Itt van, pedig senki se hívta

Ilyenkor kezdesz el a nővéreid hogylétéről mesélni. Pedig nem az érdekli őket.

Ez egy másik világ. Kedves emberekkel találkozol, akik érdeklődnek irántad. Vagy felőled. Olyan közvetlenek, olyan kedvesek, városban ilyet nem tapasztalsz, még furcsa is, de pillanatok alatt belerázódsz és valahol még tetszik is neked. Összetartó közösség van itt; mindenki ismer mindenkit és mindenki tudja hol a helye. Ha Jóskáról kezdesz el mesélni, mindenki tudja melyik Jóskáról van szó; ha te vagy Jóska, akkor meg mindenki tudja, hogy István fia vagy, hiszen kiköpött nagyapád vagy - "Istenem, mintha az öreg Janit látnám fiatalon!". Már a szemedből látta hogy Erzsike unokája vagy, de alkatra tiszta apád, még őt is ismerte kamaszon, hazajárt hétvégenként a kollégiumból. Sovány volt az ottani koszttól, csont és bőr, úgy kellett hizlalni. De jajj, micsoda szép férfi lettél, igazi derék legény! Biztos rajonganak érted a lányok. Még mindig emlékszik rád milyen aranyos kisfiú voltál, a házuk előtt próbáltál közlekedni pont, a műanyag kismotoroddal a tulipánok között, emlékszel-e rá? Húsvétkor is elvitted hozzájuk, annyira ragaszkodtál hozzá... és jajj micsoda sírás volt aznap este, alig győztek vigasztalni mikor elestél és elkezdett vérezni az ujjad, nagyanyád nem győzte kötögetni a kezed és mondta, ne sírj, mert egy igazi fiú nem sír. Katonadolog! Abba is hagytad.

Meginvitál. Egyél náluk! Naaa, gyere már, ne kéresd magad, épp most tette fel a húslevest. Olyan régen láttak már.

A leves már gőzölög. Az illata zseniális, érzed a fűszerességét. Már kopog a szemed az éhségtől és szeretnéd érezni ahogy lecsúszik a torkodon. Jól esik. Na ez az igazi húsleves. Nem az a poros, ami a közértben kapható. Egy pillanatra körbenézel, és nem hiszed el hogy hol vagy: festett tányérok lógnak a falon, a heverőt sezlonynak hívják - néha el is veszted a beszélgetés fonalát a kettőshangzók meg a furcsa szavak miatt. A fagyasztón szamovár pihen, elvarázsolt világ ez: csak a legyek döngicsélést hallod a régi barnás-fehér erdőt ábrázoló falikárpit mellett. Bár kintről néha ugat a kutya unalmában egyet - biztos idegent látott; papa meg is nézi, mi történt.

Biztatnak hogy egyél. Evés közben is ezt teszik - először nem érted, aztán majd megőrülsz: talán nem látják hogy épp azt teszed? Időközben rájössz, hogy túl nagy adagot tettek eléd - bár az előbb még nem tartottad soknak, annyira éhes voltál, csak a szemeddel kívántad. Érdeklődnek: hát hova jársz, mit csinálsz? "Istenem, mennyi éve nem láttunk már - apjok, mikor is adtuk el a kisabróczi földet, 3-4 éve tán? Na, körülbelül azóta. Bár lehet azelőtt egy kicsikével. Mindegy. Egyél. Ízlik a leves? Most nem tudtam pont azt a tésztát tenni bele mint amit szoktam, Izike boltjában nem volt, meg ugye a répa sem olyan mint tavaly - ejj, pedig ha tudtam volna hogy jössz! Istenem! De ugye ízlik, ugye? No jól van. Az a lényeg. Megnézem megsült-e már a hús." Hallod, hogy most elsuhan egy kocsi a ház előtt. Nem szoktad.

Közben próbálsz lelkiismeretesen enni, meg mesélni is. Mégiscsak kimaradt pár év, meg hát aranyos nénikék, bácsikák, megérdemlik hogy mindenről tudjanak; és hát az étel is fergeteges amit eléd raktak, be kell vallani. Téped a kenyeret, és amint visszatért a konyhából, elmondod, hogy hogyan érettségiztél, és a töri is jól sikerült, pedig a tanár nem szeretett. A szomszéd Szandi viszont ebben az évben készül, küszködik is vele, járnak hozzá korrepetálni matekból. Az alkesz Árpi az elsőről elköltözött - "hál' Istennek!" -, viszont Tibi bácsi meghalt, szegény az utolsó hónapokban rengeteget kínlódott a szívével, Kinga néni eléggé magába is esett, egyedül maradt. Még mindig szeretsz úszni, bár már nem nyersz versenyeket (a Junior kategóriát kinőtted), azóta meg másra helyeződött a hangsúly. Az egyetem nem könnyű, az évfolyamtársaid meg egész jófejek, bár vannak hülyék is, de képzelje, Andi is arra a szakra jár mint te, még általánosba együtt jártatok hittanra. Nem, nem építészmérnök lesz belőled, az másik kar.

Udvarias vagy - meg valamennyire érdekel is amikor nem köt le éppen a rántott hús szabdalása - és te is kérdezősködsz. Aztán rájössz: nem is kell, mesélnek ők maguktól is, csak ömlik a sok szó és történet. Néha ugrálnak időben harminc-negyven évet, csodálkozol is rajta hogy nem értesz semmit, majd megegyeztek abban, hogy te akkor még meg se születtél. Elmondják hogy mennyire drága a kenyér, és eladták a tyúkokat, nem bírják már a sok munkát amivel az jár. Érdeklődnek a rokonok felől - jól vannak, biztosítod őket. Ettől függetlenül megállíthatatlanul feltörnek a közös emlékek, mindenki aki az asztalnál ül tesz hozzá pár szót, jókat nevettek. Milyen jó ez a sok közös emlék, micsoda egység, azonos dimenzió - és persze az étel, bár már érzed, mindjárt jól laksz, de olyan finom - szép érzések törnek fel belőled, emiatt úgy érzed, ők már szinte te vagy, igazi egység, harmónia ami köztetek van, egy és elválaszthatatlan. Ismerősök lettek az idegen hangok, a múlt a jelenbe folyik át, szinte el se váltatok. Megjegyzik még egyszer, milyen irtó helyes fiú vagy, de jó hogy látnak, és mesélnek még olyan dolgokat amiket te már el is felejtettél, vagy amikre egyáltalán nem is emlékezhetsz - de leginkább szíved szerint elfelejtenéd őket és behúzod a nyakad; de ők csak nevetnek: ejj, micsoda kis bugris, zsivány gyerek voltál te! Aztán már nem is tartod annyira kellemetlennek az egészet.

Felelevenednek a halottak, a közös ismerősök, programok. Strandolások, fényképek a teraszon, életképek a kukoricamezőről. Hétköznapok az előző kutyával - nagyon szeretted, de meghalt; még a házát is festetted, pedig alig tudtad megfogni még az ecsetet -, ugrálás az udvaron a szomszéd Julcsival. Együtt néztétek a napfogyatkozást, bár nem a Balatonon, úgyhogy itt csak részleges volt. Julcsi elég gyakran átjárt amikor ovis voltál, most a szomszéd városban tanul, pedagógus lesz. Ejj, mennyi időt töltöttetek együtt! Még együtt is fürödtetek amikor itt volt, imádtátok egymást. Tényleg, a lányokkal mi van? Van már barátnő? Szép lány? Na, meséélj. Ilyen szép fiúnak már biztosan van valakije, mesélj.

-Öööööö... hááát izééé.
-No?
-Hát... nincs.

Miért... hát hogyhogy, hát mi van? Nem találtál elég szépet, kedves lányt? Zavarban vagy, értetlenség vesz körbe, mindenki a tekintetét szegezi rád. Csend van, csak az evőeszközök csörömpölését hallod. Várják a válaszodat. Valamit mondani kell. Hallod a legyek zsongását, kint egy tyúk kezdett kotkodácsolásba. Ki kell találni valamit. Nem tudsz jobbat: nem találtad meg még a megfelelőt. Nagyon nehéz mostanában rendes lányt találni, szinte az összes ribanc, te azokkal inkább szóba se állsz. Olcsó kurva szinte mind. Inkább vársz, hátha. Csak normálisat szeretnél, kedveset, akivel beszélni is lehet. Értitek, ki vágyik egy olcsó hülye libára - nekem nem hiányzik olyan, hogy a nyakamra másszon. Meg a lényeg hogy szeressen, meg hogy én is szeressem. De olyat még nem találtam. Értitek.

