Mit érez a kezdő blogger, amikor látja hogy az egyik posztját majdnem ötszázan olvasták?

Valami ilyesmit:

Innen már csak egy köpésnyire van az intergalaktikus hírnév:

Szolgálati közlemény: túl vagyunk az ötszázon. Köszönet mindenkinek.

"Nincs bajom a buzikkal, amíg csak a négy fal között csinálják!" - hallhatjuk az elcsépelt kijelentést minduntalan. Egyetértesz? Vagy pont nem? Akármi is a válasz, most itt az idő, hogy kipróbáld, milyen a szerelmeddel együtt élni úgy, ahogy egy meleg párnak kell nap mint nap!

Egyetértesz azzal, hogy két ember szexualitása csak az ágyra tartozik? Hogy másnak nincs semmi köze ahhoz, hogy ki kit szeret? Hogy a szerelem csak két ember magánügye? Minden, ami a hálószobában történik, titok?

Vagy szerinted csak hülyeség ez az egész? Az, hogy valaki nyíltan beszélni mer a munkahelyén a kedveséről vagy a házastársáról, nem a szexualitása nyílt hirdetése? Hogy nem a nemi életére való utalás egy jegygyűrű? Nem közszeméremsértés kéz a kézben sétálnod az utcán a szerelmeddel? Nem kell elgondolkoznod azon, hogy szabad-e átölelned a párod a buszon, vagy átkarolnod egy parkban? Nem botránkoztatja meg a rokonságodat, ha az ünnepi asztalnál megcsókoljátok egymást?

Heteróként ezeken el se gondolkodsz, hogy ilyeneket megtehetsz-e. Kiváltságaid vannak, és ezekről nem is veszel tudomást, hiszen neked ezek a gesztusok ösztönösek, gátlások nélkül megéltek.

Vajon rosszul érintene, ha egy nap úgy kéne ébredned, hogy mások azt az elvárást támasztják veled, mint egy meleg párral szemben? Vagy szerinted ez teljesen oké?

Egyáltalán: szabad-e azt a melegeknek, amit a heteróknak is?

Itt az idő

Akár alátámasztanád, akár megcáfolnád ezeket a kijelentéseket, a 7 Napos Kihívást neked találták ki! A feladat egyszerű - nincs más dolgod, minthogy ezeket az alapvető szabályokat betartod egy héten keresztül:

-Úgy kell kommunikálnod kedveseddel, mint ahogy szerinted egy meleg pártól elvárható; ahogy tennie kell egy étteremben, az ismerősi körben, hivatalban, tömegközlekedési eszközön, vagy esetleg munkahelyen. A korlátokat te szabod meg: bármit megtehetsz, amit szerinted melegként megtennél/megtehetnél.

-Ha szerinted nem oké, hogy nem foghatod meg a másik kezét nyilvános helyen, nem ejthetsz egy kedves szót se neki, vagy róla - esetleg még csak egy szerelmes pillantást se ejthetsz meg vele szemben anélkül hogy szerinted a melegeket ne szólnák meg: oszd meg a tapasztalataidat Facebookon, Twitteren, Instagramon, Tumblr-en!

-Tedd ki Facebook profilképedhez ezt a kitűzőt a kihívás időszaka alatt, és a #7naposkihívás hashtag használatával mesélj élményeidről!

-A 7. nap végén ünnepeljétek meg kitartásotokat. Romantikus vacsora, közös mozizás, kirándulás, ami tetszik.

-A szervezők kérik, töltsétek ki ezt a visszajelzési űrlapot.

Az ötlet baromira nem az enyém.

Egyrészt innen értesültem róla, Steiner Kristóftól. Köszi Kristóf. Másrészt meg az ötlet meg Kincses Marcellé - róla tudnotok kell, hogy egykori lelkészként könyvet írt melegsége felvállalásáról. Köszi Marcell.

A kezdeményezés részletes leírását itt találhatjátok - Marcell ki is fejti, miért lenne ez az egész jó:

"Ez a kezdeményezés abban szeretne segíteni, hogy láthatóvá tegyen egy társadalmi  problémát, és többen belegondoljanak, hogy milyen magától értetődő szabadsága van egy heteró párnak arra, hogy fesztelenül önmaguk legyenek, és milyen lehet vajon, egy hétig valaki más bőrébe bújni."

És miért fontos?

