Itt van, pedig senki se hívta

A kevesebb néha több - tartja a közmondás; vannak azonban olyan reformerek akik szembe mernek menni a művészet hagyományaival, művelőinek vaskalapos akadémizmusával. Nincs is szebb, mint amikor az internetre szabadul a Fantázia és maga a Művész. A határ a csillagos ég.

Itt most a felkelő Földet tekinthetjük meg a... melyik bolygóról is?! Mindegy, ez egy ilyen nyirkos reggel. Jajj be szép.

Nincs is jobb annál, mint az éjszaka közepén hőlégballonozni egy jót a teliholdat bámulva. Jajj miket beszélek. Ne csapjon be minket a csillagok látványa - a képen ugyanis fényes nappal van, méghozzá nem is akármilyen! Olyannyira nappal, hogy nem csak a lomb nélküli fa mögül süt ránk haloványan a Nap sugara és ragyognak ránk a csillagok egyszerre, hanem még a Hold mögött is felkel egy nap. Az alkotó kifinomult ízlését dicséri a szépia színárnyalat használata, mely az 1800-as évekbe repít minket vissza.

Jusson egy kis idő a romantikára is! Ez a pár az Örök Szerelem jegyében épp egy tó partján szemléli (vélhetően elég kényelmetlen pózból) a jelenleg zajló bolygóközi ballonversenyt. Aranylakodalmuk lesz mire bármelyik nyertes is célba ér, mindenesetre gerincgyógyász legyen a talpán aki majd segíteni tud rajtuk. Már ha a Fantázia birodalmában ilyenre egyáltalán van szükség.

Ki ne csodálkozna rá a hatalmas, évezredek óta álló gízai piramisokra? Kiket nem nyűgöznek le távoli, egzotikus bolygók fotói? Ki ne keresné a megnyugvást egy sivatagi oázis frissítő vize mellett, pálmafák hűs árnyékai között? Kiket nem hoz melankolikus hangulatba az utca közepén keresztül futó kóbor macska? Kinek a szívét nem melengetik meg a romlott civilizációtól elzárt távoli népek mindennapjai? Az Ararát magas hegycsúcsai kiket nem késztetnek meditációra?

Nem kell ehhez öt különböző képet néznetek - most megkapjátok mindet akciósan, öt az egyben.

Az időjárás még dacol velünk, ennek ellenére az elmúlt hét eseményeit tekintve elmondhatjuk, hogy nemhogy meleg, de igencsak forró májusunk volt eddig. Az Eurovíziós ügyekkel kapcsolatban már megírtam mit megkövetelt a téma, ráadásul a 444 is kirobbantotta az év egészségügyi botrányát... és akkor még jön ez.

Szóval az a helyzet, hogy ma van a homofóbia és transzfóbia ellenes világnap. Azért pont ma, mert 1990. május 17-én mondta ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy a homoszexualitás nem betegség, zavar vagy perverzió. (Őket nem szabad keverni az APA-val [Amerikai Pszichológus Társaság], ami ugyanezt már 1974-ben megfogalmazta).

A világnapokkal szembeni ambivalens érzéseimről már írtam korábban, úgyhogy azt hiszem most csendben és észrevétlenül beállok egy sötét sarokba hogy ne vegyetek észre.

Ami meg az időjárást illeti: ügynökeink már a helyükön vannak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat már a miénk, Európa a lábaink előtt hever, a köpönyeg.hu is azt írja amit mi mondunk. Tárgyalásban állunk a Szentháromsággal és Allahhal, és erőteljes lobbit folytatunk az olimposzi isteneknél is - Zeuszt megkerülve, mert ő pofátlanul sok ambróziát kér, de befolyásunkat látva majd előbb-utóbb ő is megenyhül.

Miután végre megfejtettük a Conchita Wurst jelenséget, hogy miért tabudöntő a megjelenése a többség számára, továbbá rájöttünk hogy ki is ő valójában és micsoda, ideje foglalkoznunk azzal a szociokulturális jelenséggel ami miatt a kevésbé feltűnő, nemükkel azonosuló melegeket is legszívesebben leradíroznák a térképről bizonyos emberek.

"Mi, normális emberek heterók...";
"Van, akinek aranyere van, vagy bütyke, vagy gennyesedése, senki sem lehet tökéletes."

/egy ügyvéd viszontválasza egy olyan meleg párnak akik az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultak mert kiutasították a fürdőből őket egy csókváltás miatt/

Ugye megvan az a videó, amin Koletár Csaba, a 2010-es budapesti Heteró Büszkeség szellemi atyja mintegy riposztként Szetey Gábor egykori államtitkár előbújására, jól látható zavarodottsággal, nagy nehezen bevallja hogy ő valójában heteroszexuális? 2:07-től jön a mindent elsöprő pillanat.

Ez az akció egyébként érdekes dolgokra világít rá: feltételezhetnénk hogy a bácsi azért érezte nagy szükségét a nyilvános előbújásnak, mert mindenki melegnek nézte őt. Bízhatnánk benne, hogy ezen esemény után nem kéne többé magyarázkodnia, hogy miért is lett heteró, elmondania hogy mikor döbbent rá hogy ő valójában AZ, és természetesen elfogadtatnia a családjával, környezetével szexuális orientációját. Kívánhatnánk azt, hogy egy beszólást se kapjon az utcán ha a feleségével kézen fogva sétál, pláne ne verjék össze őket emiatt.

Persze tisztában vagyok vele, hogy ez egy paródia akart lenni, akármilyen esetlenre is sikerült az egész. Hagyjuk, hogy mennyire ízléstelen gúnyt űzni egy ember évtizedekig elnyomott érzéseinek kitöréséből, amit mivel a bácsi nem ért, inkább kifigurázza. Éppen ez az ami miatt igazából szörnyű és egyben érdekes is az eset, és megmutatja, hogy a coming outtal szembeni értetlenség a heteronormativitással kapcsolatos általános fogalmatlanságból ered; benne élünk anélkül hogy észrevennénk azt, szabályoz minket minden öntudatlan pillanatunkban, a hátunk mögött áll és diktál, mércéje szerint értékel.

Mi ez?

Egy olyan világban élünk, ahol a heteroszexualitás a standard, az egyetlen elfogadott, az alapvető norma. Mindegy, hogy épp most pottyantál ki a szülőcsatornából (bár a siralmas statisztikákat elnézve...), fiú vagy vagy lány, hol és mit tanulsz, dolgozol, új vagy vagy régi, esetleg öreg vagy fiatal: mindenki alapból azt feltételezi rólad hogy heteroszexuális vagy. Ezt jelezhetik önkéntelenül vagy épp direkt módon neked, kimondva vagy kimondatlanul. Pl. új kollégaként a munkahelyeden merő jóindulatból először a csinos titkárnőjét mutatja be neked a főnököd, vagy a plakátokon egy meztelen buja tekintetű nő jelzi hogy milyen eredménnyel jár az ha a cég parfümjét vásárolod meg; esetleg észrevettétek hogy illő húsvétkor inkább a lányokat meglocsolni és abban örömünket lelni, mintsem a fiúkat, ráadásul szalagavatón ajánlott egy ellenkező nemű partnerrel táncolni. Furcsán is néznének rád, ha mégis azt mondanád, hogy férfi létedre inkább a főnök a legjobb pasinak mutasson be (vagy inkább ne mutasson be egy nőnek sem, csak hagyjon békén); ha a férfiparfüm kívánatos eredményeként egy jóképű pasas megszerzését állítanák be, vagy ha kijelentenéd, hogy neked nem a kölnivíztől sikítva rohangáló lányoktól szép a húsvét - és akkor is furán tekintenének rád ha szólnál, hogy szalagavatón az azonos nemű szerelmeddel szeretnél inkább táncolni.

"Azért nem, mert a heteroszexualitás egészséges és normális dolog, a homoszexualitás nem. Ők csak ne sétáljanak kézenfogva az utcán, és ne csókolózzanak."

A heteronormativitás azt jelenti, hogy a társadalom által egyetlen elfogadható szexuális irányultságnak a heteroszexualitás tekintendő, az ezzel kapcsolatos viselkedés az egyedül elfogadott irányvonal, ennek megfelelően aki kívül esik a körön... nos nem, az nem lehetséges. Ha mégis, az nem "normális", furcsának, természetellenesnek minősül. A heteronormatív társadalom az embereket két, egymást kiegészítő, eltérő szerepet betöltő nemre osztja, a biológiai, társadalmi és a nemi szerepek teljes illeszkedését hirdeti - már ha azok elválasztottságát elismeri. Számunkra most a legfontosabb ismertetőjele az, hogy az eddigiek mellé az egyik kritériumot, a szexuális irányultságot, ezzel együtt a szexuális magatartásokat jó, vagy rossz címke szerint rangsorolja, melynek a tetején a heteroszexuális aktus áll, mint egyetlen és kizárólagosan természetesnek tekinthető életforma.

