megteheti.
JLo-nak meg ezúton is köszönjük, és remélem hozzám hasonlóan mindenki hétvégéjét bearanyozta ez a gyöngyszem ;)
Jó pihenést!
posting for the very first time...
kedves welcome_to_reality, (továbbiakban w_t_r, nem várhatod el hogy ennyi betűt bepötyögjek egy személy miatt... :-) )
mi történt, ég a házam ideki`?? vagy itt a tavasz, vége a téli álomnak? de én nem medve vagyok hanem csipkerózsika, és még nem telt le a száz év. apropó. azt tudod ugye, hogy a királyfi csak potyázott a puszival, mert csipkerózsi amúgy is felébredt volna mivel épp lejárt a (szavatossági) ideje, csak nyilván még végig akarta álmodni a REM-szakaszát - a királyfiról, aki majd meg(film)csókolja... szóval őt nem ünnepelhették úgy megmentőként mint hófehérke nekrofil királyfiját, bár ő sem csókkal élesztett újra, hanem "ejtsük le a (törhetetlen üveg)koporsót technikával", amit abban az időben nyilván minden elsősegély-tanfolyamon tanítottak a szívmasszázs helyett. ami azt illeti, ha megnézem az életem, akkor inkább hamupipőke vagyok, (bár a -ke esetemben meglehetős eufemizmus). csak én már túl vagyok a bálon meg a királyfi(ko)n. úgyhogy most épp új mesefigurát keresek akivel identifikálódni tudnék. (javaslat? de ha lehet ne a klasszikus mesékből...)
na de visszatérve a tetemre hívásodra (bocs, elloptam a kifejezésedet)... azért nagyon elegánsan csináltad ezt az övön aluli húzást, ezt el kell ismernem. pedig általában nem szokott problémám lenni az ilyesmivel, sőt, bizonyos övön aluli dolgokat kifejezetten kedvelek... de ily módon kikényszeríteni engem az én kis biztonságos rejtekemből... (amit ráadásul nyilván hamarosan meg is fogsz bánni és majd törheted a fejed hogy hogyan tudsz ugyanilyen elbűvölően visszatuszkolni) biztos lehettél benne, hogy nem hagylak egyedül állni a pusztába kiáltott szavaiddal, mert tudod hogy ilyenre nem vagyok képes, manipuláció ide vagy oda. ráadásul felrakod a lécet olyan magasra, hogy egyszerűen esélyem sincs másra mint leverni - arról nem beszélve, hogy hiú reményeket keltesz az olvasóidban... te is tudod, hogy kommentet írni sokkal könnyebb. mások kitalálják a témát, megdolgoznak vele, te meg csak kényelmesen odabiggyeszted a kivetnivalóidat vagy ritkábban az elismerésedet, oszt ennyi. de posztolni... (p)osztani az észt, vagy a ta-poszt-olataimat, posztulátumokat vagy posztillákat írni... arról nem beszélve, hogy az én német billentyűzetemen az én finommotorikus koordinációmmal ékezetes betűkkel írni egy kínszenvedés. mert a nagybetűk mellőzését még csak betudhatom a művészi szabadság kategóriába, de legalább az ékezeteket ne kelljen hiányolnia az olvasónak, ha már a mondanivalót néha igen :-) (egyébként szándékosan nem írok "kedves" olvasót. ne diszkrimináljunk már, ha írok az ugyanannyira szól az undok mogorváknak is. ja, meg ez a másik... lehet, hogy szűk a fókuszom, de nem tudok a világnak írni (jójó, de így drámaibb mintha azt írnám hogy annak a pár embernek aki véletlenül beleolvas(na) valami irományomba). látod, ezt a is neked címzem, nekem kell egyszerűen egy megszólított. aláírom, ez erős korlátoltságról tesz tanúbizonyságot; és persze írhatnék fiktív személynek, álcázhatnám naplóírásnak, blablablaa... és itt kéne még jönnie az "időm is oly kevés nem beszélve a tehetségemről" kifogássorozatnak... és akkor arról még szó sem esett, hogy nem passzolnék bele a blogkoncepcióba... (van olyan? - szerk.) itt van, pedig senki se hívta??! szóval mi az én árulásom a tiédhez képest... :-)
nem, tényleg nem akarom magam kéretni mint szűzlány az első érintés előtt... bár ami azt illeti, blogírás tekintetében tényleg az vagyok. a kérdés csak az, hogy aggszűz akarok-e maradni...
Brrendaa elárult minket. Az még csak hagyján, hogy teljes mellszélességgel kiállt a giccs mellett; ahogy az is hogy már jó ideje a szerkesztőségünk tagja és mégsem hajlandó földön csúszva mormolt imáimat meghallgatva posztot írni (pedig komolyan mondom, egyetlen kommentje olyan erős, mint Kaennel három cikkünk összesen), de még azt is elnézném neki, hogy földig alázott ország-világ előtt (40 olvasó) - de az, hogy még az alábbi képeket külön nekem címezve elküldi, és kéri, csatoljam hozzá a hozzászólásához, na ez mégiscsak mindennek a teteje.