"Azzal, hogy részt veszel a 7 Napos Kihívásban,

• egy gesztust teszel a meleg barátaid felé, és olyan párbeszédet generálhatsz magad körül az ismerősi körödben, ami konstruktívan előre viszi a melegek ügyét.
• Segíthetsz rámutatni, hogy a homoszexualitás szociális értelemben – ahogyan értelme és helye van róla beszélni a többségi társadalomban – nem a szexről szól, hanem minden másról. Hiszen amikor Te heteróként bemutatod a szüleidnek, barátaidnak a párodat, ti sem a nemi életetekről fogtok beszélni, hanem minden másról.
• Nem utolsósorban, gazdagíthatod a saját párkapcsolatod mélységét is egy olyan megtapasztalással, amiben sok minden kijöhet: hogyan is álltok az egymás és önmagatok  iránti tisztelettel, bátorsággal, mit kezdetek a szorongással, hogyan álltok ki egymásért és önmagatokért – csak hogy néhány gondolattal inspiráljalak, és ehhez csak 7 napot kell invesztálnod az életedből."

Ha meg csak szeretnétek, hogy minél többen tudjanak erről a kezdeményezésről: osszátok.

ÁLLOD A KIHÍVÁST?

Indexről csórtam.

Azt állítani, hogy valaki más házassága sérti a te vallásod, olyan, mintha dühös lennél valakire, amiért fánkot eszik, miközben te diétázol.

...amikor nem tudjuk hogy sírjunk, vagy nevessünk.

"Ha bemész a cukrászdába és ott kérsz két szarmignont, a személyed elleni diszkriminatív lépésnek tekintenéd-e, ha a cukrász elutasít?"

- szegezte nekem a kérdést egy jámbor vallásos barátunk, miután felvetettem, hogy egy fotósnak nem kéne meglepődnie azon hogy egy házasodó meleg pár is bekopogtat hozzá, ha egyszer kiírta az ajtajára, hogy esküvői fotózást vállal.

Blog.hu-s pályafutásom előtt is sok helyen megfordultam, ahol homoszexualitással kapcsolatos vita folyt. Kifejezetten kerestem ezeket a helyeket (hopsz, most hogy lebuktam!), és mindig is vállaltam azt aki vagyok (még nagyobb hopsz!) annak érdekében, hogy a jelenlévők érezzék, hogy én is ember vagyok, és az ítéleteiknek súlya van rám nézve is. Fontosnak tartottam azt is, hogy ha esetleg valami tévedésük van, helyükre tegyem az információkat, vagy ha kérdésük vagy kételyeik támadnak, legyen valaki aki meg tudja válaszolni azokat.

Ez alatt az időszak alatt nagyon sokféle reakcióval találkoztam. Volt akiket nem igazán hatott meg személyes jelenlétem, sőt, mögé láttak a dolgoknak, és tudták, mik az igazi motivációim, melynek nem is féltek hangot adni.

"melegpropaganda meg [...] az a hely, ahol nyíltan kiélhetik az agressziójukat, mert borzalmasan nagyon azok."

Viszont ugyanő minden akadékosságom ellenére meglátta bennem a gyámolítandó embert, akinek frusztrációból akadó problémái vannak - és tudta, hogy csak egy kezdő lökésre van szükségem a teljes értékű élethez.

"Ejnye, ejnye, látod egyből személyeskedünk, ha elfogynak az érvek. Megmondom mit csinálj: sportolj rendszeresen."

 Thomas Hitzlsperger, német válogatott focista - ő meghallgathatta a jótanácsot, és azóta se bu... na várj!

Egyesek viszont remekül ráéreztek, hogy kóros feltűnési viszketegségem van és ezt úgy élem ki, hogy ki merem jelenteni hogy homoszexuális vagyok és jobb híján magamon kívül még egy embert beengedek a hálószobámba - a páromat.

"Aki pedig azt képzeli, mint te jól láthatóan képzeled, hogy egy kangörcs neki hovatartozást ad és ezért valahogy hovatartozási alaptermészete lenne annak életvitelszerű kiélése, az narcisztikus elmebeteg."

Szóval találkoztam én már mindenfélével. Eleinte tűrtem a sértegetéseket, aztán később már nem. Most meg már nem nagyon érdekelnek.