Erről szólnak a könyvek, a sorozatok és mozifilmek szinte 99%-a, minden az égadta világon. Így természetesen minden más identitás meg sem jelenhetett eddig, háttérbe szorult, vagy csak vicces karakterként szerepelhetett a nézők szemei előtt. Ennek köszönhetően nem kívánatos elem az erősen heteronormatív társadalmakban, így a fehérorosz és az orosz képernyőkön egy genderqueer transzvesztita - még kérték is a szervezőktől az érintett vezetők, hogy a dívát sötétítsék el az előadása idejéig, aminek a rendezők (szerintem helyesen) nem tettek eleget.
A heteronormativitás attól sem riad vissza hogy jelentőségteljes életművet maguk után hagyó homoszexuálisokról hallgassák el nemi orientációjukat, ha nem éppen heteroszexuálisnak hazudják őket. Megint csak élen járnak ebben az oroszok: nemrég a Csajkovszkij életéről szóló életrajzi film körül ment a huzavona, ugyanis a kultúrpolitika jelezte hogy nem adnak állami támogatást a filmre ha a zeneszerző homoszexualitása egyáltalán szóba kerül a műben - ezzel csupán közel megmagyarázhatatlanná téve a híres zenész tragikus halálát. Azonban a magát roppant toleránsnak valló Hollywoodot sem kell félteni, ők a legjobb példát hozzák arra hogy a történelmi tényeket semmibe véve hogyan kell a német katonatiszttel epekedő szerelmi leveleket váltó Almásy Lászlóból az Angol beteg c. filmben kőheteró macsót faragni, nézők millióit átejtve (bár nem csak ettől nem hiteles az egyébként szerintem lenyűgöző film). A halott úgysem tiltakozik, amúgy is hogy lehetne egy homoszexuálisból pozitív hős, ugyan már.

Te normális vagy, ezért csak heteró lehetsz

Vegyük észre hogy a magát tradicionálisnak tartó környezetben egymás heteroszexuálisnak való feltételezése mindössze egy megelőlegezett jóindulat a másikkal szemben, mely egyszerű, de téves sztereotípiákból építkezik. Az idők folyamán a homoszexualitással, egyáltalán bárminemű heteroszexualitáson kívül eső eltérő orientációval összefonódott a betegség, a bűn, a perverzió tévképzete - így mivel te egy kedves és jófej krapek/csajszi vagy akit nagyon kedvelnek, hát persze hogy csak heterónak tekinthetnek kollégáid, és nem feltételezhetik rólad hogy te egy bűnben tévelygő undorító homár vagy, ugyan. Legalábbis amíg nem mutatsz rá utaló jeleket: a heteronormativitás íratlan szabályainak megfelelően a rád szabott nemi szerepeknek megfelelően viselkedsz, mozogsz, öltözködsz, és biológiai nemeddel azonosnak vallod magad. Ha párhuzamokat vélsz felfedezni ez és a szexizmus között, az nem a véletlen műve: egy tőről fakad mindkettő, sőt én úgy látom majdhogynem ugyanaz.

Ebből segítene elvileg kitörni a coming out is, ami nem csak arról szól hogy jelezzük a hozzánk közeledni kívánó titkárnőnek/főnöknek hogy max. csak barátilag, vagy munkaügyben vagyunk vevők a közeledésére, hanem hogy felszabadultabban tudjunk viselkedni a hétköznapokban önmegtagadás és hazugságok nélkül. Társadalmilag leghasznosabb oldala az is hogy mi is megmutassuk, egyszerű, hétköznapi normális emberek vagyunk: jé, a szomszéd Jani, meg a fagyiárus Linda is normális ember, nem nyelt le keresztben.

Heteronormativitás és homofóbia

Nagyon nehéz megtalálni az éles választóvonalat a kettő között, ugyanis mindkettő ugyanolyan fojtogató a hétköznapok során egy LMBT-személy számára, ráadásul egyikből következik a másik természete. A homofóbia azonban nem tűr meg és ignorál, mint "tilosban járó tévelygőt", hanem legjobb esetben is terelni akar téged a kijelölt "jó út"-ra hajánál ráncigált érveknél fogva. A homofóbia veszélyesnek tart téged, ennek megfelelően próbál tenni is ellened és természetes létformád ellen, míg a heteronormativitás elvileg nem téged helyez előtérbe, csak nem akar tudomást venni rólad.

A homofóbia egyik rákfenéje, ráadásul a kettő közötti kapcsolódási pont is éppen az, hogy a homofób fél azt gondolja hogy te a heteronormativitást azért kérdőjelezed meg, "támadod", mert helyére ugyanolyan elnyomó jellegű rendszert akarsz állítani, mint a számára olyannyira természetes és kényelmes, jelenleg őt jutalmazó heteronormativitás - még ha mindez benne talán nem is tudatosodik. Fél, mert úgy véli, hozzá hasonlóan uralkodni akarsz: először a trónról letaszítani, helyet cserélni, majd kedved szerint jutalmazni és büntetni. Fel is szokott vetődni a roppant eredeti és szellemes kérdés, hogy "mikor lesz már kötelező?", mintha belül maguk a homofóbok is éreznék, hogy valaminek mindenképpen kötelezőnek kell lennie, kiüresedett trón király nélkül nem panghat.

"Ez az, a legjobb, ha ezentul elvesszuk a hetero hazasparok gyerekeit es odaadjuk oket homo (hazas)paroknak nevelesre [...] Latva ezt a modern tendenciat, kicsit szegyenlem magam, hogy normalis, hetero hazaspar nevelt fel 3 testveremmel egyutt."

Cinikus módon ezzel maguk mutatnak rá arra hogy a jelenlegi rendszer szerint heteroszexuálisnak lenni kötelező - amennyiben később feltételezésük szerint pedig ugye homoszexuálisnak, de lényeg: valami mindenképp legyen kötelező. Ezek az emberek nem veszik észre, hogy valójában azt feltételezik a heteronormativitás nélküli világáról, amit épp a heteronormativitás sajátjaként ismerünk és amit ellenzünk benne: a heteronormativitás rejtetten, de pont kirekesztő eszméje szerint határozza meg magát. Pedig míg a homofóbiát/heteronormativitást foglalkoztatja az hogy kizárólag csak szája-íze szerint megfelelően különneműek bújhassanak ágyba mivel csak azt tartja kívánatosnak és erkölcsösnek, addig önkéntelenül is foglalkoztatja a homoszexualitás, mint elvetendő, társadalmilag büntetendő magatartás. A másik oldalt, aki a heteronormativitás kirekesztő mivolta ellen van viszont egyszerűen nem érdekli a heteroszexualitás maga, hiszen teljesen hidegen hagyja annál fogva hogy csak egy, de gyakori orientációként tekint rá a sok, hasonlóan normális viszony közül. Egy dolgot ellenez csak: ha csak egyetlen szexuális orientációt próbálnak meg egyedül normálisnak bemutatni, és ezáltal elnyomni az összes többi másféle irányultsággal rendelkező egyént.

- Te, ott egy buzi, verjük meg!
- Várj, és ha ő ver meg minket?
- Ő? Miért tenne ilyet?

A heteronormativitás nem csak társadalmi alapnak tekinti a heteroszexualitást, hanem magától értetődően mindenki számára élvezetes szabadidős standardnak is, amitől szórakozásként térnek el azok akik az ellenkező neműekkel folytatott szexre "ráuntak". Külön extra dőzsölés, bujálkodás. Sokan meg pont a "könnyebb út"-ként próbálják megmagyarázni, a heteroszexuális kapcsolatok kudarcaiból az egyszerűbb felé menekülésként tekintenek rá, esetleg krízismegoldásként.

"Elég logikus, hogy ha valakinek összeomlik a normális kapcsolata, akkor onnantól könnyebben belekeveredik akármibe is, így még homoszexuális kapcsolatokba is."

Ennek megfelelően gondolja sok meleg és heteró egyaránt, hogy a homoszexualitás külön magyarázatra szorul a heteroszexualitás mellett ami elég nagy tévedés; továbbá így lehetséges az, hogy sok, a gólyamesén nevelkedett de az attól már magukat távol tartani kívánó, ugyanakkor a szexualitás ismertetésének súlyától szorongó szülő úgy érzi hogy a csemetéje számára megterhelő a heteroszexuális aktus mellett egy különutas, extrém állapot, a homoszexualitás megértése. Persze hogy nehéz, ha így állunk hozzá. És akkor szakállas nőkről nem is  beszéltünk.

