Társasági eseményeken jelennek meg. Ahol ceremónia van megkerülhetetlenek. Szülinap, névnap, esküvő, temetés vagy csak egy közös ebéd - ők tudják mit kell tenni. Hagyjuk természetes előfordulási helyükön (konyha, tálalás) dominálni, úgyis szeretik ha dicsérjük őket milyen ügyesen szedik a tányért; azonban egy nemígyszoktuk embernek ne vedd ki a munkát a kezéből.
Szokásból kedvesek. Nagyon bájosan mosolyognak, de ez ne tévesszen meg - a hátuk közepére kívánnak. Non-verbális jelekkel tudatják veled felsőbbrendűségüket és áldozatvállalásukat: egy kis félrecsöpögtetett leves, neked szedett csimbókos rántott hús és érzed, szar vagy. A vendégekkel kedves, kiváló modorban társalog és amíg a tíz kiszámolt másodpercére leül enni, beszél - hát persze hogy fél kanálnál nem jut tovább. Kérdésedre (amit már nagyon várt) csicsergő hangon újságolja el hogy az unokatestvére milyen kis cuki baba, és már tud járni, egy pillanat: elő is halászik a telefonjáról egy húsvétkor hátsó kertben készült fényképet, azonban munkáját nem feledve hátraugat a konyhába hogy kész van-e a krumpli. Ekkor már tudod, hogy direkt kaptad a csimbókos húst. Ha igen ha nem a válasz, sóhajt egy nagyot hogy megint csak egy fél kanál levest sikerült ennie, természetesen mindenki sajnálja és biztosítja róla, hogy remekül csinálja, ilyen jót még életében nem evett, még marasztalnák, ráér az a krumpli - ez azonban neki nem elég. Hangosan kicsattog a konyhába és látványosan több tányért próbál a kezében behozni hogy mindenki lássa majd megszakad. Éles pillantások az irányodba. Most már igazán megdögölhetnél.
Ekkor jössz te.
Nála hálátlanabb nincs. Ha a karmai közé kerülsz egy életre szarcsimbóknak érezheted magad. Sőt, kezdjük azzal hogy esélyed sincs arra hogy mellette ne érezd magad szarcsimbóknak.
Felajánlod hogy segítesz. Visszautasít, úgysem tudsz. Ha megkérded hogy miért pont ő csinálja, akkor "hát valakinek meg kell csinálnia!". Nagy sóhaj, nem néz a szemedbe mert már azt lesi a köret jó-e. Csak azért se adja meg neked azt az örömöt hogy ne vedd természetesnek hogy neked segítened kell. Már látod annyira belegebed mint száz piramisépítő rabszolga sem, mire azt mondod: átveszem, menjél enni, úgyse ettél eddig semmit se. Pihenjél, élvezd a társaságot. Ezt legalább háromszor el kell ismételni hogy elhiggye.
És elkezdődik az igazi Canossa-járás.
Nevet az asztalnál, látod: végre feloldódott, végre ő is élvezheti az életet. Tálalnád a következő fogást - de jajj valamit rosszul csinálhattál, felkiált: "Te mit csinálsz? Nemígyszoktuk!!!!!!"
A szíved gyorsabban ver, már nem látsz az ijedelemtől, hirtelen már nem tudod fiú vagy-e vagy lány. Remegsz a félelemtől és keresed A hibát. A szemeid előtt lepereg ahogy a templomok függönyei leszakadnak, 300 ártatlan koraszülött meghal, a Föld mágneses pólusai megcserélődnek, mindez miattad. Helytelenítve, a fejét csóválja hogy még ennyit se tudsz megcsinálni, még mindig nem érted mi a probléma de már kivette a kezeid közül a dolgokat. Természetesen sokkal körülményesebben de látványosan és jó nagy feneket kerítve neki megcsinálja ugyanazt, amit te tettél volna, csak neki valahogy jobban áll. Közben mindenki téged néz hogy te mekkora balfék vagy. És nem utolsósorban szarcsimbók.
Később mire szégyellősen megkérded cuppogva elmeséli hogy valójában nem volt benne semmi Hiba(!) ahogy csináltad (volna). Megkérded tőle akkor miért nem tetszett neki, mire vállrángatva előadja hogy nem is tudja, ahogy te csináltad olyan fura volt, nemígyszoktuk. Megkérded hogy akkor baj ha legközelebb nem úgy csinálod, mire mondja hogy nem, de nemígyszoktuk.
De ezt már csicseregve mondja, vagy épp a munkától megfáradtan, de megbocsátóan, mire te begőzölsz, hogy akkor azt miért ne csinálhattad volna úgy ahogy akartad. És ordítanál, de elvileg nincs miért, illetve van, de nem akarod nézni az értetlen tekintetét is amikor magyarázod neki hogy lehet azt másképp is csinálni, ha úgy is jó szarsz rá hogy szokta. Ő persze értetlenkedik tovább, nemígyszoktuk.
De én ÍGY SZOKOM. B+, valakinek el kell kezdenie ÍGY SZOKNI.
Utolsó kommentek