Csend.

Hát értjük értjük, dehát mégis. Nem kell neked egy olyan?

Aztán megkönnyebbülsz, az asztaltársaság női részlege megért, hangosan rikácsol és megjegyzi milyen rendesen cselekszel! Ó milyen jól teszed, igazi herceg vagy, egy kincs, jól teszed kisfiam, a szerelem szép, nem kell több annál. Úgy kell azt, úgy szép, mint a mi időnkben, nem úgy mint mostanában a fiatalok többsége; látják meg hallanak róla mi szokott történni a helyi diszkóban - ejj úgy cserélik egymást a fiatalok mint mi a zoknit! Szörnyű! Naponta! Aztán meg csodálkoznak ha nemi betegek lesznek, meg ki tudja még mi franc-fene, meg mit csinálnak még egymással, bele se mernek gondolni. Meg aztán mostanában nagy divat lett ez a buzerancia, láttak is riportot róla a tévében, hát az meg micsoda, istenem, ott vonultak már megint, csak egy pofon kéne nekik, aztán észhez térnének. Régen a csendőr tudta hogy kellett rendbe tenni az ilyen alakokat, a cigányokkal sem bánt kesztyűs kézzel, úgy tudták utána mi a rend, hogy ihajj! Ott hajbókoltak neki, féltek is tőle rendesen, akkor még volt a rendőrnek tekintélye, nem úgy mint most ám! Nem az ami mostanában megy... és még védi is őket, a betegeket, fújj, istenem, kész Szodoma és Gomorra. Régen is voltak ilyenek, de nem vonultak. Csendben elvoltak maguknak, mindenki tudta a faluban kik azok, de elnézték nekik. Ejj, a pöffetegek, hát mire büszkék? Azt mi van ha meglátja egy kisgyerek őket, akkor mi van? Az is olyan lesz? Nem kéne ezt így csinálni, ez nem normális, nem lesz ez így jó. Jó lenne ha a fiatalok ezt tudnák, és nem követnék ezt a hülyeséget.

Szóval fijam, jól teszed, csak várj a megfelelő kislányra. Nagyon helyesen teszed.

Mostmár a férfi szekció is bólogat. Inkább várjon rá, még szerencse hogy ilyen rendes fiú a mienk. Tudja ez milyennek szabad lenni. Kicsit furcsa hogy ennyit várakozik, de rendes gyerek ez, megfogja találni a megfelelőt. És milyen rendben lesz, majd bemutatja nekünk, már várjuk.

Te is bólogatsz. Igen, ezek betegek. Fújj. Meg ez nem természetes. Nem érted ezek mit akarnak. Elképesztő ez a mai világ, Istenem, hát ez nem normális.

Idővel kihuny ez a téma, másfelé terelődik, folytatjátok tovább a beszélgetést. Feltörnek még említetlen emlékek, jó viccek, régi csipkelődések. Te már nem vagy ott lélekben. Ott vagy, de az nem te vagy. Az az alteregód. Azt hitted ők amiatt szeretnek téged ami vagy. Meg úgy ahogy vagy. Rájössz, valami ami eddig közös volt, az összetört, már nem egy, már nem egész. Már nem közös dimenzió. A gyerekkorod az övék, de a jelened és a jövőd nem. A sütemény továbbra is finom, de mintha nem lenne elég édes. Biztos kevés benne a cukor. Persze továbbra is nagyon kedvesek, meg a maradékból adnak valamennyit, hát ne maradjon már rájuk. Vidd haza, biztos jól fog majd esni a testvéreidnek, meg pusziltatják anyukádat is, meg mindenkit, akit nagyon szeretnek.

Ballagsz vissza a megállóba. Hideg van. A földszintes parasztházak két szemükkel téged figyelnek, szinte érzed ahogy utánad fordulnak. A biciklisek is majd kiesnek a nyeregből, úgy nézik ezt a tájidegen fiatalt, még soha nem látták itt. Biztos nem idevalósi, városból jött, látszik a ruházatán. Nem hallasz semmit, csak a tyúkkotkodácsolást, túl nagy a csend, majd megőrülsz. Aztán meg a malacvisítást, pedig hivatalosan ez egy város. Te már soha nem fogsz úgy tartozni hozzájuk, mint ahogy a többiek. Pedig vágysz rá. Már majdnem megvolt... már majdnem.

Játékra invitálom kedves Olvasóimat, a szabály végtelen egyszerű: próbáld meg csak beszívni a levegőt, kifújni nem lehet. Az nem ér ha egyszerre beszívsz mindent, és visszatartod; a lényeg az, hogy csak folyamatosan befelé szívd. Az nyer, akinek a leghosszabb ideig megy. Mindenki mindent éééért? Nincs kérdéééés? Akkor figyelem! Kezdünk! Egy, két, hááááá, ééééés...: SZÍÍÍVD! Szívd! Ne fújd ki! Szívd! Csinálod? Ne csalj!!! Szívd!

Komolyan mondom hogy csináld. Elvileg most már legalább 10 másodperce csak a levegőt kéne venned... 11... 12... 13... ne add fel! Kifújtad? Nem szabad!

Fáj a tüdőd? Nem megy? Nincs több hely? Ne tiltakozz, hiszen levegőt venni jó dolog, nem? Annyian fulladtak már meg, te meg most itt panaszkodsz a levegővételre...? Akkor most mit tiltakozol? Hiszen jó neked, nem, hisz tuti nem fulladsz meg! Vagy talán valami ellenvetésed van a levegővétel ellen? Vagy csak simán a levegő zavar? Ne pofázz itt nekem.. vagy tudod mit, akkor egyáltalán, soha ne is vegyél levegőt... hálátlan rohadék.

Béna vagy.

Pedig de, megy ez a végtelenségig, hidd el nekem. Az ember mindent kibír amit csak akar, sőt, rosszabbat is, csak hinni kell. Én fél lábon állva is kibírtam volna 10 évet csak levegővétellel. Tudom, neked nem megy, mert te béna vagy, pedig mindent csak akarni kell! Még bírd ki!

Áh, nem fog ez menni... gyenge vagy... nem akartad eléggé.

Kifúúúúúj.

Na, most képzeld el, hogy egész életedben csak befelé kell szívnod a levegőt. Minden nap és minden másodpercben. Így kelsz, így fekszel. Nincs kilégzés. Soha. Neked legalábbis.

Sokan élünk így. Igen, a levegőt csak befelé szívva. És a szavakat is. Csak néha észre se vesszük, hogy már nem is fújjuk ki őket, pedig ki kell.

Azt se vesszük már észre, hogy már más bűzös leheletét szívjuk - mert már szinte abból élünk, annyira azon vagyunk, hogy csak befelé szívjunk mások szavait. Azok, akik szinte csak kifújnak - azt a keveset is ami bennük van - már a képüket nyomják az arcunkba, elvileg azért hogy minél többet kaphassunk, miközben titokban élvezik, hogy ki vagyunk nekik szolgáltatva. Rohadó és kéjsóvár tekintetükön látod, már azzal kacérkodnak hogy a szádra vessék magukat - te meg talán el is hiszed, hogy csak azért, hogy mesterségesen lélegeztessenek. Miközben erről szó sincs.

Aztán egyszer csak megtelik a tüdő. Nincs tovább. Már szívni se tudsz. Ennyid van. A szervezeted felmond, beindul automata a reflex, és kifújsz. Kimondod. Csillagokat látsz. Megtetted, pedig nem is akartad. Csalódsz is,  mert azt mondták ez a végtelenségig megy, neked meg nem sikerült.

Még csak gagyogsz

Aztán amikor az a sok szó, és a beszívott levegő egy kifújással távozik, csodálkozol mindenki mással együtt. Megszűnik a sötét varázslat, és üres lesz minden, ami körülölelt. Csodálkozol, mert furcsa neked az egész. A hangod elbicsaklik, hallod kívülről, olyan esetlen az egész. Valahogy másként jön ki a szó, ahogy a fejedben megszólalt - és ez természetes, hiszen esélyed se volt annak a szónak a kiejtésének a gyakorlására. Még nem úgy indult el, még nem az a hanglejtés, még nem az az indulat... nem az az egyszerűség. De ki lett mondva. És már nem is annyira súlyos az egész.

Nem érted, miért hallgattál. Bizsergető furcsa érzés járja át a tested, hogy kisebb lett a súly, már szinte hiányolod, hogy nem érzed a kilókat a válladon. Pehelysúlyú vagy, és ez szokatlan számodra, nem is tudsz vele mit kezdeni. Nem így éltél sokáig.