Mulatságos, hogy a fenti videón látható szülők is tisztában vannak azzal, hogy a heteronormativitás, és a homofóbia szocializációval tanult: miközben a gyermekeik nevében tiltakoznak a szexualitás utcára vitelétől, továbbá háborognak azon hogy hogy magyarázzák el ezt az egészet a kisdedüknek, pont maguk viszik ki a szexualitásról mit sem tudó apróságokat a Pride-ra, hogy jól megmutassák neki milyennek szabad/nem szabad lenni.

Az alábbi videó ebből a szempontból legtanulságosabb része 4:03-tól 5:33-ig tart:

Később remek kamaszkori traumák alakulhatnak ki abból ha a gyerek netalántán arra ébred rá hogy meleg (bár tudjuk ezt a homofóbok nem tudják elképzelni mert még mindig hisznek abban hogy a vonzalom nevelés kérdése), és nem tud választani a ráerőltetett családi értékrend és a saját vágyai között, ami miatt manapság is sokan választják egyetlen menekülőútként az öngyilkosságot.

A szexualitás nem egy fogasra akasztható valami, amit otthon hagyhatsz

És mégis, a heteronormativitás öntudatlanul erről szól, még ha nyíltan mást is vall. A társadalmi közmegegyezés azt tartja, hogy a szexualitás nem való a szoba négy falán kívülre, így a szexuális orientáció teljesen magánügy - amivel egyet is lehetne érteni, de közben elhallgatjuk hogy a jegygyűrű, az iroda asztalára kitett barátnő fényképe, az utcai csók meg végképp elég egyértelmű utalás az illető szexualitására, amiről elvileg illene nem tudnunk. Most akkor hogy is van ez?

Még mindig nem láttam a botrányt kavaró Coming Out című filmet, viszont egy interjút ezzel kapcsolatban Csányi Sándorral igen. Azt mondta, hogy egy színésznek rendkívül hálás szerep meleget játszani - én csak annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy egy melegnek viszont nem hálás dolog minden nap színészkedni, mégis sokakat kárhoztat erre környezetük.

Ez nagyon jól jelzi, hogy a heteronormativitás mennyire átszövi a hétköznapjainkat, kultúránkat. Még a legártatlanabb lenyomatai is a viselkedésünknek, egészen az öltözködésünktől beszédünkig a heteroszexualitás standardjára támaszkodnak, amit ajánlott magunkévá tenni ha egzisztenciális okokból kifolyólag rejtőzködni kívánunk. Gyerekkorunktól fogva erre vagyunk trenírozva, aztán már csak habitus kérdése ki hogy teszi magáévá, és mennyire viseli jól. Mindenesetre az elvárás csodálatos skizofrén helyzetbe hozhatja az LMBT embereket, és rendkívül sok energiát el is von tőlük ha teljesítik őket, amik általában nem, de előfordulhat hogy a társas kapcsolataikra és a munkahelyi teljesítményükre is kihathatnak. Viszont ha ellenállnak, a következményekkel számolniuk kell. Mindenki maga mérlegel, melyik éri meg neki jobban, egyelőre mindkét választás esetén van vesztenivaló.

Azok, akik nyomasztóan élik meg az évi egyetlen Pride-ot, netalántán most az osztrák énekest (tagadhatatlan: vele most tényleg tele van a média), fogalmuk sincs róla hogy  az utóbbi utat választó, "asszimilálódó" LMBT egyénnek mennyire nyomasztó az év többi 364 napján heterónak látszani. Veszélyes dolog például egy buziviccen nem nevetni munkahelyi társaságban, pláne a tanári szobában, vagy a tornatermi öltözőben... esetleg kikelni egy sértő, de nem személyesen neked szóló beszólás ellen.

A heteronormativitás álságos érvekre támaszkodva nyom el minden nem heteroszexuális egyént. Jöjjünk a jól bejáratott közhelyekkel: ha én a kedvesemmel kézen fogva sétálok az utcán, netalántán egy csók elcsattan, akkor mások szerint undorítóan hirdetem a szexuális irányultságomat és feljogosítva érzik magukat hogy beszóljanak nekem. A lakodalmas menet szerencsére nem arról szól hogy hangosan, dudálva, csörömpölve hirdetjük egy férfi és egy nő örökké(?) egymást kívánják... khm... ami vagy összejön, vagy nem. Mindenesetre nászéjszaka is lesz, és ezt mindenki tudja: tessenek elővenni a fantáziájukat. Ja, hogy elvileg nem is kéne tudnunk róla, mert nem tartozik ránk?

Elnyomunk titeket

A heteronormativitás mellett nyíltan kiállók, és a homofóbia által azt gyakorlatban is támogatók pont azért félnek tőlünk, mert csak egy kizárólagos és kirekesztő rendszerben tudnak gondolkozni, ahol valakinek mindenképpen el kell nyomnia a másikat. Gondolják: vagy ők uralkodnak, vagy mi. Hogy meggyőződjünk arról mennyire nincs igazuk, érdemes megnézni a fent mellékelt videón: hány tojást dobáló, "mocskos heterózó" meleget láttál azon a bizonyos Hetero Pride-on?

Felvetődött a kérdés, hogy akkor most mi valójában Wurst: ha transzvesztita, miért nem vágja le a szakállát? Ha nő akar lenni, miért nem operáltatja meg magát? Kezd meggyőződésemmé válni, hogy ha Kinsey és Beauvoir találkozott volna Wursttal, mindkettő a tíz ujját körbenyalta volna: erről az emberről gendertankönyvet lehetne írni. Azonban ő maga inkább feladatírásra adta a fejét, amit most próbálunk megfejteni.

Sajnos rendkívül sok az előítélet és tévhit jár közszájon a gender-elmélettel kapcsolatban, amiknek terjesztésében a katolikus egyház az élen jár. Lásd ezt a cikket - és ezzel elemezzük is ki a két leggyakoribb tévedést.

A gender az egy ideológia: tévedés. A ~ egy elmélet. Az ideológiák valami eszmét akarnak megvalósítani valamilyen meggyőződésnél fogva (pl. politikai ideológia: kommunizmus, nácizmus, liberalizmus, stb.), az elméletek meg tudományos eredmények alapján jutnak valamilyen következtetésre, amit félig-meddig alá tudnak támasztani (pl. Higgs-bozon, aminek létezését már tudomásom szerint sikerült is teljesen bizonyítani, tehát már kiléphetett az elméletiség szűkös színteréből).

A társadalmi nem (gender) az, amit majd a gyerek a liberálisok szerint kiválaszt felnőttként: Nem. A gyereknek van egy biológiai neme, és a gyerek úgy viselkedik, ahogy neki tetszik. És semmit nem akarunk vele kezdeni. (Itt el is érkeztünk ahhoz az ellentmondáshoz, hogy ha bizonyos emberek úgy gondolják hogy a gyerek viselkedését a biológiai neme determinálja, akkor minek akarja a neméhez képzelt tulajdonságok felvételére nevelni?)

A gender-elmélet lényege éppen az, hogy nem akar az emberekkel kezdeni semmit. Nem akarja őket nevelni, nem akar "genderembert" (az mi?) létrehozni és "genderségre" (???) nevelni, mint ahogy azt sokan képzelik. A gender-elmélet - mint ahogy minden elmélet - csak magyarázatot keres a világ működésére egészen hímnőségtől a homoszexualitáson keresztül a drag queen identitásig. Ennél többre nem hivatott, és mivel nem ideológia, nincs is idealizált emberképe ami mentén diktatórikusan rákényszeríthetne bármit is az emberekre.

Ennél többet nem kívánok a gender-elméletről beszélni, a nőkért a lényeget már leírta a többi tévhit cáfolatával együtt, tessenek elolvasni. Én most azzal foglalkozom, amivel hozzá tudok tenni a magam részéről a dolgokhoz, azaz adni egy áttekintést erről. Van is hozzá egy bájos infografikám egy mézeskalácsemberkéről.

Az ábra kattintható.

A képecske négy szempont szerint elemzi az ember tulajdonságait, fentről lefelé: nemi identitás, társadalmi nem, biológiai nem, szexuális orientáció. Mint láthatjuk mindegyik tulajdonság két egymással szemben ellentétesnek tűnő végtelenített skálára helyezi jellegzetességének erősségét, melyek felvett értékeik egymáshoz viszonyított aránya alapján leírhatatlan sok felmerülő kombinációt hoznak létre - a leggyakoribbakat tudjuk/szoktuk elnevezni.