Idézem a kriminális részletet:
"(most pedig fogom a rozsaszin, csillamos, pillangos porcelan bögremet, kavet töltök bele, viragformaban tejszinhabot nyomok a tetejere, megszorom rozsaszin cukorkristallyal, es a strasszos porcelan kiskanalammal kevergetve elmerengek azon hogy vajon mennyire fazna a lelkem a giccseim nelkül) (es ha azt hiszed viccelek, tevedsz)"
Hogy lássuk, brrendaa mennyire komolyan gondolta ezt:
A bűnjel
A vétkesnek megbocsátva csak ennyit mondanék: brrendaa! Bújj elő, éss írj!!!
Ha azt hitted, hogy a kertitörpénél megállt az evolúció.
Nyitott szemmel, kizárólag féloldalon való könnyezés
Hozzávalók: rezzenéstelen arc, csöpögős zene. Lehet fűszerezni még be nem fejezett, elnyelt félmondatokkal, esetleg pislogás nélkül, hirtelen gyorsasággal lecsorduló könnycseppel, ami után a főszereplő azonnal sarkon fordul. Tilos a sírástól elvörösödött arc és szem, aminek elvileg be kéne következnie.
Nem tudom, mikor jött divatba; én a 2000-es évek elejére tippeltem volna, ám amikor megtaláltam ezt a csodás animgifet, rá kellett jönnöm, ez már 1990-ben is jelen volt. Ó, pedig azok a csodálatos 90-es évek! Régen bíztam benne, hogy a dél-amerikai szappanoperák térhódításával intézményesült, mára már többletjelentését elvesztő giccs idővel el fog tűnni - azonban a Grace Klinikában ennek a rendezői technikának epizódonkénti tobzódását figyelhetjük meg.
Republic
Először is: Cipőt Isten nyugosztalja. Sokan keresztülharapnák legszívesebben a torkomat, de a Republic igazából az a giccs, aminek a legegyszerűbb felülni: régóta köztünk van, az ereinkben csörgedezik, a kultúránkba ivódott. Azonban nincsenek tábortüzes esték Republic számok nélkül, ahol a csoport ügyeletes, hosszú hajú érzékeny macsója ne rántaná elő a hangszerét, hogy rázendítsen a Ha itt lennél velem-re, vagy a 67-es útra - megadva az osztálykirándulások forró éjszakáinak lírai kezdőlöketét. Azonban biztos vagyok benne, hogy a hírnév a filigrán dalszövegek komoly mondanivalója miatt találta meg őket.
"Neked könnyű lehet,
De azért nekem se rossz
Arra gondolok
Amire akarok!"
"Esik a hó és szemembe fúj a szél
Szeretni valakit valamiér'
Ég a gyertya ég el ne aludjék
Szeretni valakit valamiér'"
A Grace Klinika
Be kell valljam, eleinte nagyon szerettem a Grace Klinikát. Üdítő volt látni a sorozat emberléptékű, arányos kialakítását és báját a grandiózus, szürke és morcos Vészhelyzet után. Az utóbbi kórházsorozat olyan meghatározó volt, mint eddig még más hasonló soha, azonban kiderült: mégis lehet a műfajban valami újat alkotni, és a Grace Klinika megtette - méghozzá úgy, hogy miután a szereplők esetlenségeiben magunkra ismertünk, mosolyogva tudtunk utána a tükörbe nézni.
Időközben azonban a Grace Klinika elkezdte túlságosan komolyan venni magát. A napfényes évadokból napról napra egyre monumentálisabb melodráma lett, ahol az epizódok végén már nem csak egy egyszerű összegzést hallhatunk a(z) (sebészek) élet(é)ről, hanem eluralkodott az erőltetett kontrasztokkal teletűzdelt, nagybetűs MONDANIVALÓ, amit lágy popszámok felett rág továbbra is a szánkba a szépséges Meredith Grey. A hétköznapokból görög drámák lettek, s míg a Grace Klinika világában mindennapossá váltak a rezzenéstelen arccal végzett, nyitott félszemre való könnyezések, addig a sorsokat összegző Meredith továbbra is minden rész végén, belenyugvó, de derűs hangon annyival sommázza azokat: hát az élet márcsak ilyen.
Az alkotók is érezhetik ezt a kettősséget, ugyanis ez a kép tökéletesen kifejezi azt az abszurd skizofréniát, ami az idők folyamán a sorozat sajátjává vált: vidáman mosolygó sebészek állnak kint a búzamezőn(?!), viharra várva.
Utolsó kommentek