És egyre gyakrabban fújsz kifelé. És többet. Néha már ordítasz is, mert úgy érzed, hogy azt a sok hangot, azt a sok mindent ami az évek során felhalmozódott jobb lenne egyben kiadni. Toporzékolsz, be akarod hozni. És nem érted, nem érzed, fel nem tudod fogni, hogy ez lett volna eddig is az élet. Mint egy kétségbeesett kisgyerek üvöltesz, mert érzed, az az idő már elveszett - és másnak igazságtalan módon több volt. Mert tudta, hogy ez az egész egy becsapás. Valahol még élvezed is, hogy minél többet fújhatsz ki magadból a szavak varázsa által.

Végül rájössz, van még időd, és lenyugodsz. Eltemeted a kínos csend pillanatait. A környezeted meg nem érti: ha eddig tudtál úgy élni, hogy nem szólaltál meg, akkor most miért nem tudtad ugyanúgy folytatni?

Hát mert ahogy a tüdőnk, úgy az idegrendszerünk is véges. Van akinek kisebb, van akinek nagyobb - van akinek gyengébb, van akinek kötél - de van, és véges.

És ahogy tüdőből is, idegrendszeredből is csak egy van. Ráadásul utóbbi műtéti úton nem is tudod pótolni.

Szóval ne higgy azoknak, akik azt mondják, tovább bírod - és neked bírnod kell, miközben ők nyugodtan kibeszélhetik magukat. Nem bírod. És ordíts, ha kell. Mert ki is kell fújni, nem csak belélegezni.

Levegőt! Most már kifelé is...

Köszönet a csakazolvassa írójának, Gerle Évának, és a blog közösségének, hogy ma ki is fújhattam.

Tök véletlen ötlött szemembe egy már amúgy is sokat látott mondat most jutúbon kommenteknél. Egy fiatal srác csinált egy covert a Frozen - Let it go számáról. Olyan hangja van, hogy keresztül fut rajtam a hideg ami elég ritka dolog. Na, de a főbb lényeg ugyebár az az apró kis kommentecske megbújva a többi között rejtőzködve.

"I wish I could sing like you." - "Bárcsak én is így tudnék énekelni."

Oké osztom a véleményét, mert tényleg... csak van egy hatalmas nagy - nem is igazán probléma, de most nevezzük annak - ezzel kapcsolatban. Pontosan az mikor az ember meglát valakit jól rajzolni, vagy hallja milyen hangokat csal ki egy hangszerből, esetleg valami észveszejtően finomat eszik. Most így hirtelen ezek ugrottak be, de ezernyi ilyen szituáció van, hogy megkívánjuk azt is amire a másik képes, és ezzel nincs is semmi baj.
A gond ott van, hogy valamiféle isteni veleszületett tehetséget képzelünk a hátterébe. Ami egészen érthető gondolatmenet, ha belegondolunk. Hiszen, ha egy olyan ember kezd el rajzolni, zenélni, főzni, énekelni aki életében ezt sosem tette az 100 és 1000 százalék, hogy nem fog olyanra sikeredni amit akar. Még a tizedik próbálkozásra sem.

Ezzel el is könyveljük magunkat tehetségtelennek és bénának és mi egyéb más hülye jelzővel illetjük magunkat.

Hogy ez mért is egy kifejezetten hülye hozzáállás

Nos, vegyünk egy grafikust példaként. Jól tud rajzolni nagyon is, na nem egy Da Vinci, de az átlag "nem rajzoló" embernél mindenképp jobban. Valaki meglátja a rajzait és "hűűű... kár, hogy én nem tudok rajzolni, pedig de jó lenne így...!"
Akkor vegyük végig, alapesetben ez az ember mért tud így rajzolni. Nem ceruzával a kezében jött a világra ő sem. Valószínűleg kiskorában úgy alakult az élete, hogy a rajzolás megtetszett neki, és utána az került előtérbe. Éveket - ismétlem! - éveket töltött el utána iskolákban rajzot tanulva, gyakorolva és tökéletesítve készségét és tudását.
Nem rajzolt már 5 évesen 3D-s modell rendszereket, és nem ismerte se a kockológiát, se mást. Szimplán éveken át kitartóan gyakorolt és gyakorlása eredménye lett az amitől a többi ember elámul.
Ez pedig igaz az összes fentebb felsorolt dologra, és a fel nem soroltakra is.

"Mindenkit megtudok tanítani rajzolni"

Ez volt egyik grafikus tanárom kijelentése, nem is egyszer. Minden ember tud rajzolni és egy bizonyos szintig mindenki megtud tanulni JÓL rajzolni. Vannak különböző technikák mindenre.
Oké!
Tuti nem lesz mindenkiből világhírű rajzművész, de egy bizonyos megfelelően jó szintig sikerülhet. Utána már kell egy kis affinitás, ezt elismerem.
Én is csak elkezdtem rajzolgatni, rajzolgattam, rajzolgattam, és folyamatosan fejlődtem. Ja és kb. 20 évesen kezdtem ebbe bele és elég jól állok belőle, szóval csak hajrá.

A tehetség sem minden

Persze mindig is fog akadni olyan ember akinek adott területen jobban rááll az agya és könnyebben veszi az akadályokat. Az elején.
Ahogy egyszer olvastam valahol. "A tehetség az első 15 évben óriási nagy előny. A következő 2-3 évben még mindig nagy előny, de már tanulással-gyakorlással behozható. Utána viszont már a tehetséges embernek is ugyanannyit kell tennie, mint a többinek."
Egyébiránt utálom ezt a szót. Mindenki egyformán tehetséges, csak ki-ki más területen. Tehetségtelen ember pedig nem létezik csak olyan akinek nem volt lehetősége rátalálni arra, amiben jó lenne.

Összegzés

Mindent összevetve a lényeg: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.
Mindenki tud énekelni, főzni, zenélni, rajzolni ugyanúgy ahogy mindenki tud kommunikálni, lélegezni, sírni, nevetni és a többi. Ha úgy érzed, hogy "de jó lenne, ha én is tudnék"m akkor hajrá kezdj bele és ne add fel!

Róma sem egy nap alatt épült.

Nem tudom.

Tényleg nem tudom!

Ezt a szöveget egy közösségi oldalon találtam, de az eredeti forrás minden bizonnyal ez. Első olvasásra egyetértettem és nagyban bólogattam, aztán még egyszer elolvastam... és rájöttem, hogy gondok vannak az egésszel. Ez egy hosszú poszt lesz, 3 napi hideg élelmet előkészíteni!

Miért kell egy melegnek titokban leélnie az életét? 

Egy szembetűnő példával kezdenék, amiből egyből megértheted, miért éli a legtöbb meleg titokban az életét, miért nem vállalja fel nyilvánosan, hogy meleg. 

A közösségi szájtokon természetes, hogy egy heteró kiteszi a szerelmes képeit profilképnek, akár olyan képeket is, melyen csókolóznak, esetleg félmeztelen vannak, és ölelkeznek. Ez teljesen természetes számukra. Ha ezt az egészet egy meleg próbálja meg: egy olyan fotót tölt fel, amin egy fiúval ölelkezik, stb. akkor ez már egyből undorító és botránkoztatóan hat, sok esetben jönnek a >buzizós<, sértegetős hozzászólások, az "okos fejekből". 

Én személy szerint megértem, hogy ez nem természetes, mert nem az, oké. De ha arra gondolok, hogy Londoni kirándulásom során láttam meleg párt az utcán csókolózni, és ott ez tulajdonképpen semmilyen felháborodást nem keltett már... akkor szerintem társadalomfüggő dolog ez! 

Magyarországon a társadalom gondolkodásmódja olyan, hogy nem hagyja az embereket élni, legalábbis boldogan élni biztos nem! Blogom címe is ide illik. A tipikus magyar irigy, ha a szomszédnak jobb autóra tellett, féltékeny, ha a családjában a veje lánya jól-fizető állást kapott, így el tudnak menni nyaralni, és még sorolhatnám. 

A melegeket pedig elítélik, javarészt amiatt, amit már egy bejegyzésemben kifejtettem. Ez megy, és nem is gondolnak arra, hogy közelebb kerüljenek, megismerjenek egy meleget, és meggyőződjenek arról, igaz-e amit gondolnak, tényleg úgy van-e. 

Szóval véleményem szerint azért kell titkolóznia a melegeknek, mert tudják, hogy egyébként rengeteg negatív megkülönböztetés, sértegetés, gyűlölet, és atrocitás érné őket. 