A heteronormatív szexizmus azt vallja, hogy ezek a tulajdonságok mind maximálisan teljesek és egységesek, ennél fogva tagadja a társadalmi nem létezését is: ha valaki férfinak születik, ergo 100%-osan hozza a neméhez illő biológiai adottságokat és pénisz van a két lába között és nem nőtt melle (biológiai nem, tehát biológiailag férfi), akkor 100%-osan férfinak is érzi magát (nemi identitás), 100%-osan férfiasan viselkedik (társadalmi nem), és a nőkhöz is 100%-osan fog vonzódni (szexuális orientáció). Középút nincs.
Azonban tudjuk, hogy ennek a kombinációnak sok ember nem felel meg, és nem csak hogy hímnősnek születhetsz (biológiai nem), aki igazából csak a női nemhez tartozónak érzi magát (nemi identitás), aki férfiasan viselkedik és öltözködik (társadalmi nem), de biszexuális is (szexuális orientáció) lehetsz.

Elemezzük egyenként a tulajdonságokat, és kezdjük a legközérthetőbbel:

A szexuális orientációnál (legalsó, piros) ha azt látjuk, hogy férfi létére (hagyjuk hogy ez most a biológiai nem vagy csak a nemi identitás) csak a női nemhez vonzódik az egyén (100%), és a férfiakhoz semennyire nem (0%), akkor kijelenthetjük, hogy heteroszexuális. Azonban ha nő, és hasonló az érdeklődési köre (100% női nemhez való vonzódás, 0% férfi) akkor kijelenthetjük hogy meleg, pontosabban leszbikus. Ha baromira nem az illető biológiai/társadalmi neme alapján érez vonzalmat valaki iránt a kis kalácsemberkénk (100+% mindkét esetben), akkor pánszexuális (pl. simán lefekszik egy shemale-el, nővel, férfival, vagy egy nemi identitással nem rendelkező emberrel ha épp abba szerelmes), ami nem keverendő össze a biszexuálissal, aki mindkét nem iránt közel hasonlóan (arányosan 50-50% körül) vonzódik, de neki fontos a szerelembe esésnél, hogy a kiszemelt a nemének megfelelő tulajdonságokat hozza, pláne hogy tulajdonítható lehessen neki bármilyen nem is. Ha semelyik nemhez sem vonzódik semennyire (2x0%), akkor aszexuális az illető.

Azért kezdtem ezzel és mondtam szájbarágósan, mert ezeknek a felvett kombinációknak magyar nyelvű környezetben is érthető a neveik vannak, és általában ezekről szoktunk itt a blogon is beszélni. Azonban most jön a feketeleves, és most haladjunk fentről lefelé.

Nagyobb elemzést ennek megértése után nem kell végeznünk a nemi identitást illetően. Valaki érezheti magát nőnek, vagy férfinak, a lényeg hogy az egyik vagy a másik arányait illetően kizárólagosan üsse a másikat. Ha ez nem történik meg, azaz ugyanúgy férfinak és nőnek is érzi magát... hát nem tudom hogy lehetne magyarra szépen lefordítani: two-spirit ("kétszelemműség"), ilyen is van ezek szerint és nem tűnik modern találmánynak. Ha se nőnek, se férfinek nem érzi magát az egyén, akkor nincs nemi identitása.

Érdekes a társadalmi nem, legalábbis a kifejezések amiket a viselkedésre használ az ábra. Ugye itt a két skála a feminim és maszkulin viselkedés szerint van elnevezve, és az egymáshoz viszonyított értékük szerint kihozott kombinációkat "butch"-nak és "femme"-nek hívja, mely a leszbikus szubkultúrából ismert kifejezések a férfias és nőies (az istennek se tudunk ettől a kétpólusúságtól megszabadulni) lányok megnevezésére. Az infografika szerint az androgünök egyszerre mutathatnak férfias és nőies viselkedést, ahogy semleges nemi viselkedést mutató emberek is léteznek. Gondolom a hipermaszkulint esztétikai szempontból volt értékes megnevezni, merthát a hiperfeminimnek már nem jutott hely, pedig ugyanígy szoríthattak volna neki. Na nem baj, majd a Genderbread Person 3.1-ben (UPDATE: és tényleg van ilyen! Nagyon helyesen megkülönbözteti az érzelmi és a szexuális vonzalmat egymástól - sok biszex főleg csak az egyik nem iránt képes egyiket vagy másikat érezni).

Legyünk túl a biológiai nemen is: hím vagy nőstény, ez eddig egyértelmű. Polkorrekt módon interszexuálisnak hívjuk a hímnősöket, vagy ha nagyon angolszászbuzik vagyunk shemalezzünk egyet ha egy olyan embert látunk akit közel azonos arányban áldott meg a sors férfi és női nemi jellegekkel. A készítők szimmetriaérzékét dicséri hogy két kategóriát is megneveznek, amivel én nem igazán tudok mit kezdeni. Gondolhatunk mindenesetre arra hogy valaki végül úgy dönt hogy csak vagy férfi vagy nő lesz és operáltat, és a kialakult eredmény miatt ennek megfelelően a biológiai neme úgy alakul. Ha nem ez a megoldás valaki szóljon, én erre gondolok, de még ennek sincs értelme. A nyertesek közül kisorsolunk egy mézeskalácsot, a szerencsés átvevő maga választhat identitást neki.

Szóval ez a négy jellemző mindenkiben különböző értékeket vesz fel, és annyiféle, ahányan vagyunk - senkinek sem egyforma egyik sem. Az, hogy meghatározza valaki magát, az nem azt jelenti, hogy maga dönt róla. Ahogy senki nem dönt a biológiai neméről, úgy senki nem dönt arról hogy milyen neműnek érzi magát és hogy ki(k)hez vonzódik. A viselkedés talán az ami a határmezsgyén mozog, bár ha személyiségvonásként tekintünk rá akkor már egy nehezen választható/változtatható dologról van szó, ha egyáltalán.

Akkor most ki micsoda?

A blogger most pedig tükörbe néz és magára erőlteti az állatorvosi ló szerepét. Mégha nem is feltétlen vagyok annak jó: eléggé férfi neműnek érzem magam, nagyjából férfiasan viselkedem és öltözködöm, és a férfi biológiai jegyek szerint pedig maximálisan hozom a szintet. Hát a szexuális orientáció mentén sikerült viszont egy erőteljes botlást produkálnom, ez van, viszont én így szeretem magam - remélem mások is ;)

Ha viszont már Conchita Wursttal indítottunk, akkor nézzük meg mi is ő. Hiszitek vagy nem az ő nemi identitása leginkább a genderqueer-hez állhat a legközelebb: a nőies viselkedés és öltözködés, mégis az ennek ellenére meghagyott szakáll miatt gondolom ezt - bár erről jó lenne ha ő maga is nyilatkozna, mert más ezt rajta kívül nem igen mondhatja meg. Bár lehet neki ez tök... öööö... szóval Wurst. És mivel neki tetszik a női viselkedés és a szakáll, így érzi magát önazonosnak, úgyhogy minek is változtatná meg műtéttel a biológiai nemét, ha férfinak született és ez a szakáll miatt tetszik neki. A hormonkezelés a szakállt csak eltüntetné. Így a cross-dress csak egy játék, nem cél. Ja igen, asszem homoszexuális, csak hogy befejezzem a sort az elemzésben. Ilyen emberek is léteznek, mert létezhetnek, és nem köpnek senkit se szembe, kedves Puzsér úr.

Megoldottam Európa rejtélyét, úgyhogy minden visszatérhet a normál kerékvágásba még az Országházban is.

Próbáltam ellenállni a kísértésnek, mégis elbuktam. Beálltam a sorba, és ennek manifesztációját olvashatjátok most - Conchita Wurst ugyanis hirtelen tényleg megkerülhetetlenné vált. Az MNO kommentjei között tömjén buzizás indult meg, Kovács Áron kiakadt, Puzsér Róbert meg facebook oldalán már annyira rápörgött a témára, hogy már őszintén aggódom az egészségéért. De vajon mi történt ami miatt vasárnap reggel hendikeppel ébredt az egész ország?