Persze ezek az legegyértelműbb esetek, amikor maga a hozzászóló is belátja, hogy intoleráns - ezért nincs is nagyon mit leleplezni rajtuk, max. a baromságaikat lehet cáfolni, de általában nem veszik a lapot. Az ember néha-néha megrökönyödik az alacsony szellemi nívón, rosszindulaton, aztán ha már elég gyakorlott egy jót röhög rajta, és továbblapoz.

Azonban tartozom egy vallomással: az utóbbi időben újra a blog.hu legsötétebb bugyraiba vetettem magam - méghozzá a TASZ fórumába. Nem kellett volna.

Tudni kell, a TASZ blogjára októberben tévedtem először, amikor megjelent ez az írás. Azóta rendszeresen figyelem tevékenységüket, és mivel időnként pár írásuk szerepel az Index címlapján is, naná hogy ellepik a nyomorult trollok néhány kényesebb témát érintő cikküket - megmutatva hányadán is állunk a dolgoknak, ami nagyon szomorú jövőt vázol fel.

A TASZ-os fiúk-lányok is olvasták a hozzászólásokat, és valószínűleg nem tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek - ahogy én sem, amikor a fentebb idézett megjegyzéseket vágták a fejemhez. No, de nincs gond, én álltam ki a homofóbok kereszttüzébe. Mindenesetre a TASZ úgy gondolta, a megjegyzések is megérnek egy misét. Nem is egyet, kettőt.

Amikor már ezen cikkek alatt is kirajzolódott, hogy egyes hozzászólók meg sem értették miről szólt az egész, én már tudtam: ezen sírni kell. Ugyanis sokan elkezdtek ideologizálni, és fekete-fehér gondolkodás mentén kisakkozták, hogy ha a meleg párkapcsolatokat nem kritizálja a TASZ, akkor azzal a heteroszexuálisokat támadja:

"kicsit erőltetettnek tűnik az egész cikk, értem én h monogám heteró partnerkapcsolatot ahol lehet, ütni kell"

Hiába no, ezért kell ellenünk védeni a házasságot és a családot, mert mi ezerrel támadjuk. Sokan meg is látták: a TASZ azzal, hogy nem ítéli el a homoszexualitást, azt állítja, hogy heteroszexuális kapcsolatban is ugyanúgy elkaphatod a HIV-vírust. Csakhogy a TASZ nem ezt állította, és nem is erre fektette a hangsúlyt, hanem a biztonságos, védekezéssel történő szexre, mert egyedül az a fontos, nem a szexuális orientáció, akármekkora is a fertőzöttségi arány egyes csoportoknál (erről is vannak azért érdekes adatok, lásd lentebb). De persze voltak, akiket ezzel nem lehetett becsapni:

"De alapvetően ezek a magasabb kockázatú csoportok, bár nem lehet mindenkire általánosítani, azért magasabb kockázatúak, mert bizony az MSM csoportban mind a hűséggel, mind a védekezéssel vannak gondok."

Ó igen, a szokásos sztereotípiák. Mondja: nem lehet mindenkire általánosítani - de azért megteszi. Azok a mocskos, mindenkivel kavaró drogos buzik. Igaz, a kommentelő nem számol azzal, hogy azért is van több regisztrált meleg HIV-fertőzött, mert az évek folyamán belénk verték, hogy járjunk szűrésre, mondván: "rizikócsoportba" tartozunk. Igaz, ez a fogalom az idők folyamán avíttá vált (pláne hogy világszerte a legtöbb éppen a heteroszexuális HIV-fertőzött), mert nem maga a homoszexuális kapcsolat a veszélyes, hanem többek között a védekezés nélküli szex. Azt a tényt viszont nem szabad eltitkolni, hogy itthon a regisztrált homoszexuális fertőzöttek vannak többségben, akárcsak a fejlett országokban.

Tudjuk, hogy több a meleg HIV-fertőzött nyugaton (amennyiben még Európához tartozónak tekintjük magunkat), mint a heteroszexuális. De azt a kérdést feltette-e már pár promiszkuis hetero társam magának, hogy járt-e valaha HIV-szűrésen? Mert bizony, le merem fogadni, hogy ugyanannyi partnerét rendszeresen váltogató hetero él köztünk, mint meleg, de hogy előbbiek már arányukban is többen vannak (az összlakosságot tekintve kb. 94% - 6%)  és kevesebben is járnak szűrésre (pont a "csak a buzik kaphatják el" sztereotípia miatt), ezt le merem fogadni. Sokan azt gondolják, a heteroszexuális kapcsolat önmagában véd a HIV-től - ezért el se járnak egy kockázatos eset után szűrésre!