Nem hiszem, hogy ezen nem lehetne változtatni, hogy élhetőbb lenne mindenki élete, de itt szintén akarás kérdéséről van szó.

Kontraszt

Azon a napon, amikor olvastam ezt a bejegyzést, egyik volt kolléganőm, Réka* és a barátja, Gábor kitett egy közös fényképet Facebookra, amin átölelik egymást egy étterem asztalánál. A kép több mint 70 lájkot kapott.

Ugyanezen a napon, nem sokkal később az egyik volt iskolatársam, Dani és a barátja, Peti is kitett egy közös fényképet Facebookra, amin átölelik egymást egy külföldi nyaralás alkalmakor. A kép pillanatnyilag több mint 70 lájknál tart. Szinte pontosan ugyanannyit kapott, mint a Rékáéké, talán még párral többet.

És nem, nem lehet azt mondani hogy persze hogy a heteró ismerősök, no meg a buzi ismerősök külön lájkolgatják egymást. Többségében heteró ismerőseink köre mindkettő páréval azonos.

Ugyan sok ember mai napig nem képes azt elismerni, hogy a meleg párkapcsolatok is lehetnek ugyanolyan értékesek, mint a heteroszexuálisok, továbbá pártunk és kormányunk is ügyködik azon szélsőjobboldali elemekkel összekacsintva, hogy azért ne vegyen minket körbe olyan nagyon elfogadó légkör - gondolok itt nem csak a közmédiában előforduló buzizásokra, hanem az olyan jogi bravúrokra, mint pl. a csodálatos új, gránit szilárdságú alaptörvényünk, mely az előzővel szemben még csak meg sem említi a szexuális diszkrimináció tilalmát; a BÉK nyílt színű kiherélése; a házasság és a család kirekesztő megfogalmazása... lehetne még sorolni.

És lám, Dani és Gábor közös képe alatt nem csak ugyanannyi lájk gyűlt össze, de még csak egyetlen egy homofób fröcsögést sem olvastam. Minek köszönhető ez?

Dani, a macsó

El kell mesélnem, hogy Daninak én ugyan nem voltam közeli ismerőse, de azt láttam, hogy annak idején ő is megvívta a maga harcát. Fontos dolog róla tudni, hogy bés volt. Azt is tudni kell, hogy míg ő egy teljesen megnyíló, az évfolyamban közkedvelt és népszerű alak volt, akiért dobogtak a lányszívek (igen, Danira több volt osztálytársnőm is ráhajtott - egyik sikerrel, lásd alább), addig tőlem távol állt az ilyen szangvinikus, macsó szerep. Ő egy igazi társasági lény volt, mindig a történések középpontjában; én viszont inkább egy magába forduló kukac, aki mindig is a kevéske emberből álló baráti társaságában érezte igazán jól magát.

Ugyan nekem már középiskola első évfolyamától kezdve szembesülnöm kellett azzal hogy egy fiúba lettem szerelmes (jelentem, nem ő volt az), és emiatt tök egyértelmű volt hogy lányokkal nincs is kedvem és feleslegesnek is tartom a próbálkozást, addig ő az egyik volt osztálytársnőmmel próbált kavargatni. Az az igazság, bennem elég ambivalens érzések fogalmazódtak meg amikor láttam őket smárolni a suli folyosóján, de arra fogtam, hogy biztos rosszul látom, mert hát én vagyok a meleg, ők meg a heterók. Mindegy, arra a pár pillanatra sem láttam hogy Dani annyira élvezné a dolgot, olyannyira hogy még most is a szemeim előtt lebeg Dani feje, hogy nőzés közben még falfehérebb az arca, mint bármikor máskor. Különös volt, hogy a kihalt folyosón megzavarta őt közeledő lépteim hangja - újdonsült barátnője nem is értette, miért foglalkozik még csak egy pillanatra is a jelentéktelen zajjal, amikor ott van ő. Azért nem volt ez egy hosszú románc, kb. 2 hétig tartott mint minden kamaszszerelem.

(Oh wait, én 3 évig vergődtem reménytelen plátói szerelemben. Pedig kamasz voltam :) Mondjuk attól sem volt könnyű megszabadulni, de az egy másik történet.)

Dani, az osztálya összes többi fiú tagjához hasonlóan nem vetette meg a sportot, gyakran járt ki a többiekkel focizni. Nem tudom hány gólt lőtt. Ha a helyzet kívánta, kellemeseket káromkodott, és ha buzizásra és kurvaanyázásra került sor, akkor egy jóízűt buzizott és kurvaanyázott az őt körbevevő fiúkórusban feszengés nélkül. Jókat ordítozott, köpködött a pályán, gáncsolta az ellenfelet - na, hát ilyen ez a középsulis macsó élet.

Természetesen mivel különc voltam, én is kaptam jelzőket. Iskolánk kis közösség volt és relatíve kulturált tagokból állt, így a klasszikus bullying nem fordult elő - ha igen, az is inkább a szalonokban megengedett formában. Dani, mivel a csapatösztön sodorta, hasonlóan értetlenkedve figyelte az én különutas életszemléletemet és megoldásaimat, még ha a klasszikus lúzer dobozába csak bajosan voltam beilleszthető. Részéről mindenesetre sértéseket soha nem kaptam, legfeljebb együtt röhögött a többiekkel ha valami vicceset csináltunk; ebben a korban mindenen és mindenkin röhög az ember. Én sem voltam szent, a magam körével mindenkin remekül szórakoztunk aki csak a szemünk elé került, az övéhez hasonlóan. Csak hát más klikkbe tartoztunk.

Pár szónál többet soha nem váltottunk. Látványosan nem érdekeltük egymást, engem meg olyannyira nem, hogy évekig a nevét nem tudtam megjegyezni. Feszültséget és görcsöt viszont mindig éreztem a részéről irányomba, ahányszor egy osztályterembe kerültünk, vagy elhaladtunk egymás mellett a folyosón. Emlékszem a szalagavató előtti napokban, amikor együtt próbáltuk a műsort, úgy nézett néha rám, mint akit fel akar szarvazni... mivel még csak kommunikáció se volt köztünk pár tőmondaton kívül, nem értettem miért haragszik rám ez a szerencsétlen ennyire, pláne hogy még csak nem is bántottam. Gyanakodtam homofób dühre - de miért is, ha nem tudta rólam? Nem, nem vagyok lányos, ami alapján azt gondolhatta volna. Ez a fajta feszültség korábban is megvolt, de akkor éreztem olyan erősnek, hogy pár másodpercre elgondolkodjak rajta.

Danival az érettségi után különváltak útjaink - no nem mintha valaha is egyek lettek volna korábban. Emiatt nem is gondoltam, hogy bármikor írni is fogok róla.

Peti - a szintén macsó, de ebbe most ne menjünk bele

Aztán valahogy csak rábukkantak egymásra Petivel - még ha nem is véletlen. Nagyon meglepődtem rajta, már akkor, amikor tudtam hogy társat keres. Mindenesetre ha jól ítélem meg, talán össze is költöztek nemrég. Azóta személyesen nem találkoztam Danival, de az egymás falára irkált bejegyzésekből, képekből és a hozzászólásokból egyértelműen leszűrhető, hogy szó sincs titkolózásról. A korábbi düh, és görcs helyét valami elképesztő harmónia vette át, ami egyszerűen sugárzik róla amióta együtt van Petivel. A képeken is egy elégedett embert láthatunk, aki ki van békülve magával, a párját szereti és ő is viszont, és valami elképesztő boldogságot. Olyan... nem csak hogy minden rendben, de hogy még kifejezetten élvezik is az életet... valami ilyesmit érzek :)

Miért meséltem el ezt?

Még mielőtt a szöveget kritizálnám, el kell mondanom, hogy az 2011-ben íródott. Ugyan akkor még nem lépett életbe csodálatos új alkotmányunk, ami a korábbiakhoz képest a fent leírt módon több jogi hátrányt hozott, és nem volt a közmédiában nyílt buzizás; de mégis más idők voltak azok. Ez az én szubjektív megítélésem, de úgy érzem, ahogy elkezdett keményedni velünk szemben a politikai rendszer, úgy kezdett el olvadozni irányunkba szépen lassan a társadalmi intolerancia - talán előbbi ellenreakciójaként. No, nem mintha én a magam részéről nem tennék meg mindent annak érdekében internetes fórumokon, hogy megértessem az emberekkel, hogy mi is ugyanolyan emberek vagyunk mint ők, és ennek érdekében nem próbálnánk meg egyre jobban láthatóvá válni. A nyíltan homofób keménymag persze rendíthetetlen, de nem is ők vannak már többségben. A tavalyi Pride-ról meg már sokan írták és mondták, hogy valamit átszakított az emberekben. Remélem, azt a szövetet amit áttört, sötét erők nem fogják tudni újra visszavarrni.