Először is szeretnék gratulálni Kállay-Saunders Andrásnak: rendkívül felkészült szereplésével, maximalista előadásával méltón képviselte Magyarországot a versenyben, ahogy bizony a szám is amivel versenyzett végre egy olyan színvonalat képviselt amit méltónak éreztem a versenyben való szerepléshez - szóval nem kis grat a dal szerzőjének is, mert róluk valahogy mindig megfeledkezünk. Egyéni ízlés kérdése, de mivel jobbnak éreztem a mi produkciónkat az összes előttünk álló helyezetténél (kivéve egyet), kicsit méltatlannak találom az ötödik helyezést, de lesz ez még jobb is (meg volt is). Aggódom viszont amiatt, hogy szerintem jelenleg a magyar sajtó sokkal kevesebbet foglalkozik András eredményének, érdemeinek méltatásával és elemzésével mint amennyit megérdemelne - ugyanis most mindenki a sógorék botrányosnak tűnő nyertesével foglalkozik. Egy normális világban persze senkit nem érdekelne egy dalverseny nyertesével kapcsolatban hogy kicsoda, micsoda, honnan tart hová és hogyan néz ki, de Conchita Wurst, alias Tom Neuwirth annyira kicsapta a biztosítékot a moralista átlagembernél, hogy az valószínűleg tegnap este óta nem tér magához, jobb esetben is csillagokat és szakállas nőket látva is csak a fejét vakargatja hogy mégis most mi ez. Pedig nem ő az első transz nyertese az Eurovíziónak (bár azt nem értem Izrael mióta része földrajzilag Európának, ráadásul Dana International transznemű volt, Conchita jelenleg "csak" transzvesztita), de mégis sok más régi tabu feszegetése mellett sikerült egy olyan kérdést is a felszínre hoznia, amit a nagy többség még csak megfogalmazni se tud.

A netes hozzászólásokat és a jól ismert hazai közbeszédet ismerve kiolvasható hogy a tehetség mellett milyen tulajdonságokkal kell rendelkezned ahhoz, hogy a tömeg elismerje az első helyezésedet.

1. Ilik heterónak lenned

Nekem jöhettek azzal, hogy szeretitek George Michael-t, Elton John-t, Ricky Martint és hogy nem zavart Freddie Mercury mássága sem. Teljesen biztos vagyok benne hogy ha ők versenyen indultak volna úgy, hogy nyíltan vállalják magukat, mindenki azt mondta volna hogy a másságukkal próbálnak meg érvényesülni. Emiatt nekem senki ne jöjjön a hanggal meg a tehetséggel, meg hogy az úgyis utat tör magának.

Ugyanis olyannyira illett a 2000-es évek közepéig heterónak lenni, vagy legalábbis hallgatni bármiféle "extravaganciáról" az eladásokat ezzel pörgető és feltűnési viszketegségtől szenvedő showbizniszben, hogy az egyébként ebből a szempontból úttörő Elton John inkább házasságba menekült a 80-as években, még ha hivatalosan biszexuálisként próbálta a határmezsgyén tartani is magát; George Michael-t úgy kellett egy rendőrnek lebuktatnia; Ricky Martin meg 2010-ig próbálta a heteró latin macsót adni a széles közönségnek. Freddie Mercury fel van mentve, pedig ő aztán végképp nem volt visszafogott jelenség - de hát ugye ő "megbűnhődött" az AIDS-el, úgyhogy vele szemben minden jóérzésű homofób isteni elégtételt érez. Az ötvenes évek Amerikájában meg a hihetetlen népszerű és elképesztő feminim Liberace is titkolózott, pedig azt már csak a hülye nem látta hogy valószínűleg nem a nőket szereti - nevezhetjük ezt ugye jóindulatnak is egy olyan korszakban, amikor ezért börtönbüntetés járt. A könnyűzene rövid történeti perspektívájából tekintve a még friss Adam Lambert is csak akkor ismerte be homoszexualitását, amikor már olyan fotók járták körbe a bulvársajtót amin egy férfival csókolózik - noha maga is elmondta, hogy nem hiszi hogy ez bárkit is meglepne.

Szóval egyik se úgy kezdte a pályáját, hogy merte volna vállalni a homoszexualitását - tehát minden álszent érvelés ellenére számít az, hogy megadd a közönségednek a heteróság illúzióját, különben sokan rád sütik hogy nem a tehetségeddel próbálsz érvényesülni. És hopsz, pont most találtam a Heti Választól egy "remek jegyzetet", ami csak megerősít állításomban. Márpedig Freddie Mercury az ilyen cikkektől forogna a sírjában - meg talán forog is egyáltalán a Heti Válasz színvonalától. 

2. Illik ciszneműnek lenned

Mert hát ugye hogy magyarázzuk meg a gyereknek. Élete elejétől fogva kék vagy rózsaszín pizsamába öltöztettük azt, ennek megfelelően barbit vagy kisautót nyomtunk a kezébe - aztán meg még a végén kiderül hogy tök felesleges bíbelődés volt az egész, mert jön egy ilyen alak, és férfi létére női ruhában énekelget. Skandallum neki, mert mi nem tévedhetünk.

3. Ha már nem vagy cisz, akkor illik eldönteni már hogy melyik nemre akarsz hajazni - nincs köztes út!

Ez a legfontosabb. Volt aki azt mondta, hogy ilyen hogy egyszerre férfi és nő NEM LÉTEZIK. Lehet transz, de akkor már legyen szíves vagy teljesen férfivé, esetleges nővé vedleni. Pedig láthatjátok, létezik ilyen, itt áll előttünk. Neki tetszik a szakálla, akkor miért ne tarthatná meg?

Szóval ez a három dolog egyszerre nagyon megviselhette polgártársaink többségét, pedig szakállas (igazi) nőt meg ráadásul nem először láthatunk a történelem folyamán, ráadásul az egyik legismertebb magyar volt. Hol marad ilyenkor a nemzeti büszkeség?

Puzsér is valahol a szakáll körül tapogatózik helyesen, de mégsem sikerült megfognia a lényeget, hiába bújt elő belőle a nagy LMBT-szakértő: 

"A képernyő innenső oldaláról nem látni, vajon tudatában van-e annak, hogy szakállal szegélyezett rúzsos ajkával épp transzneműek tízezreit köpi pofán. Tudja-e, milyen nyomorúságos vásári mutatványt fabrikál egy létező szexuális zavarból, és teszi nevetségessé mindazt, amit a világ kulturáltabb fele szabad identitásválasztásról gondol."

Bölcsebb maradt volna, ha hallgatott volna. Most mondhatnánk azt hogy mennyire toleráns és érzékeny, de tudatlansága rávilágít arra hogy fogalma nincs miről beszél, ami fontos közéleti személyiségként elég kínos. Egyrészt a transzneműség nem szexuális zavar, hanem egy nemi identitás. Az identitásunkat nem választjuk, maximum a testünket ahhoz szabjuk ha nem érezzük harmóniában a kettőt. Másrészt meg egy transzot se hallottam panaszkodni (pedig épp nemrég lett volna rá lehetőségem) hogy szidalmazta volna Wurstot emiatt, mert volt mersze transzvesztita nőként szakállat növeszteni. Miért is volna ez baj, egyedül az ő dolga, hogy milyen akar lenni, és egyetlen más transznemű ember identitása se csorbul amiatt, csak mert Wurst így döntött. Ez nem közös kollektíva, ez egyéni döntés.

Összegzésképpen három tabut döntött le Wurst: merészelt nyíltan melegként indulni egy versenyen; a legdurvább kihágása az hogy nem választott és állapodott meg egyetlen nem jellegzetességeiben sem; ráadásul még volt pofája nyerni ennyi szabály felrúgása után is. Vagy pont emiatt?

Az Eurovízió közönsége

Amellett hogy én Wurst éneklését és szereplését abszolút nem tartom színvonaltalannak - sőt, szerintem nagyon is megállta a helyét, a szám meg kifejezetten erős volt amit énekelt - érdemes azon elgondolkozni, hogy miért is született ez az eredmény.

Nem tartottam helyesnek az orosz lányok kifütyülését, ennek a versenynek nem szabadna a politikáról szólnia, még ha meg is értem azokat, akiknek már a mindenük kivan a drága Putyintól miután már jó ideje Ukrajnát ba... kóstolgatja. Ja igen, meg ugye amilyen kirekesztő, szólásszabadságot sértő törvényeket hoz, nem tűnik túl demokratikus alkatnak, pláne nem melegbarátnak. Köhöm. Igen, figyeljétek csak meg azt a szivárványos zászlót az oroszok videója végén. Vehetjük az eredményt egy nyílt kiállásnak, vagy beintésnek Putyinnal szemben: ez itt Európa, és ha tetszik ha nem, itt nem hogy megszólalhatnak a melegek, hanem a médiában is részt vehetnek, akár még énekelhetnek is amivel versenyeket nyerhetnek. Azt meg csak a hülyék gondolják (meg Putyin), hogy ha egy meleg vállalja magát és beszél is, az már propaganda, de mindegy, ez akkora ökörség hogy már kár is róla beszélni.