Az, hogy az egész világot tekintve a HPV az egyik legelterjedtebb szexuális úton terjedő vírus, és a világ lakosságának 80%-a (5-ből 4 ember) a vírus valamely fajtájával megfertőződik életében legalább egyszer, azért mond valamit arról, hogy a heteroszexuális kapcsolat önmagában egy nemi betegség elkerülésére kevés.

Feltehetnék itt egy gúnyos kérdést, de nem teszem - mert egyesek leszűrnék: én támadom az ártatlan heterókat.

Azonban nem erről akartam beszélni. Hanem a lappangó homofóbiáról.

"Számos a társadalom által elutasított, a TASZ által védett magatartásformáról van szó."

Megint a fekete-fehér gondolkodás: ha a TASZ az értékpluralizmus mentén (vigyázat, ez manapság a liberalizmussal egyetemben szitokszó!) nem ítéli el a partnerei száma miatt az embert, akkor támogatja azt. Hiába no, Kádár-népe vagyunk, a három T varázsában élünk még mindig: Tilt, Tűr, Támogat.

"Nem csak szex útján fertőződhetsz meg, valakit felsegítesz, kapcsolatba kerülsz a vérrel. Paff megfertőződsz."

Ezzel még találkozni fogunk, ugyanarról a kommentelőről van szó, mint az előbb. Ennyi erővel egy HIV-fertőzött egyébként nem élhetne társadalomban és egész végig izolálni kéne a családjától, szóval csak sima baromság. Hányan is kapták el a vírust, csak mert felsegítettek az utcán egy idegent? Hmmmm...

"Ha ez alatt megy a fűvel fával effektus, mint sokszor az MSM közösségben"

Megint a mocskos buzik. Figyeljük meg, az MSM (Men Sex with Men - férfival szexelő férfi) fogalmának használatának gyakoriságát - a leszbikusokkal nincs baja, és majd utólag kiderül, miért. Elárulom, valószínűleg nem az alacsonyabb fertőződési kockázatuk miatt.

"Szekvenciális monogámiát választva meg a 400 helyett mondjuk max 3-at. És ezek nevét is ismered, őket azonnal lehet szűrni, jelentős része védett volt megáll a kór. 

Az első két esetben a HIV még terjed, a harmadik esetben a kipusztulás felé tart."

Akárcsak a 12 000 éve létező HPV, ami még az erkölcsös és monogám középkorban is fertőzött.

Persze azért még előkerülgetnek gondolkodó emberek is, csak egy pozitív példa:

"Persze, hogy nem ad védelmet a szűrés. Én csak annyit állítok, hogy TELJES védelmet nem ad az sem, ha az ember ritkán vált partnert, de még az sem, ha ő maga teljesen monogám. (Hiszen a partnerét senki sem veheti 100%-ra). Persze, hogy nem ugyanakkorák az esélyek, sőt nagyságrendileg eltérhetnek. Szerintem alapvetően egyetértünk egymással amúgy, hiszen én is azt gondolom, hogy sokkal kisebb az esélye egy monogám embernek a megfertőződésre. Annyit állítottam, hogy nem 0. Továbbá annyit állítottam, hogy ha az emberek többsége, aki él nemi életet, eljár szűrésre, azzal csökkenthető az esetszám további növekedése. Lehet a statisztikai adatottal dobálózni, de ugye mindenki tudja, hogy a felderített esetek a valódi hordozópopuláció csak egy részét képezik, pont a rossz szűrési arány miatt. Annak a boncolgatásába meg bele sem megyek, hogy melyik csoport milyen arányban jár szűrésre, mert a statisztikai adatokat az is torzíthatja.
Egy szó, mint száz, azt gondolom, hogy bár lehet, hogy elhanyagolható az esélye, hogy egy monogám életformában megfertőződjön az ember, érdemes időnként, de legalább partnerváltáskor szűrésre elmenni (még akkor is, ha megbízol a partneredben). Nem kerül semmibe. Nem értem, hogy ez miért olyan felháborító, hogy hosszas kommentcunamit kapok, amiben a fejemre eső téglákról meg az árvizek esélyérő lamentálunk. A fejemre eső tégla ellen nem tehetek semmit, de a társadalom, és annak tagjai sokat tehetnek azért, hogy ne növekedjen a fertőzések száma."