Visszatérve az eredeti szövegre, és a történetemre mely reflexióként kíván szolgálni, szerintem sok mondanivalóm nincs. Illetve de: Dani ismerősei, ahogy a Rékáé is, nem az ismerősük szexuális orientációjára nyomott lájkot, hanem a boldogságára. Ez a legfontosabb. Ahogy nekem is, nekik is az tetszett, hogy végre boldognak, kiegyensúlyozottnak látták Danit (nem mellesleg Rékát), és ebből bizony le lehet szűrni, hogy aki ismer egy meleg embert személyesen (mert megadta nekik ezt a lehetőséget, hogy ismerhessen), az nem tud fantomarcú tömegekkel szemben gyűlöletet érezni. Mert bizony, a többség előtt nincs kép arról, hogy milyen egy meleg - max. a 2000-es évek Pride-járól pár szélsőségesnek tűnő felvonuló arcvonala villan be róla. Ehhez képest meg ha előbújsz, lát egy ugyanolyan lényt, mint ő. Jé, ez is ember.

Az előbújás ugyan veszélyes műfaj, de hatásosabb fegyver tényleg nincs nála. Ha jól tudom, Csehországban több ember tud meleget felsorolni ismerősi köréből, mint itthon, akiknek a többsége ellenben egyáltalán nem ismer egyet sem. Pedig ismer ő, csak nem tudja róluk.
Lehet vitatkozni, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás - és lehet arra voksolni, hogy azért vállalja több cseh a homoszexualitását, mert a többségi cseh valami miatt eleve toleránsabb - de ha csak arra gondolok hogy ugyanannyian lelték örömüket mindkét párban az itthoni ismerősi körömből, akkor bizony azt kell mondanom, nem feltétlen okolható mindenben a magyar társadalom. Tudunk mi tenni azért hogy ne kelljen titokban léteznünk, és amennyit megtehetünk, tegyük is meg.

A posztról

Nem akarom korholni az írót, de szerintem nem muszáj egy melegnek titokban leélnie az életét. Persze néha jobb ha egyesek nem tudják ezt a tényt rólunk, pláne ha a munkahelyünk és a megélhetésünk foroghat kockán - ugyanakkor véleményem szerint nem szabad azt sugallni, hogy az orientációnk miatt eleve erre lettünk ítélve, mert ez téves állítás.
Szabadnak születtünk, mint bárki más, ezért ne vegyük tudomásul, ha egyesek el akarnak nyomni - harcoljunk ellene.
Továbbá Daniék képei alá egyetlen egy kioktatás, buzizás nem érkezett, még csak egyszerű sértegetés sem, tehát ezt sem tudom elfogadni kifogásként. Természetesen netes fórumokon idegenek megteszik - de kulturáltabb közegben, vagy Facebookon, ahol vállalni kell az arcot, nem.
Szégyennek érzem, hogy pont egy meleg blogger írja azt a homoszexualitás nyílt vállalásáról, hogy "Én személy szerint megértem, hogy ez nem természetes, mert nem az, oké."
De igenis oké! - hiszen ahogy a házas ember se veszi le a jegygyűrűjét ha kilép az utcára, hozzá hasonlóan mi sem tudjuk a fogasra akasztani a személyiségünk egyik kiragadott részletét.
Továbbá az, hogy kijelenti, hogy "nem is gondolnak arra, hogy közelebb kerüljenek, megismerjenek egy meleget, és meggyőződjenek arról, igaz-e amit gondolnak, tényleg úgy van-e." - elég zavaró és ellentmondásos kijelentés számomra.
Hogyan is tenné meg a többség, ha esélyt nem adunk neki rejtőzködésünk okán arra, hogy egyáltalán LÁSSANAK személyesen egy meleget? Továbbá melyik homofób akar majd utánajárni annak, hogy igaza van-e? Ugyan...

Igen, mentalitás kérdése, hogy megváltoztatható-e a társadalom hozzáállása velünk szemben, ezzel a konklúziójával a posztnak egyetértek. Csak pont ilyen szemlélettel nem, mint amivel a posztíró áll hozzá.

Igen, sokak kénytelenek rejtőzködni. Azonban ez valahol mindannyiunk egyéni döntése, amit nem a környezetünk "törékeny" lelkivilágára való tekintettel teszünk (mint ahogy egyesek gondolják) meg, hanem mint ahogy a posztíró is kifejti, egzisztenciális félelemből.

De Dani megcsinálta. Pont azért, mert nem így állt hozzá. Ő magát adta, és nem kért a kifogásokból. Biztos félt a következményektől, de végső soron csak nyert vele: van párja, van munkahelye (és nem rúgták ki), van lakása, barátai, ismerősei és rokonai, akik amiatt szeretik őt, aki. Kell ennél több? Mint láthatjuk, őket nemhogy nem zavarta, hogy boldog, de még hálásak is az őszinteségéért - és az hogy ő a boldogságát hogy valósította meg, már hidegen hagyta őket, amikor megnyomták a tetszik gombot.

Ennek tudatában én is próbálom a saját kis életstratégiámat úgy változtatni, hogy ebbe az állapotba elérhessek. Nem lesz könnyű - Daninak sem ment áldozat nélkül, ebben biztos vagyok.

Poszt vége.

Ui.: még mindig megvan az a Valentin-napi levél, amit még másodikban kaptam egy rejtélyes levélírótól. Neki üzennék most, úgyis 4 nap múlva Valentin lesz.

Kedves Levélíró!

Azt írtad, bés voltál, és hogy halálosan szerelmes voltál belém. Nem tudom, hogy saját vers volt-e, mindenesetre nagyon szép lett, még ha az utolsó sor nem is rímelt. A haverokkal átnéztük az összes bés füzetét, de egyik lányéval sem egyezett a kézírásod.

Amennyiben van valakid, hagyjuk az egészet.

Üdv:
W_T_R

Ui.2: ha csak vicc volt, dögöljél meg.

*Személyiségi jogi okok miatt a neveket megváltoztattam.

Az előző részben felvázoltam, hogyan alakultak Moszkvában a melegek jogai, és minek köszönhetően lett 100 évre előre betiltva minden LMBTQ-tüntentés az orosz fővárosban. Mint megállapítottuk, ez korántsem az egész föderációra érvényes és kiterjedő törvény volt, hanem csak esetenkénti és regionális szintű tiltás; tehát ahányszor a moszkvai városházára felvonulási kérelem érkezett, annyiszor utasították el - ha száz évre előre, hát akkor száz évre előre. Nos, kedvenc orosz politikusaink ezt az időszakot is rövidnek találhatták, pláne hogy Oroszország Anyácska méreteihez képest Moszkva és Szentpétervár kicsinek ígérkezett ahhoz, hogy az erkölcs védőbástyájaként bírja a pár tucat melegjogi tüntető rohamát - valamit ki kellett találni a "fertő" megfékezése érdekében. Második, befejező részünkben ennek a kialakulásáról lesz szó.

Valahol vidéken

Sok forrás Szentpétervárt jelöli meg az első helynek ahol a gyermekek egészséges fejlődésére hivatkozva tiltották be a "melegpropagandát" (akármi is az) - az "isteni szikra" azonban nem az ottani városatyák fejéből pattant ki. A Moszkvától 200 kilométerre fekvő Rjazanban hoztak először döntést 2006-ban arról, hogy homoszexualitást "hirdető" cselekedetet tilos a tartomány területén művelni - a törvény megszegése 20.000 rubeles (kb. 133 ezer forintnak megfelelő) pénzbüntetést vont maga után. A példa ragadósnak bizonyult és 6 év alatt további nyolc orosz régióban született "propagandaellenes" törvény:

-Arhangelszki terület, 2011;
-Szentpétervár (városi szint), 2012;
-Kosztromai terület, 2012;
-Magadani terület, 2012;
-Novoszibirszki terület, 2012;
-Szamarai terület, 2012;
-Krasznodari határterület, 2012;
-Baskíria, 2012;
-Kalinyingrádi terület, 2013.

Arról, hogy ezen régióknak helyi eseményeknél fogva lett volna okuk betiltani a homoszexualitás "propagálását", nem tudok - minden bizonnyal a Moszkvában és Szentpéterváron zajló "rossz példák" inspirálhatták őket döntésük meghozatalában. Mindenesetre jól láthatjuk, a szentpétervári 2012-es tiltás után születtek meg sorra régiónként a melegellenes törvények, Medvegyev háttérbeszorulásával.