Az igazán aktívan szavazó közönségréteg miatt bizony a lengyel barátaink is hiába tettek bele mindent: felesleges volt bögyös csajokkal vajat köpültetni, ugyanis nem fedte el a teljesen jellegtelen zenét, és bizony azt a széles réteget sem sikerült megszólítaniuk akik szoktak voksolni, ugyanis őket úgy tűnik ez a fajta erotikus látvány abszolút nem hatotta meg. Ugyanis a lengyelek csak a célközönséget tévesztették el: nyílt titok hogy az Eurovízió aktív, szavazó közönsége elsősorban urbánus, felvilágosult fiatal meleg férfiakból áll.

Persze mindez nem vitatja el, hogy igenis méltányos eredménnyel zárult az idei verseny, hiába próbálják egyesek elvitatni a tabuk döntése miatti sértettségüknél fogva. Természetesen én is sokkal jobban örültem volna ha Kállay-Saunders András röpített volna minket a dobogóra - de azt se bánom, ha valaki más fogja ezt velünk megtenni jövőre. Engem mindenesetre nem fog érdekelni hogy kicsoda és micsoda is lesz az, felőlem lehet akár nyolc karja is, ha tehetségével Magyarországnak vív ki elismerést a világban.

Annak emlékére, hogy egy konzervatív politikus megmondta több másik konzervatív politikusnak, hogy ne buzuljanak már.

Történt egyszer a távoli Új-Mexikóban, konkrétan az egzotikus nevű Albuquerque városában az Úr 2006. évében hogy egy Vanessa Willock nevű nő betért egy fényképészhez, pontosabban a Hugenin házaspár üzletébe, hogy hivatásuknak megfelelően készítsenek esküvői fotókat kedvesével való egybekeléséről. Elaine Hugenin azonban amint meghallotta a körülményeket visszautasította az ügyfelét, mondván vallási nézeteivel nem egyezik az esemény: Vanessa azonos nemű párjával készült összeházasodni. Bírósági ügy lett a vége, 2008 áprilisában az állami Emberi Jogi Bizottság megállapította hogy a cég törvénybe ütköző diszkriminációt követett el és 6600 dollár ügyvédi díj kifizetésére kötelezte az üzletet vezető házaspárt.

Természetesen annak rendje-módja szerint azonnal jámbor hívők milliói sírták tele a netet újkori keresztényüldözést vizionálva.

Akkor most ezt gondoljuk végig újra

Vanessa könnyedén megtehette volna hogy nem csinál ebből az egészből ügyet, hiszen már hozzászokhatott az ilyen és hasonló esetekhez (ahogy talán meglepetésként sem érhette a dolog), ráadásul sejtésem szerint a több mint félmillió lakossal rendelkező déli városban Hugeninéken kívül is bőven akadt volna másik fényképész aki szívesen elvállalta volna a munkát. Hugeninéknek ráadásul meg volt hozzá a joguk hogy lelkiismeretükkel nem egyező munkát elutasíthassanak, pláne vallási meggyőződésből, és ezzel a megrendelővel félre is tehették volna az ügyet arra fogva, hogy egyszerűen nem találkoztak az üzleti érdekek: Hugeninéknek nem kellett Vanessa pénze, Vanessának meg olyan fényképész aki az ő pénzét nem fogadja el - és ezzel tovább is léphetett volna mindenki a kényelmetlen incidensen.

Azonban Vanessát nem ilyen fából faragták, és bírósághoz fordult. Miért? Gondolom ő sem ragaszkodott hogy pont Hugeninék készítsék a képeket az esküvőjéről, meg mondhatnánk azt is cinikusan hogy csak azért mert joga volt hozzá, de szerintem nem ezért vállalta elsősorban a herce-hurcát, meg hogy bekerüljön az ötórás hírekbe. Akkor mégis mi történhetett, mi mehetett végig a fejében? Gondolkozzunk.

Akkor most képzeld el, hogy van egy csomó pénzed...

...és egy szép napon arra ébredsz hogy nem tudod elkölteni, hiába dolgoztál meg érte. Nem, nem azért mert lottómilliárdos vagy, vagy egy unatkozó olajmágnás aki már nem tudja mire elkótyavetyélni felesleges vagyonát, hanem mert nem fogadják el sehol sem. Illetve elfogadják, csak pont tőled nem. Mert kék szemű vagy, balkezes, vagy éppen keresztény. Jó, ennek nagyon kicsi a valószínűsége, de mondjuk az összes fotós homofób/kékszeműgyilkos/jobbkezes/kereszténygyűlölő a városban akiknek (vélt) vallási indokaik is vannak arra hogy miért ne szolgáljanak ki. Kész, lőttek a fotózásnak. Persze ilyenkor azt mondja az ember hogy hát Istenem, akkor nem lesz esküvői fotó, meg úgy semmilyen sem, fene egye az egészet mert lehet nélküle is élni, ez tényleg nem a világ vége.

Azonban mi van akkor ha nem csak a fotósoknál válik ez általános tendenciává, hanem minden szolgáltatónál, boltosnál, bankosnál? Akkor a sarki ábécében hiába próbálok kenyeret venni mert nem szolgál ki senki sem (tegyük fel valami furcsa oknál fogva lenne munkád amiből származhatna fizetésed). Otthon rohad rád a megkeresett pénz, ami így már nem ér semmit ha nem tudod elkölteni. Mehetsz ki vele az új-mexikói sivatagba gyökeret rágni - nem tudom az ottani növények mennyire ehetőek, ha semennyire nem lennének nem lepődnék meg rajta.

És akkor még arról nem is beszéltünk hogy az államnak se jó, na meg a gazdaságnak se ha nincs elköltve az a pénz, ugye - bár szerintem Vanessa pénzének hiánya önmagában kevés kellene ahhoz hogy összeroppantsa az amerikai gazdaságot.

Azonban ami miatt Vanessa így döntött, az a dolog mögött felfedezhető látens jogi és normabeli tendencia, aminek nem akarta megadni az esélyét sem tudatos amerikai állampolgárként. Azonban az egész ügy nem csak itt bűzlik. Nézzük csak meg a másik oldalt is.

Szóval vallásszabadság

Hugeninék keresztények, és minden joguk megvan ahhoz hogy annak megfelelően éljenek, senkinek nincs ebbe joga beleszólni, vallásszabadság, helló XXI. század (bár már korábban elkezdődött ez a fene nagy vallási liberalizmus, elképesztő ez a szabadosság!).

Nem tudom melyik felekezethez vagy irányvonalhoz tartozhattak, mindenesetre azt mindnyájan tudjuk hogy a keresztények nagy része bizony nem komálja a melegeket - ó bocsáss meg, a melegeket mindannyian nagyon szeretik, csak a bűnüket nem, és azt nagyon nem. Nem értek hozzá különösebben, meg abba se mennék bele hogy vannak akik vitatják hogy az Ószövetség gyakran hangoztatott részletei vajon tényleg a homoszexualitás tiltásáról szólnak-e, meg Jézust mennyire foglalkoztathatta az ügy (szerintem semennyire), így inkább maradjunk annyiban hogy a történet rávilágít arra hogy a Hugenin házaspár ezt bűnnek vélhette keresztény vallásából kifolyólag, és ennek hangot is adtak.

Jó, szóval Hugeninék vallása tiltotta a homoszexuális aktust, ennek megfelelően ők maguk ódzkodtak ennek gyakorlásától - hát senki nem is akarta rákényszeríteni arra őket. Ezen kívül mi mást is tilt a keresztény vallás ami homoszexualitással kapcsolatos? Ööööööööööööööö... azt hogy homoszexuálissal üzletelj? Nem. Azt hogy leszbikus párt fényképezz? Nem. Hogy az esküvőjüket? Nem. Hogy részt vegyél rajta? Nem. Hogy egy levegőt szívjatok, egy teremben legyetek? Nem. Ráadásul a bűnöst szeretjük, még ha a bűnét nem. Ugye könnyen belátható, hogy mivel csak a szexuális aktushoz kapcsolódik a tiltás, így az általuk bűnnek tartott esküvői fotózás véletlenül sem tartozik bele, a dologba, a "bűnben" még csak véletlenül se váltak volna cinkossá. Ez csak a vallási oldala, ami nekem mint laikus számára elég kínos önellentmondásnak tűnik, de biztos jön valaki aki megmagyarázza hogy mégsem az.