Erről van szó. Persze ez nem mindenkit zavar:

"Van pár meleg ismerősöm, akik évekig azon röhögtek, hogy lehetek ilyen konzervatív. Hárman már HIVvel fertőződtek, az egyiküknek hepa c is van mellé, amásiknak szifilisz van mellé."

Hát igen, mert az ember csakúgy bevallja ha HIV-fertőzött, csöppet sem félve a társadalmi stigmáktól (ez meleg berkekben sem ilyen egyszerű kérdés és nagyon kényes téma, erről majd később kívánunk is írni). Kíváncsi vagyok milyen társaság lehet az, ahol csakúgy az asztal mellett röhögcsélve az emberek felsorolják, éppen milyen nemi betegségben szenvednek, pláne ha az egyik halálos is lehet.

Ui.: azért nem raktam ide szarmignonos képet, mert nem találtam a neten. Bocsi.

Inkább ezt tolom most ki, tudom hogy hétvégén kevesebben olvastok. Viszont aki itt van, annak szóljon a limonádézene, és szexuálisan tárgyiasítson pasikat!

Akinek még ez sem elég, és szeretne még pluszban olvasni a zeneiparban eddig kiadott hasonló, feminista témájú klipekről, itt megteheti.

JLo-nak meg ezúton is köszönjük, és remélem hozzám hasonlóan mindenki hétvégéjét bearanyozta ez a gyöngyszem ;)

Jó pihenést!

posting for the very first time...

kedves welcome_to_reality, (továbbiakban w_t_r, nem várhatod el hogy ennyi betűt bepötyögjek egy személy miatt... :-) )

mi történt, ég a házam ideki`?? vagy itt a tavasz, vége a téli álomnak? de én nem medve vagyok hanem csipkerózsika, és még nem telt le a száz év. apropó. azt tudod ugye, hogy a királyfi csak potyázott a puszival, mert csipkerózsi amúgy is felébredt volna mivel épp lejárt a (szavatossági) ideje, csak nyilván még végig akarta álmodni a REM-szakaszát - a királyfiról, aki majd meg(film)csókolja... szóval őt nem ünnepelhették úgy megmentőként mint hófehérke nekrofil királyfiját, bár ő sem csókkal élesztett újra, hanem "ejtsük le a (törhetetlen üveg)koporsót technikával", amit abban az időben nyilván minden elsősegély-tanfolyamon tanítottak a szívmasszázs helyett. ami azt illeti, ha megnézem az életem, akkor inkább hamupipőke vagyok, (bár a -ke esetemben meglehetős eufemizmus). csak én már túl vagyok a bálon meg a királyfi(ko)n. úgyhogy most épp új mesefigurát keresek akivel identifikálódni tudnék. (javaslat? de ha lehet ne a klasszikus mesékből...)