Észak Velencéje - Kelet barbárja

Szentpéterváron 2010-ben tartottak egy melegfelvonulást, amit a rendőrség engedélyezett. 40 perces volt mindösszesen, ugyanis egy több mint száz fős ellentüntetői csoport szétverte, így a rendőrség a demonstráció beszüntetése mellett döntött a további erőszak megelőzése érdekében. Marija Jefremenkova, a melegfelvonulás szervezője a botrány ellenére sikerként könyvelte el a rendezvényt, mivel hosszú évek sikertelen próbálkozásai után először sikerült engedélyt szerezniük a melegfelvonulás megtartására - és utoljára, ugyanis utána csak a Moszkvában is szokásos macska-egér harc folytatódott. Meglepő eredmény azonban az orosz körülményekhez képest, hogy nem a melegaktivisták, hanem az ellentüntetők közül vettek őrizetbe tíz embert, akik záptojások dobálásával, a felvonulók plakátjainak széttépésével és a szivárványos zászlók sárba tiprásával zavarták meg a békés menetet.

Vitalij Milonov, az Egységes Oroszország kormánypárti képviselője (balra) szemét azonban szúrhatta az orosz környezetben liberálisnak számító Szentpétervár igencsak színes meleg kulturális élete, ahol többek között évek óta rendszeresen rendezésre került LMBT filmfesztivált is szerveztek - igaz, az sem volt mentes atrocitásoktól, miután rendszeresen vegzálták szélsőségesek az eseményt. 2011 novemberében azonban Milonov megszavaztatta az általunk már jól ismert propagandaellenes törvényt a helyi városházán, melyet 27:1 arányban (egy tartózkodással) a városi tanács elfogadott. A törvényjavaslat elfogadása nagyjából egy időben zajlott azzal az emberi jogi konferenciával, melyet pont „Észak Velencéjében” rendeztek az Északi Miniszterek Tanácsa finn elnöksége vezetésével, s amelyen az Állami Duma és a szentpétervári közgyűlés jelen lévő tagjai úgy fogalmaztak, hogy Szentpétervár egy igen „progresszív város, és az emberi jogok védelme rendkívül fontos feladat az orosz kormány és Szentpétervár számára is”. A javaslat persze ekkor még nem lépett törvényi szintre - továbbtárgyalását elnapolták, mert a képviselők nem tudtak megállapodni a büntetés súlyosságának mértékében, továbbá mindenki várta, milyen eredményekkel fognak kecsegtetni a decemberi általános választások.

Természetesen ez nem csak a helyi melegek, hanem a nemzetközi közvélemény tiltakozását is kiváltotta - azonban a törvényhozókat egyik csoport felháborodása sem hatotta meg. A törvényt elítélte több emberi jogi szervezet, a brit kormány és az amerikai külügy is. Vezető orosz kormánytisztviselők ugyanakkor nyilatkozataikban kifejezték: értetlenül állnak a nemzetközi tiltakozás előtt. Ezt fogalmazta meg Konsztantyin Dolgov, az orosz Külügyminisztérium emberi jogokkal foglalkozó képviselője is, aki szerint „helytelen”-ek az amerikai külügyminisztérium észrevételei, és a törvények egyáltalán nem diszkriminatívak.

Noha a képviselők azzal indokolták a jogszabály sürgős beterjesztését, hogy a városban "égető kérdés a kiskorúak megvédése a homoszexuális propagandától", a szentpétervári pedagógusokat meglepte a dolog, mert elmondásuk szerint nem érzékelték az állítólagos problémát - írta a The Moscow Times. Egy névtelenséget kérő tanár elmondta a lapnak, hogy az iskolában tabutéma a homoszexualitás, "az én nem kérdezem, te nem mondod" irányelvet gyakorolják. Beszélnek a diákoknak az alkohol, a tiltott drogok, az AIDS, a nemi úton terjedő betegségek jelentette veszélyekről, de sohasem a homoszexualitásról - mondta a pedagógus.

Kevés a Néva partja

Dmitrij Kozak akkori miniszterelnök-helyettes, volt területfejlesztési miniszter üdvözölte, hogy Szentpéterváron betiltották (november 16-án, első olvasatban legalábbis) a „nem hagyományos szexualitás irányultság propagandáját”. Az elsők között ekkor ki is fejtette, hogy általa „undorító”-nak is nevezett propagandát ő az egész országban betiltatná („Talán el kéne ezen a témán gondolkozni szövetségi szinten” - fogalmazott), egybe mosva a homoszexualitás propagálását a pedofília propagálásának tilalmával. Sajtótitkára azonban tagadta, hogy a miniszterelnök-helyettes egyenlőségjelet tett volna a homoszexualitás és a pedofília között.

Decemberben, és végül 2012 februárjában név szerinti szavazással, harmadik olvasatban is elfogadta Szentpétervár törvényhozó testülete a Vitalij Milonov által beterjesztett törvényt, 29 igen, 5 nem szavazat, 1 tartózkodás mellett. A sokak szerint az orosz alkotmányt, meg nemzetközi szerződéseket is sértő törvényjavaslatot az Egységes Oroszország párt egyöntetűen megszavazta, csakúgy, mint a kommunisták (kivéve két képviselőjüket, akik nem voksoltak). Ellene szavazott a Liberális Demokrata Párt, az „Igazságos Oroszország” nevű szociáldemokrata képviselőcsoport, s tartózkodott Grigorij Javlinszkij, a Jabloko-frakció vezetője, a testület alelnöke.

A történtekre reagálva Igor Kocstkov, az Orosz LMBT Hálózat vezetője elmondta, hogy „Tudjuk, hogy legtöbbjük tisztában van a törvény abszurditásával és igazságtalanságával. De azok, akik igennel szavaztak, nem szavazhattak a lelkiismeretük szerint, és „szolgálatban” tették mindezt, mert ezt mondta a főnök.”

Érvényben

2012. március 25-én már érvénybe is lépett a törvény, mely a magánszemélyeknek 5000 rubeles (kb. 40 000 Ft), tisztviselőknek 50 000, és jogi személyeknek 1 millió rubeles büntetést szabott ki. Ekkor már Milonov is kifejtette azzal kapcsolatos vágyát, miszerint a legjobb az lenne, ha ez egy országos szintű törvénycsomag lenne. Természetesen a pétervári Exit melegszervezet bíróságon támadta meg a döntést, mondván a jogszabály nem felel meg az emberi jogokról szóló nemzetközi egyezményeknek, továbbá a szövetségi törvényekkel is ütközik, ugyanis ellentétes az Orosz Föderáció Büntetőtörvénykönyvével. Egyebek mellett azért, mert olyan fogalmakat használ a jogszabály – a propagandától a biszexualitáson és a transzvesztitán keresztül a hagyományos és nem hagyományos házasságig –, melyeket annak szövege nem határoz meg pontosan. Emiatt a jogalkalmazók nem tudják beazonosítani a törvényben hivatkozott „bűncselekményeket”, ezért lehetővé válhat a jogszabályok önkényes értelmezése.

Az Exit aktivistái szerint az Egységes Oroszország párt kezdeményezésére született törvény megsérti a törvény előtti egyenlőség elvét is, mert hogy különbséget tesz „hagyományos” és „nem hagyományos” házasság között.

Az új jogszabály értelmében a rendőrság 17 melegjogi aktivistát tartóztatott le, miután részt vettek egy május elsejei ünnepségen. Nyikolaj Alekszejevics pénzbírságot is kapott - igen, ő az az Alekszejevics, akinek a száz évre előre szóló felvonulási kérelmét száz évre előre el is utasította a moszkvai városháza. A hírt május 4-én, Twitteren keresztül tette közzé a következőt írva: „Ki tudja kifizetni a meleg propagandáért kapott büntetésemet Szentpéterváron? 5000 rubel, 130 euró, 180 dollár." Később azt nyilatkozta, hogy megfellebbezi a döntést; ha a Szentpétervári fellebbviteli eljárás helybenhagyja a döntést, akkor az Alkotmánybírósághoz fordul, azt követően pedig a strasbourgi-i Emberi Jogok Európai Bíróságához.

Előfordult azonban ez évben az a különös eset is, hogy a törvény ellenében engedélyezték a szentpétervári felvonulást - hogy pár nappal később visszavonhassák azt.

A törvény ellen felszólalt Madonna - akit perbe akart fogni a helyi városvezetés, mert koncertjén ellenezte a döntést -, Lady Gaga, Wentworth Miller pedig úgy tiltakozott ellene, hogy nem vette át a neki ítélt szakmai díjat Szentpéterváron.