Aztán ki a franc mondta nekik, hogy más lelkiismerete felett csőszködjenek, vagy hogy joguk van ehhez? Ha már vallásszabadság miatt panaszkodnak, hol maradt Hugeninék felől az általuk a másik féltől is elvárt vallási tolerancia (a franc tudja milyen vallású vagy talán épp nem vallásos volt-e Vanessa...)? Rendben van hogy Hugeninéknek ilyen a vallása, hogy az eltévedt báránykákat mindenképp szívesebben látnák a karámban és ebben próbáltak segíteni, de nem lehetne azt megoldani úgy, hogy mást emberi méltóságában meg ne sértse? Szerintem van rá megoldás, majd a végén megosztom. Mindenesetre szerintem a bíróságot nem ez zavarta.

A bíróságot az zavarta, ami Vanessát is. Az, hogy ha elkezdődik az egész. Újra. És ehhez nem is kell vallási meggyőződés, Hitler, haláltáborok és rózsaszín háromszög se. Bizony, arrafelé is vannak saját tapasztalataik diszkriminációügyileg az embereknek, gondoljunk csak arra hogy a feketék sem úgy buszozhattak ahogy a fehérek még az ötvenes években.

Mondhatjátok, feleslegesen rettegem. És azok akik keresztényüldözést vizionálnak, csak mert valakik nem diszkriminálhattak valakit kedvüknek tetszően (mint láthatjuk indokolatlan okokkal megtámogatott) vallási meggyőződésüknél fogva?

Megérteném Hugeninéket, ha valami olyasmit kértek volna tőlük, ami nem tartozik a szakmájukhoz. Esküvői fotózást vállaltak, pont. De könyörgöm, ennek mi értelme volt? Vagy mondták volna azt, hogy nem érnek rá - biztos jött volna később másik ügyfél, akinek pont akkor lett volna időpontja, amikor Vanessának is. Persze Hugeninék mivel keresztények voltak biztos segíteni akartak Vanessa üdvözülésében - de akkor miért nem imádkoztak inkább titkon érte? Szerintem az senkit nem bántott volna...

Reflexió egy cikkre pinámkivan stílusban, de csak azért mert egy saját identitását elfogadni képtelen buzi vagyok, aki az eredeti poszt írójától remél önigazolást.

A címben nem akartam túlságosan mocskosszájú lenni, de valójában a setékről beszélek. A balkezes és a sete között az a különbség, hogy a balkezes normális ember, aki mellesleg balog - a sete ezzel szemben nem fér meg a saját bőrében, és mindenáron össznépi felhajtást akar rendezni a saját kézbeállítottsága körül. Valószínűleg nincs kibékülve a saját másságával, ezért követel másoktól feloldozást, megértést, önigazolást. Nem nyugodt a saját balossága felől, ezért neki az folyamatosan téma, amiről beszélni kell, és ebbe be kell vonni mindenkit, hiszen csak akkor látná magát normális embernek, ha a jobbkezesek megnyugtatnák, hogy az. A balkezessége felől akár még lehetne is normális, de sajnos állandóan mások idegeire megy a saját feldolgozatlan lelki nyűgjével. Haver, ne akard már erővel kisajtolni belőlem az áldásomat ahhoz, hogy azzal a kezeddel fogd a farkad amelyik fogni akarja. Nem az a bajom, hogy azzal fogod, hanem hogy állandóan követeled az én helyeslő visszaigazolásomat - amit még akkor is fárasztó lenne folyamatosan adni, ha egyáltalán feladatom lenne a te önértékelésed tatarozása.

Sajnos az ilyen emberek néha még tollat is ragadnak, és cikkeket is írnak, amivel mások idegrendszerét teszik próbára. Az egyik főkolompos Steiner Kristóf, akinek a Zindex adta le legújabb agymenését. Vigyázat, a cikk mellett olyan képek is vannak, amiken férfiak ollókat a bal kezükben tartanak. Csak azért szólok, mert engem taszít a látvány. És itt tegyünk egy kitérőt arról, hogy mi a normális.

Normálisnak a köznyelv azt nevezi, amit a többség csinál. Ez a demokratikus eszme megnyilvánulása, vagyis mindig az van, amit a legtöbben mondanak. S mivel a legtöbb ember jobbkezes, ezért azt tekintjük normálisnak. A balkezesség ezzel szemben "nem normális" (a szó imént vázolt statisztikai értelmében), hanem attól eltérő - vagyis abnormális. Nincs ezzel önmagában semmi baj, ez nem értékítélet, hanem statisztika. Ez viszont nem jelenti, hogy csereszabatos lenne a normálissal. Akármennyire akarjuk is, a balkezesség nem ugyanaz, mint a jobbkezesség. Mindebbe azért gabalyodtam bele, mert gyengén bútorozott Kristófunk keveri a szezont a fazonnal. Cikkének hatalmas alapötlete, hogy megfordítja a viszonylag gyakran hallott szlogent, miszerint „engem nem zavarnak a jobbkezesek, csak ne nyilvánosan csinálják”.

Csakhogy ezt nem lehet megfordítani, ugyanis a normálishoz képest az abnormálist "elrejteni" teljesen logikus és értelmes gondolat. Nincs semmi baj a balkezesekkel, de sajnos el kell fogadniuk, hogy egy szűk, és radikális megítélésű kisebbségbe születtek, ami bizonyos hátrányokkal jár. Amíg az egyszerű jobbkezes aktusokat (pl. egy kézfogás) megpillantani nem okoz sugárban hányást senkinek, addig a pisis kéz, a kéz véresre vagdalása, a gyerekpfozás, és más hasonló huncutságok kéretlen látványa teljes joggal okozhat valódi megütközést, undort, felháborodást bárkiben. És ez sajnos a balkezességre is vonatkozik. Tetszik vagy nem tetszik, a balkezesség látványa a legtöbb embernek kellemetlen, és ezt a balosoknak tiszteletben kell tartani. A leprás kezűek és a pisis kezűek sem követelik, hogy nyílt színen parádézhassanak, pedig ugyanolyan emberek ők is, mint bárki más, ugye? Nincs ebben semmi személyes, Kristóf, csak kölcsönös udvariasság, tudod. Te tartózkodsz attól, hogy hányingert okozz nekem a nyílt utcán, én meg nem szarok a kocsid motorháztetejére, mert mindketten civilizált kultúremberek vagyunk.

És ez marhára nem ellenzése a balkezességnek, sőt, ha már itt tartunk, közlöm: ezzel kizárólag nyegle seték és neoliberális szépkezű palánták vádaskodnak. Semmi szükség a kultúrmarxista identitáspolitikai szardobálást bevonni abba, hogy a többség nem szeretne olyat látni, amitől zsigerből undorodik. Mindenkinek megvan a maga keresztje az életben - a tiétek speciel az, hogy aberrált kezekkel születtetek, amiről ugyan nem tehettek, de a következményeit viselnetek kell. Sajnálom, ha neked ez hatalmas teher a pszichéden. Kívánom neked, ahogy mindenki másnak is, hogy viselje az élete nehézségeit töretlen emberi méltósággal.

...ahelyett, hogy a többséget setéli idióta újságcikkekkel. Pedig sajnos itt erről van szó. Még egy hülyegyerek, aki a génekben rögzült évmilliós ösztönöket akarja az emberek 98%-ából marxi módszerekkel kinevelni, csak mert neki úgy lenne kényelmes.

Az én 7 napos viszont-kihívásom az lenne ezeknek az embereknek, hogy próbálják meg ennyi időre elfogadni a saját másságukat. Legalább ennyi időre békéljenek meg azzal, hogy ők ilyen fajta kezességgel születtek, és ne kezeljék [LOL! - szerk.] ezt politikai állásfoglalásként, a modern felvilágosultság jeleként, vagy krisztusi stigmaként amit mások orra alá kell dörgölniük. Fogadják el a sorsot, és ne lázadjanak ellene, különösen azzal, hogy át akarják nevelni az egész társadalmat. Ne engem akarjanak az ő kézbeállítottságuk elfogadására ráerőszakolni, hanem tegyék meg ezt saját maguk. (Őszintén szólva én leszarom a kézbeállítottságukat, és azt hiszem ez az elfogadásnak egy igen magas foka.)

Na, összefoglalásképp: van, amin a többség megbotránkozik. Ha kitett középső ujjal korzóznék a főutcán, az például sokaknál lecsapná a biztosítékot. Az is, ha valaki nyílt színen az orrában turkál. Meg az is, ha két darab balkezes srác túlságosan belemerül az kő-papír-ollózásba az utca közepén. Ilyenek az erkölcsök, és ellenük küzdeni a legkevésbé sem nemes, hanem inkább erkölcstelen.