na de visszatérve a tetemre hívásodra (bocs, elloptam a kifejezésedet)... azért nagyon elegánsan csináltad ezt az övön aluli húzást, ezt el kell ismernem. pedig általában nem szokott problémám lenni az ilyesmivel, sőt, bizonyos övön aluli dolgokat kifejezetten kedvelek... de ily módon kikényszeríteni engem az én kis biztonságos rejtekemből... (amit ráadásul nyilván hamarosan meg is fogsz bánni és majd törheted a fejed hogy hogyan tudsz ugyanilyen elbűvölően visszatuszkolni) biztos lehettél benne, hogy nem hagylak egyedül állni a pusztába kiáltott szavaiddal, mert tudod hogy ilyenre nem vagyok képes, manipuláció ide vagy oda. ráadásul felrakod a lécet olyan magasra, hogy egyszerűen esélyem sincs másra mint leverni - arról nem beszélve, hogy hiú reményeket keltesz az olvasóidban... te is tudod, hogy kommentet írni sokkal könnyebb. mások kitalálják a témát, megdolgoznak vele, te meg csak kényelmesen odabiggyeszted a kivetnivalóidat vagy ritkábban az elismerésedet, oszt ennyi. de posztolni... (p)osztani az észt, vagy a ta-poszt-olataimat, posztulátumokat vagy posztillákat írni... arról nem beszélve, hogy az én német billentyűzetemen az én finommotorikus koordinációmmal ékezetes betűkkel írni egy kínszenvedés. mert a nagybetűk mellőzését még csak betudhatom a művészi szabadság kategóriába, de legalább az ékezeteket ne kelljen hiányolnia az olvasónak, ha már a mondanivalót néha igen :-) (egyébként szándékosan nem írok "kedves" olvasót. ne diszkrimináljunk már, ha írok az ugyanannyira szól az undok mogorváknak is. ja, meg ez a másik... lehet, hogy szűk a fókuszom, de nem tudok a világnak írni (jójó, de így drámaibb mintha azt írnám hogy annak a pár embernek aki véletlenül beleolvas(na) valami irományomba). látod, ezt a is neked címzem, nekem kell egyszerűen egy megszólított. aláírom, ez erős korlátoltságról tesz tanúbizonyságot; és persze írhatnék fiktív személynek, álcázhatnám naplóírásnak, blablablaa... és itt kéne még jönnie az "időm is oly kevés nem beszélve a tehetségemről" kifogássorozatnak... és akkor arról még szó sem esett, hogy nem passzolnék bele a blogkoncepcióba... (van olyan? - szerk.) itt van, pedig senki se hívta??! szóval mi az én árulásom a tiédhez képest... :-)

nem, tényleg nem akarom magam kéretni mint szűzlány az első érintés előtt... bár ami azt illeti, blogírás tekintetében tényleg az vagyok. a kérdés csak az, hogy aggszűz akarok-e maradni...

Brrendaa elárult minket. Az még csak hagyján, hogy teljes mellszélességgel kiállt a giccs mellett; ahogy az is hogy már jó ideje a szerkesztőségünk tagja és mégsem hajlandó földön csúszva mormolt imáimat meghallgatva posztot írni (pedig komolyan mondom, egyetlen kommentje olyan erős, mint Kaennel három cikkünk összesen), de még azt is elnézném neki, hogy földig alázott ország-világ előtt (40 olvasó) - de az, hogy még az alábbi képeket külön nekem címezve elküldi, és kéri, csatoljam hozzá a hozzászólásához, na ez mégiscsak mindennek a teteje.

Idézem a kriminális részletet:

"(most pedig fogom a rozsaszin, csillamos, pillangos porcelan bögremet, kavet töltök bele, viragformaban tejszinhabot nyomok a tetejere, megszorom rozsaszin cukorkristallyal, es a strasszos porcelan kiskanalammal kevergetve elmerengek azon hogy vajon mennyire fazna a lelkem a giccseim nelkül) (es ha azt hiszed viccelek, tevedsz)"

Hogy lássuk, brrendaa mennyire komolyan gondolta ezt:

A bűnjel

A vétkesnek megbocsátva csak ennyit mondanék: brrendaa! Bújj elő, éss írj!!!

Ha azt hitted, hogy a kertitörpénél megállt az evolúció.

Nyitott szemmel, kizárólag féloldalon való könnyezés

Hozzávalók: rezzenéstelen arc, csöpögős zene. Lehet fűszerezni még be nem fejezett, elnyelt félmondatokkal, esetleg pislogás nélkül, hirtelen gyorsasággal lecsorduló könnycseppel, ami után a főszereplő azonnal sarkon fordul. Tilos a sírástól elvörösödött arc és szem, aminek elvileg be kéne következnie.

Nem tudom, mikor jött divatba; én a 2000-es évek elejére tippeltem volna, ám amikor megtaláltam ezt a csodás animgifet, rá kellett jönnöm, ez már 1990-ben is jelen volt. Ó, pedig azok a csodálatos 90-es évek! Régen bíztam benne, hogy a dél-amerikai szappanoperák térhódításával intézményesült, mára már többletjelentését elvesztő giccs idővel el fog tűnni - azonban a Grace Klinikában ennek a rendezői technikának epizódonkénti tobzódását figyelhetjük meg.