Putyinnak is megtetszett

Vlagyimir Putyin 2012. májusában újra elnöki pozícióba került, miután márciusban 63%-os fölénnyel megnyerte a választásokat - így a második fordulóban nem kellett részt vennie, hogy visszatérhessen a Kremlbe. Vallásos, nemzeti érzelmeket hangsúlyozó és családbarát retorikája ugyan nem tartalmazott melegellenes elemeket (bár korábban egyszer már kifejtette, hogy a melegek negatív irányban befolyásolják az ország demográfiáját - melyet amerikai és EP politikusok nem győztek eléggé hangsúlyozni, hogy mekkora tévedés), mégis akarva-akaratlanul elég bátorítást adott arra, hogy szélsőséges elemek érezzék magukat felhatalmazva arra, hogy szexuális kisebbségeket molesztáljanak. A támadások már azelőtt kezdtek egyre rendszeresebbé válni, még mielőtt a szentpétervári propaganda törvényből merítkezve a Duma országos szintűvé tette volna azt, és már ekkor arra panaszkodtak az orosz melegek, hogy nagyon sokszor megverik őket, de az ügyek egy része el sem jut a rendőrségig, helyzetük folyamatosan romlik.

Fél évvel hatalomba kerülése után, 2013. január 29-én a Kreml megszavazta nagy többséggel a törvényt - mely hatalmas nemzetközi tiltakozást fejtett ki, és sok ország aggódva figyelte, hogy a 2014-ben megrendezendő szocsi-i téli olimpián biztonságban érezheti-e majd a meleg sportolóit - nem úgy mint Obama, aki dacból inkább nyíltan homoszexualitásukat vállaló sportolóbizottságot küldött ki a helyszínre.

Természetesen Putyin és képviselőtársai tagadják hogy homofóbok lennének - a már jól ismert szekvenciákat hangoztatják, miszerint nekik semmi bajuk a melegekkel és szívesen látják őket a szocsi-i olimpián, csak a gyerekeket ne molesztálják, különben számolniuk kell a jogi következményekkel. Szocsi polgármestere odáig is elment, hogy kijelentse: városában egyetlen egy homoszexuális sem él - ezt egy olyan újságíró kérdésére válaszolta, aki az előtti este egy helyi melegbárban járt. A polgármester azonban kitartott álláspontja mellett.

Mi a gond vele?

Semelyik jelentős médium nem hangsúlyozza, hogy nem csak a melegeket korlátozza jogszabály. A homofób törvény veszélyessége abban rejlik, hogy nem csak a melegeknek, hanem a többségi heteroszexuális társadalomnak is korlátot szab azzal hogy megmondja, hogy szabad-e egy jelenségről pozitívan nyilatkoznia - és a válasz egyértelmű nem, így 130 millió orosz állampolgár van korlátozva a szólásszabadságában. Ugyan az orosz népesség 80%-a helyesli a homofób törvényt, és magukról a homoszexuálisokról is olyan elítélő véleménnyel van a társadalom 5%-a, hogy szerintük el kéne őket pusztítani - azonban az, hogy esetleg az LMBT jogegyenlőséget támogató heterók még csak jogot sem kapnak arra hogy felszólalhassanak, az nem csak a melegeket érintő kérdés.

Emellett aggasztó tény az is, hogy a melegeket érő atrocitások a törvény elfogadása után egyre gyakoribbá és durvábbá váltak, melyet a törvény és a kormánypárti propaganda által bátorított szélsőségesek olyannyira nem szégyellnek, hogy bűncselekedeteiket videóra veszik és terjesztik az interneten - a megfélemlített és szégyenben élő áldozatok meg nem mernek a hatóságokhoz fordulni.

Oroszország mintha vissza akarna menekülni a múltba - bízunk benne, hogy valamikor talán újra lesz olyan erő, aki képes lesz belátni a homofób törvények értelmetlenségét, és újra a demokrácia és a szabadság útjára fogja terelni az országot.

 Források: Háttér Archívum, Frissmeleg - archívum, Wikipédia, EuroNews, Hvg.hu

Az megvan, mikor az öreg bácsika fogja az anyjokot és felslattyog vele a vonatra, majd két derékfájdalom között kényszeredetten leül és előveszi a kis parasztkolbászkáját enni, no meg az SZTK-s olvasószemüvegét, hogy a kötelező Füles megfejtése után a napi színes bulvárújságot is átolvassa? A régi szép időkben a teljes utazóközönség ilyenkor csodálhatta meg a Nap szépét az újság hátulján - amíg sajnálatára a bácsi a lapot át nem fordította.

Ne higgyük azt, hogy a Nap szépe rovat fölött eljárt az idő. Ugyan már visszaszorulóban van a Computatrum és az Interrete-n könnyen fellelhető elkorcsosult szexualitás terjedése miatt, azonban még vannak, akik őrzik a jóízlést és a hagyományokat. De hol vannak már azok az idők amikor elvörösödött fejjel kértük a Tutti Fruttit...? No, ugyan az már tényleg a legalja volt, hiszen fizetett pornósok által bemutatott nyers szexualitást tartalmazott - szerencse, hogy a Nap szépe rovatban ellenben mindig önként jelentkező bájos lányokról láthattunk fényképeket, ami a női szépség vénuszi, szűzies, állati ösztönöktől mentes és mérsékletes bemutatását szolgálta, amitől még soha nem állt fel f*sz.

Összeállításunk a rovat múltja előtt kíván tisztelegni, sőt, új alternatívát kíván mutatni neki megújulása érdekében. Természetesen a műfaj hagyományaihoz méltón a képaláírásokat megtartottuk - az olvasó fejében összeálló erotikus asszociációk pedig ahogy a műfaj történetében eddig is, jelen esetben is csak a véletlen művei.

Edina

Edina szorgalmas diáklány, aki jelenlegi barátjával él nagyon szigorú monogám párkapcsolatban, no meg közös albérletben. Azért modellkedik hogy az informatikai tanulmányait állja, az álma hogy saját kernelt írjon. Szeret szörfözni és búvárkodni, és cserfesen viccelődni, aminek általában az a vége hogy a barátja az igazság kiderítése végett mindig a dolgok mélyére néz - hogy utánajárjon, vajon mi járhat huncut barátnője fejében... 

Barbara

Barbara a katonaságnál dolgozik, a nyílt terepen érzi jól magát - jelenleg dandártábornok. Fontos számára a hagyományok tisztelete és a becsület. Egy szebb világot szeretne, ahol nincs erőszak - ezért akár ölni is képes. A honvédségben a fegyelmezetlenséget nem tűri, így utólag mindig gondoskodik arról, hogy a rakoncátlan baka megkapja méltó büntetését - akár személyesen tőle is...

Alexa

Alexa igazából munkanélküli - csak azért nem fényképeztük le lenőtt hajjal, tévét nézve, mackónadrágban és smink nélkül, mert a készülékét nem a mi szponzoraink gyártották. Szerencsére a képen az összes támogatónk terméke látható, úgyhogy ezen túllépve meg kell jegyeznünk, hogy Alexa alig várja hogy végre munkát találjon. Nekünk ingyen modellkedett - ki tudja, talán kérésünkre legközelebb már fizetésért is megteszi...

Réka

Tagadhatatlanul az eddigi Nap szépei közül Réka a legidősebb, és ugyan nem illik egy Hölgy korát elárulni, de mi elmondjuk hogy 38 éves. Ugyan most itt károg a hátam mögött hogy nem is annyi, de egyik ismerősömnek az ismerősének az ismerőse egy forró éjszaka után látta a személyijét a sötétben. De ugye hogy nem látszik rajta?! Ahogy az sem hogy három gyereket szült... ráadásul elvált... meg hulladékügyi logisztikai szakreferns egy általános iskolában... de neki pont ez az érdeme, az időtlen szépség... mindenesetre új társat keres magának, és apát gyermekei neveléséhez - mi meg fel vagyunk villanyozva a gondolattól, hogy mennyire szívesen fogadnánk örökbe neki még egy gyermeket...