Sok, a mindennapos harcokba belefáradt heteró nőtől hallom hogy idealizálva tekint az azonos nemű párkapcsolatokra, mivel azt gondolja hogy a férjével/barátjával támadt legtöbb konfliktusuk a nemek közötti különbségekből ered. Ebből azt a konklúziót vonják le, hogy nyilván az a kapcsolat ahol nincsenek különböző nemek, ott problémák sincsenek, vagy legalábbis nem annyi. Ó jaj.

Először is szögezzük le: nem tudok szembemenni a tudománnyal és azt állítani, hogy a különböző nemek agyberendezései között nincs semmilyen különbség. Magam is érzékelem a hétköznapok során, hogy sokkal könnyebben tájékozódom az anyámnál ha idegen helyen fordulunk meg, azonban ő sokkal több mindenre tud egyszerre figyelni, amire én képtelen volnék. A testi különbözőségek meg egy olyan evidencia, amit nem is érdemes feszegetni.

Mégis azt vallom, hogy az embereket nem lehet, sőt nem szabad nemük szerint különböző szerepekbe kényszeríteni. Tudom, nyugat által agymosott lázálommal terhelt libsi-komcsi vagyok és ezeknek egy épeszűen gondolkozó konzerv se ül fel, de nem hiszek abban hogy az Úr azért teremtette meg Évát hogy egész életében háztartási robot legyen. Másrészt távol áll tőlem mindenféle erőszak, ezért azt mondom: ha valakinek a hagyományos szereposztás jön be (Férjemuram <3 Gazdasszony) választhassa azt, vagy ha a modern, egyenrangú feles szereposztás jön be, ez is lehessen opció, ne adj isten a matriarchátus. Ezzel le is zárhatnám a témát, és ölbe tett kézzel vigyorogva örülhetnék magamnak hogy mekkora zseni vagyok, de sajnos tisztában vagyok vele, hogy ez nem is az én ötletem, másrészt hogy jelenleg Magyarországon nem sok nőnek adatik meg hogy olyan férfit találjon, aki nem hogy opciót hagy neki arra hogy választhasson bármiben is, hanem egyáltalán a saját személyes szféráját tiszteletben tartja.

A feminizmus, így a szexizmus és a patriarchátus vizsgálata és kritikája ugyan nem az én asztalom, de maximálisan azonosulni tudok vele. Pláne hogy a társadalmi hatalmi technikák amikkel a nőket alacsonyrendűnek nevelik, kezelik szociológiai (tudom, ez is valami nyugati szabadkőműves fondorlatosság) tények, és nem mellesleg meg kell említenem hogy volt lehetőségem két apa mellett is felnőni, akik elég nehezen funkcionáltak. Vagy éppen sehogy. Harmadrészt a homofóbia kialakulását, rendszerét ugyanazon okokra tudom visszavezetni, mint a nők elnyomását, tehát egy hajóban evezünk.

Homofóbia: attól való félelem, hogy a melegek majd úgy kezelnek téged, ahogy te a nőket.

Most mi van?

Mindjárt a lényegre térek. Amit mondani akarok, hogy a bunkóság, az értetlenség, az ignorancia nem nemi jellegzetesség. Ahogy az intelligencia mértéke sem az: ha a párod nem ért meg, akkor nem férfi, hanem hülye. Ha megért, de a problémád nem foglalkoztatja, akkor szemét. Ha nem kezel egyenrangú partnerként, akkor csak kihasznál téged, és egy köcsög. Rémesen egyszerűsítek és ez akármelyik rémesen agysorvasztó életmódmagazinba beleférne, de ne érdekeljen mit mond: ha úgy érzed hogy egyenlőtlen helyzetben vagy, akkor bizony jól érzed, mert valóban abban is vagy. Megtévesztő tud lenni, hogy az önkéntelen elnyomó mentalitásra több férfi lett nevelve mint nő, ráadásul ki is vannak kövezve a kifogások előre - hát pont azért ilyen a rendszer, amilyen. Heteró, fehér 30-as cisz férfiakra lett kitalálva, hogy nekik kényelmes legyen.

És akkor most gondolj bele, milyen az ha összeengednek két férfit

Jöhet a kérdés, hogy hogy döntjük el egymásról hogy ki a fiú és ki a lány, jujj... de itt most nem az ágyról beszélek, mert az nem érinti a témánkat, másrészt meg minek. A lényeg, hogy ilyen nincs. Biztosan ki merem jelenteni, hogy háztartásbeli elvárásokkal senki nem érkezik a kapcsolatba, persze ettől függetlenül konfliktusok azt illetően bőven alakulhatnak ki. De emiatt senki nem dönt el a másikról semmit, mert senki sem érkezik férfiként vagy nőként, maximum arról van szó, hogy ki szeret és ki nem szeret mosogatni. Vagy hogy ki viselkedik férfiasabban, ki nőiesen. Esetleg ki kompromisszumképesebb, de ezek önmagukban akkor sem jelentenek semmit, nincs összeállított szerepkonstrukció. Egyébként vannak akik mégis összetársítják ezeket a hagyományos nő-férfi szerepekkel, ha ők így jól érzik magukat miért ne, egészségükre, mindenesetre tőlem mindig is távol állt az ilyen és idegennek érzem most is. Azonban ha elnyomó hierarchia van, akkor a belénk nevelt egó robban - és erre még a legcsajosabb vérpasszív is házisárkánnyá változik, pedig ami belőle üvölt bizony a szerintem a belénevelt patriarcha férfiego, még ha sikít is. Nos, mivel itt a legférfiasabb pasi is férfira vágyik, nem pedig hisztis picsára, azon nyomban továbbáll, a házisárkány meg átváltozik megszeppent hercegnővé.

Erre nincs tudományos magyarázat. Ráadásul ez amit előadtam egy rémségesen leegyszerűsített és általánosító elmélet, mindenesetre én ebben látom az egyik okát hogy egy hónaposnál hosszabb kapcsolatok nehezen alakulnak ki. Már ha kialakulnak, és ezzel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy bizony szerintem egy meleg párkapcsolatot létesíteni és fenntartani nehezebb - bár lehet csak a mundér becsületét védem. Van más sok egyéb nehezítő tényező is, ugye ha valakinek nincs lakása ahol az intimitásunkat megélhetnénk lőttek az egésznek, hiszen az utcán még a legalapvetőbb érzelemkifejezések is botrányba ütközhetnek, az meg kinek hiányzik. Netalántán a környezet helytelenítése is elég nagy gát lehet.

Én a magam részéről annyit tudok, hogy egyik-másik volt kapcsolatomban akadt nem egy nézeteltérésünk, és mivel egyikünk se választott szerepet, nem tudtuk szerepbeli különbségekre visszavezetni a problémáinkat - ami nekem például nagyon jól jött, mert amikor már beláttam hogy a másik tényleg egy idióta, nem volt kifogásom hogy miért ne léceljek le. Le is léceltem, de mint tudjuk a szerelmi bánatot és a kudarc feldolgozását nem lehet megspórolni.

Mondom ezt úgy, hogy az eddigi kapcsolataim az átlaghoz képest problémamentesnek tűntek. Nem volt kikacsintgató fél, hatalmi harc, szerelmi háromszög, drogproblémák, kapcsolatba hozott nemi betegségek. Egyikünk sem akarta eltartatni a másikkal magát, vagy fogadta escortként az ügyfeleket a közös ágyban, netalántán szerette volna átnevelni a másikat.

Merthát annyi minden mentén lehet veszekedni, utálni egymást vagy éppen tudatosan bosszantani a másikat, hát vegyük is szépen sorra, olyan színes a világ: ha a másik a frissen feltörölt fürdőszobában hagyta a zoknit, vagy megkértük rá hogy porszívózzon, de nem porszívózott fel. Ha fél órát késik, vagy nem akar bemutatni a barátjainak, vagy én nem tartom rá még alkalmasnak még hogy bemutassam a családban bárkinek is. Ha nem egy szórakozóhelyre akarunk menni, vagy épp féltékeny vagyok arra a srácra akivel pont most beszélget mert úgy látom fel akarja szedni. Ha eltévedtünk, mert nem hallgattam rá hogy nem jobbra, hanem balra kell lefordulni, vagy egy másik kereszteződésnél. Ha nem ugyanazt a csatornát akarjuk nézni, és eltökítettem véletlen valahová a távirányítót. Ha a tesóm bunkó volt vele, de az istennek sem akarja megérteni hogy erről nem én tehetek, vagy épp a szülinapomon akar elutazni, amikor megkértem rá hogy ha teheti, akkor inkább utazzon később.

Kell ehhez két nem? Na látod, hogy nem.