Republic

Először is: Cipőt Isten nyugosztalja. Sokan keresztülharapnák legszívesebben a torkomat, de a Republic igazából az a giccs, aminek a legegyszerűbb felülni: régóta köztünk van, az ereinkben csörgedezik, a kultúránkba ivódott. Azonban nincsenek tábortüzes esték Republic számok nélkül, ahol a csoport ügyeletes, hosszú hajú érzékeny macsója ne rántaná elő a hangszerét, hogy rázendítsen a Ha itt lennél velem-re, vagy a 67-es útra - megadva az osztálykirándulások forró éjszakáinak lírai kezdőlöketét. Azonban biztos vagyok benne, hogy a hírnév a filigrán dalszövegek komoly mondanivalója miatt találta meg őket.

"Neked könnyű lehet,
De azért nekem se rossz
Arra gondolok
Amire akarok!"

"Esik a hó és szemembe fúj a szél
Szeretni valakit valamiér'
Ég a gyertya ég el ne aludjék
Szeretni valakit valamiér'"

A Grace Klinika

Be kell valljam, eleinte nagyon szerettem a Grace Klinikát. Üdítő volt látni a sorozat emberléptékű, arányos kialakítását és báját a grandiózus, szürke és morcos Vészhelyzet után. Az utóbbi kórházsorozat olyan meghatározó volt, mint eddig még más hasonló soha, azonban kiderült: mégis lehet a műfajban valami újat alkotni, és a Grace Klinika megtette - méghozzá úgy, hogy miután a szereplők esetlenségeiben magunkra ismertünk, mosolyogva tudtunk utána a tükörbe nézni.

Időközben azonban a Grace Klinika elkezdte túlságosan komolyan venni magát. A napfényes évadokból napról napra egyre monumentálisabb melodráma lett, ahol az epizódok végén már nem csak egy egyszerű összegzést hallhatunk a(z) (sebészek) élet(é)ről, hanem eluralkodott az erőltetett kontrasztokkal teletűzdelt, nagybetűs MONDANIVALÓ, amit lágy popszámok felett rág továbbra is a szánkba a szépséges Meredith Grey. A hétköznapokból görög drámák lettek, s míg a Grace Klinika világában mindennapossá váltak a rezzenéstelen arccal végzett, nyitott félszemre való könnyezések, addig a sorsokat összegző Meredith továbbra is minden rész végén, belenyugvó, de derűs hangon annyival sommázza azokat: hát az élet márcsak ilyen.

Az alkotók is érezhetik ezt a kettősséget, ugyanis ez a kép tökéletesen kifejezi azt az abszurd skizofréniát, ami az idők folyamán a sorozat sajátjává vált: vidáman mosolygó sebészek állnak kint a búzamezőn(?!), viharra várva.

"Marcell sokáig nem válaszolt, majd végül elmondta, hogy valójában ő is azt szeretné, ha Krisztina végre megkérné a kezét."

Egy jó blogról lényegében véve tök felesleges bármit is írni; pláne jelenlegi alanyunkról, A pinám kivan-ról. Minden részletében zseniális, pedig a módszere rém egyszerű: kicseréli a cikkekben olvasható alanyokat, ezzel megkérdőjelezve/kifigurázva a hagyományos nemi szerepeket. Egy kivétel, amit csakúgy és tök véletlen kiemelnék, mert hát miért ne:

Thorpe: nem vagyok heteroszexuális!

Ian Thorpe magyarázkodhat az őt ért méltatlan (?) vádak miatt.

Buzgón magyarázkodik Ian Thorpe, miután cikkek és fotók jelentek meg róla és brazil úszóbarátjáról, Daniella Mendesről. Minden idők legkiválóbb ausztrál úszójáról az a hír járja, hogy heteroszexuális, és évek óta Daniellával él együtt. Thorpe viszont azt mondja, a 2004-es athéni olimpián ismerte meg a most 23 éves Mendest, aki csupán barátja, semmi több. 
- Nem vagyok heteroszexuális - mondja Thorpe. - Ezzel kapcsolatban eddig háromszor kellett magyarázkodnom. Mindennek az az oka, hogy egy 2002-es rádióinterjúban azt nyilatkoztam, nem zavar, hogy az ausztráliai heteroszexuálisok a példaképüknek tartanak. 
Thorpe hozzátette: olyannyira nem nőkedvelő, hogy gyengéd kapcsolatot ápolt minden idők legszexisebb úszójával, az amerikai Adam Bearddel. Ezt viszont Beard utasította vissza, közölve, hogy éppen most köt házasságot a fotós Sacha Brown-nal, Thorpe tehát ne vele védekezzen.