Ursula

Elmondása szerint Ursulának nem ez az első nyilvános szereplése - bár mi kételkedünk ebben. Bájos és kecses szépségében azonban legkevésbé sem, még ha eleinte kinézetéből ítélve nem akartuk kamerák elé állítani félvén attól, hogy kiskorú. Kétségeinket tovább mélyítette azzal, hogy kebleit nem kívánta megmutatni, mondván hogy elvesztették eredeti formájukat egy szörnyű hajóbalesetben. Kérdeztük a körülményekről, de többet nem kívánt nyilatkozni. Azonban mivel a Nap szépe rovat legkevésbé sem a mellekről és a Hölgyek szexuális tárgyakká degradálásáról szól, azok megmutatásától eltekintettünk hogy Olvasóink Ursulánk arcának bájában gyönyörködhessenek.

Azt hiszed előre haladnak a dolgaid, csak mert elmész BKV-bérletet venni? Hogy csinálsz valamit, ha újraigényled a személyidet? Ha aláíratod az indexed? Ha okmányirodában "intézkedsz" órákig? Lehet te ezt gondolod, de engem légyszi ebből hagyj ki - az én életem nem erről szól.

Tudom, hogy lusta vagyok. Iszonyat lusta, mert nem akarok ilyenekre időt áldozni, pedig az élet az állandó állítólagos tennivalókról szól, melyeket időről időre meg kell tennünk. Pörögni kell, pörögni és pörögni, különben lemaradsz, nem lesz megcsinálva - nézd, Józsika milyen ügyes, ő már ott tart hogy minden irata megvan, nem úgy mint te, büdös disznó. Ő már a szabadidejét annak áldozhatja amire szeretné, veled ellentétben.

Egy frászt.

Józsikának ezeket az iratokat 5 év múlva meg kell újítania. Miért? Hogy bejelentse: nem változott semmi. Ennek mi értelme van?

A legszomorúbb az, hogy vannak emberek, akik azt gondolják, ez az élet, és ez egy teendő. Droidok. Az élet nem ez, hogy ezeket a köröket újra és újra lefussuk. Meg azokat, amiket nagyanyáink lefutottak, mert akkor kurvára nincs értelme annak hogy én létezem. És az sem életcél és teendő, ami csak a létezésem alátámasztását igazolja, netalántán annak egyszerű fenntartását szolgálja - noha az emberek 99%-a ennyivel bőven megelégszik.

Azért lettem én én, ahogy te is te, hogy ne ugyanazt és ugyanúgy csináljuk - ezért is nem érdekel hogy mások hogy szokták. Az idő is azért telik, hogy ne ugyanaz történjen meg újra és újra. Erre jönnek a kapun belüli munkanélküliség újkori bürokratái, akik nem teremtenek semmit - ja de. Időhiányt, újra meg újra megismétlődő ciklusokat. Idegességet. El nem intézett dolgokat - legalábbis ennek az illúzióját, amivel elveszik tőled az életed, mert te ezekkel nem foglalkoznál, hiszen nem a születésed  és létezésed papírozására érkeztél erre a világra.

Alkotni

A világ sosem az egyszerű létezés, a változatlanság, a vegetáció megerősítésétől és lepapírozásától haladt előre. Az életed sem ez. Amikor te bemész a hivatalba, az egy tévképzet hogy te teszel valamit, ahogy az is, hogy az ügyintéző is. Félreértés ne essék: az ügyintéző dolgozik, még ha tök feleslegesen is sokszor. Mi a gond? Élnénk, netalántán alkotnánk valami újat, ehelyett arról egy kisebb brazíliai erdőnyi papírt gyártunk, hogy mit csinálunk meg, amit eddig már szinte mindenki megcsinált és baromira nem új: megszületett, iskolába ment, megházasodott, örökölt, céget alapított, meghalt, stb.

És az idő nem csak az ügyintézéssel telik - a legszomorúbb az, hogy még az a hosszú idő is töredéke annak, amit az egész folyamat elvesz az igazi életedből. Persze csak ha tényleg felismerted, hogy ez eddig nem volt az. Elvégre meg kell keresned azt a nyomorult csekket - ez idő. El kell utaznod oda - ez is idő. Várakoznod kell a többi sorbanállóra - ez is idő. Aztán máshová kell utaznod (ahol eredetileg ott lettél volna ha ezt nem kellene elintézni), ami szintén idő. Abba most ne gondolj bele, hogy ha adtak volna neked rá lehetőséget, az egészet akár a neten is elintézhetted volna.

De én még attól is sajnálnám az időt.

Ugyanis lehet te igen, de én nem arra születtem hogy én legyek a 412542. diákigazolvány igénylő. Hogy rólam készítsék el a 32643. iszonyatosan borzalmas igazolványfotót, és igényeljem a 2134563535. útlevelet, amit majd a 234234. határőr lepecsétel.

Azért vagyok itt, hogy éljek. Ez azt jelenti hogy azt kell csinálnom, amit csak én tudok csinálni. Ahogy te is csak a saját életedet tudod betölteni egyedül, mert más nem tudja helyetted.

Ehhez képest most mindketten itt vagyunk, és ugyanazt csináljuk: papírozunk. Amit más is megcsinált már.

Ahelyett, hogy csakúgy lennénk, és azt tennénk, amit eddig más nem.

Kedves Olvasóink!

A senkisehívta egy fiatal blog, ezért még csak kevesekhez jut el a hangunk - és ugyan a mi olvasóink legalább olyan okosak mint két másik ember együttvéve ;), még mindig nem vagyunk elegen ahhoz, hogy a blog által eszményített nemes célokat elérjük. Pont ezért bízunk abban hogy megértitek, számunkra mennyire fontos ügyben kérjük a segítségeteket.

Arról van szó, hogy Ulrike Lunacek EP képviselőnő elkészített egy jelentést, mely a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló megkülönböztetést visszaszorító menetrendet tartalmazza - ennek az előterjesztéséről az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésén lesz zárószavazás. Elképesztő méretű lobbi jött létre egyszerű hazugságok mentén annak érdekében, hogy ennek a jelentésnek a céljai ne valósulhassanak meg - így többek között az, hogy az EU-ban ne lehessen melegellenes jogszabályokat létrehozni, melyek az orosz példához hasonlóan másodrangú polgárrá degradálnának minket. Ennek érdekében a kaleidoscope blog létrehozott egy magyar nyelvű online petíciót hogy az ellenszéllel szembemenve a jogegyenlőséget támogassa.

Ezidáig a mi magyar nyelvű támogató petíciónkat 4-en írták alá. Az ellenzőkét jelen pillanatban több mint 150 ezren.

Tudjuk, hogy ti azért is olvastok minket (és ti is tudjátok hogy mi is ezért hoztuk létre a blogot), mert mindannyian tisztában vagyunk azzal hogy a gyűlölet milyen végtelenül sötét erőket képes mozgósítani - és ez ellen közösen tenni is akarunk. Minden szavazatra szükségünk van ahhoz, hogy ne az ordító emberi tudatlanság, félelem uralkodjon és szerezzen támogatottságot a többség halk szava és elfogadása felett.

Mivel ennek a blognak célja a tomboló sötétség és zsigeri gyűlölet eloszlatása, továbbá helyére a világosság és emberi értelem emelése, felelősségünknek érezzük, hogy teljes mellszélességgel kiálljunk a Lunacek-jelentést támogató petíció mellett - és bízunk abban, hogy a jelentés helyességét felismerve aláírásotokkal ti is támogattok ebben minket.

Azonban a legtöbb, amiben segíteni tudtok nem csak az, hogy aláírásotokkal nemet mondtok a gyűlöletre és a kirekesztésre. Mi, a blog szerkesztői minden büszkeségünket félretéve arra kérünk titeket, hogy minél többekkel tudassátok és köreitekben fellelhető összes értelmes és belátással bíró ember között terjesszétek ezt a petíciót, hogy a nyilvánvaló hazugságokkal és aljasságokkal szembeszállhassunk. Hogy Európát, köztük Magyarországot közösen építhessük - egyenlő polgárokként.

Bízunk bennetek. Tudjuk hogy tisztában vagytok azzal, hogy a világot csak közös erővel lehet jobb hellyé tenni, és mindenki ugyanolyan értékes építőkocka lehet nemétől, etnikumától, bőrszínétől, vallási meggyőződésétől és szexuális irányultságától függetlenül. Reméljük, hogy veletek együtt és segítségetekkel véget vethetünk a jogi barbarizmusnak, amely sötét előítéleteinél fogva boldogulásukban kívánja korlátozni az embereket.

Kérünk benneteket, hogy terjesszétek a kezdeményezést, hogy ne az ellentábor túlharsogásában vesszenek el az igaz hangok.

Mindannyiótokra számítunk, és előre is köszönünk minden segítséget:
Az Itt van szerkesztői

A petíció:
https://www.thunderclap.it/projects/8567-llj-ki-az-egyenl-s-g-mellett